Egy archetipikus ház néhány csavarral

A 3h éptésziroda által tervezett balatoncsicsói ház jó példája annak, hogyan tud egy újépítésű épület a táj részévé válni úgy, hogy közben minden részletében kortárs marad. 

Klasszikus Balaton-felvidéki környezet: erdővel övezett szőlőhegy, elszórva pontszerű présházak fehérlenek, a távolban pedig a tó tükre csillog a tanúhegyek csúcsai között. A Csillag Katalin és Gunther Zsolt vezette 3h építésziroda építészei arra kaptak megbízást, hogy ide tervezzenek nyaralóépületet egy család számára. A megrendelővel régi a kapcsolat, terveztek már neki többször is, így megvolt a megfelelő bizalom mindkét oldalról. A közös munkát az is megkönnyítette, hogy megrendelő és építész hasonlóan gondolkodnak az építészetről: az egyszerű, letisztult esztétikát kedvelik a kényelmesnek tűnő látszatmegoldások helyett, az építészet legelemibb funkcióiból fakadó szépségében lelve örömöt.

A telek családi örökség, de a régi présházat kinőtték, olyan új épületre volt szükség, amely a helyi hagyományokat is követve tudja kiszolgálni a mai igényeket – akár egész évben. A kiindulási pont tehát egy archetipikus présházforma egyszerű nyeregtetővel, amely nádfedést kapott. Távolról a ház nem is tűnik többnek ennél: klasszikus forma, melyről csak a nagyméretű nyílások és az oromfal kialakítása árulja el, hogy kortárs épületről van szó. Közelebbről azonban feltűnik néhány "csavar", amelyek komplexebbé teszik a házat, mint elsőre gondolnánk.

Az első ilyen csavar 90°-os: a pinceszint a felsőbb szintekhez képest 90°-ban elforgatva van a hegyoldal lejtőjébe süllyesztve. Két nagyobb és két kisebb hálószoba került ide, valamint az ezeket kiszolgáló vizesblokk. Egyszerű alaprajzi struktúra, mégis meglepő, hiszen a hálószobák gyakorlatilag a föld alatt vannak. Természetes fényben így sincs hiány, a pinceszint két rövidebb oldalán rézsűk nyitják meg a teret. A rézsűkben a jellegzetes sárgás árnyalatú helyi mészkőből lett kialakítva sziklakert, a hálókból erre, valamint az égre nyílik rálátás. Befelé forduló, már-már meditatív terek jönnek így létre ezen a szinten – a nagyvárosi nyüzsgésből kiszakadni vágyó, a Balaton-felvidék nyugalmát kereső számára ideális pihenőterek.

A következő csavar: csigalépcső. Ez a szó szoros értelmében csavarodó fémszerkezet, mely a szintek közötti függőleges közlekedést biztosítja, geometriájával játékosságot csempész a szigorúan szerkesztett térbe. Az alaprajz szintjén is megmozgatja az alapvetően szimmetrikus struktúrát, ugyanakkor belsőépítészeti elemként meghatározó térszervezője a helyiségeknek. Mindemellett pedig helytakarékos megoldás a kis alapterületű épületben. A csigalépcső jól mutatja, hogy bár külső megjelenésében a ház a helyi építészeti hagyományokat követi, a belső terek nem próbálnak valami idealizált előképnek megfelelni, abszolút a mai felhasználói igények és a megrendelő által preferált minimalista esztétika kielégítését célozzák. Ahogy az épülethez közelítve felsejlik ez a belső tér a nagy üvegfelületeken keresztül, nem lehet kétség, hogy kortárs épületről van szó. A lépcső mellett e tér meghatározó darabja Dominique Imbert francia designer ikonikussá vált kandallója, amely a kortárs építészet kedvelőinek a Snøhetta rénszarvasmegfigyelő-pavilonjából lehet ismerős.

A pinceszint 90°-os elforgatása a telek adottságaival párosítva szerkezeti szempontból is izgalmas eredményt hoz: a felső szintek, melyeknek hossziránya a telek lejtésével párhuzamos, egy ponton elemelkednek a talajtól. Ez az eltávolodás minimális, nincs az a természetellenes jellege, ami gyakori az olyan látványos konzolos szerkezeteknél, amelyek a mérnöki tudás oltáraiként már-már megkérdőjelezik a fizika törvényeit. Annyi "mágikus" hatása mégis van, hogy a távolból úgy tűnjön, mintha a ház, ha csak néhány centire is, de a levegőben lebegne. Ez a "lebegés" szimbolikus olvasatra is lehetőséget ad: az épület a tájban ül, mégis elemelkedik attól, részévé válik, de távolságot is tart tőle, kifejezve ezzel az építészet emberen túli természethez való ambivalens viszonyán. Hiszen az építés egyik legősibb indítéka a kontrollálhatatlan természetből való kiszakadás vágya, mely azonban az idők során talán túlságosan is jól sikerült, olyannyira, hogy mára egyre növekvő igény van annak megtapasztalására, hogy mégiscsak a természet részei vagyunk – melynek árnyoldalával egyre sűrűbben szembesülünk az extrém időjárási jelenségeken keresztül.

Ez a ház kívülről ezt a kettősséget – a tájhoz való kapcsolódás és abból való kiszakadás kettősségének igényét – hordozza magán, melyre a telek adottságaiból fakadó helyzete is ráerősít. Míg lentről, a távolból a lebegés érzetét kelti, fentről közelítve mélyen a tájba ékelődik. A fő megközelítés innen történik, a tetőtérbe lépünk be egy fedett-nyitott előteraszon keresztül, az előszoba mintegy a padlás, ahonnan a Balaton-felvidéki panorámára néző fedett teraszra léphetünk ki, vagy a csigalépcsőn lemehetünk a lakótérbe, majd még mélyebbre, a hálókhoz.

A tájhoz való viszony ugyanakkor belülről is fontos, szintenként más-más rétegét élheti meg ennek az ember. Legfelül az imént említett teraszról kinézve a tágasság élményének lehet részese, ahogy a Balaton körüli hegyek és medencék fölött ellát a messzeségbe. A középső szintről is nyílik kilátás a Balaton irányába, de itt éppoly – ha nem jobban – meghatározó a közvetlen környezettel való kapcsolódás, az oldalsó teraszok és az azokon túl húzódó kert (szőlők és gyümölcsfák), majd erdő. Végül legalul, a hálószobákból a sziklakertes rézsűk látványa a földdel teremt közvetlen kapcsolatot, az ablakhoz közelebb lépve azonban felsejlik a végtelen égbolt is. Változatos, különböző minőségű terek sokasága jön így létre egy relatíve kis épületen belül.

A Balaton-felvidék népszerű célpontja lett mindazoknak, akik megtehetik, hogy e területen vegyenek házat vagy telket – az úgynevezett bebíróknak, akiknek megjelenésével az elmúlt évtizedek során egyfajta vidéki dzsentrifikáció ment végbe a környéken. E folyamat társadalmi – vagy akár csak építészeti – hatásainak elemzése komplexebb feladat annál, mint hogy e cikk keretei között megpróbálkozzunk vele.[1] Az azonban mindenképp pozitívum, hogy ezen újonnan érkezők többnyire a helyi épített és természeti értékek megőrzése mellett köteleződnek el – hiszen ez az, ami miatt beleszeretnek ebbe a környezetbe. Míg a közvetlen Balaton-parti településeken gyakori a túlépítés, itt sokszor választják inkább a meglévő épületek felújítását. Bár alapvetően magam is azt gondolom, hogy hosszú távon új építés helyett a meglévő épületállomány újrahasznosítása a követendő attitűd, a 3h építészei által tervezett ház arra mutat jó példát, hogy egy új épület is képes megtalálni a megfelelő harmóniát környezetével, olyan elemévé válni a tájnak, amely mintha mindig is része lett volna.

Hulesch Máté

[1] A bebírók szatirikus kritikáját lásd Térey János Káli holtak című regényét, vagy a regény alapján készült azonos című színdarabot (rendező: Dömötör András, író: Dömötör András, Bíró Bence) a Katona József Színházban.