Pályázatok/Nemzetközi

HYP CUP 2013 – nemzetközi hallgatói pályázat

1/1

Hirdetés
?>
1/1

HYP CUP 2013 – nemzetközi hallgatói pályázat
Pályázatok/Nemzetközi

HYP CUP 2013 – nemzetközi hallgatói pályázat

2013.03.04. 11:02

Cikkinfó

Építészek, alkotók:
Dominique Perrault, Cui Kai

A Tianjin Egyetem Építészeti Iskolája és a kínai Urban Environment Design (UED) csoport második alkalommal hirdet nemzetközi pályázatot építészhallgatók számára a városi környezet átalakítása témakörében, az Építészek Nemzetközi Szövetségének (UIA) támogatásával.  

A pályázat célja

Az idei pályázat fő témája az „Architecture in Transformation" („Átalakuló építészet"), valamint az „Architecture must disappear" („Az építészetnek el kell tűnnie") radikális kijelentés köré csoportosul. A kiírók az új helyzeteket, élményeket felvonultató elképzeléseket és az ezekre adott kortárs építészeti válaszokat várnak a kint és bent, a magán és félprivát terek értelmezésére. A résztvevők szabadon választhatnak helyszínt koncepciójuk számára, maximum 4.000 m2 szintterülettel.

Zsűri

A zsűri elnöke Dominique Perrault francia építész, tiszteletbeli elnöke Cui Kai kínai építész, az UIA végrehajtó tanácsának korábbi tagja.

Ütemezés

Regisztráció határideje: 2013. június 30.
Projektek beküldésének határideje: 2013. augusztus 15.
Eredmények bejelentése: 2013 szeptember

Részvételi díj

2013. május 31-ig a kedvezményes regisztrációs díj 15 USD, utána 30 USD. A jelentkezés interneten keresztül történik. A pályázat nyelve angol.

Díjak

I. díj: 50.000 RMB (CNY)
Három II. díj: egyenként 20.000 RMB (CNY)
Nyolc III. díj: egyenként 5.000 RMB (CNY)
Emellett 20 tervet dicséretben részesítenek és 6 hónapos UED-magazin előfizetéssel jutalmaznak.

További információ a pályázat honlapján 

Kapcsolat: uedcompetition@163.com

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

Varjúvár // Egy Hely + Egy hely

2024.12.18. 10:45
9:12

Grafikus, író, könyvkiadó, könyvtervező, politikus: Kós Károly igazi polihisztor volt, a 20. század egyik legfontosabb modern és hagyományőrző magyar építésze. Az Egy hely Sztánába látogatott, hogy bemutassa Kós Károly művésznyaralójának épült, majd később családjának otthonává vált lakóházát.

A magyargyerőmonostori református templom // Egy Hely + Építészfórum

2024.12.18. 10:43
10:12

1908 őszén Kós Károly és Zrumeczky Dezső kalotaszegi körútra indultak, ahonnan feljegyzésekkel és rajzokkal tértek haza – ezek szolgáltak inspirációul a Fővárosi Állat- és Növénykert pavilonépületeinek tervezéséhez. Az Egy hely új részében a vélhetően legrégebbi kalotaszegi templomot mutatja be.