Felhőgyárak Kőbányán – A tervezővel jártuk be a közelmúltban díjazott Újhegyi sétányt

Az újhegyi lakótelep két tájépítészeti alkotással is büszkélkedhet Kőbányán. Az egyik viszonylag jól ismert a kerület határain túl is, ez a Mély-tó, mely az egykori Szocialista brigádok parkjában fekszik. 1977-ben, a lakótelep építésekor alakították ki társadalmi munkában egy téglagyár agyagbányagödréből. A másikat jóval kevesebben ismerik. Ez az Újhegyi sétány. Zubrecki Dávid írása.

Az Újhegyi sétány a kezdetek óta fontos része volt a telepnek. Azután az elmúlt években több ütemben átépítették, és mára már az is látszik, hogyan működik a megújult terület. A decemberben elnyert Építőipari Nívódíj apropójából jártam be most a sétányt Szakács Barnabással, az újraalkotásért felelős Lépték-Terv Tájépítész Iroda egyik vezető tervezőjével.

Hol lehet korzózni egy lakótelepen?

A hetvenes évek végére nagyjából egyértelművé vált, hogy a lakótelepek szabadon álló lakóházait és a közöttük elszórt egy-két szintes lepényépületeket valamiféleképp rendezni kell. Nemcsak egyszerűen gondoskodni kell a közlekedési kapcsolataikról, de élhető közterekre van szükség ahhoz, hogy az egész telep úgy tudjon működni, mint egy hagyományos értelemben vett városrész.

A szétszórt tízemeletes lakóházak nagy előnye a hagyományos beépítéssel szemben, hogy rengeteg felület maradhat köztük szabadon. Sőt, ebből a szempontból sokkal előnyösebbek ezek a fejlesztések, mint a 21. századi, időnként lakóparkoknak nevezett, sűrű beépítésű lakótelepek.  Ám hamar kiderült, hogy ha itt nincs valamiféle rendezőelv, akkor ezeket a területeket nem igazán veszik birtokba az emberek. Kialakulnak a csapások, amerre járnak, de – a játszótereket leszámítva – azok nem igazán tudnak közösségi terekként működni.

Bár az országban több helyen megpróbáltak közintézményekkel és lakótömbökkel határolt utakat, sőt főtereket kialakítani a panelházakkal, ezek azonban általában nem igazán működtek. Tervasztalon ugyan jól néztek ki ezek a koncepciók, de mivel sem a szalagházaknak, sem a középületeknek nem volt élő kapcsolata a köztérrel, nem működtek. A bejáratokon kívül semmi nem nyílt a földszintről, ami életet hozott volna a házak közti területre. Azokat a szolgáltatásokat, amelyeknek a házak aljában lett volna a helyük (bolt, fagyizó, kávézó, fodrász stb.) kiszervezték szolgáltató házakba. Olyan lepényépületekbe, amelyek mellől viszont nagyon sokáig a jól kitalált köztér hiányzott.

Szerencsére azért több helyen igyekeztek megoldani ezt a problémát, így Kőbányán is. Itt a telepet hurokban egy közút és az azon járó buszok tárják fel, amit egy széles sétálóút keresztez, az Újhegyi sétány. Elsőre furcsának tűnhet, hogy a szalagházak erre merőlegesen állnak, ám ennek megvan a maga logikája. Ha ugyanis ezek határolnák a sétányt, akkor az egy hatalmas falak közé zárt, nehezen átjárható kanyonná válna, amelynek ráadásul szinte semmi kapcsolata nem lenne az utcaszinttel.

Itt viszont a házak között egy-két emeletes épületek sorakoznak: bölcsőde, óvodák, iskolák, közösségi ház, ABC-áruház, üzlethelyiségek stb. A megoldás számos lakótelephez köthető problémára választ adott, ráadásul tájépítészeti szempontból is voltak érdekes megoldásai. Újhegy ugyanis – nevéhez méltón – több irányban lejtős, amit lépcsőkkel hidaltak át, kazettás növénykiültetésekkel oldottak fel.

Az elmúlt fél évszázadban azonban jelentősen leromlott az állapota, ráadásul kiderültek a koncepció hibái is. Egyrészt hiányoztak a sétánynak az oldalirányú kapcsolatai. A két végéről és a közúti kereszteződésekből jól megközelíthető volt ugyan, de a telep többi irányából kevésbé volt vonzó. Főleg nem a babakocsival vagy kerekes székkel közlekedőknek.

Másrészt a teraszosan kialakított növényzet párhuzamos útvonalakra vágta a széles sétányt. A gyalogos forgalom nagyobbik része lenn, a szélesebb útszakaszon haladt, szinte elszigetelve az üzlethelyiségek előtti keskenyebb járdától. A támfalak helyenként két-három méter magasak voltak, amik sokaknak áthatolhatatlan akadályt jelentettek. Az üzleteknek nem ment jól, sokuk kénytelen volt bezárni.

Várfalak helyett látványos parklépcső

A városnegyed gyalogos főtengelyét három ütemben újították meg a Lépték-Terv tervei szerint, az első 2017-ben készült el. Majd annak sikerén felbuzdulva – hiszen a közterek és az üzlethelyiségek újra élettel teltek meg –, mindkét irányban folytatták a másodikkal és a harmadikkal. Az átalakítás egyik legfőbb feladata a sétány oldalirányú, akadálymentes kapcsolatainak megteremtése volt. Ez néhol szinte csak esztétikai beavatkozást jelentett, magyarul tovább kellett vinni a sétány arculatát a becsatlakozó utcákba, máshol azonban komoly építési munkáról volt szó.

A sétány helyenként magas rámpán haladt, és erre, mint egy várfalra vezettek fel a babakocsival csak nehezen, kerekesszékkel sehogy se járható lépcsők. Ezeket olyan rámpa- és lépcsőrendszerekre cserélték, amelyek akadálymentesek és kifejezetten látványosak. A Lenfonó utca végén található, szerpentinben kanyargó rámpa az elfogyó lépcsőkkel egy parknak is éke lehetne, közben pedig végtelenül praktikus: bárhol keresztbe gyalogolható. Ráadásul önmagában olyan, mint egy gyerekjáték.

Ez a játékosság több helyen is megjelenik a sétányon. Van ugyan játszótér is a területen, de sokkal érdekesebbek azok az apróságok, amelyek csak úgy el vannak szórva. Ilyen például az egyik helyen csúszdával áthidalt szintkülönbség, egy-egy magányos, térplasztikaként is működő mászóka, az óvodák kerítésére helyezett forgatható elemek vagy azok a burkolati vízjátékok és párafújók, amelyek tökéletes gyermekjátszók.

Az utóbbiak persze általában akkor kerülnek egy tájépítészeti tervbe, ha nincs keret komolyabb vízjáték vagy szökőkút kialakítására, de itt tökéletesen megtalálták a helyüket. Van, ahol például egy „vízlépcső" kapcsolja össze a két járószintet, máshol „zöldlépcsőt" alakítottak ki. Persze ennél is fontosabbak azok a kapcsolatok, amelyek közlekedésiek, vagyis valóban átjárhatók. Elfogyó lépcsők, rámpák, szintbehozások. Minél kevesebb támfallal és szintkülönbséggel, minél több okkal arra, hogy megérje a boltok előtt is sétálni. Ez olykor építészeti, sőt belsőépítészeti átalakítással is együtt járt.

A Harmat utca melletti szolgáltatóház tömbjében például a sétány irányából kibontottak egy szellős, felül is nyitott tornácot, ezzel növelve meg a köztér nagyságát. Az ebben található könyvtár főbejárata addig szinte el volt dugva. A sétány felé sem mutatta meg magát az intézmény, hiába volt üvegből a fala. A belső terének átrendezésével viszont hirtelen „kirakattá" vált ez a homlokzat, ami nemcsak a könyvtárnak, de magának a sétánynak a hangulatát is javította.

Az egész fejlesztésre jellemző, hogy miközben kényelmesebbé, ha úgy tetszik gyorsabbá vált a gyalogos közlekedés, mégis rengeteg olyan funkcióval gazdagodott a tér, ami nem a haladás, hanem a megállás mellett szól. Szinte minden lepényépülethez tartozik egy kis új leülő, egy kis teresedés, valamilyen plusz funkcióval.

Művészetek határán – meglepetés szobrok

A sétányt miniszobrok sora kiséri végig, amelyek Kőbánya múltjához és természeti értékeihez kapcsolódnak: megjelennek benne a földművelés eszközei épp úgy, mint a környéken előforduló állatok. Ez a műfaj nekem – és gondolom sokan vannak ezzel így – Kolodko Mihályhoz köthető, ezek azonban nem az ő alkotásai. Hasonló figurák vannak például a Széll Kálmán téren is, amelyet szintén a Lépték-Terv tervezett. Ott a megrendelő kérése volt a gördeszkázás megakadályozása, amit ilyen szellemes buktatókkal, ottfelejtett tárgyak szobraival oldottak meg. Itt pusztán a szórakoztatás, a felfedezés öröme miatt kerültek a sétányra a figurák, melyeket az iroda felkérésére Plank Antal készített.

Talán itt egy picit már túl sok ez az apró szobor, mintha a mennyiség kicsit kezdené kioltani az érdekesség varázsát. Az viszont nagyon jó, hogy felállítottak hozzá a sétány végén egy digitális információs pultot. Itt egy csomó közérdekű információ mellett – például, hogy hol mi van a sétányon és annak mi a nyitvatartása – a miniszobrok térképe is fennvan, a hozzájuk kapcsolódó helytörténeti háttérrel. Egészen reményt keltő, hogy a két éve átadott érintőképernyős tábla ma is működik.

És ha már a sétány végén járunk, érdemes szót ejteni azokról az alkotásokról, amelyek közrefogják az egészet. A hagyományos településképben egy ilyen jelentőségű tengelyt egy tornyos templom, egy gigantikus szökőkút vagy egy monumentális szoborkompozíció zár le. Itt természetesen egyikről sem lehetett szó. Ugyanakkor hiányérzetünk lenne, ha az egységes arculatú, jól megkomponált sétány egyszerre csak úgy, minden jelzés nélkül abbamaradna.

Ide kerültek tehát a Lépték-Terv saját tervezésű „Felhőgyárai". Ez a fantázianév egy olyan alkotást takar, amely egyszerre szeretne kiemelkedő jel lenni, látványos gyülekezőpont, de közben funkciója is van: hűsiti a lakótelepi tér levegőjét. Egy igen magas, 15 méteres oszlopra helyeztek ugyanis párafúvókákat, amelyek a sétálók, ácsorgók, bámészkodók feje felett „gyártanak felhőt". Ennek alakja persze a fúvókák elhelyezésétől, a légmozgástól, a légnyomástól és sok egyéb tényezőtől függően mindig kicsit másmilyen.

Ahogy Szakács Barnabás fogalmazott, „az alkotók szándékai szerint ez a kinetikus térplasztika, egy fény és páraperformansz, ami időnként testet ölt, a széljárásnak megfelelően az alakja mindig változik, majd eltűnik".

Vagyis épp olyan szabálytalan, mint egy óriási vattacukor a hurkapálca végén. Ráadásul akárcsak az igazi vattacukrot, ezt is lehet színezni. Itt persze nem adalékanyagok hozzáadásával, hanem színes LED-ekkel. Így este még látványosabbak, plasztikusabbak.

A Felhőgyár természetesen programozható, illetve szenzorokkal a környezethez igazítható. Vagyis nemcsak azt lehet beállítani, hogy milyen páratartalomnál induljanak el a fúvókák, vagy milyen megvilágításnál kapcsoljanak be a LED-ek, hanem a színkompozíciókat is, attól függően, hogy milyen évszak, napszak vagy ünnep van.

Mivel egy meglehetősen szürke, téli napon jártunk ott, a fentieket csak Szakács Barnabás elmeséléséből tudom. Ugyanakkor még így „párátlanul", a „vattacukor nélküli hurkapálca" is elég érdekesnek tűnt. A magas pózna a színes dobozokkal olyan volt, mint valami posztmodern szobor. Márpedig, ha egy szökőkút víz nélkül is jól tud kinézni, az már fél siker. Hát még egy felhőgyár felhő nélkül!

A színes pamacsokat pedig majd megnézem nyáron.

Zubreczki Dávid