Hogyan lettem kandidátus – Mőcsényi esszék 8.

Doktorálni, majd kandidálni egy többszörösen osztályidegen „elemnek" a marxizmus-leninizmus árnyékában? Közben részt venni a lakótelepi tervezés – azaz a szocialista kirakat-építkezések – zöldfelületi irányelveinek kidolgozásában, valamint konkrét tervezési feladatokban például Komlón és a pécsi Uránvárosban? Megalapozni egy azóta is sűrűn emlegetett zöldfelületi normatív szabályozást? Kinek sikerülne egy ilyet végigverekedni? Hacsak nem egy Mőcsényinek. A vallomások folytatódnak a sorozat 8. részével.

Hetvenvalahány évvel ezelőtt, kertészgyakornok koromban a bajai Szent Antal úton a városközpontba menve, az egyik ház bejárata feletti névtáblán mindig megakadt a szemem. Az állt rajta „Dr. vitéz XY". Hümmögve úgy gondoltam, nekem ilyen táblám nem lesz. Nem is lett, azaz nem egészen. A háború után a grófokkal együtt a vitézeket is mentesítették predikátumuk használatától, és a „disszertálás", a Dr. cím megszerzésének korábbi rendje is megszűnt.

1948-ban, Bécsben a BOKU-n kértem és kaptam J. März rektor úrtól engedélyt doktorálásra, de nem lett belőle semmi. 1948 végén Bécsbe mentem, onnan januárban hazajöttem svájci tanulmányutamról. Az illetékesek, akik ez időben a minősítés Szovjetunióbeli módszerének bevezetését egyengették, azoknak az egyetemi oktatóknak, kutatóknak, akiket erre alkalmasnak találtak, tudományos illetménykiegészítést – az akkori köznyelven „tudós pótlékot" – adtak. Az átmeneti állapot az új tudományos fokozatoknak, a tudományok kandidátusának, doktorának az MTA általi odaítéléséig tartott.

 

 

Az új fokozatot a „pótlékosok" kérvényezhették. Kérvényemet (meglévő másolata szerint), 1951 decemberében – egyetemi adjunktusként – adtam be. Ebben hét jelentősebb közleményemre, megvalósított kertterveimre, a „párt megbízására írt" tankönyvre, a Kertészeti Akadémiai után az Agrártudományi Egyetemen, az ELTE-n szerzett okleveleimre (muzeológus, művészettörténeti), nyelvtudásomra, külföldi szaktapasztalataimra és nem utolsósorban arra hivatkoztam, hogy morva területen fegyveresen SS-ek ellen harcoltam. A Tudományos Minősítő Bizottság 1952 októberében arról értesített, hogy az átmeneti pótlék helyett – a minősítés nyilvánosságra hozatala után – folyósítja a tudományos fokozatnak megfelelő tudományos illetménykiegészítést. Már akinek.

Nem kaptam „fokozatot". Kisült, gyanús származású, likvidálandó kulák vagyok. Nős voltam, már nem cselédszobában, hanem a Somlói úton a romosból önkézzel épített egy szoba összkomfortosban laktunk. Fiunk született.

A Lakótervnél voltam félnapos, és Németh Györgynével Komló szocialista városának tereprendezési, kertépítészeti terveit készítettük. A Szénbányászati Tröszt 1954-ben írt levelében hat pontba foglaltan kifogásokat, javaslatokat közölt. Lényegük, hogy a keletkező százhektárnyi kertfelület huszonöt millió Ft létesítési, három millió Ft éves fenntartási költsége, a lakossági vízfogyasztást meghaladó öntözővíz-szükséglet (a kertfenntartók elhelyezésére szükséges három háromszekciós lakóház!), gazdaságtalan, felesleges. Elhatároztam,   megírom, indokolom, hogy Komló város beépítésének módja miért szakszerűtlen, gazdaságtalan, illetve, hogy „szocialista városaink" zöldfelületeit miért kell megvalósítani, hogyan kell fenntartani. Amikor a sok helyszíni felvétellel, tereprendezési tervvel illusztrált kétszázhúsz oldalas munka elkészült, beköttettem, hogy „úgy nézzen ki", mint egy kandidátusi disszertáció. Hogy be is adjam, illetve, hogy kérjem az előfeltételt képző vizsgákra bocsátásomat, eszembe se jutott.

 

 

Nem úgy főnökömnek, Ormos professzornak. A volt „tudóspótlékosok" aspirantúra nélkül jelentkezhettek a disszertációvédés előfeltételét képző szóbeli vizsgákra. Bejelentett rá, és amikor 1955 márciusától kezdődően kitűzték időpontjukat, a két „marxista-leninista" vizsgára igen alaposan felkészültem. A huszonöt-harminckötetnyi „kötelező irodalom" könyvei közt volt olyan, amelynek anyagát szóról-szóra bebifláztam. Véletlenül megmaradtak a vizsgák jegyzőkönyvei. Érdekes egyik-másik kérdés. Példaként: „az osztályok és osztályharc marxista-leninista elmélete" vagy „Lenin és Sztálin a parasztkérdésről" stb. Úgy tűnik, tetszett a vizsgáztatóknak, ha feleletként velem mondatják el, miért nem lehetek kandidátus.

Olyan kérdés is akadt, amelyből majdnem botrány lett. Felkészülésem idején fennakadtam az egyik szovjet szerzőnek az igazságos és igazságtalan háborúról szóló okfejtésén. Egyik mondata így kezdődött: „Ameddig a Szovjetunió fennáll…" Megjegyeztem a könyv címét, az idézet oldalát, bekezdését. Mit ad Isten, a kérdéses vizsga első kérdése: „A marxizmus-leninizmus tanítása…Igazságos és igazságtalan háborúk." Kuncogtam magamban, és amikor sor került rá, pléhpofával idéztem. Azon nyomban legalább hárman kiáltották, „no de Mőcsényi elvtárs!" Én meg mondtam az oldalt, a bekezdést, és másodszor is idéztem. A vizsgabizottság egyik „jó elvtárs" tagja – akkor vezető oktató (civilben igen tehetős, háztartási alkalmazottakat tartó pesti ügyvéd fia) – felháborodva olyasmit mondott: „na, ne tettesd magad gyengeelméjűnek, tudnod kell, hogy ez téves fordítás". Mondtam, gyanakodtam, de… és felsoroltam a könyv első oldaláról a három felelős fordító és lektor nevét. Történt ez 1955. március 30-án. Közepest kaptam, mert jól megtanultam ugyan a tananyagot, de nem tettem magamévá, és nem értelmeztem a „leninizmus" kötelező módján.

 

 

Harmadik, szakterületi vizsgámat június 8-án tettem le. Ez jelesre sikerült. Ormos professzor mellett Perényi Imre, a Műegyetem rektora volt a vizsgáztatóm (egyik opponensem is). Tanszékvezetőm többször megakadályozta, hogy eltávolítsanak a tanszékről. Két esetben viszont ő küldött volna, ha nem fogadok szót. Először, mert nem akartam a „Komlói irányelveket" disszertációvá fejlesztve az MTA-nak beadni. Mivel főnökömet mindenek felett becsültem, kedveltem, végül is engedelmeskedtem.

Telt, múlt az idő, elmúlt az 56-os forradalom is. Ötvenhét márciusában – éjjel, kiskorú gyermekeim, feleségem mellől – géppisztolyosan a Gyűjtőfogházba vittek.

Disszertációmhoz elkészültek a pozitív oppozíciók. Aztán hosszú szünet. 1959. február hó 13-i dátummal a Tudományos Minősítő Bizottság értesített, hogy a Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1958. évi 29. sz. törvényerejű rendelet 1.§./1/ bekezdése alapján kandidátusi disszertációm megvédését nem engedélyezi. Értekezésem három példányát visszaküldték. (Beraktam őket egy ruhásszekrény aljába, és egy idő után elfelejtettem, hol vannak.)

 

 

Megkerestem azt a bizonyos 1.§./1/ bekezdést. Értelmezése szerint nem támogatom demokratikus rendszerünket, és nem veszek részt tevőlegesen a szocialista társadalom építésében.

 

 

A „félnapos" munkát a Lakóterv után a VÁTI-ban folytattam. Pécsett, a volt repülőtéren épülő Uránvároshoz terepet, kertet terveztem. Budapesten, a munkanapokon – a szombat is az volt – este tíz óráig tanszéki szobámban a következő napi óráimra készültem, írtam, olvastam, tanultam. Ez így ment, vagy húsz éven át. Amikor az ötvenes évek végén az egyetemek visszakapták a doktori cím adásának disszertációval szerezhető jogát, félig-meddig készen volt egy hosszabb tanulmányom. Az izgatott, hogy a növények lombfelületét mekkora napsugárzás éri, illetve mennyi vizet kell párologtatniuk, hogy testhőmérsékletük a fotoszintézis szempontjából optimális legyen. A párolgás fizikai, a párologtatás fiziológiai folyamat. Az egyszerűség kedvéért idemásolok egy vonatkozó – régebben nyomtatásban megjelent – szövegrészt (lásd képek).

 

 

Volt egy elképzelésem, mérni kellene az állományban élő egyes növények testhőmérsékletét, illetve a különböző fajtájú növényekét. Amelyik magasabb testhőmérsékleten is aktív (nem „furulyázik"), kisebb párologtatással nagyobb hozamú. (Akkor a C3, C4 típusúak jellegzetességei még ismeretlenek voltak.) Ehhez sajnos sem eszközöm, sem pénzem nem volt. Abban az időben egy aspiráns az enyémtől eltérő módszerrel határozta meg a párologtatás mértékét. Növényházban mért vízmennyiséggel öntözött, és mérlegen mérte, mennyi fogyott párologtatással. Az enyémhez hasonló eredményre jutott.

Telt múlt az idő, és főnököm egy reggel azzal fogadott, szóltak, megvédheted a disszertációt. Azt válaszoltam Dr. vagyok, az nekem elég. Ekkor mondta másodszor, hogy elküld, ha makacskodom. Beadtam a derekam. Így lettem kandidátus. A fokozatért havi apanázs járt, amit az MTA kérésemre közvetlenül szüleimnek küldött. Kuláknak nem volt nyugdíja.