Fecskeház – Reppert Hanga Izabella diplomamunkája
A komáromi Fecskeház a kortárs lakhatási válságra reagál. A diplomamunka célja egy olyan szociális bérlakásegyüttes létrehozása, amely tömegkialakítása, funkcióegyüttese, bérleti modellje, valamint a városszövetben elfoglalt pozícióján keresztül segíti a lakásínség nehézségeinek leküzdését.
A mai lakhatási válság egyik fő oka a megfizethető és rugalmas lakhatási lehetőségek hiánya, különösen a fiatalok, egyedülállók és pályakezdők számára. A fecskeházak programja erre kínál megoldást, hiszen ideiglenes, mégis minőségi otthont biztosít azoknak, akik életük ezen szakaszába lépnek, lakásokat pedig az átlagos lakáspiaci árak alatt adják bérbe. Az ilyen jellegű épületek olyan tervezési elemeket tartalmaznak, amelyek a terek kialakítása, közös tevékenységek és események révén elősegítik, hogy a lakók könnyen kapcsolatba léphessenek egymással, létrehozva egy támogató közösséget. Komáromban már sikeresen megvalósult két hasonló projekt, amely inspirációt nyújtott a tervezéshez.
A tervezés helyszíne Komárom belvárosa, amely a 15 perces város koncepciójának számos elemét megtestesíti. A három fő út metszéspontjában kialakuló körforgalom és környezete tekinthető Komárom város központjának. Itt koncentrálódik a kereskedelmi és szolgáltatóipar és itt épült be legsűrűbben a város. A helyszín kiválasztását így az infrastruktúra fejlettsége, a közlekedési kapcsolatok és a városi szövetben elfoglalt stratégiai szerep is indokolta.
Az épület tervezése során különös figyelmet fordítottam a funkcionalitásra és a fenntarthatóságra. A szociális alapon kiadott vagy eladott lakások általában költség- és energiahatékonyság szempontjából minimális méretekkel készülnek. Az épület tömegalakításának és térszervezésének fő szempontja a maximális helykihasználás volt, hiszen a rendelkezésre álló terület optimális kihasználása tovább erősíti ezeket az előnyöket.
A hasonló funkciójú és célú, külföldi és hazai épületekben sok közös jellemzőt találtam, melyeket hasznosnak véltem a komáromi fecskeház tervezésének szempontjából. A lakások két homlokzatra való nyitása elengedhetetlen az átszellőzés biztosításához, továbbá szintén a nyári túlmelegedéstől védenek a kültéri folyosók és erkélyek. A közös közlekedő folyosó ezenkívül a lakók spontán találkozásait is elősegíti.
A tervezés szempontjából számomra fontos épület-tulajdonságokat, és a telek adottságait figyelembe véve viszonylag keskeny és hosszú lakások kialakítása kedvező, mivel a lakásokat egymás mellé kell helyezni. Ezzel lehet maximalizálni a telek beépíthető részének felhasználását. A lakások elrendezéséből kiindulva a közös közlekedőről nyíló előszobához a nappali- és lakótérnek kell kapcsolódnia, mivel így a lakás ellenkező felén intimebb atmoszféra alakulhat ki a tér hosszából adódóan. A lakások befoglaló méreteit elsősorban a helyiségek komfortos minimum alapterületi méretei határozták meg.
A közösségi élet lehetőségeinek biztosítása kiemelt szempont volt a tervezés során. A fecskeházban változatos közösségi terek szolgálják a lakók igényeit, beleértve a közös mosókonyhát, a találkozókra és főzésekre alkalmas nappalit és konyhát, valamint a kertet, amely konyhakertekkel, játszótérrel és tűzrakóhellyel biztosít kikapcsolódási lehetőséget. Mivel az épület funkciója kisgyermekes családokra épül, és a környéken nincsen könnyen elérhető bölcsőde és óvoda, a földszinti nappali gyerekfoglalkoztató és -megőrző ezt hivatott pótolni közösségi működtetéssel. Az épület exkluzivitását a változatos lakástípusok biztosítják, melyek különböző élethelyzetű lakók számára kínálnak megoldást.
Az épület közösségi terei, mint a kerékpártároló, valamint a megosztott munkahely a lakók kényelmét és a fenntarthatóságot szolgálják, miközben hatékonyabbá teszik a mindennapokat.
/ Reppert Hanga Izabella /