Hagyomány, közösség, építészet – Egy nemzetközi pályázat margójára

Együtt gondolkodás, társadalom- és a környezettudatosság. Lokális, a hagyományokat tisztelő, a kultúrát és a helyi identitást erősítő munkákat díjaztak egy nemzetközi pályázaton. Mi egy vietnámi közösségi teret mutatunk be, de a jó példákért nem feltétlenül kell ilyen messze menni.

Már nem újkeletű, ha a közösség és az építészet egyre szorosabb kapcsolatát, a helyi anyagok alkalmazását és az elmaradhatatlan fenntarthatóságot, vagy éppen az emberközpontú várostervezést említjük korunk kulcsfogalmaiként. A szolidáris és participációs építészet, a gyalogosbarát városi zónák és a minket körülvevő épített környezetről való gondolkodás ma már túlmutat a szakmán – mindannyiunk tudatának szerves részévé vált. Ehhez a diskurzushoz kötődik az International Contextual Architecture Award is, mellyel a török építész és várostervező, Turgut Cansever előtt tiszteleg a szakma. A 2009-ben elhunyt tervező az etika és az építészet harmóniájában alkotott, munkásságában egyaránt hangsúlyos szerepet kapott a vallás, a hagyomány és a kultúra. Olyan épületeket és tereket tervezett, amelyek jobbá, szebbé teszik használók életét, amelyek formálják a gondolkodásukat és a jövőre is tekintettel vannak. Amelyek a „Think globally, act locally." szellemiségében valósultak meg.

6/8
BE, Közösségi Központ. Építészet és fotó: H and P Architects

Ezen a nemzetközi díjon azokat a pályamunkákat, felvetéseket ismerték el, amelyek Turgut Cansever építészetről, várostervezésről vallott gondolatait folytatják. Vagyis a terület építészeti értékeit tisztelő, újraértelmező, a kultúrát és a helyi identitást erősítő projekteket. Ebbe a sorba illeszkedik a nyertes vietnámi épület, a H&P Architects (Nguyen Tien Thanh, Doan Thanh Ha) tervezte közösségi központ, ami a zsűri értékelése szerint Cansever gondolatainak esszenciája. Ezt mi sem mutatja jobban, minthogy az épület magába foglalja Vietnám kulturális hagyományait, nemcsak helyi anyagokból – bambusz, föld –, de tradicionális módszerrel készült, ezzel is csökkentve az épület ökológiai lábnyomát, és nem utolsó sorban közösségben, a közösségnek épült. Ez az épület nem hivalkodik, nem ront rá az emberre, nem akar jelként kitűnni a környezetéből. Ez az épület teret és csendet ad egy olyan világban, ahol szinte már csak a zaj létezik. Egyszerű és érzékeny, nem kell megfejteni, csak használni. Itt nem az üvegfalakon túl van a természet, hanem a közvetlen közelben, tapintható, ezzel is javítva az ember és természet viszonyát. Általa egy olyan városi tér jött létre, mely segíti a lokális kultúra kialakulását, fejlődését. És az sem utolsó szempont, hogy Mao Khe városának egy olyan területét élesztette újjá, amelyet szinte már szeméttelepként használtak a helyiek. Gesztusaival az együtt gondolkodás, a társadalom- és környezettudatosság szép példája.

Ezt a gondolatsort folytatja az életműdíjban részesült indiai Romi Koshla is, aki munkásságát a fenntartható épített környezetünk megteremtésének, participációs projekteknek szentelte, emellett számos oktatási intézmény tervezője és az ENSZ több épületfejlesztésének vezetője volt. A zsűri dicséretben részesített két olyan pályázatot is (Café UFO, Lucien Arka Art Gallery), amelyek mélyen elkötelezettek a társadalom építészetről való gondolkodásának formálásában. 

Egy elmagányosodó és a materiális javakra fókuszáló világban ez a díj olyan munkákra hívja fel a figyelmet, amelyek folytatják a hagyományokat, amelyek a lokális építőanyagok alkalmazásában és nem high-tech megoldásokban látják a jövőt, mégis globális problémákra adnak választ, és melyek képesek közösséget teremteni – nemcsak a terek, de sok esetben az együttépítés által is. És erre nemcsak Vietnámban, hanem itthon is találunk példákat. 

Fürdős Zsanett