Holokauszt emlékhely egy hajdani téglagyár helyén - Tótok Adrienn terve

Tótok Adrienn a BME 2019-es Tudományos Diákköri Konferenciájára, a Holokauszt és a családom című könyvre alapozva, személyes családi emlékekből inspirálódó, erőteljes élményhelyszínt tervezett Holokauszt emlékhelyként a hajdani Óbudai Téglagyár területére.   

Inspiráció: 2014-ben, a holokauszt 70. emlékévében Eörsi Mátyás létrehozott egy facebook csoportot Holokauszt és a családom címen, melynek lényege, hogy a holokausztot átélt személyek és leszármazottjaik szabadon megoszthatják emlékeiket egymással. E személyes, és családi történetek dokumentációjára hozták létre a Holokauszt és a családom című könyvet, melynek alapját teljes mértékben a facebook csoportban leírtak képzik. Fenyves Katalin és Szalay Marianne összegyűjtötte, majd  tematikusan megszerkesztette a szövegeket, hogy könyvként kiadva minden magyar ember számára elérhetővé tegye az emlékezésnek e legtisztább formáját. Ez a könyv motivált arra, hogy a holokauszt áldozatai, túlélői és a leszármazottak számára egy olyan emlékhelyet tervezzek, ahol az emlékezés mellett helyet kapnak az említett csoportok személyes és családi történetei. 

Alapvetés: Külső megjelenésében nem egy szokványos emlékhelyet szerettem volna tervezni, ahol évenkénti megemlékezést és beszédeket tartanak, sokkal inkább egy olyan helyet akartam létrehozni, amelyet egy külső szemlélő nem realizál elsőre. Az emlékhely mibenlétét csak a tájékozott emberek ismerik, valamint a felfedezni vágyó betévedők. Így a terv során jelentős szempont lesz a befelé fordulás, a külvilág teljes kizárása. Az emlékhelyet olyan helyre szerettem volna tervezni, ahol az nem csak a személyes, és történelmi emlékezet kultúrájához kapcsolódik, hanem egyfajta várostörténeti múlthoz is. Emellett lényegesnek tartottam a könnyű megközelíthetőséget, – hiszen az idelátogatóknak fontos szempont lehet a tömegközlekedés elérhetősége – ugyanakkor a diszkrét elrejtést is. Óbuda, téglagyári gyűjtőhelyének köszönhetően megfelelő tervezési helyszínnek bizonyult. 

A helyszín: Az óbudai téglagyár története egészen a 18. századig nyúlik vissza, amikor Óbuda a Zichy család birtokában állt. A téglagyár családi vállalkozásként indult, és 1741-től 237 éven keresztül, 1973-ig működött. Üzemeltetése alatt több megpróbáltatás is érte az üzemet, melynek manapság semmilyen nyomát nem tudunk felfedezni. Budapesten és környékén számos helyen készítettek téglákat. E helyek közül volt az egyik kiemelkedő helyszín Óbuda, ahol a természeti adottságok lehetővé tették, hogy 12 telephelyen is létesítsenek téglavetőket, és gyárakat. Az óbudai hegyek lábánál hosszan elnyúló agyagkészlet nem csak a téglagyártás, de a cserépgyártás szempontjából is kiemelkedő nyersanyagforrásnak bizonyult. Így, a Bécsi út mentén kiépített telephelyekről folyamatos volt az áruszállítás főként Pest, és Buda építkezéseire. Az iparosodás és a technológiai fejlődés következtében a ló vontatású nyersanyag-, és áruszállítás mellett a 19. században lehetővé vált iparvágány kiépítése, így a vasút gyár melletti elhaladása jelentősen megkönnyítette a dolgozók mindennapjait.    

Megrendítő párhuzamot vélhetünk fel abban, hogy a holokauszt áldozatainak összegyűjtése éppen ezekben a téglagyári épületekben történt, ahol a vasúti sínek közelsége lehetővé tette a zsidók bevagonírozását, elszállítását. Habár a téglagyári területek nagy kiterjedésűek voltak, a gyűjtőtáborokban mégis a nyomor uralkodott. Képtelen helyzet alakult ki a több ezer ember összegyűjtésével, akik gyakran a szabad ég alatt aludtak, vagy éppen a hodályszerű téglaszárítók mocskos padlóján feküdtek. Élelmiszert és vizet nem kaptak, a nyilasokból szerveződött őrség rendszerint kifosztotta, sokszor összeverte az ott tartózkodókat. A deportálásra kijelölt zsidók és munkaszolgálatosok 2-3 napot töltöttek e megszégyenítő körülmények között, majd a téglagyárból gyalog, vagy vonattal hurcolták el őket. 

Az emlékhelyet az óbudai Eurocenter melletti lejtős füves területre képzeltem el, amely a Bécsi útról a Csíkszereda parkon keresztül, valamint a Hidegkúti Nándor utcáról közelíthető meg. A város beépítettségéből kifolyólag a Bécsi út mentén kevés lehetőség nyílt a helyszínválasztásra, ez az üres terület mégis több pozitívummal is jár: A Bécsi út – Vörösvári út találkozásánál fekszik, így kiváló megközelíthetőséggel rendelkezik, a városrésznek nem egy eldugott szegletében található. 

A bevásárlóközpont szomszédsága elsőre meglepőnek bizonyulhat, mégis e kettősség érzékelteti a világ változását. Mivel a terv során fő szempont a befelé fordulás terének a kialakítása, így a látogatókat nem fogja zavaró tényezőként befolyásolni a bevásárlóközpont közelsége. Az emlékhely lokalizálásában jelentős szempont a várostörténeti múlthoz való kapcsolódás. Így alapvető tervezői döntés, hogy az emlékhely barlang jellegű bevágásként adódjon a lejtős terepen, ezzel megidézve a hajdani óbudai bányavidéket. Ezzel a gesztussal létrehozható egy olyan belső közeg, amely a külvilágtól elzárt, ezáltal teljes mértékben biztosítja az emlékhely megéléséhez szükséges átszellemülést. 

A terv: Egy bányára gondolva három ikonikus dolog jutott az eszembe: a földes, köves oldalfal, a fény hiánya, valamint a víz közelsége, csorgásának hangja. A tervem kialakításában e három elemet különös odafigyeléssel szerveztem. Mivel az emlékhelyem egy régi bányát idéz meg, ezért a falkialakítások az említett a földes, köves, autentikus megjelenést utánozzák.  A bunker alapvetően a sötétségbe burkolózik, így belső megvilágítást modern módon, felső bevilágítókkal terveztem, amelyeknek különös szerepet szántam; ezek a kijelölt bevágások fő szerepet kapjanak, megvilágítva az emlékhely lényegi részét. 

Számos holokauszt emlékhelyen az áldozatok neveinek feltűntetésével adják meg a végtisztességet az elhunytak számára. Bár előfordulhat, hogy egyes személyek kimaradnak ezekből a felsorolásból, mégis szép gesztusnak tartom, ha név szerint megpróbálunk az áldozatoknak helyet adni az emlékezésre. Így arra az elhatározásra jutottam, hogy a bevilágítóktól induljon el egy ferde síkú üvegfal, amely a lehető legtöbb áldozati nevet tűnteti fel. Viszont ez az üvegfal ne az olvasást szolgálja: legyen az egy eszköz, amely a fénnyel érintkezve maga mögé vetíti az összegyűjtött névsort egy emlékhantra. Ennek köszönhetően ezeket az üvegfal mögött olvashatjuk el, így szemből azokat fordítva, és jobbról balra olvashatnánk. (Az utóbbi szövegolvasási mód a héber nyelvre jellemző.) Természetesen a bevilágítás függ az adott napszaktól, időponttól, így a mindennapos vetítések során sajnos előfordulhat, hogy csak névrészletek vetülnek az emlékhantra. Éppen ezért a vetítés elősegítéseképpen LED fénysor kerülhetne beépítésre az üvegfalak aljára, amely erősítené a természetes megvilágítás eszközének hatását. 

A bevilágítók méretezése egy adott naptári naphoz legyen köthető; január 27.-éhez, amely Auschwitz-Birkenau felszabadulásának, és egyben a holokauszt nemzetközi megemlékezésének napja. Ezen a napon, egy adott órában a napsugárzás bevilágítón történő beesési szöge tökéletes az emlékfal megvilágításához, így biztosan megjelenik minden név az emlékhanton.  

A bevilágító, üvegfal, és emlékhant által kialakul az „emlék blokk", amely szögletes kialakítást eredményez. Eleje már az üvegfal által lehatárolt, hátulról nyitott, így maradt még két oldala. Mivel az emlékhelyem a megemlékezés mellett a személyes és családi történeteknek is helyet ad, így e két oldal mentén sorolt, feszített drótokon rögzíteném Holokauszt és a családom csoport történeteit, és fényképeit. Ezek terjedelme, és változatossága végett az „emlék blokkokban" különböző elrendezések elképzelhetőek a dokumentációkra vonatkozóan. Így az „emlék blokk" minden irányból rendeltetést kap, két oldalról a történetek, s másik két oldalról a nevek kapnak szerepet. 

A belső tér tagolása: A barlangban négy „emlék blokk" kerül elhelyezésre, amelyek két oldalán különböző csoportosításokban kerülnek elhelyezésre a történetek, akár csak a Holokauszt és a családom című könyvben. Az első blokk: a túlélők és a második, harmadik generáció történetei; a második blokk: a pesti, és vidéki zsidóság történetei; a harmadik blokk: a nők, és vegyes családok történetei; és végül a negyedik blokk: a nem zsidó családok, és életmentők történetei. A blokkokat egymástól eltolva helyezem el, biztosítva ezzel a körül járhatóságot.

A blokkok egymás utáni sorolásából kifolyólag a bunker hosszított alaprajzi kialakítású. Annak érdekében, hogy a bevágás, és barlang hatás eredményes legyen, a be- és kijáratnak közel kell kerülnie egymáshoz, így kialakul egyfajta visszacsatolás, és egy irányított haladás. 

A bunkerbe egy amellett haladó, folyamatosan beszűkülő, gerendasorral végig futó folyosón keresztül lehet bejutni, amely a bevágás részeként, mégis fedetlenül jelenik meg. A szűkösség okozta térélmény elővetíti azt a depresszív hatást, amelyet a bunkerben olvasottak váltanak ki az emberből. A kijárat felől a bunkert oldalfalának merőleges helyzetből lévő kibillentésével nagyobb megnyitással illetném. A bejárat kiemelése érdekében a folyosó, és a bunker között nyúló falat hosszabban kihúzom, így a bejárat felől teljes lehatárolással rejtem el a kijárat oldaláról látható bunkert.

Víz és fény: A víz különleges szerephez jut az elképzelésben; a bevilágítónál, az üvegfal tetejéről speciális vízvezeték rendszeren keresztül lassú folyású vizet engedek, így az üvegfalon egy mesterséges vízesés keletkezik. Mivel az üvegfalon a nevek fölött víz csörgedezik, a levetített képükön visszajátszik a víz hullámzása és metaforája; e nevek maradjanak meg az utókor számára is, ne vesszenek el emlékeink hullámain. 

A bánya hatás fokozása érdekében, a bunker bevágása vertikális úton is történik: a tér fokozatosan mélyül. Ennek oka az általános bányakultúra mellett az, hogy egy vízgyűjtő medencét szeretnék létrehozni. Így az óvatos lejtés lehetővé teszi a mesterséges vízesésekből nyerő víz gyűjtését. A medence biztonságos kialakításának érdekében a folyosó talaja kis mértékben felfelé lejt, így a bunkerben lévő víz túlcsordulása esetén a folyosó kellően gyorsan elvezeti a vizet bejárati folyókájához, így a látogatók biztonságosan közlekedhetnek csordogáló víz esetén is. A medence belső területén a járást kőtömbök teszik lehetővé, valamint a két szélső fal mentén végig futó járda biztosítja a gyorsabb közlekedés lehetőségét.

Az emlékhely kialakítása sajátos belső világot teremt. Környezete olyan kialakításban részesülne, amelyről egy tudatlan a járókelő nem látna mást, mint egy szépen kiépített, fákkal és növényekkel beültetett dombos parkot, amelynek az esztétikus megjelenésen kívül vélhetőleg egyéb funkcióval is bír. A külső harmonikus természet elfedi a belsejében rejlő komorságot, s így a beépítés láttán az emberek nem a holokausztra asszociálnak. Mivel a kijárat felől a bunkert oldalfalának merőleges helyzetből lévő kibillentésével nagyobb megnyitással illetném, amely több fény bejutását teszi lehetővé, s ugyanakkor környezetének kiépítését is meghatározza; az út felöli belátást egy olyan elemmel megakadályozni, amely rejtelmességet kölcsönöz a helynek. A folyosó gerendasorolását álló helyzetben visszahozom, amely növényekkel befuttatva, fasorral a környezetében mintegy függöny jelenik meg az emlékhely előtt.

Záró gondolat: Tervemmel egy olyan emlékhelyet szerettem volna megalkotni, amely nem a média és a társadalmi figyelem középpontjában áll, hanem az egyéni emlékezést szolgálja. Az idelátogatók nem egy szokásos sablonszöveget olvashatnak a holokausztról, hanem olyan személyes történeteket, amelyeket az áldozatok kizárólag saját családjukkal osztottak meg, és őrizték generációkon keresztül. Így gimnáziumi, vagy éppen középiskolai történelem füzeteinkben a holokausztról írt szűkös oldal élettörténetekké, emberi sorsokká íródik át. 

Az emlékhely kialakításánál a fény és a víz játékát arra használtam, hogy egy olyan belső közeget alakítsak ki, amelyek segítségével könnyebben átszellemülünk az emlékezésre, megadva a végtisztességet a történetek szerzői, és a holokauszt áldozatai számára. 

Más értelmezésből pedig: a fény és a víz a terv metaforája, amelyekkel rávilágítunk a holokauszt fájdalmaira, és tisztára mossuk a múltbéli eseményeket.

Tótok Adrienn

Szerk: Somogyi Krisztina