Fölvetés a Földalatti beszélgetések témájához

Február 23. csütörtök 18 óra - Műcsarnok: a József Attila Színház felújítási tervpályázatáról

Budapesti színházhelyzet

A központosított hatalom odavetette a gyeplőt még a hetvenes évek végétől, és a nyolcvanas évek végére szét is esett majdnem minden.

Röhej, de az új hatalmi struktúra pontosan leképezte a szétesést: ebből jött létre az új fővárosi önkormányzati struktúra, amiről tudjuk, hogy rémes.

A színházak állami támogatottsága közben csak arányaiban változott, ma is sok-sok színház részesül vagy fővárosi vagy kormányszintű – kultuszminisztériumi – támogatásban, bár ez reálértékben csökken, ezért a színházjegyek ára elég meredeken emelkedik.

A szétesést mutatja az is, hogy rengeteg kis játszási hely nyílt, többnyire a nagyobb színházak filiáléjaként, de vannak önállóak is saját produkciókkal és befogadó jellegűek egyaránt. Igazi magánszínház alig.

Budapest legnagyobb baja volt évtizedekig – amíg a központi hatalom működött –, hogy nem jött létre a nagyszínházak között egy kitérő színház. Egy üres, vagyis társulattal nem rendelkező épület, amely például befogadja azt a társulatot, aminek felújítják a színházát. Persze kérdés, hogy meddig marad meg az állami struktúra – egy mai, szorított költségvetés nehezen bír el ilyesmit. A magánosítás a színházépületeknél viszont még nem indult el. S persze nincs olyan fizetőképes „középosztály" sem, amely képes lenne folyamatosan fizetni a megemelt jegyárakat, amiket a magánszínházak hoznának magukkal. Vannak közben változások, például Thália, Bárka, Magyar Színház, Tivoli stb. – de a szisztéma mégis majdnem a régi. Igaz, közben olyan csodák is történnek, mint a Krétakör.

Ebben a helyzetben illuzórikus a most lezajlott tervpályázat. Valóban a legrosszabb körülményeket nyújtó épületről van szó – amit lehetetlen kitatarozni, bár bujkál az emberben a „történész-kisördög", hogy ezt a lecuppant színházat, ami egy pártházi kultúrteremből született az angyalföldi munkásosztály szórakoztatására – meg kéne őrizni mint műemléket...

A pályázatot mégis felújításra, bővítésre írták ki. Magam is foglalkoztam az épülettel korábban – és sajnos én sem mertem kimondani, hogy annyira toldozott-foldozott, elhasznált a színház, hogy valójában menthetetlen. A társulatnak egy tartósan használható „ideiglenes" játszóhely kéne, vagy ha lenne az a bizonyos kitérő színház, akkor bármikor odamehetne – és akkor még mindig marad a kérdés, hogy teljesen lebontani a meglévőt vagy csupán felújítani?

A pályázaton végül is inkább azokat a terveket díjazták, melyek az előbbit akarják megvalósítani. Akkor viszont nagy kérdés, hogy pont ide, ennyire szűk, forgalmilag sem a legjobb helyre érdemes-e egyáltalán új színházat építeni? A másik kérdés ugyanis, hogy nem akar-e a kerület, az oly sikeres XIII. kerület építeni magának egy új színházat?

És akkor még nem foglalkoztunk az egyes pályázati tervek részletkérdéseivel. Van-e olyan terv, ami mindenben megfelel az elvárásoknak? Csehül állunk színházügyben, az építészek alig-alig értenek hozzá – őszintén szólva már a Nemzeti Színház pályázatnál is sok gyenge terv volt. Hosszú távú programot kéne kidolgozni az egész városra, sőt az agglomerációra is (lásd Budaörs), és azt következetesen meg kellene valósítani.

A fentiek fényében én sikertelennek tartom a most lezajlott pályázatot, aminek persze le kell vonni a tanulságait, de semmiképpen nem támogatom az I. díjas terv megvalósítását. Eleve lehetett volna kétfordulós pályázatot hirdetni – nagy horderejű létesítményeknél ez mindig alkalmasabb forma – szerintem itt se késő tovább gondolkozni, még akkor is, ha ennek a működő színház természetesen nem örül.

Vargha Mihály

 
Kapcsolódó oldalak:
Földalatti beszélgetések - a József Attila Színház felújítási tervpályázatáról

A tervpályázat eredménye

A pályázatról a Fórumon