”A design a jövőt formálja” – Interjú Karim Rashiddal

Karim Rashid világhírű formatervező július 9-én tartott előadást a Hello Wood Builder Summit nyári táborában. Az előadás előtt néhány nappal a budapesti Ritz-Carlton Hotelben készíthettünk vele interjút, mely során a sztárdesigner többek között arról beszélt, hogyan definiálja a szépséget és milyen pozitív jövőképet vizionál a mesterséges intelligencia elterjedésének hatására.

A Hello Wood és a MAX City meghívására érkeztél Magyarországra, hogy előadást tarts a Hello Wood Builders Summit táborban. Azoknak, akik nem tudnak ott lenni az előadáson, röviden össze tudnád foglalni, hogy miről fogsz beszélni?

Szeretnék az elmúlt 100 évről beszélni, és arról, hogy milyen eredményeket értünk el a tervezés, az építészet és általában az emberiség fejlődése terén, hogy a szakmának hogyan kell – vagy kellett volna – az emberi tapasztalat és létezés fejlődéséről és előrehaladásáról szólnia. Aztán részletesebben is beszélek majd arról, hogy mi a véleményem arról, ami valójában a világban történik. Egyrészt, digitálisan a világ zsugorodik. Másrészt a világ egyre szeparatistábbá válik, a nacionalizmus, a sovinizmus, a rasszizmus minden eddiginél nagyobb mértékben erősödik. Mintha visszafelé fejlődnénk. Ennek ellenére a digitális korszak demokratikus, és mindannyian egyenlőek és szabadok vagyunk, nincs többé olyan, hogy tudatlanság vagy naivitás. Ez jellemzi az információs korszakot. Ezen felül beszélni fogok néhány új technológiáról, és arról, hogy milyen dolgokat tehetnénk a világban ezek segítségével – afféle futurizmusokról. Aztán arról fogok beszélni, hogy mennyire csalódott vagyok a világ kreativitásának hiánya miatt, és hogy az egyformaság uralkodik, és az imázs határozza meg a stílust, nem pedig a dizájn. A képek elterjedése az eredetiség helyett a másolás világát teremtette meg.

A tervezési gyakorlatodban a legkülönbözőbb léptékű projektek szerepelnek, a legkisebb használati tárgyaktól az épületekig, vagy ahogy Ernesto Rogers mondta: "a kanáltól a városig". Hogyan csinálod ezt? Vannak olyan univerzális megközelítések, amelyek mindezen léptékek és funkciók esetében alkalmazhatók?

Ernesto Rogers gondolatai nagyon inspirálóak voltak a számomra. Amikor gyerek voltam, apám – aki festőművész volt és díszlettervezőként is dolgozott – tervezte a bútorokat az otthonunkba. Vasárnap délelőttönként megtervezte, kivágta és megvarrta anyám ruháját, amit aznap este egy partira vett fel. Nagyon is pluralista, reneszánsz alkotó volt. Apám és az említett gondolatok mellett olyan emberek munkásságát megismerve, mint Raymond Loewy, Le Corbusier vagy Rodcsenko, azt gondolom, hogy a kreatív embernek, a tervezőnek nincsenek határai. Akár mikro-, akár makroszintű, egy adott probléma kapcsán meg kell próbáljuk megtalálni a helyes megoldást és a helyes válaszokat az emberiség előremozdításához és fejlődéséhez – amely kérdéseknek mindig napirenden kellene lennie, hiszen nem a múltba révedés, hanem az előrehaladás lenne a cél. Kis lépték vagy nagy lépték – nem számít.

Néhány ember veleszületetten nagyon jó a specializációban, és nekik így kell működniük. Ismerek egy fickót a Seikónál, aki 40 éve ott van, és órákat tervez – és imádja az órákat. Vagy egy építész, aki soha nem nyúlt a belső térhez, de imádja a szerkezetet tervezni. Ezzel szemben én mindig is a pluralista szemléletmód híve voltam. Nem tudom, hogy ezekből az imént elmondott hatásokból jött-e, vagy ez genetika, vagy bármi más. Véletlenül kezdtem el ipari formatervezést tanulni, mert eredetileg építész szerettem volna lenni. Három iskolába jelentkeztem, Kanada legjobb egyetemeire. Kettő közülük nem vett fel, mert gyorsítva végeztem a középiskolát, éveket ugrottam, és azt mondták, túl fiatal vagyok. A harmadik egyetem azt mondta: "Ó, mi felvennénk, de tele vagyunk. De van egy új programunk, amit ipari formatervezésnek hívnak." Utánanéztem, hogy mi is az. Rájöttem, hogy azért akartam építész lenni, mert az összes tárgyat, amit szerettem és csodáltam – amelyek akkoriban többnyire olaszok voltak, a hetvenes évek végéről beszélünk –, kávéfőzőket, asztali tárgyakat, a Vespákat, és így tovább, Olaszországban mind építészek csinálták. Valójában mindig is tárgyakat akartam tervezni, és azt hittem, építészetet kell tanulnom ehhez, de nem: tanulhattam ipari formatervezést. Így kezdtem el tervezni. Így kerültem ebbe a szakmába.

Amikor azon aggódsz ezt a vizes palackot felvéve, hogy nem esik-e ki a kezedből, vagy hogy a súlya megfelelő-e, vagy szép-e a formája… Ezeknek a dolgoknak a működése tanított meg arra, hogy igazi funkcionalista legyek. És arra is, hogy mindez az emberi tapasztalatról szól. Tehát nem csak a vizuális megjelenésről, a szép formáról, a megfelelő anyagról, a megfelelő színről vagy a megfelelő textúráról van szó, hanem valaminek a használatáról. Sokszor, amikor épületeket nézünk, a homlokzatot nézzük. Ez felszínes. Az épületek belsejének sokszor semmi köze a külsőhöz, és fordítva. Ennek a kapcsolatnak a hiánya arra mutat rá, hogy stylistokként viselkedünk. A mikro-léptéktől a makróig terjedő munka megtanított arra, hogy ha egy teret tervezek, akkor annak zökkenőmentesnek kell lennie, kényelmesnek kell lennie, nem lehet akadálya annak, hogy valaki pozitív élményben részesüljön, legyen az a szín, az anyag, a textúra, a tér tömegének kialakítása. Ez megtanított arra, hogy nagyon is emberközpontúan gondolkodjak.

A weboldaladon elérhető manifesztódban azt írod, hogy a tervezés már nem a problémák megoldásáról szól, hanem az épített környezetünk megszépítéséről. A kortárs designelméletben létezik egy gondolati ág, amely szerint a problémák megoldása helyett a designnak a problémák megtalálásáról, a válaszok megadása helyett a kérdések feltevéséről kellene szólnia. Te hogyan viszonyulsz ehhez?

Hadd definiáljam először a szépséget. A szépség az, amiről az imént is beszéltem, amikor a belső és a külső zökkenőmentes. Vegyünk példának egy Picasso-festményt. A külső itt a színek, az olaj textúrája, a keret stb. Az arányok, a kompozíció. A belső az ötlet. Az ideológia. A koncepció. Picassonál például az, hogy: "Eltorzítom az emberi lényt, hogy ne úgy nézzek rá, mint személyre, hanem úgy, mint a részeinek összessége." Nem azért gondoljuk azt, hogy a Picasso kép szép, mert azt mondták nekünk. Általánosságban sokan úgy gondoljuk róla, hogy gyönyörű. Nem megyünk mélyebbre, hogy megkérdezzük, miért, mert a felszínen látjuk. De a valóság az, hogy a belső beszél hozzánk. Ugyanígy, ha megnézünk egy Eames-széket, a hajlított rétegelt lemezeivel és a három lábával, akkor úgy érezzük, mintha lebegne. Szembeszáll a gravitációval. Ezt gyönyörűnek látjuk. A tartalom, a szerkezet az, ami beszél hozzánk. Én így definiálom a szépséget.

A világ megszépítése tehát azt jelenti, hogy olyan tereket, épületeket és városokat kell létrehozni, amelyek valóban működnek. Ez a működés minden szinten megvalósulhat, kezdve a fenntarthatóságtól egészen a színezésig, a textúráig. Dubaiban, ahol rengeteg üvegfelhőkarcolót építenek, a légkondicionáló berendezések energiafelhasználása abszurd, és sok ilyen épület ablakait egyfolytában takarítják a sivatag homokjától. Szép ez? Egyáltalán nem! Tervezőként és építészként sokunk ostobasága, hogy stílus által vezérelt dolgokat csinálunk, ahelyett, hogy design alapján döntenénk. Pedig a design arról szól, hogy az adott kritériumokból a lehető legszebb emberi élményt hozzuk létre. Ha alacsony a költségvetésem, hogyan tudok alacsony költségvetéssel egy szép belső teret kialakítani, ami mégis működik? Ami zökkenőmentes. Élményszerű. Inspiráló. A Picasso festmény inspiráló, ugye? Megnézed, és úgy érzed, hogy festőnek kellene lenned. Ismered ezt az érzést? Ez inspiráló. A designnak ezt kell tennie körülöttünk. Ha ránézek erre a helyre, ahol most vagyunk, azt látom, hogy valaki berendezte, stilizálta. Nem tervezték. A design a jövőt formálja. Amit itt látsz, az nem más, mint a múltból vett nyomok vagy jelek összeszedése és összerakása.

Amikor azt kérdezed, hogy a kérdésekre való válaszadás vagy a kérdésfeltevés-e a fontosabb, egyértelműen az utóbbi a kulcs mindehhez. Ha csak a válaszokat tudod, az arrogancia. Ha megkérdőjelezed az ebből adódó lehetőségeket, akkor ténylegesen valami eredetit teszel a világban. És azt hiszem, ha kreatívnak nevezed magad, mutatnod kell valami eredetit.

Egy korábbi, Gjoko Muratovskinak adott interjúban[1] arról beszéltél, hogy a digitális korszak egy hatalmas szakadás, amely dematerializálja a designt. Most a mesterséges intelligencia, amely jelenleg talán a legfelkapottabb téma, hasonló szakadást okoz, amely a design számos aspektusára hatással van, a munkaerőtől kezdve a termelésen át magáig a design gyakorlatáig. Mi a véleményed a mesterséges intelligenciáról? Használod a praxisodban?

A mesterséges intelligencia az emberiség 21. századi nagy felforgatója. Örökre meg fogja változtatni a létezésünket. Ez van. Nincs visszaút. A design szakma, és sok hasonló foglalkozás meg fog halni. Jelenleg az építész szakma gyorsabban haldoklik, mint a designereké, elképesztő, hogy mire képes már most az AI pár másodperc alatt alaprajzok vagy tömegek tervezése terén. De elpusztítja az újságírást, elpusztítja a politikát is. De ez a pusztítás pozitív, ezért talán nem is ez a legjobb szó, nevezzük inkább átalakításnak. A pozitívum az, hogy kollektíven újra kell gondoljuk, hogyan fog az emberiség tovább létezni. 200 évvel ezelőtt azt mondták, hogy mindannyiunknak 9-től 5-ig kell dolgoznunk, heti öt napot. De talán nem ez a dolgunk. Miért hisszük, hogy ez az emberi lét? Nem ez az emberi lét, hogy hétkor felkelsz, bemész az autóddal a munkahelyedre, este kimerülten jössz haza, és hétvégén már azért küzdesz, hogy jól érezd magad, mert tudod, hogy nem azt csinálod, ami a szenvedélyed. Csak túlélsz.

A világ nagyon drasztikusan meg fog változni, még ha sokan nem is akarják elhinni. Harari, aki alaposan tanulmányozta az emberiség evolúcióját, és gyönyörű dicséreteket mondott róla, most épp azzal hozza magát kínos helyzetbe, hogy azt állítja, abba kell hagynunk az AI fejlesztését. Szerintem, ha filozófus vagy szociológus vagy – és akkor is, ha designer – ezekkel a témákkal foglalkoznod kell. Ez csak egy újabb, de elkerülhetetlen lépés az emberiség történetében. A nagy kérdés az, hogy a globális gazdaság és a kapitalizmus szempontjából milyen hatása lesz. Én el tudom képzelni, hogy meg fog szűnni a kapitalizmus, és az emberiség egy teljesen más létforma felé fog elmozdulni. Általában nem szoktam jóslatokba bocsátkozni, mert sokan, akik jósolnak valamit, később kínos helyzetbe hozzák magukat. De hiszek benne, hogy van az emberiségre nézve egy mindent felülíró fő terv. Bárki is hozta ezt létre, nevezhetjük Istennek, hívhatjuk energiának, vagy bárminek, a fő terv a dematerializáció.

Ellehetetlenítjük a létezésünket. Túl sok mindenünk van. Túl sok a termelés. Túl sok az ember. Túl sok az autó. Mindent elvettünk a földből. Kizsákmányoltuk az olajat, a nikkelt, a vasércet, mindent. Le kell lassulnunk. Szerintem a digitális korszak azért jött létre, hogy megmentse a bolygót. Ez a technológiai forradalom, amiben benne vagyunk, a túlélésért van. A túlélés egy formája. Ez az én jóslatom.

Kétségtelenül izgalmas kilátások. Talán nem függetlenül az eddig elhangzottaktól, mi az, ami jelenleg leginkább foglalkoztat, min dolgozol éppen?

A legjobban valóban azok a témák érdekelnek, amelyekről eddig is beszéltünk. Nagyon foglalkoztat az emberek inspirálása és a közös beszélgetés a designról, a design kultúrájáról, és arról, hogy arra összpontosítsunk, mit tudunk adni a bolygónak. Valami szépre, okosra, intelligensre, élményszerűre és inspirálóra van szükség, mert ezt sehol a világon nem látom. Kis buborékokat látok. Egy-egy épületet. De ez semmi. Többet akarok látni.

Igyekszem ilyen módon inspirálni a munkámmal. Különböző futó projektjeim vannak, egy szálloda Izraelben, egy Berlinben. Izraelben egy kórházat is csinálunk. Van néhány terméktervezés is, és egy nagy márkaépítési projekten is dolgozom egy cégnek. Szóval folytatom a korábbi gyakorlatomat, de most már virtuálisan dolgozom. Nincs irodám. Alig van alkalmazottam. És rájöttem, hogy a digitális kornak köszönhetően produktív tudok lenni a világ bármely tájáról. Néha úgy érzem, mintha csak úgy lebegnék a föld körül, és ott segítek, ahol csak tudok.

Hulesch Máté

[1] Muratovski, Gjoko. ´What is the future of design? In conversation with Karim Rashid´. In: Gjoko Muratovski. Design in the Age of Change. Intellect Books, 2022. pp. 19-41.