Harmincnyolc év – írásban és képben

Dr. Murádin Katalin építész köszöntője és könyvismertetője, amely a Kőnig Tamás és Wagner Péter munkásságát bemutató kiadvány bemutatóján hangzott el 2012. december 8-án, Kolozsváron a Minerva-házban. A rendezvényt kísérő tárlat 2013. január 15-ig tekinthető meg a Minerva Művelődési Egyesület székhelyén, a Jókai u. 16. alatt.

Gondosan tervezett, igényes kötetet vehet kézbe az olvasó, melyben egy DVD-lemezt is talál. Kép és szöveg mutatja be tehát az építész-párost, Kőnig Tamást és Wagner Pétert. Személyes vallomást, ars poetikát kapunk benne arról a harmincnyolc évről, melynek során példás együttműködéssel vállalták a reájuk bízott, igen változatos építészeti feladatokat.

Én most mégsem ennak a könyvnek fejezetenkénti ismertetésével kezdeném e kettős sínpáron futó életpálya bemutatását – annál inkább, mivel az itt jelen levők, e teremben kiállított művek megtekintésével tárgyszerű benyomásokat szerezhetnek munkásságukról –, hanem kezdeném egy személyes találkozás élményével.

Talán két esztendeje történt, hogy Budapesten Wagner Péter - akit már évek óta ismertünk -  és építész társa meghívására, férjemmel együtt végignézhettük a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga felújítás alatt álló épületét, mely egyike volt közös terveiknek. Innen mentünk át azután a közelben levő Új színházhoz, az egykori Parisiana mulatóhoz, melynek rekonstrukciója egyik legszebb munkájuk volt. Ez annyira megtetszett nekünk, hogy még aznap estére jegyet váltottunk egy előadásra, és azóta – már csak a belső tér  látványa kedvéért is – több darabot végig néztünk ebben az igényesen felújított kisszínházban. Wagner Péter és Kőnig Tamás már ott elmondta – s ezt a könyvben is megtalálhatja az olvasó –, milyen izgalmas és egyben nehéz feladat, hogy egy rekonstrukció nyomán az építész beleélje magát az épületet megálmodó egykori alkotó - ebben az esetben Lajta Béla és Vágó László - tervezői szemléletébe. S tegyék ezt olyan formán, hogy az épület rendeltetése megfeleljen a mai igényeknek, ugyanakkor ne csorbuljon az immár klasszikusnak számító építész-tervezők eredeti gondolata. Folytathatnám a sort több más épület rekonstrukciójával, melyeknek egykori tervezői olyan ismert építészek voltak, mint Medgyaszay István, Otto Wagner, Baumhorn Lipót, Alpár Ignác.

Saját szakmai és egyetemi tanári tapasztalatomból tudom, hogy a legtöbb fiatal építész valami újat, eredetit szeretne tervezni és ebben önmagát megvalósítani. Közülük kevés jut el annak felismeréséhez, hogy ugyanolyan nagyszerű feladat és próbára tevő kihívás történelmi értékű, illetve műemléképület helyreállítása, rekonstrukciója, mai funkciójának igényes újragondolása. Kőnig Tamás és Wagner Péter számos új épület tervezése és kivitelezése után egyre inkább ráérzett arra, hogy épületek milyen végtelen sora vár rekonstrukcióra és hozzáértő építészre a műemlékekben oly gazdag világvárosban, Budapesten, s nem különben  a  vidéki  Magyarországon. Így  készültek el sorban templomok, színházak, bankfiókok, reprezentatív épületbelsők és akár síremlékek rekonstrukciói, a már említett harmincnyolc év során. Ezek között kiemelkedő teljesítmény a budapesti Új színház és Tivoli színház, a soproni Petőfi színház, az esztergomi, a szegedi és a már említett Rumbach utcai zsinagóga, bankfiokok és irodaházak sora, a Magyar Tudományos Akadémia és a Károlyi palota belső tereinek fölújítása. Azután egészen különleges feladatok is adódtak, mint például a Lajta Béla tervezte pompás szecessziós Schmidl-sírbolt helyrehozatala, úgyszólván a romjaiból, amely ma a rákoskeresztúri zsidó temető látványossága, mint ezt nemrég én magam is megcsodálhattam.

Nem maradt ki a szórásból Erdély sem, pontosabban a Partium, ahol a visszaszolgáltatott püspöki palotából kiköltözött Körösvidéki Múzeumnak kellett más székházat találni. Ez volt a felújításra váró, Alpár Ignác tervezte nagyváradi  Hadapródiskola épülete.

Az a tény, hogy két ilyen termékeny alkotó ember szerencsésen egymásra talál és hosszú évekig harmonikusan együtt dolgozik, inkább a távoli korokra volt jellemző, mint a közelmúltra. Az építészeti szakirodalomban bőven találunk példát a hosszasan együttdolgozó építészpárosokra. Sorolhatom itt a Komor és Jakab, a Bálint és Jámbor, vagy a Kolozsváron is működő Korb és Giergl, s a színházépítő Fellner és Helmer irodákat. A kommunizmus a nagy, személytelen tervezőirodák létrehozásával mosta el az egyéni kezdeményezéseket. A múlt jó tapasztalatot mutató gyakorlata látszik most visszatérni. Ezt példázza a Kőnig-Wagner iroda még 1984-ben alakult és máig gyümölcsözően működő együttese. Ismét csak saját tapasztalomra hivatkozva mondhatom el, milyen sok mindentől függ két különböző alkatú és szemléletű alkotó együttműködése. Egymásra figyelésre, kölcsönös, nagy bizalomra és egészséges kompromisszumkészségre van ehhez szükség. Van építész, aki egyáltalán nem alkalmas erre. Ha e könyvből áttekintjük Kőnig és Wagner építészek pályáját, első látásra úgy tűnik, mindketten azonos sínen indultak. Mindketten Budapesten születtek 1951-ben, a budapesti Műszaki Egyetemen csoporttársakként 1974-ben végeztek, első munkahelyük az Iparterv irodája volt, de közelebbi kapcsolatba mindennek ellenére nem kerültek. Szinte paradoxonnak tűnik Wagner Péter vallomása arról, hogy kölcsönös empátiájuk, mely közel hozta öket egymáshoz, éppen gondolkodásmódjuk, talán természetük különbözőségéből fakadt. Mint ahogyan a fizika törvényei szerint az ellentétek szokták vonzani egymást. Kőnig Tamás szerint ez az együttműködés olyan lett, mint egy jól sikerült házasság. Hogy mennyire jól sikerült, azt mutatja közös munkáik, tervpályázataik imponáló sora, s ugyanígy kitüntetéseik is: Ybl Miklós-díj, Európa Nostra Érem, Pro Architectura-díj, Podmaniczky-díj és ICOMOS-díj.

Ez a könyv és ez a kiállítás, a budapesti bemutató után most Kolozsvár közönségével ismerteti meg a kiváló építészpáros sokoldalú munkásságát.

Már az a körülmény is külön méltatható, hogy a mai válságos időkben, amikor az építészek is egyre kevesebb munkához jutnak, ilyen igényes kiadásban, ötletes szerkesztéssel, áttekinthető kompozícióval, három színes melléklet-tömbbel, számtalan fényképpel-rajzzal-tervleírással és bemutatkozó DVD-lemezzel jelenhetett meg ez a könyv. A Wagner Péter által tervezett és szerkesztett kötetet a budapesti Ráday Könyvesház adta ki 2012-ben.

Hogy Péter engem kért föl a kötet bemutatására, az – gondolom – nem véletlen. Közel tíz éve lehet, hogy személyes kapcsolatba kerültünk, és ez a kapcsolat egymásra figyelő jó barátsággá alakult.

Ennek története van:

Egy este bejelentkezett hozzánk Kolozsváron egy Wagner Péterként bemutatkozó halkszavú, nagy, bozontos bajuszú, általunk ismeretlen építész. Véleményünket kérte a mezőségi Széken készült régi és új rajzairól, vajon érdemes-e azokat kötetben megjelentetni. A rajzok tetszettek, biztattuk a kiadásukra. Már búcsúzott, mikor az előszobában, mintegy mellékesen megjegyezte, hogy ő Wagner Artúr fia. –  Vissza az egész! –  mondtuk a férjemmel, aki jól tudta, kiről van szó, de még én is hallottam az erdélyi művészet egykori nagy támogatójának nevét. Szilvapálinka következett és hosszas beszélgetés. Így ismerkedtünk meg vele, hogy azután budapesti otthonában pompás képgyűjteményét is többször megnézhessük. Azt a kép- és szobor-együttest, amelyet édesapja, Wagner Artúr gyűjtött össze és fia, az építész Wagner Péter tart egyben és gyarapít, a 20. századi erdélyi művészet reprezentatív galériájaként.

Most őt és kiváló építésztársát, Kőnig Tamást köszöntöm 38 éves alkotó munkájuk színvonalas fölvonultatásáért.

Dr. Murádin Katalin
építész

Kőnig és Wagner építészek – Harmincnyolc év
oldalszám: 320
formátum: 250x247 mm
kötészet: keménytáblás