Jöjjünk össze, találkozzunk, beszélgessünk

Régóta nincs saját minisztériumunk, pedig az építőipar és az építészek a nemzetgazdaság működésében komoly szerepet vállalnak, a gazdasági és kulturális értékteremtésben is jelentős feladatunk van. De ha fölülről nem foglalkoznak velünk, kezdjük mi, alulról.A munka-jaj fókusztémában Bánáti Bélát, a Bánáti-Hartvig Építésziroda egyik vezetőjét kérdeztük.

Építészfórum: Hogyan érinti Önöket a gazdasági válság? Visszamondtak-e az építtetők megbízásokat, számítanak-e erre?

Bánáti Béla: Az utóbbi időben sok lakóépületet terveztünk. A válság nagyon erősen érintette ezt a piacot, mind befektetői, mind vásárlói oldalról. A folyamatban lévő, több ütemre bontott beruházások megtorpantak, halasztódnak. Néhány épületet a válság hatására várhatóan át is kell tervezni. Mindenesetre érezhető a befektetői kivárás, nagyon nehéz megbízáshoz jutni.

ÉF.: Hogyan lehet túlélni ezt az évet, készülnek rá valahogyan?

B.B.: Mi elsősorban nagyobb, magánbefektetői projektekre rendezkedtünk be, ennek megfelelő a belső infrastruktúránk. Mindenképpen nyitnunk kell más szegmensek, intézményi, állami beruházások, adott esetben kisebb befektetések irányába. Ehhez a szervezetünk működését is racionalizálni kell, növelni a hatékonyságunkat. Okosan, megfontoltan fejleszteni, elsősorban tudásbeli fejlesztést értek ez alatt.

ÉF: Mire gondol tudásbeli fejlesztés alatt?

B.B.: Olyan dolgokra gondolok, amelyekre eddig, a nagy rohanásban kevés időnk jutott, például programok megtanulására, szervezeti és vezetői ismeretek elsajátítására a hatékonyabb működéshez.

ÉF: Mire számít, mikor enyhülhet a válság?

B.B.: Magyarországon erre a kérdésre ma senki nem tud felelősen válaszolni. Mi a világgazdasági válságra még rápakoltuk a saját, békétlenségből és szűklátókörűségből szőtt terhünket, ami azt jelentheti, hogy Európa más országaihoz képest később javul a helyzetünk. Optimistán azt remélem, hogy a nyár folyamán látunk valami fényt az alagút végén, ezzel együtt ebben az évben minden valószínűséggel vegetálásra van ítélve a szakmánk.

ÉF: A politika, várospolitika szintjén szükség lenne valamilyen beavatkozásra, esetleg a szabályok módosítására?

B.B.: A szakmánkat szabályozó rendszerekben egyre nagyobb kuszaság van, de ez nincs közvetlen összefüggésben a gazdasági válsággal. A beruházások gördülékenységének mindenesetre nem segítenek az egyre bürokratizálódó hatósági eljárások. Ami a gazdaságpolitikai beavatkozást illeti, például, sokat segítene az egész ágazatnak, ha az áramló támogatások gyorsabban, átláthatóbban és célorientáltabban kerülnének az építőiparba, és azon belül a magasépítésbe.

ÉF: Szükségesnek tartaná a szakmai párbeszéd intenzívebb megindulását? Egy nagyobb összefogás segíthetne a helyzeten?

B.B.: Régóta nincs saját minisztériumunk, pedig az építőipar és az építészek a nemzetgazdaság működésében komoly szerepet vállalnak, a gazdasági és kulturális értékteremtésben is jelentős feladatunk van. De ha fölülről nem foglalkoznak velünk, kezdjük mi, alulról. A Budapesti Építész Kamarában – a küldötteken keresztül – szakmai érdekeink külső és belső képviseletéről, a szakma presztízsének emeléséről, kommunikációról, az építészek, építészet helyzetéről folynak megbeszélések. A pályáztatási rendszerről, amely továbbra is csapnivaló, nem kis részben saját magunk miatt.

Sok feladatot kell megoldanunk és az utóbbi években már a kamarán kívül is létrejöttek különböző fórumai ennek az együttgondolkodásnak, pl. a Gödör vagy a KÉK rendezvényein. Jöjjünk össze, találkozzunk, beszélgessünk – ha már ilyen a helyzet- talán jobb feltételekkel vághatunk neki a kilábalásnak.