Vitorlázók és építészek – vitorlás klubházak a Balaton-parton a két háború közt

Szezonális örökség sorozatunk legújabb részében a Balaton 20. század első felében, valamint a második világháborút követően épült vitorlás klubházaival ismerkedhetnek meg. A klubházak változatos építészeti megjelenése tervezőik szemléletét tükrözi, akik nemritkán a vitorlássportélet aktív szereplői is voltak. 

A század első felében kibontakozó vitorlásélet klubjaiban a korszak ismert építészeit is felfedezhetjük a tagok közt. Közülük többen a vitorlázó közösségek otthonául szolgáló klubházak kialakításában is részt vettek. Tóth Kálmán Földváron, Svastits Géza Keszthelyen, Káldy Ferenc Füreden legendás vitorlázók voltak, de Hübner Tibor is fontos szerepet játszott a vízisportélet fejlesztésében. A vitorlázás iránti igény ma ismét egyre inkább felfutóban van, egyre több kikötőbővítésről és partmenti építkezésről lehet hallani, miközben a vitorlázás igazi sportértéke talán ma már kevesebbeket vonz. Az egykori sportélet, a közösségi terek kialakítása és építészeti kvalitása épp ezért ma is tanulságokkal szolgálhat.

A Balaton-parti nyaralótelepek kialakulása új épülettípusokat hívott életre, amelyek a tópart karakterét is formálták. Ezek közé tartoznak a közösségi életben is fontos szerepet játszó kikötői klubházak, amelyek közül már csak néhány lelhető fel eredeti formájában. Az épületek formálásában a korabeli nemzetközi áramlatok, a tengerpartok és távoli tóvidékek inspirációját is felfedezhetjük. Érdemes megvizsgálnunk milyen regionális kölcsönhatások formálták a két háború közti Balaton-part építészeti identitását.

A vitorlázás közösségi épületei már a századfordulón megjelentek a Balaton-parton. A korszak klubéletében elsősorban a felsőbb rétegek képviseltették magukat, az 1912-ben megalapított Magyar Királyi Yacht Club Füreden és Földváron alakított ki reprezentatív központokat. A klub elődje, az 1883-ban Füreden megalakult Stefánia Yacht Egylet számára Hauszmann Alajos tervezett faszerkezetű klubházat, amely a korszak kedvelt hegyvidéki villa architektúráját alkalmazta a vízparti funkcióhoz. A házat 1921-ben „áthelyezték": az eredeti formát követve és egyes szerkezeteit újból felhasználva néhány méterrel távolabb építették fel, az eredeti faszerkezet helyett már falazott szerkezetekkel.

A földvári kikötőben szintén hamar pezsgő klubélet alakult ki. 1905-ben épült fel a közelmúltban megújított Balaton Klub tágas közösségi tere. A Zielinski Szilárd és ifj. Ray Rezső által tervezett épület az ország első nem ipari célú vasbeton szerkezetű épülete volt, az architektúrája a fa építészet logikáját a vasbeton formálásával értelmezte újra. Az épület innovatív megjelenése a későbbi klubépületek számára is irányadóvá vált. A közelében állt az „Indián-telep" néven is ismert Törley-ház is, amely az államosításig szintén a klubéletet szolgálta. Tervezője a korábbi klubház tervezésében is részt vevő ifj Ray Rezső volt, a vasbeton szerkezetek innovatív formálására törekvő szemlélete a Törley-ház megjelenésében is érvényesült. A ház nevét a pezsgőgyáros építtetője, Törley József nyomán kapta. A szocializmus idején mindkét ház új funkciót kapott, a Balaton Klub a Hajtóműgyár, a Törley-ház az RIV Golyóscsapágy üdülőjeként működött. Sajnos utóbbi épület a Balaton Klubbal szemben nem kapott újabb esélyt, néhány évvel ezelőtt elbontották.

A harmincas években már a középosztály is bekapcsolódott a vízisportéletbe és ekkortól egyre több építész neve bukkan fel az egyesületek névsorában. A keszthelyi székhelyű Svastits Géza nemcsak a Balatoni Intéző Bizottságban játszott fontos szerepet, de a Keszthely Yacht Club életében is aktív szervezőként lépett fel.

Balatonfüreden Káldy Ferenc építész a vitorlássport kiemelkedő alakja és rekordere volt, építőanyaggyártóként és kivitelezőként több balatoni klubház felépítésében is részt vett. Alkotóként az ő nevéhez fűződik a füredi hajógyár nagyfesztávolságú csarnokának és az 1933-ban alapított Hungária Yacht Club épületének megtervezése.[2] A HYC szervezetében vezetőségi tag volt és ő maga is sokat tett azért, hogy a klubház az eredeti tervekkel ellentétben ne Siófokon, a MAC területe mellett, hanem Füreden épüljön fel. A bencés rendtől végül sikerült egy nehezen megközelíthető, iszapos, nádas területet megszerezni, a feltöltéséhez és rendezéséhez azonban nem volt anyagi erőforrása a szervezetnek.  Ebben a helyzetben főként Káldy Ferencre hárult a feladat megoldása, ahogy erről a ma is működő vitorlásklub honlapja megemlékezik:

A siófoki kikötőben található hajózási sziget a sportklubok otthonává vált a két háború közti időszakban. A kikötő történetét Somogyi Erika dolgozta fel tanulmányában, részletesen bemutatva a Balatoni Yacht Club (BYC), a Balatoni Yacht Club Siófoki Tiszti Osztálya (SITO), a leventetelep és a Magyar Athleticai Club (MAC) működését és építkezéseit.[4] A szigeten ma is áll a Balatoni Yacht Club első épülete, amelyet Kocsis Tivadar tervezett. A historizáló formavilágú épület 1923-25 között épült fel, majd a BYC 1935-ben egy további kétszintes épületet is emelt a szigeten.

A Magyar Athleticai Club motorsportosztálya 1932-ben építette fel klubházát a siófoki kikötőben. A tervezésre Hübner Tibort kérték fel, aki maga is aktívan részt vett a vízisportéletben. A MAC számára nem ez volt az egyetlen munkája, 1940-ben a MAC budapesti sporttelepére is tervet készített.[5] A Margit-szigeten létesítendő stadionból csak a lelátók készültek el 1941-ben, majd a háború miatt elakadt az építkezés, a klubház nem épült fel, a meglévő részek pedig jelentős károkat szenvedtek. Szemléletére hatással volt a korszakban kibontakozó modern építészet, amely fokozatosan éreztette hatását munkáin. A vitorlásklub kialakításában is az egyszerű, tárgyilagos formálást figyelhetjük meg, amelyben a könnyed, hártyaszerű üvegfal kialakításával a transzparencia jelenti a kiindulást.

Az épület elkészüléséről a Tér és Forma egy rövid, kissé ironikus hangvételű cikkben számolt be 1935-ben, az üdüléssel és vízisport épületekkel foglalkozó lapszámában:

Miközben lelkesen üdvözölték az épület korszerű, tárgyilagos kialakítását, az épület szellemiségétől idegen túlformált műkő kutat kritizálták. „Kár, hogy az épület előtt álló, a képeken nem látható műkőkút felállítását megengedte! Talán a valóságból is el lehet azt tüntetni, mint a képekről!"[7] Az építész önreprezentációját szolgáló képanyagból hiányolt kút vélhetően az, amely Ember Károly fotóin megfigyelhető. A házat később bővítették, átépítették, tágas hallt, vendégszobákat és ebédlőt alakítottak ki a vendégek számára. 1934-től viharjelző állomásként is működött, a toronyból megfelelő kilátás nyílt a tájra. A háború után államosították, 1947-től a Nemzeti Színház üdülőjeként működött, az épületegyüttes jelentős részét 2022-ben elbontották.

A földvári vitorlás közösség ma is őrzi Tóth Kálmán emlékét, akit vitorlás körökben „Káli bácsiként" ismertek. Pályája elején a Duna Gőzhajózási Társaságnál dolgozott és szabadjeggyel beutazhatta Európát.[8] A népi építészet emlékeinek dokumentálásában játszott úttörő szerepe mellett a Balatoni Intéző Bizottság tagjaként aktív szerepet játszott a települések rendezésében. A Balaton-partra több vitorlás klubházat is tervezett (Siófok, Füred és Szemes). Az ő tervei szerint készült el a balatonföldvári kikötőben álló Királyi Magyar Yacht Club épülete, amely ma már a Spartacus Vitorlás Egylet tagjait szolgálja. A ház terveit 1938-ban készítette el, a vízpart felé megnyíló épület homlokzata a kilátásra szerkesztett íves formát kapott. A kivitelezésben a füredi HYC klubház kapcsán bemutatott Káldy Ferenc is részt vett. A ház formálásában a tájjal kialakított közvetlen kapcsolat jelentette számára a kiindulást. Tóth Kálmán emlékére az épület elé helyezték egykori vitorlásának horgonyát.

A déli part kisebb települései közül Balatonszemesen bontakozott ki pezsgő vitrolásélet. A helyi civil élet központjaként, a kikötőtől kissé távolabb épült fel a fürdőegyesület klubháza, a Vigadó, ugyanakkor az épület kialakításánál a vitorlás klubélet igényeinek kiszolgálására is tekintettel voltak. Tervezője, Wälder Gyula a korszakra jellemző stíluspluralizmus hatására a historizáló és modern tendenciák kölcsönhatásában formálta a könnyed, vízparti épületet. A formálásban a korabeli olasz tengerparti építészet analógiái is felfedezhetőek, jellegzetes eleme a siófoki épülethez hasonló kilátó torony. A házat részletesen a sorozat korábbi epizódjában mutattuk be.

Wälder Gyula nem kötődött a szemesi nyaralótelephez és a vitorláséletben sem vett részt, de egy további megbízást mégis kapott az üdülőtelepen. A Pázmány Péter Tudományegyetem üdülőjének megtervezésére is felkérték a régi Hableány szálló mellett. A két megbízás közt vélhetően az egyetem rektora, Angyal Pál lehet a kapcsolat, aki egyszemélyben a fürdőegyesület elnöke is volt. A üdülőépület megformálása a Vigadó reprezentatívabb kialakításához képest egyszerűbb, visszafogottabb.

Az északi parton, Füred mellett, Almádiban korán indult el a vitorlás klubélet. Már 1913-ban megalapították a Balatoni Yacht Club Almádi Osztályát. A klub életében fontos szerepet játszott Györgyi Dénes, aki az osztály háznagya lett és akinek balatoni tevékenységéről korábban már írtam a sorozatban. Bár a klub épületére 1922-ben kidolgozott egy tervet, ez azonban végül nem valósult meg. Helyette 1925-ben Hendrich Antal tervei szerint épült fel az átalakításokkal ma is álló klubépület. Györgyi Dénes később még egy kisebb személyzeti épületet is tervezett a klub számára, amely megvalósult.

A Tihanyi-félsziget csücskén álló Tihany Yacht Club épülete különleges formálású, és a civil összefogás erejét is megmutatja. Tervezője az a Virágh Pál, aki a harmincas években a dél-német irányzatok hazai közvetítésében is részt vett. A vitorlásklub kialakításában is felfedezhető a Stuttgarti Iskola hatása. Korábbi balatoni munkásságáról volt már szó a sorozatban.

A vitorlásklub magastetős, zömök szerkesztése a korábban már ismertetett villaépületek karakterével egyező. A ház felépítésében a budapesti piarista gimnázium 2. számú cserkészcsapatának öregdiákjai vettek részt, Virágh Pál maga is piarista öregdiák volt.[9] Az épület 1934. július 1-jén készült el, a felszentelését Sík Sándor piarista rendfőnök végezte. A klub működése 1949-ben ellehetetlenült, ezt követően az ingatlant átadták a Magyar Vitorlás Szövetségnek. Később különböző állami vállalatok és szervezetek üdülőjeként működött. Az eredeti épületet időközben jelentősen átépítették.

A vitorlázó építészek közt több olyan életutat is felfedezhetünk, akik számára a vitorlázás szeretete és az építészeti tervezés összekapcsolódott. A vitorlássport küzdelme, a természeti elemekkel való együttélés épületeik természetközeli, egyszerű, tiszta megformálásában is megmutatkozik. Ez a hagyomány a háború utáni időszakban is folytatódott, elég csak a siófoki meteorológiai obszervatóriumot tervező Molnár Péterre vagy a Balatoni Intéző Bizottság főmérnökére, Polónyi Károlyra gondolnunk, akik számára a szakmagyakorlás és a vízisport élet szintén elválaszthatatlan volt. A két háború közt a sportot és a közösségi életet egyaránt szolgáló épületek közül ma már kevés maradt fent, pedig karakterük a Balaton-part mai identitáskeresésében is referenciát adhatna.

Wettstein Domonkos

[1] Hübner Tibor: A MAC siófoki klubháza. Tér és Forma 8 (1935) 3. 89.
[2] A Hungária Yacht Club történetéhez lásd: https://hyc.hu/tortenet/
[3] Részlet a Hungária Yacht Club történetéből: https://hyc.hu/tortenet/
[4] Somogyi Erika: A siófoki hajózási sziget és környéke – építészettörténeti áttekintés. In: Bognár Zoltán (szerk.): Siófok. XX. századi történetek, magánkiadás, Siófok, 2022. 452–491.
[5] Hübner Tibor: MAC margitszigeti sporttelepe. Magyar Építőművészet 40 (1940) 11, 346-347
[6] Hübner Tibor: A MAC siófoki klubháza. Tér és Forma 8 (1935) 3. 89.
[7] Hübner Tibor: A MAC siófoki klubháza. Tér és Forma 8 (1935) 3. 89.
[8] Ferkai András: Dr Tóth Kálmán. Magyar Építőművészet (1987) 4–5, 63.
[9] A Tihany Yacht Club történetének feldolgozása itt elérhető: https://porthole.hu/cikk/10211-tyc-rendelet-altal-bezarva

Szezonális örökség: A kutatás során a Balaton-parti nyaralótelepek kialakulását, parcellázását és jellegzetes épülettípusait vizsgálom. A Balaton kultúrtáj, miközben kérdés, a vízparti üdülőterületek huszadik századi emlékei is a tájegységi örökség részévé válnak-e? A harmincas, majd a hatvanas évek balatoni építészetében identitásformáló elemmé vált az a szezonális használatból adódó fesztelen karakter, amely a korszakban alkotó építészek számára is inspirációt jelentett. A balatoni építészetet elemző doktori kutatásomban a „re-kreáció" alkotásmódszertani folyamataként írtam le ezt a különleges, az alkotás alapelemeit kereső, kísérletező építészeti mentalitást. A kutatás során feldolgozott huszadik századi tervek és épületek rehabilitációja ma egyre inkább aktuális kihívást jelent. A sorozat ennek az egyre inkább eltűnő Balaton-parti identitásnak ered nyomába. A nyaralótelepek tipológiáját és huszadik századi történetét az MTA Bolyai kutatási program keretében vizsgálom.

Irodalomjegyzék:
Hübner Tibor: A MAC siófoki klubháza. Tér és Forma 8 (1935) 3. 89.
Somogyi Erika: A siófoki hajózási sziget és környéke – építészettörténeti áttekintés. In: Bognár Zoltán (szerk.): Siófok. XX. századi történetek, magánkiadás, Siófok, 2022. 452–491.

A tanulmány az alábbi kutatásokra támaszkodik:
Wettstein Domonkos: Regionális stratégiaalkotás a Balaton-part rekreációs célú építészetében (1929-1979), BME Építészmérnöki Kar, Csonka Pál Doktori Iskola, 2018.
Wettstein Domonkos: Balatoni építészet – Stratégiakeresés a huszadik században. Tarsoly Kiadó, Budapest, 2022.
Wettstein Domonkos: Resort Architecture in Regional Perceptions: Multiple Aspects of a Region in Iván Kotsis’ Design Method for Balaton Lakeshore. Prostor, Vol. 29 No. 2(62), 2021.
Wettstein, Domonkos: Regionális törekvések a Balaton-parti üdülőterületek építéstörténetében a két világháború között. Építés - Építészettudomány, 45 (1-2). pp. 139-171. (2017)
Wettstein Domonkos: Modernizáció és modern építészet a két világháború közötti rekreációs célú építkezésekben. In: Veöreös, András; Horváth, Tamás (szerk.) Kortárs építészettörténet V. 100 éves a Bauhaus. Győr-Moson-Sopron Megyei Építész Kamara, Győr (2020) pp. 111-128.

Szerk.: Winkler Márk