Emergens urbanizáció és regionális stratégiakeresés Svájcban

Wettstein Domonkos kritikai sorozata a modernizáció és urbanizáció építészeti vonatkozásait vizsgálja a Balaton régió kiemelt tájképi helyzetében, a jelenség nemzetközi párhuzamait is bemutatva. Jelen publikáció a táji urbanizáció problémájára egy modellszerű példát elemez az üdülőterületei révén is jelentős Svájc identitásképének átalakulása kapcsán, melyet a sorozat későbbi cikkei referenciaként hivatkoznak.

A zürichi ETH keretében működő Studio Basel 2005-ben Switzerland: An Urban Portrait címmel provokatív víziót jelentett meg az ország táj- és identitásképzeteinek átalakulásáról. Az akkor még merész és hipotetikus felvetések több mint egy évtizeddel később egyre inkább realitássá válnak, miközben a külső és belső migráció, a vidék elnéptelenedése, az agglomeráció expanziója az építészeti problémákat a trásadalmi, politikai viták frontvonalába helyezi. A kezdetben Jacques Herzog, Roger Diener, Marcel Meili és Pierre de Mueron vezette Studio utolsó kutatási projektjei “Achtung, die Landschaft!" (Veszélyben a tájkép!) és “Die Schweiz 2050. Bauwerk und Lebensraum" (Svájc 2050: Műtárgy és élettér) címmel a pionír projektjüket folytatja, érdemes tehát a bel- és külföldön egyaránt nagy visszhangot kiváltó tézist revízió alá venni.

Urbanizáció és autonómia ellentmondásai Svájcban

„Meglehetősen keveset tudunk az osztrák, a svájci és a francia Alpok településtörténetéről, hiszen e területek betelepítése a történelem előtti időkbe nyúlik vissza. Azonban mégiscsak érdemes eltöprengnünk azon, miként történhetett, hogy olyan emberek, akik földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkoztak, az Alpok legkietlenebb és legjárhatatlanabb völgyeibe húzódtak, ahol eleinte a legjobb esetben is csupán kemény, ínséges és veszélyekkel terhes életvitel volt lehetséges. A legvalószínűbb, hogy ezek az emberek azért vonultak a hegyekbe, mert a vadonban elviselt létet előnyben részesítették az erősebb szomszédnépek fenyegető zsarnokságával szemben. A szabadságot választották – a bizonytalanság, a veszély ellenére. Megtanulták, hogy a szabadságot ki kell harcolni, és hogy akkor is ki kell állni érte, ha a siker esélye elenyészően csekélynek tűnik. Svájcban csak a harc eltökélt hagyománya volt az – akár egy kétségkívül túlerőben lévő ellenféllel szemben, ilyenek voltak előbb a Habsburgok, ilyen volt később a Harmadik Birodalom –, ami a második világháborúban szabadságuk megőrzésére ösztönözte a svájciakat."¹

Karl Popper „Szabadság és demokrácia" című esszéjében pontosan és szenvedélyesen fogalmazza meg azt a mitikus mozzanatot, amely a svájci identitás alapját és mára egyre inkább kiéleződő kettősségét eredményezi; az autonómiát és a szövetségi gondolkodást. A közép- és kelet-európai urbanizációval kontextusba állítva Szűcs Jenő Vázlat Európa három történeti régiójáról² című értekezésében, melyben Bibó István befejezetlen tézisét³ folytatja, rámutat az önrendelkezés eltérő léptékű köreinek kiemelt szerepére a nyugat-európai fejlődés dinamikájában. Territórium és szabadság összefüggését azonban nem csak a történelem vagy az államszervezet, hanem a tájépítés gyakorlata szempontjából is érdemes megvizsgálni. A nyugati modellt követő államok közül a nagyhatalmak perifériáján megszülető két demokrácia, Svájc és Hollandia sajátos útkeresése azért érdekes, mert mindkét ország társadalmi berendezkedését nagyban meghatározták a zord természeti, táji adottságok és bár a tájkultiválás eredményeként megjelenő tájkép identitásukat is jól reprezentálja, az elmúlt évtizedek urbanizációs folyamatai új kihívások elé állították a tájalakítási gyakorlatukat.

De mit is jelent az autonómia és a függetlenség a svájci kultúrában? Elsősorban a közösségi önrendelkezés szabadságát, melynek feltétele az önvédelem képessége és az önellátás biztosítása. Mindez az ország sajátos politikai berendezkedését eredményezi, ami a belpolitikai döntéshozatalban a közvetlen demokrácia gyakorlását és a több léptékű közösségi autonómiát jelenti, azaz jogkörök felosztását a települések (kommunák), a kanton és az államszövetség között. A külpolitikában deklarált az ország semlegessége, az autonómia biztosítása az „ellenállás stratégiáját" alakította ki a gyakorlatban, amely azonban az utóbbi évtizedekben egyre nagyobb konfliktusba került az országra is hatással lévő globális gazdasági, társadalmi és politikai trendekkel, elsősorban az Európai Uniós tagság és az Euro elutasítása jelent növekvő tehertételt az európai exportra termelő ipar számára. Miközben a semlegesség az ország pénzügyi menedék szerepét erősíti, ugyanez az ipari termelésből adódó exportot veszélyezteti. A gazdaság mellett a társadalom és a kultúra is látványos átalakuláson megy keresztül. Zürich, Basel és Genf határokon átívelő világvárosokká növik ki magukat, miközben a magas hegyi területek elnéptelenednek, és Mittelland, azaz az őskantonok (Uri, Schwyz, Unterwalden), valamint Bern jelentősége egyre csökken az ország életében.

A belső elvándorlás mellett a külső bevándorlás is egyre több kérdést vet fel az ország jövőképével kapcsolatban, elsősorban az autonómia és gazdasági növekedés kiéleződő ellentmondásából adódóan. A feszültségeket az elmúlt évek népszavazásai is jól reprezentálják. 2014-ben a migrációs kérdésekről szóló népszavazáson az EU állampolgárok könnyített munkavállalását az ország gazdasági dinamikáját biztosító, a kereskedelem révén a bevándorlással tradícionálisan toleráns három metropolisszal szemben leszavazták az autonómia és függetlenség hosszú távú stratégiáját hangsúlyozó belső területek lakosai, ami jelentős bel- és külpolitikai konfliktusokhoz is vezetett. Ezzel együtt is egyre nagyobb nyomást jelent az országra a migráció, a hatvanas években még hatmilliós lakosságszám ma már nyolcmilliós, ami a bázisdemokrácia egyéni felelősségen és állampolgáti tudatosságon alapuló rendszerét is új kihívások elé állítja. A népességnövekedés az épített környezetre is hatással van, évente 70.000 fővel nő a népesség, ami egy Luzern méretű városnak felel meg. Mindez rávilágít az agglomeráció sűrűsödésének a tájkép átalakulásának problémájára is.

Diagnózis: a mitikus centrum ma már csak ugar?

A Studio Basel célja a látvány tárgyszerű analízise és ez alapján egy új identitás megfogalmazása. Elsősorban egy módosított térségi rendszert, topográfiát szeretnének megfogalmazni, mely öt nagy térségi típusból áll; metropolita régiókból, városhálókból, csendes zónákból, alpesi üdülőterületekből, és a hegyvidékből. A projekt kidolgozásakor az adminisztratív és politikai korlátoktól mentesen gondolkozhattak, de tisztában voltak vele, hogy ez a térségi elképzelés egy hadüzenet Svájc tradicionális, láthatatlan térségi-települési cellastruktúrája ellen. Véleményük szerint az elaprózódó községi autonómia a törékeny kormányzás legfőbb oka, ami mára már blokádok, tüntetések és létszámleépítések formájában országos problémákat okoz.

A határok képlékennyé válása és a hagyományos városépítészeti kontúrok elmosódása felerősíti a községi autonómia ellentmondásait. A szerzők szerint minden község egy mini univerzum, ahol az egyes közfunkcióknak településenként külön-külön rendelkezésre kell állniuk, ezzel azonban a tájelemeknek egy olyan sűrűsége áll elő, aminek eredményeként az agglomerációs övezetnek minősülő Mittellandot mára már dús urbánus köd borítja, de épp a térségi struktúra fragmentációja miatt nem tudják egységes koncepció mentén kezelni a problémát. Herzog a kommunák szent tehénként kezelt autonómiájában látja a városiasodással való szembenézés mély elutasításának okát. A községi autonómia megkérdőjelezése persze jelentős politikai érdekeket sért, de Meili szerint a projekt politikai felhangját kezdettől fogva vállalták, ezért a kutatásuk eredményeit a szakmán kívülre is eljuttatták, és bemutatták az érdekeltek szervezetek képviselőinek.

A szuburbánus területek elhatalmasodásával párhuzamosan a hegyvidék elnéptelenedése is problémát jelen. Miközben az ország történelmében meghatározó szerepet játszott a mezőgazdaság, addig mára társadalmilag és gazdaságilag is csökkent a jelentősége; a földművelésből és állattartásból eredő életforma már a múlté, az agrárium mindössze 4%-át foglalkoztatja a lakosságnak, miközben állami segélyezésből finanszírozzák működését. Az utóbbi években azonban visszaesett a turizmus és jelentős bevételektől esett el az állam, így a korábban a kompenzációra fordítható összegek elapadtak.
Az agrárium az ország önképét is hosszú évszázadokon át meghatározta és bár a mezőgazdaságban dolgozók száma már évtizedek óta csökkenést mutatott, a svájci táj szerepe a turizmust szolgáló hivatalos országimázsnak továbbra is meghatározó része maradt. A tízévenként megrendezésre kerülő svájci exponak, a Schweizerischen Landesausstellungnak a rurális mítosz korábban hagyományosan központi eleme volt, majd 2002-ben már teljesen mellőzték a mezőgazdasági szektort.

Alternatív regionális jövőkép

A kutatás során felvázolt diagnózist egy jövőbeli vízióvá fordítják át a kutatóépítészek, és bár nem jelöltek meg időhorizontot, a folyamatok az elmúlt évtizedben a vártnál gyorsabban zajlottak le. Az összegző térkép statikus állapot helyett egy folyamatot ábrázol, melynek bizonyos részletei már a jelenben is érzékelhetők, a jövőben pedig mindez totálissá válhat. A folyamatok puszta ábrázolása mellett él az értelmezés és forma adás lehetőségével, a szerzők nem kívántak elszenvedői lenni az eseményeknek inkább alakítóként léptek fel és egy jövőbeni térségi identitás alapjait rakták le. Az ábrázolásban és a gondolkodásban különös jelentősége van a képlékenységnek, mintegy jelezve a területi változások dinamikusságát.

Az erejük teljében pulzáló metropoliszok a jövő életformáját jelentik az elnéptelenedő hegyvidékekkel szemben, területük az összekapcsolódó városmagok fűzéréből és a köztük kialakuló laza, urbánus tájból állnak. Az így létrejövő településfolyamokban az egykoron autonóm kommunák idővel feladják majd önállóságukat és egységes régiókba szerveződnek. A metropoliszok jellemzően Svájc peremvidékén találhatóak és a szomszédos országokba is átfolynak, mint például a három országot átfogó Basel-Mulhouse-Freiburg háromszög, a Genfi-tó térsége vagy Zürich. A vízió szerint az országhatárokon átnyúló kapcsolataik idővel erősebbé is válhatnak az államszövetséget összetartó erőknél és ez akár az elzárkózó ország szétszakadásához is vezethet. Bár ez ma még nehezen elképzelhető, a metropolita régiók kiemelkedése minden bizonnyal a főváros, Bern jelentéktelenné válását is magával hozza.

A metropolita régiók legyengített, lokális formája a városháló, ezek gazdaságilag az előzőeknél lassabban fejlődnek és kevésbé szorosan kapcsolódnak a globális rendszerekhez. A jelenlegi folyamatok például előrevetítik, hogy a jövőben Bern a környező kisvárosokkal egyetlen városkoszorút alkot majd, amit egyébként az S-Bahn már ma is egységes rendszerként fog össze. A berni gyűrű mellett Közép-Svájc (Mittelland) és a tóvidékek városai fűződhetnek összefüggő hálózatba. Az elmúlt években Svájc agglomerálódó térségei a Studio Basel hallgatói projektjeinek fókuszában maradtak, miközben az urbanizáció más modell értékű példáival is foglalkoztak, mint Belgrád, a Nílus-völgy vagy Nairobi. A belföldi vizsgálatok elsősorban a Zürichi-tó és a Bodeni-tó partvidékét elemezték, az összeolvadó tóparti települések identitásképének regenerálását és konkrét beavatkozásokat javasolva.⁴

Az urbánus területek csoportjához tartoznak még azok az alpesi üdülőhelyek is, melyek állandó lakosainak száma ugyan alacsony, de a főszezonban akár európai viszonylatban is jelentős városokká duzzadhatnak, elég csak Gstaadra, Zermattra vagy Davosra gondolnunk. Az utóbbi kedvelt síparadicsom a World Economic Forum alatt bekapcsolódik a világ vérkeringésébe, hogy aztán a holt idényben ismét jelentéktelen faluvá zsugorodjon. Az üdülőhelyi urbanizáció problémáit reprezentálandó a graubündeni St Moritz településére 2014-ben egy települési léptékű vizsgálat is készült Christoph Sauter és Cordula Seger vezetésével St Moritz: Stadt im Dorf címmel⁵, amely bár a Studio Baseltől független lokális vállalkozás, de metodikailag az Urban Portrait országos léptékű téiseit deriválják a települési térre. Míg a Herzogék az elaprózódó, autonóm települési struktúrát teszik felelőssé a zavaros tájképért, addig Sauter és Seger léptéket váltva az építészeti autonómiát és a szabályozás tág kereteit jelölik meg az üdülőhely heterogén településképéért, ami a turisztikai brand és imázs építés fontos eszköze lenne. Ugyanakkor a településkép egységesítésére tett építészeti víziójuk már kevésbé meggyőző, a települést összefogó merev egységesítő homlokzatrendszer a kollektivitás esztétikájának félreértése.

Az urbánus területek közé ékelődnek azok a kiegyenlítő zöld területek, amelyek a városiasodás számára tartalékterületeket biztosítanak. Az összefüggő urbánus folyamban zöld lyukakként jelennek meg, melyeken belül nincsenek lokális alközpontok, az itt található települések megőrizhetik önállóságukat és rekreációs területeket biztosíthatnak a városi lakosság számára.

Az agglomeráció sűrűsödése, a települések összeolvadása ma az egyik legnagyobb probléma svájci településtervezésben. A horizontális kiterjedésű sűrűség kezelésére egyre többször kerül elő alternatív megoldásként magasház építés, mint a vertikális sűrítés eszköze. A nagyvárosokban (Zürich, Basel) a toronyházaknak, mint vertikális szimbólumoknak a metropoliszok nemzetközi versenyében is jelentősége van, a zürichi Prime Tower (Gigon&Guyer) néhány évig vislehette a legmagasabb svájci toronyház címet, majd a basely Roche Tower (Herzog&deMueron) vette át 2015-ben. A magasházak azonban már az agglomeráció városaiban is tervben vannak, éles társadalmi vitákat és helyi népszavazásokat generálva. Sőt, a Zumthor termálfürdőjéről ismert, 1252 méteren fekvő Vals esetében mindez inkább az urbanizálódó tájkép átértelmezését és a lakozás új minőségei iránti kísérletezést jelenti.

A maradék, hegyvidéki területek alpesi ugar elnevezése már önmagában is provokatív, ez az egyetlen térség, amely számára a kutatás nem lát értelmes perspektívát. Az alpesi ugar Svájc mitikus szívét fedi le, azokat a területeket, ahonnan az Államszövetség története kiindult. A svájci identitásképben betöltött helyzete ellenére a gazdasági és a demográfiai veszteségek rohamosan nőnek és bár a szerzők csak a problémák felvázolására törekedtek a politikusokra hagyva a döntések meghozatalát, ennél a területtípusnál egyértelművé tették az álláspontjukat és az állam számára a területek feladását, azaz a kontrollált visszavonulást javasolják. A kutatásban résztvevő szociológus, Christian Schmid szerint „a területek jövője csak a hulladékkezeléssel oldható meg, a regionális támogatások klasszikus eszközeivel nem." Példaként a Calanca-völgyet említi, ahol az 500 fős lakosság életfeltételeinek biztosítására az Államszövetség (Bund) és a Kanton évi 4 millió frankot költ infrastruktúrára, 0,9 millió Frankot pedig mezőgazdasági támogatásként folyósít. Mind az ökológiai, mind az ökonómiai megfontolások alapján a közép-alpesi településeket fel kéne számolni és vissza kéne adni azokat a természetnek. Schmid szerint „ezeken a területeken a készletfelhalmozás tradicionális modellje nem nyit újabb perspektívát." A zord hegyvidék kultivációja és az önállóságot biztosító katonai készenlét a tartalékolás kulturáját alakította ki, az állandó készenlétet biztosító közlekedési, óvóhelyi infrastruktúra fenntartása és a kötelező élelmiszertartalékolás gazdasági kérdései azonban egyre több vitát szülnek a belpolitikában.

Reflexiók a közéletben

A provokáció elég! - hangsúlyozza Herzog, azaz a javaslatokat nem konkrét ajánlásként vagy projektként készítik, nem akarják feltétlenül elképzeléseik szerint megváltoztatni Svájcot, bár a probléma megoldásával már nem lehet sokáig várni, mert a kiéleződő térségi különbségek komoly politikai robbanótöltetet hordoznak. Szerintük téziseikkel nem fogalmaznak meg új és meglepő állításokat, csak az amúgy is kitapintható folyamatokat ábrázolják. Mivel kezdettől fogva a közvélemény megszólítása volt a Studio Basel projektjének egyik legfontosabb küldetése, a kiadványt olyan vitaanyagnak szánták, amellyel nem csak az építész szakmát, hanem az egész közgondolkozást fel tudják rázni. Megjelenésekor széleskörű sajtónyilvánosságot kapott a kutatás, és ebben a vezető építészek ismertsége is nagy szerepet játszott.

A kiadványból minden község részére eljuttattak egy-egy példányt, mert épp ezek autonómiája jelenti a ballaszt Svájc (urbánus) fejlődésében. A berni kormányzat 2001-ben intézkedés tervezetet fogadott el Agglomerationspolitik des Bundes⁶ címmel, hogy az urbanizáció problémáit és lehetőségeit koordinálják. Emellett 2003-ban Angelus Eisinger és Michel Schneider az Avenir Suisse⁷ felkérésére elkészítette a Stadtland Schweiz című kiadványt, amelyben a szerzők – a Studio Basellel szemben - konkrét megoldási javaslatokkal álltak elő.

A Tages Anzeiger magazinja különszámot szentelt a kutatásnak; szerintük ez „az egyik legizgalmasabb dolog, amit a svájci értelmiség az elmúlt évtizedben létrehozott." A Wochenzeitung ironikus felütésében értetlenkedik, miért fognak ismert építészek kutatómunkába, majd megjegyzi, már csak az a tény is meglepő, hogy egy Jaques Herzog lavinavédművekkel és közlekedési hálózatokkal kezd el foglalkozni. Ugyanakkor kritikaként fogalmazzák meg, hogy az ingatlanpiacról és az adókedvezményekről egy szó sem esik, holott ezek az agglomerációnak és az ingázó életformának egyik legfontosabb hajtóerői.

“Is Matterhorn a city?" - a kutatás záró kérdése tíz évvel ezelőtt önmagában is provokáció volt. Az ökológiailag autonóm természeti területek átalakulását vízionálta, mely szerint megszűnik város és természet dichotómikus kettőssége, az urbánus tájban csak belső pozíciók vannak, melynek a természeti területek is részei. Bár a szemközti Gornergrat kilátópontjáról szemlélve a Matterhorn ma is a zord, autonóm természet szimbóluma, jobban megfigyelve már felfedezhető a hegyet ostromló turistaáradat. Az invázió építészeti lenyomataival már valóban egy urbánus víziót vetít előre, elég csak a hegyet körülvevő turisztikai létesítményekre gondolnunk, melyek közül az építészeti szaksajtóban is nagy visszhangot váltott ki a szintén ETH-n tanító Andrea Deplazes diákjaival közös projektje, ahol előregyártott, önállátó kolóniaként funkcionáló menedékházat terveztek. A hegy monumentalitásának átértelmeződését a hegy meghódításának 150 éves évfordulójára 2014-ben készített performance is szimbolizálja. Szeptember 19-én a 4478 méter magas hegy gerincét piros ledfényekkel rakták ki ami a territórium és kontroll kiterjesztésének új szakaszát jelenti.

Élet a periférián

A Studio Basel tanulmányára az építész szakmából Gion A. Caminada válaszolt, aki személyesen is megszólítva érezhette magát, amikor saját települését, Vrint is felszámolandó területként jelölték meg. 2005. június 26-án az észak-olaszországi Meranban kiállítást és konferenciát szervezett az alpesi területek jövőjéről és ekkor publikálta a Kilenc tézis a periféria erősítésére című kiáltványát is.

Caminada, aki a Studio Basel alapítóihoz hasonlóan szintén az ETH professzora, téziseiben megerősítette, hogy hisz a periféria erejében, és az alpesi kultúrtájat az Alpok legnagyobb gazdasági tőkéjének tartja. „Táj és kultúra fontos részei a turizmusnak. A kultúra kultiválás, megművelést jelent, befejezni mindazt, ami természetes. De a kultúra másságot is jelent, ezért a globális normák a természet legnagyobb ellenségei. A kultúrturista egy ellentett világot keres, hogy megtermékenyítse saját kultúráját." Épp ezért 1990-ben települési stratégia egyik fontos alapköveként a vidéki ökoturizmus fejlesztéséért létrehozták a Pro Val Lumnizia alapítványt. A szomszédos völgyben fekvő Vals példája ugyanakkor ma már óvatosságra inti a község vezetőit; a Zumthor fürdője által felvirágoztatott faluban lakókat egyre inkább zavarja a rengeteg látogató. Nem véletlen hogy a Studio Basel kutatásában Vals területét már nem ugarként hanem üdülőterületként jelölték meg.

Vrin kicsiny falu a Lumnezia-völgyben, a demográfiai krízis ezt a területet sem kímélte; míg 1950-ben 441 lakost számlált a település, addig 2000-ben már csak 249-et. 1958-ban lépett hatályba a kantonok közötti költségkiegyenlítés törvénye, azóta a falu segélyekből tartja fent magát, amit még további pénzekkel egészítenek ki a félbe maradt Greina-erőmű beruházása miatti kompenzációként. A környező községeknek ugyanis évente 2,4 mio Frank bevételt jelentett volna, ha a Nordostschweizerische Kraftwerke nem állította volna le az építkezést. A falu mai településszerkezetét 1982-ben kezdték kialakítani, amikor az elaprózódást kezelő területrendezési terv keretében a korábbi 3500 gazdasági egységet 600-ra csökkentették és ezeken versenyképes mezőgazdasági üzemeket hoztak létre. Szigorú szabályokat vezettek be a tájhasználat és az építészet terén, kötelezővé téve a tervtanácsot. Kijelölték a belterület határait, hogy az épületek egy helyre koncentrálódjanak és ne szóródjanak szét a tájban az agglomerációhoz hasonlóan. A vrini modell 1998-ban vált széles körben ismertté, amikor megkapta a svájci műemlékvédelem⁸ Wakker-díját, majd 2004-ben az Arge Alp Díjat.

A falu túlélésért vívott harcáról nem sokat tudnánk, ha az építési szabályzatok, mezőgazdasági megfontolások mellett nem valósultak volna meg azok az építmények, amik a stratégiai elképzeléseket reprezentálták. Caminadanak nagy szerepe volt abban, hogy a jellegzetes graubündeni gerendaépítést képes volt újragondolni és az új szerkezeti kihívásoknak megfelelően alkalmazni. Az olyan közismert épületei mellett, mint amilyenek a vrini családi házai, a halottas ház, a telefonfülke vagy a tornacsarnok, ezúttal a mezőgazdasági épületei érdemelnek nagyobb figyelmet. A falu peremén álló istállók részére előregyártható modulelemet fejlesztett ki, amellyel gazdaságosabbá tudta tenni az építést. A melléjük telepített vágóhíd az építészeti értékein túl a közösségi, termelőszövetkezeti működés jó példája. A közösen fenntartott létesítményben a helyieknek lehetőségük van az állataik húsát feldolgozni és ezt követően a termékek közvetlen értékesítését megszervezni. A falutól távolabb eső üzemek számára előre gyártható elemekből kifejlesztett egy olyan építési rendszert, amivel a szállítást és a helyszíni munkát is gazdaságosabbá tehette.

Caminada azonban nem akar a világtól elvonult építész szerepében tetszelegni. Bár a hegyek közé zárt Vrinben lakik, egyetemi professzorként a zürichi ETH-n tanít és mára már több épülete is megvalósult a szülőfalujától távolabb eső városias területeken. Ezek közül egyik legismertebb munkája, a disentis-i leánykollégium egy barokk kolostor mellett áll - az urbánus környezetben egyértelmű volt számára, hogy a már-már védjegyévé vált faszerkezetek helyett betont és vakolatot alkalmazzon, akárcsak a Vals főterén álló hotel épületénél, de több országos és nemzetközi pályázaton is sikerrel vett részt.

Pozíciók és víziók

2011-ben interjú kötet jelent meg Architekturdialoge: Positionen, Konzeptionen, Visionen címmel Svájcban, melyben a szerkesztők, Marc Angélil és Jorg Himmelreich svájci építészekkel készített beszélgetéseik során az ország és a kortárs építészet új kihívásaira keresik a válaszokat. Az egyik kiemelt téma az urbanizáció és a közösségi autonómia kérdése, hisz a tájról, vidékről alkotott kép nagyban összefügg az alkalmazott építészeti stratégiával, azaz hogyan lehet a szuburbánus területek képlékeny identitását tervezésmódszertani szempontból értelmezni?

Az interjúk alapján izgalmas, az építészeten túlmutató közéleti erőtér rajzolódik ki, amit talán az a vita fejez ki leginkább, ami az ETH Studio Basel professzorai (Roger Diener, Jacques Herzog, Marcel Meili, Pierre de Mueron) és a graubündeni Vrinben alkotó Gion A. Caminada között már néhány éve zajlik. Az ellentétek természetesen szorosan összefüggnek eltérő társadalmi-földrajzi pozíciójukkal és az ebből adódó személyes nézőpontjukkal, mindez az építészeti stratégia kérdésén túl a svájci társadalom megosztottságát is jól jellemzi. Míg Marcel Meili a Studio Basel egyik vezető tanára azt állítja hogy a tudásból és műveltségből fakadó urbánus fejlődés, mely mára megkérdőjelezi az ország autonóm berendezkedését, magából a svájci identitásból ered, addig Caminada a totális városiasodásban a kiszolgáltatottságot és az önrendelkezés képességének elvesztését látja.

Ahhoz, hogy megértsük Caminada álláspontját, érdemes felidéznünk Popper bevezetőben idézett szavait a hegyvidéki népek szabadságvágyáról. Svájc hosszú évszázadokon át Európa koldusának számított, a látványos gazdasági fellendülés csak az elmúlt száz év története. A nehéz hegyvidéki tájon gazdálkodó települések egyfajta válságkultúrát alakítottak ki, ahol a legfontosabb érték a természeti és katonai fenyegetéssel szembeni állandó készenlét, amellyel megőrizhető a közösség és általa az egyén szabadsága. Caminada a 2011-es Architekturdialoge kötetben kifejti, hogy a szabadság számára annyit tesz, mint tartozni valahová; egy közösséghez, egy helyhez. Téziseiben a hagyományos vidéki kultúrát nem öncélú, nosztalgikus szempontból veszi védelmébe, hanem az ország egészéhez viszonyítva kívánja igazolni a periféria létjogosultságát. Caminada-nál a táj megművelése és a vidéki építő kultúra folytonossága az önellátás képességének fenntartása. Ha valóban eltűnik a vidéki kultúra, azzal mindaz a tudás és ismeret is elvész ami a tájat megművelő ember sajátja és amelyet csak a gyakorlat által lehet megőrizni. Az elidegenedést okozó mezőgazdasági technológiák, a táj esztétizálása, azaz a természetvédelmi és műemléki területek csak tetszhalott állapotában őrzik meg a kultúrtájat. Caminada számára a hegyvidéki termelés megőrzésének igénye ugyanúgy az önrendelkezés része, mint a Svájcban mai napig fenntartott bunkerek, az előírt mennyiségű élelmiszerek háztartásonkénti felhalmozása vagy az önkéntesek állandó katonai készenléte. Bár ma az ország dinamikusan fejlődik, hosszú távon nem zárható ki egy olyan krízishelyzet, ahol ismét kiemelt fontosságú lesz az önrendelkezés személyes és közösségi képessége.

Épp ezért a perifériának az a feladata, hogy impulzusokat küldjön az urbánus területek felé, mellyel az önrendelkezés, az önellátás képességére figyelmeztetik a városi civilizációt. Az autonóm gondolkodás lényegét ezek a területek őrizhetik meg legtisztábban, és ezzel az átalakuló, urbánus területeket is inspirálhatják, hogy autonóm létformát alakítsanak ki. Ez az elképzelés ugyanakkor egyáltalán nem tűnik egyoldalúnak, ha a Studio Basel későbbi Metabolism-Food nevű kutatási projektjét megismerjük, amelyben az urbánus területek (városhálók, metropolita régiók) önellátó képességére helyezik a hangsúlyt a városok kiszolgáltatottságának csökkentése érdekében.

A Studio Basel az utolsó kutatási projektjeire fókuszál, mivel a vezető professzorok, az alapító négyesből még akítv Herzog és de Mueron megbízatása 2018-ban lejár. Jelenlegi munkáik, a bevezetőben már említett Achtung, die Landscaft és Die Schweiz 2050. Bauwerk und Lebensraum keretbe foglalják a Studio munkásságát, esettanulmányokkal igazolva az emergens táji urbanizáció problémáját. Az előbbi projekt címe az 1955-ös Achtung, die Schweiz könyvre reflektál, amelyben a korabeli jelentős svájci teoretikusok, Max Frisch, Lucius Burckhardt és Markus Kutter már akkor az urbanizáció és tájkép konfrontációjára irányították a figyelmet. A Studio Basel öt évtizeddel későbbi revíziója azonban nem csak Svájc közéletében éreztette hatását, de a nemzetközi szakmai diszkusszióra is jelentős hatást gyakorolt. Az eredetileg Svájcra kidolgozott tézist a projekt szociológusa, Christian Schmied dolgozta tovább egy globális tipológia felé, amelyet az amerikai Harvard Egyetem Urban Theory Lab professzorával, Neil Brennerel közös publikációjukban, a Planetary Urbanization kötetben foglaltak össze. A tanulmánykötet a globális urbanizáció vízióját vetíti előre, ahol a korábban érintetlennek vélt természeti tájak az urbánus struktúra részeit képezik.

Wettstein Domonkos

A Balaton-part rekreációs célú modern építészetét doktori kutatóként feldolgozva egyre fontosabbnak tűnik a tágabb szakmai közösség és a civil társadalom felé történő kommunikáció. A sorozat aktualitását a Balaton-part fejlesztésének napirenden lévő kérdései adják, miközben a tópart épített öröksége egyre inkább pusztul. Az egyes témakörök a Balaton-parti modern építészet kezdeteit, a harmincas évek fürdőtelep fejlesztéseit, nyaralóépítkezéseit, majd a háború utáni modern építészet nemzetközi jelentőségét, Polónyi Károly és Farkas Tibor regionális tervezésben betöltött szerepét, a települések fejlődését illetve a tópart modern örökség jelen állapotát, rehabilitációs lehetőségeit tárgyalják, a Balaton jövője felé is orientálódva.

Irodalom

• Angélil, Marc; Himmelreich, Jørg: Architekturdialogue Positionen Konzepte Visionen. Niggli Verlag, Zürich, 2011.
• Bideau, André: Die Geburt der Maus, in: WOZ - Die Wochenzeitung, 2005.11.05.
• Caminada, Gion A.: Stiva da morts. Vom Nutzen der Architektur. (2. Aufgabe, gta Verlag, ETH Zürich, 2005.
• Caminada, Gion A.: Kilenc tézis a periféria erősítésére. (ford.: Herczeg Tamás DLA)
• Diener, Roger, Herzog, Jacques, Mieli Marcel, de Mueron, Pierre, Schmid, Christian: Switzerland – An Urban Portrait, ETH Studio Basel, Contemporary City Studio, Birkhäuser Verlag, Basel, 2006.
• „Einladungs karte: Angélil, Marc; Himmelreich, Jørg: Architekturdialogue Positionen Konzepte Visionen." (Niggli Verlag, Zürich, 2011.), in: Architekturforum Zürich. 2011.11.04. 
• Heller, Andreas: Es gibt noch Platz, in: NZZ Folio, 2012/1.
• Hildebrand, Sonja: Urbane Schweiz. Urbanistische Konzepte für die Schweiz von 1930 bis heute, in: H-Soz-u-Kult, 13.09.2006.
• Hubertus, Adam: Mythos, Brachen, Branding. Schweizer Bergdörfer zwischen Abwanderung und Erneuerung, in: Deutsche Bauzeitung, 2007/5 
• Hollenstein, Roman: Alpiner Urbanismus. In Meran werden Gion A. Caminadas architektonische Visionen für Vrin diskutiert, in: NZZ Online, 2005.06.03.
• Hönig, Roderick: Stadtebauliche Analyse. Ein neuartiges Lehrexperiment der ETH Zürich in Basel, in: NZZ Online 1999.11.05.
• Kis Dániel: Svájc – urbánus? in: http://epiteszforum.hu/node/1573
• Kriesi, Hanspeter: Közvetlen demokrácia. Svájc esete. In: Enyedi Zsolt (szerk.): A népakarat dilemmái. Népszavazások Magyarországon és a nagyvilágban. Budapest: DKMKA – Századvég, 2009. pp. 87-106.
• Popper, Karl R: Szabadság és demokrácia. (ford: Báthori Csaba) in: Nagyvilág XLIII. 9-10, 1998, (eredetileg: Die Philoshophie und die Wissenschaften. Simon Moser zum 65. Geburstag. Meisenheim am Glan (Anton Hain) 1967.)
• Rüegg, Peter: Schweiz in neuem Licht sehen, in: ETH Life, 2005.11.08, 
• Rüegg, Peter: Metropolregionen sind Realität. Neues Buch zur Raumentwicklung, in: ETH Life, 2006.03.30.
• Sclorhaufer, Bettina (ed.): Cul zuffel e l’ aura dado. Gion A. Caminada. Quart VErlag, Luzern, 2008.
• Schäfer, Robert: Landscape Urbanism. Topos 71, 2010
• Spier, Steven; Tschanz, Martin: Swiss Made. New Architecture from Switzerland. Thames and Hudson, London, 2008.

Jegyzetek

¹ Popper, Karl R: Szabadság és demokrácia. (ford.: Báthori Csaba) in: Nagyvilág XLIII. 9–10, 1998, (eredetileg: Die Philoshophie und die Wissenschaften. Simon Moser zum 65. Geburstag. Meisenheim am Glan (Anton Hain) 1967.)

² Szűcs jenő: Vázlat Európa három történeti régiójáról. Történelmi Szemle, 1981. 3. sz., önálló kötetben: Bp., 1983; Les trois Europes, Fernand Braudel előszavával, L'Harmattan, Domaines danubiens sorozat, Párizs, 1985, II. kiadás Virág Ibolya, Párizs, 2002)

³ Bibó István: Harmadik út. Politikai és történeti tanulmányok. Sajtó alá rend. és a bev.-t írta: Szabó Zoltán. London, 1960.

⁴ Metropolitanregion Zürich. Der Zürichsee als Projekt.2010 Zürcher Handelskammer und Verlag Neue Zürcher Zeitung, Zürich

⁵ Christoph Sauter, Cordula Seger: St. Moritz . Stadt im Dorf. Verlag hier+jetzt,  Baden-Dättwil, 2014

⁶ Szövetségi Agglomerációpolitika

⁷ Svájc vezető nagy vállalatai által finanszírozott szervezet.

⁸ Schweitzer Heimatschutz