Földalatti beszélgetések - Dísz tér

Az egyre népesebb közönséget vonzó földalatti beszélgetéssorozat e heti fordulóját nagy viták és várakozások előzték meg. A Dísz téri romépület kiegészítését és a környező terek rendezését megcélzó pályázat eredménye körül heves csaták folynak (pl. az epiteszforum.hu-n), és ahogy ez mifelénk lenni szokott, természetesen bizonytalan a szerződés létrejötte is.

Az egyre népesebb közönséget vonzó földalatti beszélgetéssorozat e heti fordulóját nagy viták és várakozások előzték meg. A Dísz téri romépület kiegészítését és a környező terek rendezését megcélzó pályázat eredménye körül heves csaták folynak (pl. az epiteszforum.hu-n), és ahogy ez mifelénk lenni szokott, természetesen bizonytalan a szerződés létrejötte is.

Az utóbbi kérdéssel kapcsolatos értelmezések igazán érdekes fényben jelentek meg a beszélgetésen: amíg a zsűri építész tagjai és a szakma hozzászólói egységesen 'nyertes' tervként emlegették Kis Péter építész pályamunkáját, a döntéshozatalban részt vevő hivatalok képviselői pusztán a 'díjazott' tervre hivatkoztak, amikor a lehetséges folytatásról volt szó. Tény, hogy a pályázat eredménye nem jelentette ki egyértelműen az első helyezést, csupán - és ennek oka a vita során rejtve maradt - 'első helyen díjazott', legmagasabb megvételi díjjal jutalmazott tervként emelte ki a kétségkívül egyedülálló munkát.

További sajnálatos mozzanata volt az estének több díjazott pályázó távolmaradása, mint pl. Ferencz Istváné vagy az Építész Stúdió munkatársaié - személyes bemutatójuk híján Vargha Mihály tartott rövid összefoglalót, néhány érdekesebb művet kiemelve. Ezek között külön gyöngyszem volt a 3H építész stúdió pályamunkája, illetve annak értékelése, amik között hallhatóan - mint ahogy azt később Finta József zsűritag is elismerte - semmi összefüggés nem volt.

A díjazott tervek közül az - egyszerűség kedvéért a továbbiakban: nyertes - Kis Péteren kívül Szécsi Zsolt mutatta be saját munkáját. A volt hadügyminisztériumi épülettel egybeépített tömeg kiemelten kezelte a Dísz tér-Szent György tér tengelyt. A pályázattal kapcsolatban a pályázó fontos kortárs példaként megemlítette a firenzei Dóm felújítását és az ottani új múzeumot, illetve a pisai Ferde torony megerősítését, mint régi és új között újfajta egyensúlyt teremtő építészeti koncepciókat.

Kis Péter rövid bemutatójában a romépület sajátos építészetelméleti helyzetét járta körül: a nem túl színvonalas valamikori házból mára csupán a lábazat maradt, ami viszont, bár rekonstruálhatatlan, mégis - arányaiban egy épület jegyeit magán hordozva - igen erős térbeli helyzetet teremt. A pályázat sem tekintette céljának a rekonstrukciót, így viszont lehetőség nyílt arra, hogy a maradványt egészként kezelve új helyzetbe hozhassa azt, ahol a hozzáépítés a jelenlegi feszültségben rejlő lehetőségeket bontja ki. A pályamű mind viselkedésében, mind diszpozíciójában elkerüli, hogy összemérhetővé váljon a régivel - az új épület fizikailag nem kapcsolódik a régihez. Ugyanakkor az egész együttes sem viselkedik határozottan zárt házként, sokkal inkább - az utca szintjén teljesen a gyalogos forgalomnak felnyílva - egyfajta szűrőt képez a környező terek között, és értelmezést is nyújt azok kapcsolataihoz.

A tervpályázat kiírója, a Várgondnokság részéről Szamkó Katalin tartott rövid összefoglalót a pályázat létrejöttének előzményeiről és körülményeiről. Mint kiderült, hosszú, több ötletpályázatot és tanulmányt is felhasználó folyamat eredménye a mai szabályozás, az ide építendő épületek várható funkciója és elhelyezkedése. A tervpályázat ezen folyamatban egy kormányzati elhatározás eredményeként valósult meg, és jelenleg szintén egy kormányszintű operatív bizottság kezében van a döntés a szerződésről és a megvalósításról. Ennek elnökei Bozóki András miniszter és Glatz Ferenc, tagjai pedig az OM, a MEH, a NKÖM államtitkárai, valamint a Főpolgármester és az I. kerületi polgármester.

A jelenlévő zsűritagok mindegyike elmondta, hogy a pályamunkák színvonala elmaradt az elvárttól, sőt, többen azon a véleményen voltak, hogy ez a pályázat is - számos közelmúltbelihez hasonlóan - mind a magyar pályázati rendszer, mind a szakma válságának újabb bizonyítéka. Finta József külön kiemelte, hogy a jelenleg fennálló pályáztatás elvárásai olyan terhekkel járnak, amelyek kizárják a lehetőséget, hogy fiatal irodák részt vegyenek komolyabb megmérettetéseken, és ezzel párhuzamosan a nagy irodák, nagy nevek produkciói egyre fáradtabbak és lehangolóbbak. A zsűritagok ugyanakkor egybehangzóan örömteli és izgalmas kivételnek tekintették a nyertes pályaművet.

A konkrét pályázattal kapcsolatban megfogalmazott másik általános kritika a hely sokat emlegetett szellemi kisugárzásával volt kapcsolatos. Eleve kérdéses, hogy lehet-e a Dísz teret és a - mondjuk ki - ronda hadügyminisztériumi romot az ország spirituális köldökének tekinteni? (vagy bármi mást?) És ha igen, miért kell ettől begörcsölni?

A történelmi reprezentáció kérdése és a nemzeti önismeret nehézségei nem csak a pályaművek szellemi erőfeszítéseivel kapcsolatban kerültek elő. A tér további fejlesztéseinek elképzelhető funkcióit illetően is kisebb vita bontakozott ki arról, hogy a Várnak vajon kulturális missziót kell-e betöltenie (amire, mint Marosi Ernő okfejtése rámutatott, igencsak szűkös a hely), vagy netán a legmagasabb szintű állami reprezentációs funkcióknak kellene itt végre méltó helyszínt találni a jelenlegi lehetőségek, pl. szőnyegpadló borítású földalatti bunkerek (!) helyett - ez utóbbinak viszont a jelenkori relevanciája kérdéses, finoman szólva.

A konkrét épülettel, illetve az egyébként igen nagy vihart kavart Kis Péter-féle tervvel kapcsolatban meglepően kevés kérdés hangzott el, ami talán a meglehetősen szűkszavú bemutatónak is betudható - hiába, még mindig embert próbáló feladat mikrofon elé citálni a magyar építészeket. Az első díj és a nemzetközi pályázatkiírás hiányát, valamint az építészek szokás szerinti kipörgését a döntéshozatalból egyedül Hartvig Lajos firtatta, azonban egyik kérdésére sem kapott konkrét választ.

A végleges döntéssel kapcsolatos összefoglaló kérdésre Szamkó Katalin biztosította az egybegyűlteket, hogy megbízás lesz, de hogy ki kapja és hogyan, az a bizottsági döntéstől függ. Mint elmondta, ami a nyertesnek titulált pályaművet illeti, "nem reménytelen" a helyzet. Kis Péter pedig leginkább nem is egy szerződésnek örülne, hanem - minthogy már egyetemi tanulmányai óta foglalkozik a térrel - egy jó háznak. Eddigi ismereteink szerint a pályamunkában ez a lehetőség mindenképpen benne van.

Szemerey Samu

---