Közélet, hírek

Épül Törökbálinton az új városközpont

1/1

lead

Hirdetés
?>
lead
1/1

lead

Épül Törökbálinton az új városközpont
Közélet, hírek

Épül Törökbálinton az új városközpont

2017.08.02. 09:00

A városházára kiírt építészeti pályázatot még 2015-ben nyerte meg a Modulárt Stúdió csapata, Keller Ferenc, Láris Barnabás, Szabó Dávid és Szabó Tibor tervével. A képviselő-testület július 26-án zárta le a közbeszerzési eljárást, a győztes kivitelező É-Z Konzorcium 1,268 milliárd forintért vállalta a beruházás megvalósítását.

A munkálatok az augusztus 8-i alapkőletételt követően megkezdődnek, a polgármesteri hivatal egy év múlva már új helyén szolgálja a törökbálinti lakosságot - közölte az önkormányzat. A törökbálinti lakosok az új épületben létrejövő ügyfélszolgálaton és okmányirodában is el tudják majd intézni ügyeiket, nem kell az érdi járási hivatalba elmenniük.

A Modulárt Stúdió weboldalán így írnak a kiviteli tervekről: "A 2015-ös év során irodánk első díjat nyert a törökbálinti új városháza tervezésére kiírt építészeti tervpályázaton. A terveket 2016 ban kezdtük el készíteni. A több körös prezentáció és tervellenőri egyeztetéseket követően elkészült az épület komplett kiviteli tervdokumentációja. Az épület hasznos alapterülete 2470 m2. Az épület összesen 4 szintet tartalmaz, pillérvázas rendszerű, monolit vasbeton födémekkel és koporsófödémmel. Az anyaghasználat igazodik a környezethez és a funkcióhoz. A lábazati zóna ragasztott kőburkolattal ellátott. A felsőbb szintek homlokzata dryvit rendszerű. Az épület tetőzete pikkelyfedés jellegű. A homlokzaton a dísztér felé színes fix üveglamellák találhatóak. A többi homlokzaton fix és mobil alumínium zsalúziák találhatóak. Az irodaterületek alu borítású műanyag nyílászáróval rendelkeznek, 3 rétegű üvegezéssel. Az előcsarnok és a dísztérhez kapcsolódó nyílászárók hőhídmentes alu szerkezetűek, 2 rétegű üvegezéssel. Az épület hűtése, fűtése VRV rendszerrel történik. A kültéri egységek a tetőszinten elhelyezett gépészeti területen találhatóak. Az épület részben hővisszanyerő szellőztetéssel ellátott."

forrás: MTI, modulartstudio.hu

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

Egy hely – A Corvin Áruház

2023.11.22. 10:03
8:45

A Corvin Áruház közel 100 évvel ezelőtt, 1926-ban, a legelőkelőbb magyar divatáruházként nyílt meg, vendéglővel, kávéházzal, jegyirodával, gyorsfényképészettel, de otthont adott divatbemutatóknak és kiállításoknak is. Az alumínium csomagolásból kibontott eklektikus épület homlokzatait már restaurálták, a felső terei azonban csak 2025-re készülnek el végleg. Az Egy hely csapata ezekre, a még átalakulás alatt álló szintekre is betekintést nyújt.

A ráckevei hajómalom // Építészfórum & Egy Hely

2023.11.01. 12:12
7:21

A középkortól a 19. századig egészen más képet festettek folyóink. Motorcsónakok és turistahajók helyett – a nagy vízsodrást kereső – úszómalmok vándoroltak a folyón. Ráckevén ma is megtekinthető egy hajómalom replika, melyet már villanymotor hajt és egyes részei időtálló afrikai fából készültek.