Inspiráló téralkotás – az építész feladatáról napjainkban

Mi az építészet szerepe a mai változó világban, ahol sok szakma hagyományos munkaköre megváltozik, új kihívásokkal bővül? Mi lesz az építész feladata, ha a mesterséges intelligencia, típustervek, előregyártott megoldások terjedésével a tervezés egyre kevesebb szerepet kap? Hamarosan végző építész hallgatóként egyre többször izgatja fantáziám ez a kérdés, nem csak egzisztenciális okokból. A kreatív, összefüggéseket felállító gondolkodásomat is nyugtalanítja, hogy nehezen lehet erre egy egyértelmű választ adni, ha egyáltalán lehet. Szalay Kata Csenge írása.

Néhány héttel ezelőtt, kirándulást tettünk a budai hegyekben, és mivel közel volt, benéztünk a nemrég átadott Közösségi Ligetbe Máriaremetén (a pavilont a Zsuffa és Kalmár Építészműterem tervezte, a tájépítészeti tervezés az Újirány Csoport  munkája) tervezte, ahol nagyon inspiráló benyomások értek – egy pillanatra megnyugodtam és tisztán véltem látni, mi lehet a mai világban az építészet lényege. Sajnos azóta újra megszürkültek az akkori színes képek, de megpróbálom előidézni az élményt.

A park egy kertvárosi lakóövezetben helyezkedik el, ahol kivétel nélkül mindenkinek van kertje, sok esetben medencével, kosárpalánkkal, focikapuval, terasszal. A napsütötte tavaszi hétvégén azonban a kertek, utcák nagy része semmilyen mozgást nem mutatott, az egyetlen hely, ahol nyüzsgő élet zajlott, a park volt. Családok gyűltek össze a játszótér körül, gyerekek futkároztak a dombokon, csúszdáztak, homokoztak, a szülők a közeli kávézó előtt ülve beszélgettek és egy kávé mellől tartották szemmel gyerekeiket. A kávézó teraszán különböző korosztályú társaságok élvezték a szép időt. A sportpályán kamasz csapatok kosárlabdáztak, futkároztak, zenét hallgattak. A KRESZ-pályán gyerekek bicikliztek körbe egymásra szólva, amikor a másik a szembe sávba ment át. A futópályán egy idős hölgy kocogott körbe. A csendesebb részen kisebb társaságok ültek, piknikeztek. Az egész park nyüzsgött, a színes közösségi aktivitások élettel és egy olyan hangulattal töltötték meg, amitől bárki, aki odatéved, rögtön jó kedvre derül, és részese akar lenni a légkörnek. Olyan idilli képet mutatott a park, amilyen sokszor csak a tervező képzeletében, vagy a látványterveken van jelen. Megfogalmazódott bennem, hogy az építész feladata valahol ennek a hangulatnak, a közösségi élménynek a megteremtése, amit sokszor a terek, és azokban rejlő lehetőségek generálnak. De hogy lehet jól használható, belakható közösségi használatú tereket tervezni? Megpróbáltam magamnak is megválaszolni ezt a kérdést néhány szempont átgondolásával. Lehet, hogy egy közösségi park példájából következtetéseket levonni különös, de olyan erős benyomások értek, amik elindítottak egy gondolatmenetet. 

Az építész elsősorban tervező. Különböző aktivitásokat befogadó tereket, térkapcsolatokat, helyzeteket tervez. Olyan tereket kell megálmodnia, melyeket a használók kreatívan belakhatnak, magukénak érezhetnek. A park kialakításában is számos olyan megoldást vettem észre, amik a megfontolt tervezésből adódtak. A funkciók egymáshoz való viszonya, elhelyezkedése kiemelkedően fontos ahhoz, hogy egy épület vagy téri helyzet jól működjön. A pavilon centrális helyzetéből adódóan egyfajta gyújtópontja a parknak, ahonnan körbetekintve be lehet látni a többi helyszínt. A kávézó és fedett-nyitott terasza a játszótér irányába fordul, így a szülők kényelmesen tudnak ott időt tölteni, és gyereküket is biztonságos távolságban érezhetik. A játszótér sok természetes elemmel – domborzat, homok, víz – az alapvető érzékszervekre hat, és nem terheli túl a gyerekeket felesleges műanyagkavalkáddal. A szintén centrális helyzetben kialakított domborzat izgalmas ritmust ad a térnek, tagolja és egyben kiemelt pozícióba helyezi környezetét. A szüleiktől lassan különválni vágyó kamaszoknak, fiatal felnőtteknek kialakított sportpályák a kevésbé központi helyen, a park szélén, a pavilon mögött kaptak helyet az ott összegyűlő társaságok önállóságát támogatva. A nagyobb füves rét facsoportokkal való tagolása elősegíti annak belakhatóságát, hiszen széleket, zugokat szívesebben foglalnak el emberek, mint egy nagy üres teret. Az egész parkban a különböző téri helyzetek között elszórt, különböző célcsoportoknak készített elemek bejárásra késztetik a látogatókat, és a felfedezés élményét nyújtják, ami szintén nagyon fontos ahhoz, hogy magukénak érezhessék a helyet. Ezek az elrendezések azt mutatták számomra, hogy szinte minden zug megfontoltan, logikusan, a használókat szem előtt tartva készült. Az építészeti tervezésben is nagyon fontos szempont ez, hiszen akkor tudnak a használók jól belakni egy épületet, ha annak térkapcsolatai az ő szemszögükből is végiggondolt.

A tervező kreativitását kibontakoztatva, példákból inspirálódva olyan téri szituációkat tud megálmodni, melyek érdekes, új helyzeteket teremtenek a látogatók számára. Jó érzés lehet ilyen tereket teremteni, és látni, ahogy belakják, kiegészítik, formálják az emberek.

Az építész régóta, de főleg a mai világban tervezés mellett leginkább koordinátori feladatot lát el, az összes szakág, hatóságok, megrendelő, használók érdekeit, igényeit próbálja megérteni, összefogni, közös nevezőt találni köztük. Mostanra a mérnöki szakágak, a tartószerkezetek, gépészet, épületszerkezetek annyira összetetté váltak, hogy külön szakértők, szakmérnökök foglalkoznak ezekkel a területekkel, az építésznek azonban értenie kell mindegyikhez annyira, hogy együtt tudjon működni a szakágakkal, tudjanak közös nyelvet beszélni. Ami még talán ennél is fontosabb, az a használók igényeinek felmérése, figyelmebe vétele, továbbítása a szakágak, de legfőképp a megrendelő irányába. Kissé eltúlozva szinte egy „vátesz szerep": a közösségek érdekeinek képviselete jól alátámasztott információkkal, ötletekkel. Ez a profitorientált világban sokszor nehéz, szinte lehetetlen, hiszen nem mindig az a megoldás a költséghatékony, ami a használók szempontjából előnyösebb. Például kevés beruházó egyezik bele egy lakópark fejlesztésnél olyan változtatásokba, mint bizonyos százalékú szociális lakás kialakítása, vagy a nagyobb kert érdekében csökkentett beépített terület.

Az egyik legfontosabb képesség tehát a mai világban a szociális érzékenység, igény és affinitás arra, hogy a leendő használók számára ideális környezet alakuljon ki. Ezt úgy lehet elérni, ha az építész odafigyel, kutatja a használók igényeit, olyan szakértőket is bevon a tervezési folyamatba, akik a szociológiai, társadalmi hátteret átlátják és ezzel támogatják a tervezést. Az ilyen módon –  kutatásokból, részvételi tervezésből, szakértőktől –  összegyűlt információt kell rendszereznie és a tervezésben következetesen szem előtt tartania az építésznek, illetve felhívni a projekt részvevőinek figyelmét is ezek fontosságára. Ekkor olyan környezet jöhet létre, amit tényleg szívesen használnak az emberek. Találkozások, élmények, emlékek színtereként fontos szerepet tölt be életükben: ez adja az építészet igazi szépségét számomra.

Hivatása a használókkal kommunikálva, szükségleteiket felmérve, a szakmai szempontokat is figyelembe véve olyan tereket alkotni, amelyek demokratikusak, befogadóak, flexibilisek. Ahol az emberek szívesen töltik idejüket, felfedezhetik, belakhatják és mindenki – közösségek, egyének gyerekek, felnőttek – megtalálja a helyét. Az épületek az élet minden részének színteret adnak, és az építész feladata biztosítani, hogy a tervezett terek a használói igényekhez méltóan és alázatosan lássák el ezt a nemes feladatot.

Szalay Kata Csenge
építész hallgató

Szerk.: Böröndy Júlia