Demokrácia, társadalom, építészet

Földalatti beszélgetések a '15 év tranzit' kiállítás kapcsán, 2005. március 21. Résztvevők: Kende Péter, Miklóssy Endre, Pásztor Erika Katalina, Pottyondy Péter, Szemerey Samu, Tillman J. A. és Vargha Mihály

Földalatti beszélgetések a '15 év tranzit' kiállítás kapcsán, 2005. március 21.
Résztvevők: Kende Péter, Miklóssy Endre, Pásztor Erika Katalina, Pottyondy Péter, Szemerey Samu, Tillman J. A. és Vargha Mihály


Forró téma
Kevés forróbb témája van a hazai építészeti közéletnek, mint építészet és demokrácia viszonya. A kérdés égető, de a legtöbben általában szemérmesen beszélnek róla, ha egyáltalán. A többség közömbös, a cinkosok meg sunyítanak vagy cinikusak. Nem csak demokráciánk, de demokratikus építészetünk és építészeti kultúránk is fiatal, ami alapvető gondokkal jár. Nem világosak az intézményi feltételrendszerek, az érdekvédelmi szervezetek szerepkörei, miként például a köztér és a magánszféra viszonyának meghatározása is meglehetős zűrzavar tárgya manapság, idehaza.

Ahogy Vargha Mihály felvezetőjében is említette, Budapest különösen hangos mostanában olyan ügyektől, melyek az esti beszélgetés témájába vágnak; gondoljunk a közmunkatanács koncepciójának felélesztésére, vagy épp a FIDESZ legújabb PR-húzására, a párthoz közel álló konzultációs tanácsra, valamint az Új Budapest Központ pályázati felhívására egy, a fővárost szimbolizáló építészeti alkotás létrehozása végett. Itt vannak ugyanakkor a köz- és magánszféra manapság PPP-nek (public private partnership) becézett együttműködései, melynek környülállásai ugyancsak vitathatóak, a rájuk vonatkozó közérdekű adatok pedig szinte mindig ismeretlenek a közember számára.

"Az építészeket nem fenyegeti az elhízás veszélye"
E mulatságos megjegyzéssel kezdte nyitó gondolatait Kende Péter, aki az építészetet egyébként a korszellem reprezentációjának tartja, s úgy véli, az elmúlt tizenöt év még csak a kezdet volt az építészet és a demokrácia kapcsolatának tekintetében, s a főváros tulajdonképpen még ma is ugyanaz, ami az ő fiatalkorában volt. De az építészek jó megjelenésűek, legalábbis a '15 év tranzit' interjúiban szereplők, nem híztak el, ami arra vall Kende szerint, hogy van dolguk, s dolgoznak is!


Förtelmes elit
Tillman J. A. nyitó észrevételeiben arra utalt, hogy a honi demokráciával bizony nagyon nagy a baj, szerinte "a közügyeket vezetők kasztját fel kellene függeszteni, egyúttal nemzetközi irányítás alá kellene helyezni az országot." Hiszen kies kis hazánkban egy "förtelmes elit a maga patológiás beállítódását terjeszti, s fő célja az ország neurózisának életben tartása". A "giccses parlamentből pedig hajléktalan-szállót kellene csinálni". (A beszélgetés során Vargha Mihály is érintett hasonló kérdéseket, s utalt Nádas Péter javaslatára, miszerint a Parlamentből múzeumot kellene varázsolni. Vargha szerint az Országgyűlésnek ezzel egy időben a Reichstag módjára felújított Tőzsdepalotába kellene költöznie anélkül, hogy privatizálnák azt.)
Kende Péter közbeszólására aztán a résztvevők pontosítják Tillman radikális mondatait: a parlamenttel nincs gond, csak új elitre van szükségünk, akik nem a maguk, hanem az ország ügyeivel foglalkoznak.

Nyugalom, biztonság és szépség
Pásztor Erika megjegyzésére, miszerint az eddigi felszólalók tulajdonképp megkerülték az este fő kérdésének megválaszolását, Kende azzal válaszolt, hogy az építészet mindig azt adja a közösségnek, ami éppen hiányzik neki. Zaklatott korszakokban nyugalomra, biztonságra és szépségre van szüksége, ezt kell hát az építészetnek nyújtania most.

Pragmatikus önkény
Miklóssy Endre már sokkal konkrétabban reflektált demokrácia és építészet összefüggéseire első megszólalásában. Szerinte a demokrácia nemigen kedvez az építészetnek, a diktatórikus döntések gyakran hasznosabbak. A fontos csupán az, hogy az önkényes döntés a minőséget támogassa. Miklóssy szerint a mostani építészeti rendetlenség épp a demokrácia miatt állt elő. Jelenleg a minőség hiányának nivellálása jellemző, teljhatalomra van tehát szükség - mondta -, melyet egy adott építész avagy építészcsoport gyakorol.


Az építészet demokratikus!
Szemerey Samu a Miklóssy által emlegetett pragmatikus önkénnyel szemben tette le voksát a demokrácia mellett. Szemerey szerint a szépészeti szempontok ma már érdektelenek az építészet megítélésének kérdéseiben. Az építészet ugyanakkor egyértelműen "demokratikus műfaj", a közjó érdekeinek terepe.

Erőtlen vezetés
Pottyondy Péter szerint nem az a baj, hogy rossz az országot elvileg vezető elit, hanem az az igazi gond, hogy ez az elit valójában nem is irányít, hiszen koncepciótlan és céltalan, legalábbis a köz ügyeiben. Nincs építészeti program a vezetés részéről, az építészek adják a programot saját maguknak.

Posztmodern nihilizmus
Tillman J. A. újabb hozzászólásában arra utalt, hogy az a posztmodern állapot, amiben leledzünk, alapjaiban nihilista jellegű, tehát nehezen várható el manapság bárminő közmegegyezés, közös stílus, avagy valaminő sensus communis. Így az építészektől sem várható el ilyesmi, sőt a politikától sem. (Saját későbbi hozzászólásomban jeleztem, hogy nem tartom szerencsésnek, ha a posztmodernről kritikamentesen nyilatkozunk, különösen a demokrácia és az építészet viszonyában. A posztmodern ideológiák "minden mindegy" relativizmusa ugyanis - különösen a posztszocialista országokban - tulajdonképpen a rendszerváltást vadkapitalista mód meglovagoló - paradox módon egyidejű! - neokon és neoliberális berendezkedést készítette elő, legalábbis egy Habermast követő, demokráciát féltő balos olvasat szerint.)

Hatalmi reprezentáció
Szemerey Samu szerint a politika itthon s külhonban egyaránt egyre jobban kihasználja az építészetet, egyfelől reprezentációs, másfelől legitimációs célokkal. Eközben úgy tűnik, az építészek homokba dugják a fejüket, s csupán házakat építenek. De vajon jó-e ez így, nem kellene-e az építészeknek stratégiai szerepet vállalniuk? Az építészet ugyanis Szemerey szerint politika! Kende Péter a beszélgetés során, később a leghatározottabban cáfolta, hogy Szemerey állítása igaz volna. A politológus szerint ugyanakkor az építészet sosem tudja kivonni magát a politika erőteréből.

Megvadult privatizáció
Pottyondy Péter szerint nem a demokrácia az oka annak a káosznak, amit fővárosunkban van szerencsénk mindennap megtapasztalni, hanem az ellenőrizetlen privatizáció a gondok forrása. Az önkormányzatok ugyanis kulcsfontosságú telkeket adtak el az elmúlt években, s ezeken a helyeken oda nem illő beruházások épültek, épülnek mostanában.

A demokrácia játékszabályai
Szemerey a beszélgetés során többször utalt arra, hogy a kortárs magyar építészet képviselői "nem játsszák a demokrácia" játékszabályait, nem vesznek részt az építészet politikai és társadalmi kontextusait meghatározó vitákban s a döntéshozatali folyamatokban.

A fenti kiragadott részletektől függetlenül is elmondható, hogy a beszélgetés ugyan feszegette a legégetőbb kérdéseket, de csak slágvortokban. A hozzászólók észrevételei ebben érdemi változást nem hoztak, nem hozhattak, ám mindenképp fontos további szempontokat vetettek fel. Vámossy Ferenc például arról szólt, hogy a közjó érdekeinek tisztelete volna fontos egy olyan országban, ahol erről még a magántulajdon szentsége mellett szónokló miniszterelnök is megfeledkezik. Jómagam pedig az állam és a magánszféra újmódi együttműködéseivel kapcsolatban rákérdeztem arra, vajon mikor kell felállnia egy építésznek, milyen az a kompromisszum, amit - a szakma és a közjó védelmében - már nem szabad elvállalnia. A jelenlévő építészek többsége egyetértett abban, hogy szükség volna egy olyan kamarára, amelyik érdemben képviselné az építészek érdekeit olyan helyzetekben, amikor az építész arra kényszerül, hogy felálljon a tárgyaló- avagy a tervezőasztaltól. Ezek az észrevételek rímeltek Pásztor Erika Katalina azon felvetésére is, vajon az építészek közösségei működhetnek-e úgy, mint civil szervezetek?

Sz. M.