Csúcstechnika 130 éves ruhában – A Ferencvárosi Átemelőtelep

A főváros központjának szélén, a déli körvasút és az ipari övezetből átalakuló közparkok, lakótömbök szomszédságában áll immár 130 éve a város csatornahálózatának egyik legfontosabb létesítménye. 

A több ütemben épült komplexumba futnak be a pesti oldal csatornái, a folyamatos, határozott esésüknek köszönhetően már a Duna árvízi szintje alatt. Továbbításukról az 1893-ban épült, majd többször bővített szivattyúk gondoskodnak. Forrás: Fortepan

A már többször átalakított ipari épületek nem állnak hivatalos műemléki védelem alatt, de a tulajdonos Fővárosi Csatornázási Művek vigyáz az állapotukra, és amennyire a lehetőségek engedik, az új építéseknél is érvényesülnek az örökségvédelem szempontjai.

A felszínen az egyszintes falak mögött tízméternyi mélységbe érkezik a szennyvíz. A kezelésének első lépcsőfoka a folyamatos szűrés, ezután juthat el a víz a szomszédos szivattyúkhoz.

A szivattyúgépházak épületei a 19. század végi ipari építészet szép példái. A szennyvíz 2009 óta már nem az épületek mögött folyó Dunába, hanem a szomszédos Központi Szennyvíztisztító Telepre kerül.

A telephely legnagyobb épülete a központi szivattyúgépház, amelynek több mint kilencven éves gépei ma már csak a nagyobb vízhozammal járó záporok és dunai árvizek idején jutnak szerephez.

A vízközművek nem tűzveszélyes gépházainak elmaradhatatlan kiegészítői a pompás szobanövények.

Az 1893 óta működő átemelőtelep gőzzel hajtott szivattyúit 38 évi működés után cserélték elektromos gépekre. Azóta szinte változatlan együttesük muzeális érték.  

A gépház több pontján is tablók és emléktárgyak találhatóak. Mai szemmel meglepő, hogy a 18. századig Pesten csak elvétve épültek csatornák, a szennyvíz az utcákon és nyílt árkokban folyt. A modern csatornarendszer csak a 19. század végére készült el.

A kiállítás részei az eredeti üzemeltetési dokumentumok és kézikönyvek is.

A vészhelyzeti áramellátásáért a ma csak Nagymamának hívott, óriási háromhengeres dízelmotor felelt. A Láng Gépgyárban készült gépezetről 14 éve az utolsó vésztartalék szerepe is lekerült, de a telep lelkes szakemberei ma is működőképes állapotban tartják.

A vezérlő berendezések a gépház féltve őrzött kincsei, a szokásos nyílt napokon testközelből nem láthatók.

A gépek szükséges kapacitását a 19. század végén 27 m3/sec -re becsülték, mint évtizedes távlatban szükséges érték. Ez olyannyira bevált, hogy ma is megállja a helyét, bár a további bővítések után a telephely egésze ma már ennek sokszorosára képes.

A lassan százéves korba lépő elektromos szivattyúk igen egyszerű szerkezetek, de a folyamatos gondozásuk nem spórolható meg.  

A történeti kiállítás az épület előterében is folytatódik. A telephely építése és bővítése során a beruházó szerencsére gondoskodott a korban elérhető legjobb minőségű fotók készítéséről, amik közül tucatnyi tekinthető meg a falon.

Az együttes legújabb épülete 2005-ben épült, megjelenésében szigorúan igazodva a meglévőkhöz (jobboldalt). Az elmúlt évtizedek gondos karbantartását folytatva a telephely az újjáalakuló déli városkapu történelmi dísze lehet.