Nyolc és fél lehetőség – egy városi tömb újraértelmezése

A MOME elsőéves mesterszakos hallgatói a Józsefvárosban működő Nyolcésfél művészeti tér helyszínére, a jelenlegi adottságok újrahasználásával terveztek. A szerteágazó javaslatok a helyiek igényeit különböző új funkciókkal igyekeznek kielégíteni.

Reuse, upcycling, azaz újrahasználás, értéknövelő újrahasznosítás: ezek olyan szavak, amelyek az elmúlt évtizedekben egyre fontosabbá váltak minden területen. Korunk egyik legégetőbb problémája a túltermelés és az ebből adódó rengeteg hulladék, ami lassan ellepi és élhetetlenné teszi a Földet. Egyre több terméknél, szolgáltatásnál válik fontossá az anyagok újrahasznosítása, a körforgásosság. A túltermelés azonban nem csak a mindennapi fogyasztás terén jelenik meg, hanem az építészetben is. A növekvő városok egyre több lakást, középületet igényelnek,  melyre sokszor új beruházások, új városrészek építése a válasz, ami általában új területek beépítésével érhető el. Környezeti és szociális szempontból is egy nagy probléma az épített környezet sűrűsödése, a városok állandó terjeszkedése, a természet leigázása újabb és újabb beépítésekkel. Hogyan lehet más utat választani, alternatív megoldásokat is felsorakoztatni a túlépítéssel szemben? Erre lehet válasz az értéknövelő újrahasznosítás, azaz “talált tárgyak", meglévő, funkciójukat vesztett épületek átgondolása, újrafelhasználása. Ez az újfajta szemléletmód – új városnegyedek tervezése helyett – , kreatív és szociálisan érzékeny lehetőségeket kínál, egy adott kontextus újraértelmezésén keresztül. Erre a feladatra vállalkoztak a MOME Építőművész MA képzés hallgatói egy VIII. kerületi tömböt kiszemelve.

A talált tárgy ebben az esetben egy, a Csarnoknegyedben található heterogén beépítésű telek. A József és Német utca sarkán, a mára luxushotellé átalakított, Ray Rezső által a század elején tervezett Telefonközpont kiegészítő, kiszolgáló funkciójú épületei helyezkednek el. Ezeket több fázisban építették, az 50-es években egy kívülről szocreál homlokzattal felöltöztetett légoltalmi bunker épült a telekre, majd a 60-as években egy keskeny téglaburkolatú összekötő szárny ékelődött a telefonközpont és a bunker közé. Végül a 70-es években a helyszín közepére épült egy későmodern, brutalista betonburkolatú kubus, a Távválasztó épülete, amely a növekvő technológiai igényeket elégítette ki. Az új tömb és a Telefonközpont összekötéséül egy U-alakú, függönyfallal burkolt közlekedő magként és kiszolgáló tömbként funkcionáló épület szolgált. A sokféle építészeti stílust és hozzáállást tükröző beépítés, a korok változó igényeinek és térhasználati ideáinak lenyomataiként magában hordozza a világháború utáni politikai krízisek és technológiai változások tarkaságát. A hagyományos zártsorú beépítést felbontva a tömegek az utcafrontról visszahúzódnak, előttük egy burkolt felület alakul ki, ami parkolóként funkcionál. A visszahúzásnak köszönhetően fókuszba kerül még egy ott maradt tárgy, egy, a régi beépítést idéző kétszintes, hátsó irányba hosszan elnyúló lakóház, ami most a kerület egyik szociális lakóházaként működik. Mögötte új fejlesztésként egy, a beépíthetőséget maximálisan kihasználó társasház tornyosul. Érdekesség, hogy a társasházat tulajdonló befektető rendelkezik az említett helyszín jogaival is, de egyelőre érintetlenül hagyta a területet, így ott különböző, alulról jövő kezdeményezések tudtak kibontakozni. A Dürer kert felszámolása után, a korábban ott alkotó közösségek rátaláltak, és részben elkezdték belakni a szövevényes épületkomplexumot. Műtermek, stúdiók, civil szervezésű rendezvények, kiállítások, vendéglátóegységek kapnak helyet az épületekben. Az így kialakuló szervezet a ‘Nyolc és fél’ nevet adta a területet belakó kulturális térnek, ami Federico Fellini nagyhatású filmjének újrakontextualizálásán túl, játékos utalás a kubus és az U alakú épület szinteltolódására.

Ebben, a különböző karakterű épületeket szinte összeollózott montázsként felvonultató, jelenleg alulhasznosított beépítésben rengeteg olyan téri helyzet, lehetőség rejlik, ami egy értéknövelő újrahasznosításnak alapját képezheti. Ezek a lehetőségek azonban nem evidensek, csak részletes kutatással, a környezet szociokulturális feltérképezésével lehet megalapozott következtetésekre jutni. Kihívás olyan programot, funkciót kialakítani, ami széles társadalmi befogadóképességgel rendelkezik, közösségkovácsoló erővel bír, és olyan tereket nyút, amire a helyieknek szükségük lehet. Az építészeti programot illetően minden tervben a városi és közösségi aktivitást támogató térhasználat jelent meg a hallgatók féléves munkájában. Különböző közösségi funkciók, mint kiadható műtermek, irodák, kiállítóterek, menza, könyvtár jelennek meg az épületterveken. Ezen kívül, a lakófunkció is megjelenik szociális lakhatás, kollégium vagy fecskeház formájában. Ilyen funkcióknak köszönhetően tud egy városi fejlesztés szociálisan fenntartható lenni, a különböző társadalmi rétegeket segíteni, közösségeket kovácsolni. Az épületek között kialakuló terek urbanisztikai kontextusban való értelmezésére, sokszínű felhasználására is fontos volt figyelni a tervezés során. Sokan nyüzsgő városi főteret képzeltek a parkoló helyére, mások a terep megmozgatásával alakítottak érdekes téri struktúrákat, vagy akár multifunkcionális pavilont helyeztek az épületek elé. A komplexum mellett kialakult sávba a természet visszacsempészését tervezték sokan, különböző méretű parkokkal, erdőkkel, tájelemekkel.

A tervezés során a kihívást a bontás, építés, megtarás közötti helyes arányok megtalálása jelentette, hogy egy fenntartható, jól használható és működő struktúra jöhessen létre. A helyszíni és kontextusbeli kutatások eredményeként minden hallgató más-más szemszögből, aspektusból közelítette a tervezést, számos téri megoldás született különböző léptékű beavatkozásokkal.

Az egyik jellemző hozzáállás a meglévő épületstruktúra megtartása volt, a talált értékek felfedezésével és kisebb beavatkozásokkal . Itt többek között kihívást a középső tömb és az U-alakú épület közötti félszinteltolódás, az épületek bonyolult közlekedőrendszerének átgondolása, illetve a magasföldszint jelentett. Véghelyi Borbála tervének fókuszában a Távválasztó szigorú kubusa állt. Minden szintjét végigjárva, végiggondolva egy megfontoltan felépített, közlekedőrendszerrel összekötött funkciósort fűzött végig az épületen, végeredményben izgalmas téri helyzetekkel, lelátókkal, ülőfelületekkel. A régi lakóház helyére szociális lakhatást befogadó épületet tervezett, amely egyben elhatárol egy privátabb kertet az utca zajától. A visszahúzott tömegeket kihasználva egy parkosított közteret alakított ki az épületegyüttes előtt. Fontosnak tartotta az épülettömeg nyitottságát, az átjárható, nyitott földszint lehetővé teszi az egységek  között kialakult csendesebb, intimebb terek bejárását is. Szintén megtartotta a meglévő tömegek nagy részét Gárdos Lili, aki tervében falakkal, a térfalak városi szerepével foglalkozott. Az épülettömbök előtt kialakuló teresedést egy fallal vette körbe, ezzel védettebb városi teret kialakítva. Ez a fal fonja össze a funkciókat, erre ülnek rá a különböző épületek. A középső kubusba közösségi házat tervezett, amit körülvesznek a meglévő épületben kialakított irodák, műtermek, illetve a fal részeként kialakult új tervezésű szociális lakás tömbje. Répás Janka megoldásában nem akarta megbolygatni az alulról organikusan szerveződő és fejlődő Nyolc és fél tereit, hiszen ez adja az épület fő értékeit, így a bunker bontásán és egy városi erdősáv telepítésén kívül érintetlenül hagyta az épületeket. A lakhatási válságra reflektálva egy lakótömböt tervezett a komplexum elé, a  hagyományos zártsorú beépítést visszaállítva, a nyitott földszinttel mégis átláthatóvá és átjárhatóvá téve a teret. A lakóház földszintjén közösségi terek, emeletein nyitott közlekedők segítik a lakók kapcsolódását egymással és a környezettel.

A beépítés túlzott heterogenitása, bonyolult téri struktúrái miatt mások arra a következtetésre jutottak, hogy nagyobb léptékű beavatkozás szükséges egy letisztultabb, egyszerűbb rendszer létrehozásához. Lipótzy Kristóf Stefan Lengyel díjat nyert tervében a három markáns tömeget, a középső brutalista tömböt, a bunkert és a függönyfalas épületrészt tartotta meg kisebb átalakításokkal, így körbejárhatóvá vált az épületek közötti tér. Ezzel a beavatkozással, illetve a magasföldszinthez alkalmazkodva többszintes köztéri fórum kialakításával oldotta fel a jelenlegi művésztelep zárvány jellegét, megnyitotta, megismerhetővé tette mindenki számára a területet. A középső tömbben közösségi funkciók, műhelyek, irodák, a földszinten étkező kapott helyet; a bunkerben zenei előadótér, hozzáépítve kollégium. A másik oldalon kialakult csendesebb parkot szociális lakóház keretezi, fedett-nyitott folyosóval választja el jelképesen a nyüzsgő fórumtól. Az épülettömb előtt kialakult tér átprogramozását tervezte Vokó Lili, aki a Német utca menti sávot szabadította fel a bunker lebontásával, egy parkos közteret, előteret létrehozva. A középső tömböt a parkosított területtel párhuzamosan egy flexibilis közösségi térrel egészítette ki. A hátsó sávba közös belső kerttel rendelkező duplex lakásokból álló házsort húzott. Az így kialakult épületsávok között utcák húzódnak, amelyek segítségével az egész területet fel lehet fejteni, körbejárni. A leghátsó sarokban egy rejtett, ugyanakkor mindenki számára nyitott játszótér található.

Ilyen, és hasonló léptékű beavatkozások születtek, különböző mennyiségű bontással, hozzáépítéssel. Nehéz egy egységes választ adni egy ilyen összetett téri kérdésre, a hallgatói tervek mégis olyan sokszínű megoldásokat alkalmaztak, amelyek a városi kontextusba illeszkedve megállják helyüket és feltárják, kiegészítik az épülettömb jelenlegi értékkészletét.

A felsorolt példákon jól kirajzolódik, hogy a mai építészet feladata már régen kilépett a szűkre szabott, pusztán műszaki, szakmai feladatként elgondolt építészeti tervezésből. Sokkal összetettebb, átfogóbb feladat ez, ami sokszor a meglévő értékek feltárásával, olyan területek felfedezésével kezdődik, amelyeket kreatívan átformálva alakíthatók ki új életterek a városokon belül. Olyan fontos aspektusokat kell figyelembe venni a tervezési és megvalósítási folyamatban, mint a társadalmi igények, környezeti hatások, fenntarthatóság, flexibilitás. A komplex problémákra érzékeny, kevésbé profitorientált hozzáállás szükséges ahhoz, hogy valóban élhető környezetben élhessünk: olyan terekben, amelyek nem pazarlók, hanem befogadóak, átgondoltak és hozzáférhetőek minden használó számára.

Szalay Kata Csenge

A munkák a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Építőművész MA képzésén készültek, Csomay Zsófia és Marián Balázs vezetésével, Benkő Melinda közreműködésével.

A féléves munkákból készült kiadvány a csatolmányok között érhető el.

A kurzus hallgatói: Rita Azevedo, Balogh Enikő, Füleky Dorottya Filoména, Gárdos Lili, Lipótzy Kristóf, Nyuli Zsombor, Oltvai Ádám, Pham Kien, Posta Rebeka, Répás Janka, Vasco Sousa, Szalay Kata Csenge, Szelevényi Oskar Koppány, Szűcs Imre, Tóth Bori, Véghelyi Borbála, Vokó Lili.

Szerk.: Borenich Levente