Vargha Mihály: Amúgy rendben... c. írása a Kertész András Tibor tervezte épületről

Vargha Mihály: Amúgy rendben...

Amúgy rendben van az új piac/csarnok a Skálánál. Tiszta és ragyog, lassan a kereszteződés is rendeződik, megszűnnek (?) a mindennapos közlekedési kellemetlenségek. Jönnek a kofák, megtelnek a pultok áruval, még nincs vége az idei gyümölcsszezonnak, és a meleg, kitartó nyár eleve remek minőséget hozott... A közönség örömmel birtokba veszi – az önmagát meghaladni tudó, igazi építészet azonban csak pindurit profitál mindebből.

Amúgy a hely, a helyzet adott volt. Egy sarok a szinte percre sem szűnő autóforgalommal megvert kereszteződésben, a Fehérvári úton, ahol egybeér a Bocskai út és az Október 23. utca. A Fehérvári úti szomszéd az orvosi rendelőintézet, arányos és hatásos, patinás épület (1952, Szendrői Jenő és Lévai Andor). Átellenben, az Október 23. utcán két lakóház közé ékelve áll a Medgyaszay féle református templom (1930). Szintén jó arányú, bár kicsit összezsúfolt, és mára piszkosan, kissé elanyátlanodottan álló együttes. S ne feledkezzünk meg a másik szomszédról a Bercsényi utca felé: a „kispiaccal" szinte egyszerre épült a Skála Áruház szabdalt, vak tömege (1975, Kovách István). Hetvenes évek, elindulás a lejtőn. Le.

Amúgy a kispiac akkor mutatós épület volt (1977, Halmos György; az építtető már akkor is a „CSAPI"). Arányos, inkább kissé visszahúzódó, közlekedése áttekinthető – alaprajzában funkcionalista, de próbált egyedi lenni. Viszont az építőipar, meg az anyagok színvonala – arról jobb nem beszélni. S télen, esőben-szélben a látvány mit sem ért, győzött a huzat. Lépcsői szűkösre sikerültek, rámpa csak a két alsó szint között, és azokat a tömeg soha nem is használta nagy kedvvel. Ráadásul a piramoid építmény gondozása leginkább abban merült ki, hogy mindenféle amatőr tervezésű bódékkal, néha nagyobb boltokkal építették be az alagsortól a galériáig, ezért az évek során egyre elárvultabb képet mutatott, műanyag ponyvatetői például igen hamar tönkrementek. Csak a kavicsolt felületű, nyolcszög motívummal díszített mellvédpanelek állták a sarat.

Amúgy ezek ma is ott vannak. Kívül, a rendelő felől új ablakokkal tagoltan, belül meg szinte úgy mint régen. Merthogy mi történt most? A kispiacot a sarok felé terjeszkedően körbeépítették egy nagycsarnokkal. Kertész András Tibor építész pályázaton nyerte el a megbízást, majd a tervezés során komoly vitába keveredett Halmos Györggyel, a kispiac tervezőjével, aki szerzői jogaira hivatkozva maga szerette volna elvégezni az átalakítást.*

Itt érdemes megállni kicsit. A szerzői jog kérdése annál égetőbbé válik, minél gyorsabb az építmények avulása. Józan paraszti ész szerint a szerzői jog a tervet, a tervrajzot illeti meg, hasonlóan a kottához és az írott szöveghez. A kész épület már a tulajdonos sajátja – az alkotót kifizette, azt csinál a házával, amit akar. Persze megkérdezheti az eredeti építészt, vagy megbízást is adhat neki az átalakításra – de erre kötelezni őt nem lehet. Más kérdés, hogy városképi jelentőségű helyekre mégis komoly, szigorúan vett szabályozás kéne, hogy lehetőleg igazi architektúra szülessen. Én a jól előkészített és gondosan végigvitt – nyilvános – pályázatok pártján vagyok. Csak ehhez egészségesebb közegre, nyíltabb légkörre lenne szükség, szakmán belül és kívül egyaránt.

Amúgy jelen esetben az átépítés tervezője tényleg tisztelte a korábbi létesítményt. Az új csarnok korrekt, vannak ihlettel megoldott, érdekes részletei, de ennél sokkal többet nem nyújt, főleg a külsejét nézve. Belül még csak-csak segít a térstruktúra: a szűkös lépcsők helyett van mozgólépcső s az új galériákról enyhén lejtős hidak vezetnek a régi szintekre. De ennél tényleg nem több, mondhatni konzervatív modern épület. Pedig lehetett volna csupán annyit, hogy az új galéria a sarok közelében fölmagasodik, kis kilátó lesz belőle, esetleg presszóval, a hatalmas légtérbe ez bőven belefért volna. Így hiányzik belőle egy csipet játék. Esetleg ilyen lehetett volna a sarok 45°-os lemetszése, utalva a régire. Vagy a hosszú homlokzatokon néhány helyen kilépni a monoton síkból. Vagy csupán az üvegtáblákba tenni néhol más üveget: színeset, vagy inkább mattra-fúttat. (A rendelő mutat példát ilyesmire – ott az üvegek magassági mérete ugrál picit!).

Amúgy az épület teteje kétirányba lejt, amit nagy üvegfalak trapéz formája ki is rajzol két homlokzaton, s belül az acéltartók vonala mutatja egyértelműen. De sajnos ez kevés, illetve inkább csak a szakmai közönségnek jelez valamit. Kertész András építész előző jelentős munkája a MATÁV irodaháza volt a lágymányosi INFOPARK-ban, nem is messze innen. Ott egy nagy, kör alaprajzú tömb a fő motívum, ami kívül érdekesen feszül össze egy hosszabb hasábbal, a hengeres udvarban pedig a direkt szögletes könyvtár adja a kontrasztot. Kár, hogy ilyesmire most nem fordított figyelmet, pedig itt sokkal nagyobb a közönség: a legtermészetesebb módon érhető el, hogy még több szeretet áramoljon a kortárs építészet felé. Bár nincs kizárva, hogy még így is sikerül jó hatást kiváltani. Mert amúgy az épület rendben – s a nyitás csak most jön.

Nyomtatásban megjelent az Élet és Irodalom 2003. szeptember 26-ai számában.

* A megjelenés után Halmos György levélben elküldött nekem egy dokumentum-válogatást, melybõl kiderül, hogy korábban a CSAPI-tól õ kapott megbízást az áttervezésre, s engedélyezett terve is volt. Késõbb a megrendelõ változtatott a koncepción, és ezután írták ki a pályázatot. Halmos Györgynek ezzel az eljárással szemben volt kifogása, tehát nem közvetlenül Kertész Andrással állt vitában. Az apró tárgyi tévedésért az érintettek elnézését kérem.

Fehérvári úti Vásárcsarnok
Budapest XI.
Tervező: Kertész András Tibor
(Kertész Stúdió Kft.)

fotó: Molnár Emil