DOBOZ - Mozgásszínház Debrecenben

Szilágyi Mihály diplomamunkájában egy urbanisztikai beavatkozás keretében alakított ki egy kulturális tengelyt, melyre Mozgásszínházát helyezi. A játékteret egy fekete doboz képezi, mely kontrasztot teremt a meglévő és az új épület, illetve a színjátszás tere és a funkció között. 

Funkció

A témaválasztásnál a személyes érdeklődés mellett az volt a célom, hogy olyan funkciót találjak, ami a közösségről szól, és olyat ad a városnak, amivel korábban nem rendelkezett. A mozgásszínház az emberi test mozgásformáiból kiinduló, alapvetően nem verbális színházi kifejezési formák összefoglaló neve. Az előadások a nézőben asszociációk, érzések, hangulatok és gondolatok áramlását idézik elő. Ide sorolható többek között a táncszínház, az utca- és látványszínház, illetve a japán gyökerű butó.

Maga a mozgásművészet a mozdulatkórusból ered, ami eredetileg a görög színház mozgó embercsoportját jelentette. Ebből jött létre a 19-20. század fordulóján Európában és Amerikában a modern tánc, amit Magyarországon mozdulatművészetnek neveznek. Képviselői függetlenítették magukat a klasszikus tánc kifejezési módjától. Művészetük valóságtartománya az emberi mozdulat, formavilágának a mozdulatlehetőségek szabják határát. A mozdulatművészek eszköze a testet és a szellemet egyaránt alakító, szabadon képző technika. Egyik legfontosabb képzési céljuk az önálló, alkotó személyiség kialakítása.

1948 és 1951 között Magyarországon ezt a művészeti ágat osztályidegennek nyilvánították, és rendeletekkel, intézményrendszerének felszámolásával, illetve a szakmai szervek elítélésének bevonásával ellehetetlenítették a művelését, az ebből származó előítéletek pedig még ma is gátolják a táncszakma fejlődését. A műfaj színpadi ága az 1980-as évekig elhalt, és rehabilitációja a mai napig nem történt meg.

Helyszín

A mozgásművészet a színészek és nézők közötti távolság megszüntetésére törekszik, így jellemzően kis létszámnál, legfeljebb 50-100 néző esetén tud jól működni. A helyszínválasztásnál fontos szempont volt, hogy a mozgásszínház méretét és használatát tekintve a kamaraszínházakhoz áll legközelebb, amiket gyakran más színházak környezetében, azokkal együttműködve hoznak létre. Kézenfekvőnek tűnt a funkciót a debreceni Csokonai Színház mellett elhelyezni, amivel így próbateremként és előadóteremként is kapcsolatot tud teremteni.

Ugyancsak fontos szempont volt az itt található Ady Endre Gimnázium, melynek dráma tagozata szintén alapot adhat az épület próbateremként történő használatára, és megvan benne a lehetőség az első mozgásszínházi színtársulat létrehozására is. A helyszínen található épületek közül az évek óta üresen álló régi ÁNTSZ épület tűnt ideális választásnak, amelyet vonzóvá tett a korábban Romker néven működő romkocsmával és az ide érkező színészeknek szálláshelyet adó Színészházzal meglévő telekkapcsolata.

Koncepció

A közelben található a Simonffy utca és a Hal köz - ami az itteni kávézókkal, sörözőkkel és galériákkal a város egyik kulturális központja -, továbbá a Cafe Frei kávézó, az Ady park és a Kismandula Cukrászda. Ha megvizsgáljuk ezek elhelyezkedését, látható, hogy egy tengelyre vannak felfűzve, jelenleg azonban ahhoz, hogy bejussunk az Ady parkba, egy egész épülettömböt kell megkerülnünk. A koncepcióm alapját egy urbanisztikai beavatkozás, a Színészház átvágásával kialakuló kulturális tengely képezi, amely ezeket a pontokat köti össze, magába integrálva a mozgásszínházat is, ami az így kialakuló forgalomnak köszönhetően nyáron utcaszínházként is tud működni.

A következő lépés a játéktér megkeresése volt. Törekedtem arra, hogy minél többet megőrizzek az eredeti épületből, mert szerettem volna azt a hatást kelteni, hogy a funkcióm elfoglalja a meglévő helyszínt. Végül az utcaszínház koncepcióból kiindulva arra jutottam, hogy a legjobban használható játékteret akkor kapom, ha az udvart bővítem be az épületbe, megteremtve ezáltal a szabadtéri előadások lehetőségét.

Mozgásszínházakra vonatkozóan nem találtam megfelelő szakirodalmat, ezért színházi rendezők (Peter Brook, Antonin Artaud, Jerzy Grotowski) könyveiben kerestem válaszokat arra a kérdésre, hogy egy mai előadásokhoz szükséges térnek hogyan is kellene működnie¹ Ezek alapján az alábbi következtetéseket vonhatjuk le: a térnek nélkülöznie kell a hagyományos színpad-nézőtér kialakítást, tehát az irányultságot, ugyanakkor lehetővé kell tennie többféle előadásmódot, illetve a színészek és nézők közvetlen kapcsolatát. Egy alakítható, de alapvetően üres színháztérre van szükség. Az egyszerű négyzet alaprajz mellett döntöttem, amit a nagy belmagasságot igénylő zsinórpadlás miatt kockává bővítettem. Így az épület koncepciója az lett, hogy az eredeti tömegbe belehelyezek egy dobozt, amiben helyet kap a játéktér, és körülötte alakítom ki a többi szükséges funkciót.

A szomszéd társasház benapozásának biztosítása érdekében elforgatott tömeg ferde falakat eredményez, amit folyosókban és helyiségekben gondolkodva nehéz lenne kezelni. Emiatt úgy döntöttem, hogy az alaprajzból is koncepciót csinálok: a kialakuló terekben dobozokat helyezek el az öltözőkkel és a vizesblokkal, a közöttük létrejövő térbővületek pedig teakonyha, székraktár és ruhatár funkciót kapnak. A romkocsma az épülettel együtt működik, ezért az alaprajza átalakításra került: a mozgásszínházzal közös bejárat mellé raktam a pultot, így egyszerűbb a kiszolgálás, illetve itt lehet az előadásokra jegyet venni.

A doboz

A tervezés során felmerült bennem az igény, hogy kontrasztot teremtsek a meglévő és az új épület, illetve a színjátszás tere és a többi funkció között. Ekkor találtam rá a Black Box színháztípusra, amely jellemzően fekete, flexibilis üres teret foglal magába. Ez adta az ötletet, hogy a játékteret egy fekete dobozban helyezzem el, a megmaradó homlokzat felületét pedig a vakolat leverése után Stolit MP mintázóvakolattal fehérre fessem, aminek köszönhetően jól láthatóvá válik a tégla textúra. A romkocsma homlokzata szürke színt kapott, ezáltal jobban beleillik a környezetébe. A fő kérdés a doboz anyaga volt. Mivel a mozgásművészet szerintem egy öntörvényű dolog, és maga a terv is szembemegy a szokásos színházformákkal, ezért olyan anyagot akartam, amivel ezt az épület is kifejezi, így esett a választásom a trapézlemezre.

A fehér és fekete tömeg találkozásánál egy bevilágító sávot helyeztem el, aminek kettős funkciója van: nappal belülről is láthatóvá teszi a dobozt, éjjel pedig az itt elhelyezett lámpák segítségével kívülről világítja meg azt.
A játéktér padlóburkolatát NIVOflex mobil színpadrendszerből alakítottam ki, ami gyakorlatilag bármilyen térhasználatot lehetővé tesz. A világítást a zsinórpadlásként működő rácsszerkezeten helyeztem el, ami a mozgásszínházhoz esetleg szükséges eszközök (pl. kötelek) felfüggesztésén kívül a hagyományos színházi előadások díszleteinek elhelyezésére is lehetőséget ad. A különböző előadásmódoknak megfelelő akusztika biztosítása érdekében a teljes belső tér fekete színű, hangelnyelő akusztikus burkolatot kapott.

A doboz nyáron az udvar felé kinyílik, és a székraktárból a bejárat elé kirakott székekkel szabadtéri előadásokra ad lehetőséget, illetve belátást enged a próbákra, bevonva ezáltal a nézőt a színház világába. Az udvart a tengely, az utca térbővületeként képzeltem el, és úgy éreztem, hogy minden fix bútor, burkolat- vagy szintváltás csak gyengítené ezt a koncepciót, ezért a belső padlóburkolattal megegyező színű wpc teraszburkolattal láttam el, és mobil bútorokat kapott, melyeket télen a Színészházban kialakított raktárban tárolnak.

Arculat

Úgy gondolom, hogy a színház világához hozzátartoznak a gépészeti elemek, ezért úgy döntöttem, hogy nem rejtem el őket, hanem ezekkel adom meg az épület arculatát. Szintén erre a célra használtam a világítást, és a homlokzatot, amin egy arra merőleges táblát helyeztem el az épület nevével; illetve egy sínen kihúzható hirdető hálót, amivel a közelgő eseményekre tudják felhívni az arra járók figyelmét. A helyet a Debrecenben található szórakozóhelyek (pl. Roncsbár, Bakelit, Romker) egyszerű neveinek analógiájára DOBOZ-nak neveztem el. A kulisszák mögé belátást enged a ráccsal elzárt székraktár; a zsinórokon függő asztalokkal ellátott, poszterekkel díszített teakonyha pedig a színészek hétköznapjaiba nyújt bepillantást.

Szilágyi Mihály

1 Peter Brook szerint az, hogy valaki keresztülmegy egy üres téren, valaki más pedig figyeli, elég ahhoz, hogy színház keletkezzen. Úgy gondolja, hogy a színházépítés tudományának abból kell kiindulnia, hogy mi hozza létre az emberek közötti legelevenebb kapcsolatokat. (Lásd: Peter Brook, Az üres tér, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1999 89-90. o.)

Antonin Artaud elvetette a hagyományos színpad-nézőtér kialakítást, szerinte olyan teremre van szükség, amelynek teljes területén folyik a cselekmény. „A néző a cselekmény kellős közepén foglal helyet, maga körül érezheti, akár meg is érintheti az előadást, s így helyreáll a néző és az előadás, a színész és a néző közötti kapcsolat. A terem elrendezése maga gondoskodik róla, hogy az előadás körülvegye, beburkolja a nézőt." (Antonin Artaud, A könyörtelen színház, Esszék, tanulmányok a színházról, Gondolat, Budapest, 1985, Fordította: Betlen János, 155. o.) A mai színháztermek helyett példaként a közönséges hangárt, vagy csűrt említi.

Jerzy Grotowski egyedül egy üres termet tart nélkülözhetetlennek. Kisméretű színházaknál az egész terem átalakítását javasolja az előadásokhoz. A kérdés lényege számára is a különálló színpad és nézőtér felszámolása, hogy az így kapott üres térben minden előadás előtt újra és újra megállapítsuk a megfelelő néző-színész viszonyt, és levonjuk belőle a szükséges következtetéseket a játéktér kialakítására vonatkozóan. (Lásd: Jerzy Grotowski, Színház és rituálé, Szövegek 1965-1969, Kalligram Könyv- és Lapkiadó Kft., Pozsony, 1999, 14-15. o.)