Formai változatosság Barcelonában

A katalán főváros mindig is nyitott volt a modern építészeti megoldásokra, az újításokra, kísérletekre. Komolyabb toronyház építési láz az 1990-es években kezdődött, a város vezetői csak azt kérték, hogy igényes, egyedi, jól tervezett magas házak épüljenek. Ez viszont néha a funkció rovására ment. Bán Dávid írása.

Közhely, de igaz: Barcelona mindig is nyitott volt az építészeti kísérletekre, megtalálható itt az adott korban modernnek számító mindenféle elképzelés. A 19. században a városfal elbontásával lendületes gazdasági növekedés vette kezdetét, amellyel párhuzamosan az építkezések is felpörögtek. A falon túli területek bevonásával tudatos várostervezési koncepció mentén, sakktáblaszerű, kellemes szélességű, sok helyen fasorral kísért utcahálózat bontakozott ki. Sorra épültek a bérpaloták, a közigazgatási és kulturális intézmények - a város gazdasági és kulturális felemelkedésével együtt építészeti aranykorát élte. Megjelentek olyan, a maga korában "extravagáns", álmodozó építészek, mint Antoni Gaudí, aki a turisták bakancslistáján kötelező látványosságként álló ikonikus épületeket tervezte.

Számos, nemzetközileg jegyzett építész kéznyomát őrzi a város, amely több, nagyszabású, a város életét, arculatát hosszú távon is meghatározó eseményt is befogadott. Így az 1929-ben tartott világkiállítás, a Plaça d'Espanyáról induló fő tengely körül létesült, azóta is álló monumentális építményeivel. Ezek között bújik meg a német pavilon Ludwig Mies van der Rohe tervezte építészeti gyöngyszeme – és ne feledkezzünk meg az arra tervezett, azóta világszerte komoly karriert befutó típusbútorokról. De meghatározó esemény volt az 1992-es nyári olimpia megrendezése, amikor is jelentős urbanisztikai fejlesztéseket hajtottak végre és több sztárépítész is tervezett a városba: Norman Foster televíziós tornya, Santiago Calatrava Montjuïc telekommunikációs tornya, vagy Frank Gehry hatalmas hala a tengerparton.

Az újkori ikonikus épületek mellett a toronyház építési hullámnak is lendületet adott az olimpiai előkészület. Míg a városközpont mellett, az építése kezdetekor még kültelkinek számító, Gaudí-féle Sagrada Família 90 méteres tornyai – amelyek a tervek szerint még kiegészülnek majd egy 170 méteres középső csúccsal is – uralják a környék sziluettjét, a távolabbi negyedekben tucat számra épültek új toronyházak. A magasabb építmények már az 1970-80-as években kinőttek a földből, de az olimpia kétségtelenül új lendületet adott ennek a tendenciának. A város vezetői, a modernizálás támogatása mellett igyekeztek kordában tartani a fejlesztéseket, ezekre a célokra a hosszan elnyúló, szélesen elterülő város új területeit vonták be, így azok a történelmi központtól távolabbra kerültek. Szerették volna elérni, hogy a toronyházak kilépjenek a megszokott sémák követéséből és formai kiképzésükben egyediek, igényesen megtervezettek legyenek. Persze igényt tartottak arra is, hogy a magasházak lehetőség szerint ne licitálják túl egymást, s ne avatkozzanak bele a mediterrán tengerparti látképbe, így a legmagasabb épületek is alig lépik át a 150 métert. Kreativitásban, egyéni tervekben kétségkívül tobzódik a katalán főváros toronyház építészete, de a tengerpart összhatását, a város sziluettjét mindenképpen megváltoztatták.

A 1990-es évek elejére épült ki a városközponthoz legközelebb eső magasházas negyed a tengerparton. A 44 emeletes high-tech luxusszálló, a Hotel Arts 1992-es átadása óta a legmagasabb a városban, társával együtt jelentősen meghatározza az óváros északi peremének tengerparti látképét. A Skidmore, Owings & Merrill iroda és a kolumbiai Bruce Graham tervei alapján megépült, rácsos szerkezetbe zárt toronyház – átadása után alig másfél évtizeddel teljes mértékben felújították és korszerűsítették – előtt áll az olimpiára elkészült, azóta jelképpé vált Gehry-féle óriás halszobor. A szálloda ikertestvére, a tömegében hasonló, kiképzésében már erőteljesen különbségeket mutató Torre Mapfre irodaház, amely Iñigo Ortiz és Enrique de León tervei alapján épült.

Az ezredfordulón hagyták jóvá a Poblenou negyed - a város északi része - rehabilitációs tervét, amely a maga nemében a legnagyobb volumenű fejlesztés Európában. A 22@Barcelona projekt összetettségében, jól strukturált elrendezésében, a tudatosan eltervezett fejlesztési részterületek meghatározásában – társadalmi, gazdasági, kulturális szférák kijelölése –, fenntarthatóságban más városok számára vált modellé. A terület egy részén, a Diagonal sugárút és a tengerparti sáv találkozásánál jelentős magasház fejlesztések zajlottak. A negyed szimbólumává nőtte ki magát a francia Jean Nouvel és a spanyol b720 Arquitectos iroda tervei alapján épült, 2005-ben átadott, ma Torre Glòries nevet viselő 33 emeletes 144 méter magas, felfelé keskenyedő, koncentrikus szintek alkotta, cukorsüveg formájú üvegtorony.

"Az épületben egy kitörő gejzírt formáztam meg, amit a közeli Montserrat-hegy ihletett." - vallja az építész. A stabilitást és a könnyedséget is megtestesítő épület egyértelmű áthallás Norman Foster londoni „uborkatornyával". Ám Nouvel tornya a 12 éves fennállása óta már másodszor cserél tulajdonost, a dolgozók vegyes tapasztalatai és az irodák rugalmatlan elrendezhetősége miatt a szintek bérbeadása nehézkes. A több mint 60.000 vertikális és mozgatható üveglappal "árnyékolt" homlokzat tisztítása bonyolult és költséges, a fény eloszlása az épület belsejében egyenetlen. Egyesek a túlzott fényre és káprázatra, mások épp a sötét belső terekre panaszkodnak, az irodaterek és a fény útját pedig a liftházak vágják ketté. Próbálták szállodává alakítani, de a terveket a város nem támogatta, az épület tulajdonosai pedig állandó küzdelmet vívnak annak tereivel.

Barcelona közigazgatási határán kívül, a repülőtér felé, 7 kilométerre a központtól helyezkedik el L´Hospitalet de Llobregat városka, amely korábban nem tartozott a legvonzóbb elővárosok közé, ám az ezredfordulón új üzleti negyedet - megfelelő infrastrukturális fejlesztésekkel - hoztak létre itt. Koncentráltan több toronyház is épült a negyedben, többek között a Toyo Ito és a b720 Arquitectos iroda tervezésében a Hotel Porta Fira és a Torre Realia BCN 113 méter magas épületpárja. Ez előbbi díjnyertes szálloda különleges, karcsú formai kialakításának és jellegzetes vörösre festett, alumínium szerkezetű külső burkolatának köszönhetően karakteresen emelkedik ki környezetéből. Többszörösen megcsavart homlokzata leválik a belső épületköpenytől és ezzel egy összefüggő, különös textúrájú burkot kap.

Noha Barcelonában nagy számban épültek toronyházak, mégsem lett belőle mediterrán Manhattan, az épületek szigetszerűen több városrészre koncentrálódnak. A régi városképet alapvetően nem is zavarják magasabb épületek, a város különböző végein szétszóródott toronyház-negyedek kontúrjai csak a környező hegyekről vagy a tengerpartról vehetők ki egészében. Ugyanakkor a lendület alábbhagyott, jelenleg nincs épülő vagy engedélyezés alatt álló újabb magasház.

Bán Dávid