Harry Seidler – Painting Toward Architecture

Ausztrália építészetét nagyban meghatározta Harry Seidler munkássága, akinek életművét a budapesti Ponton Galériában láthatja a nagyközönség. Az utazó kiállítás kurátora, Vladimir Belogolovsky a megnyitó másnapján tartott előadást a sokoldalú, érdemeihez képest a köztudatban mégis meglepően kevés figyelmet kapó építész munkásságáról a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen. Varga Csilla írása.

Harry Seidler 1923-ban született Bécsben, de zsidó származása, és a náci hatalom nyomasztó erősödése miatt már fiatalon elhagyni kényszerült szülőhazáját. A család először Angliába emigrált, de ez az ország sem jelentett nyugvópontot, a háború kitörése után osztrák állampolgárságuk miatt internálták, és Kanadába szállították őket. A fiatal Seidler már Angliában elkezdte építészeti tanulmányait, de diplomát 1944-ben Kanadában, a winnipegi Manitoba Egyetemen szerzett kiváló eredménnyel. Ezután egy torontói építészcégnek kezdett dolgozni, de mikor tudomást szerzett róla, hogy a Bauhaus egyik legnagyobb alakja, Walter Gropius indít osztályt a Harvardon, úgy döntött, tovább szeretné képezni magát. Jelentkezésével ugyan kicsúszott a határidőből, de tehetséges rajzait látva maga Gropius kérte, hogy a szabályokat lazítva mégis felvételt nyerhessen az induló építészosztályba. 

A Bauhaus-eszmével eleve szimpatizáló Seidler kapcsolata a modern építészettel a harvardi évek alatt mélyült el igazán. Ekkor kötött barátságot a szintén Amerikában élő Breuer Marcellel is, akivel munkakapcsolatba is kerültek – mikor Breuer megnyitotta saját irodáját, Harry Seidler volt az első munkatársa. Az eredetileg bútortervező Breuer szárnyaló elképzeléseit jól egészítette ki Seidler alapos anyagismerete és statikai tudása. (Bár volt, hogy Seidlernek nem sikerült lebeszélnie társát a vakmerő ötletekről, mint a Cantilever House (1947, Connecticut) esetében is. A konzolokat ma már aládúcolták, mivel nem bírták el saját súlyukat.)

Seidler későbbi építészetét meghatározó másik fontos hatás, a festészettel való kapcsolat is ugyanebben az időszakban teljesedett ki. 1946-ban beiratkozott a Black Mountain College-ba, ahol a szintén bauhausos Josef Albers tanítványaként a vizuális művészetekről, festészetről, színekről, látásról tanult. Ezeknek az éveknek nagy szerepük volt az építész designról való egyéni felfogásának kialakulásában.

Szülei ekkor már Ausztráliában éltek. Seidler anyja nagyon örült volna, ha fia is kiköltözik, de Harry jól érezte magát Amerikában, nem akart menni. Végül a saját családi házukra vonatkozó építészeti megbízással sikerült fiukat a kontinensre csábítani, amit ő azzal a feltétellel fogadott el, hogy szülei fizetik az útját, illetve előtte tehet egy kitérőt Rio de Janeiroba, ahol Oscar Niemeyer alkalmazásában 3 hónapot eltölthet.

A Bauhaus eszméket követő, a megrendelő anyuka után Rose Seidler House-ként emlegetett otthon 1948-50 között épült meg Sydneyben, és rögtön nagy sikert aratott. Ausztrália építészetében hihetetlenül újszerűnek számított Seidler modern építészete, tulajdonképpen ő vitte el és valósította meg ott elsőként a Bauhaus építészet elképzeléseit. (A ház tervei már korábban léteztek, Seidler a tengerentúlról hozta őket, és kereste a megfelelő telket, ahol megépítheti az épületet.) Az épület tömege oszlopokon oszlik el, az alsó szinten kocsibeállóval, fent szabad alaprajzú, szalagablakokkal és fehér falakkal határolt terekkel – melyek elrendezése követi a Breuerre jellemző, nappali és esti tereket kettéosztó megoldását. A gyakran a modern építészet szemére hányt ridegséget Seidler színekkel (falfestmény), illetve természetes anyagok (fa, terméskő) felhasználásával enyhítette.

Innentől Seidlerre, mint a modern építészet első ausztráliai képviselőjére záporozni kezdtek a megbízások, amelyek már elég meggyőzőek voltak ahhoz, hogy letelepedjen a kontinensen. Az elkövetkező években sok családi házat épített, melyeken megfigyelhető a bauhausos, modern építészeti nyelv regionális viszonyokra érzékeny adaptációja (klíma, benapozás, telekviszonyok figyelembevétele). Seidler építészetének értékét dicséri, hogy legtöbb házát ma is lakják – ami sajnos nem mindig mondható el a modern építészet nagy alkotásairól.

Bár építészeti karrierje családi házak tervezésével kezdődött, összességében rendkívül sokszínű, szerteágazó életművet hozott létre. Nagyobb léptékű megrendelésekre az 1960-as évekig kellett várnia, ám az idő haladtával, és a nagyszabású megrendeléseknek köszönhetően Seidler építészete Sydney látképének meghatározó elemévé vált. Soklakásos lakóépületek, irodaházak, közterek, sportlétesítmények, kulturális épületek, szociális jellegű építések mind megtalálhatóak sokrétű munkái között. Ezek közül most néhányat, egyéni szemléletmódjának első példáit emelem ki.

Sydney látképének meghatározó, és egyben sokat vitatott épületét, a Blues Point Towert (1962) is Seidler jegyzi. Az épület Sydney egyik legjobb adottságú part menti telkén áll egyedül, csodálatos kilátással a kikötőre – kritikusai pont ezt, a szép környezetbe való belerondítást róják fel neki. Talán ez az épület érzékelteti legszemléletesebben Seidler festészetben gyökerező látásmódját. A homlokzat mintha csak egy absztrakt festmény, Albers egyik képének átirata lenne.

Valóban, az építész nagyban inspirálódott más vizuális művészek munkáiból, azonban ez sosem vezetette őt önkényes formai megoldásokhoz. Ebben az esetben a homlokzat kialakítását az akkori ausztrál építési (egymás fölötti tömör és ablakos falfelületek arányát illető) szabályzatoknak való megfelelés, illetve a lehető legtöbb lakás kiszolgálását (emeletenként forgatott kilátás) célzó igény is indokolja.

A más művészeti ágak és az építészet egységként való kezelése több épületére is jellemző. Sydney másik ikonikus épülete, a Gerardus Dusseldorp megrendelésére épült, kör alaprajzú Australia Square esetében Pier Luigi Nervi (akivel Seidler a későbbiekben is együttműködött) volt a garancia arra, hogy az épület egyes részei szinte szobrászi értéket képviseljenek. Az épületegyüttes magában foglal egy alacsonyabb épülettömböt, egy magas irodaházat, illetve a kettőt összekötő közteret, ahol ívelt szélvédő falak, fák, éttermek helyezkednek el. Az épületbe és annak környezetébe is tervezett Seidler műalkotásokat (Le Corbusier, Victor Vasarely, Alexander Calder és Sol LeWitt alkotásait), melyek az épület fontos részét képezik. Számtalanszor előfordult, hogy szabadon bánt az épületeiben megjelenő művekkel – egy kevésbé ismert szobrász plasztikáinak méretét például a tér igényei szerint változtatta.

Hogyhogy nem vált Seidler a nagy művészettörténeti kánon szerves részévé, ha az ausztrál szcénának ilyen jelentős szereplője volt? Vladimir Belogolovsky, az aktuális kiállítás kurátorának válasza erre, hogy Seidler karrierje nem úgy indult, mint a legtöbb építészeti nagyságé. Ahelyett, hogy a rá jellemző építészeti programot már legelső alkotásaiban kinyilatkoztatta volna, csak később talált rá igazi hangjára. Hasonló gondolatot fogalmazott meg maga Seidler is: „The pioneering days of modern architecture are over. We are now in a period of consolidation and developement."

Kezdeti építészetén sok hatás felismerhető: előképeitől csak azokat a gyakorlatokat vette át, amelyek hasznára voltak, nem követte elvakultan őket. Gropiustól a modern építészet alapjait sajátította el, Breuertől a térelrendezést, a barátságosabb anyagkezelést, helyi kőzetek, természetes fa alkalmazását (Breuer: MoMA Exhibition House, New York, 1949 – Seidler: Harry and Penelope Seidler House, Sydney, 1967). A Niemeyernél töltött hónapoknak köszönhető a hasonló árnyékolási technika (Niemeyer: Ministry of Education and Health, Rio de Janeiro, 1943 – Seidler: Printers’ Union Offices, North Sydney, 1972) illetve konkrét formai elemek átvétele (Niemeyer: Chapel of St. Francis, Pampulha, 1943 – Seidler: George Williamson House, Sydney, 1951). Inspirációért egészen a barokk korig is elment: Borromini konkáv-konvex íves homlokzatai is visszaköszönnek építészetében (Borromini: San Carlo alle Quattro Fontane, Róma, 1646 – Seidler: Hong Kong Club, Hong Kong, 1984).

A felismerhető hatások miatt a nemzetközi színtéren nem újítóként robbant be és vált ismertté, hanem „csak" mint egy nagyszerű modernista építész. Későbbi munkái, melyekben megjelenik egyéni hangja is, már nem tudták átalakítani ezt a státuszt. Idegen származása miatt a nagy léptékű ausztrál beruházások is elkerülték, melyek nagyobb nemzetközi figyelmet eredményeztek volna. A mostani utazó kiállítás épp erre törekszik, hogy felhívja a figyelmet Harry Seidler nagyszerű, de kissé elhanyagolt építészetére Ausztrálián kívül is. A tárlat még 2015. december 19-ig megtekinthető.

Varga Csilla