Katinyi mártírok emlékműve

A tervezett liget emlékmű–funkciójától függetlenül is zöld lombtömegével, árnyat adó, jó klimatikus viszonyokat teremtő képességével élhetőbbé teszi az egész teret.Nem díjazott pályamű, szerzők: Kovács Csaba, Csóka Bálint, Madarasi-Papp Rita (Art Front Kft.)

Nem díjazott pályamű
szerzők: Kovács Csaba, Csóka Bálint, Madarasi-Papp Rita (Art Front Kft.)

 

 

---

Műleírás

Egy 23x23 méteres négyzetben 7x7 db formára vágott gömbjuhar (acer platanoides „globosum") áll katonás rendben: egy élő hadsereg, minden tagja egyedi és megismételhetetlen teremtmény; egyenként emlékeztetnek az életük virágjában lemészárolt lengyel férfiakra, ugyanakkor rendezett soraik a lengyel nemzet egységét, az összefogásban rejlő erőt szimbolizálják. A növény egyszerre az örök élet szimbóluma, és azé a másik életé is, amely a tragédia és a pusztítás utáni csendben a sírokon lassan újra felnövekszik, az utódok életéé, akik emlékeznek, és ezekkel az emlékekkel élik tovább az életüket. Az erdő ugyanakkor megidézi a tragédia helyszínét is, bejárható, bolyongani lehet benne, elidőzni; lehetőséget teremt, hogy a történeten belül kerüljünk.

Az emlékmű területe erősen különválik a környezetétől: egy 15cm-rel elemelt síkon járunk, amelyet 2x1 méteres corten acél lemezek borítanak. A rozsda: pusztuló anyag, az egykor nemes és erős vas elmúlása, és mint ilyen, éppen ellenkező jelentést hordoz, mint az élő növény. Drámaian felidézi a jeltelen tömegsírokban méltatlanul eltemetett testek enyészetét. A tömegsír-analógiát tovább erősíti a burkolat fektetési rendje és az egyes lemezek emberi testekhez hasonló aránya és mérete.

A fák ökölnyi zúzott bazaltkövek közül bújnak elő. A fákat körülvevő anyagok, az éles, kemény kő és az érdes, csikorgó, lángoló színű rozsda kegyetlensége érzéki szinten hat, míg a vaslemezekbe - kissé sírfelirat-szerűen - belevágott személyes üzenetek, naplórészletek, visszaemlékezések érzelmi-tudati szinten szólítják meg a látogatót.

Minden erdő egyszersmind oszlopcsarnok, talált építészeti tér, de ebben az esetben az épületszerűséget és a tér szakralitását erősíti, hogy a gömbjuharok alkotta mennyezet alsó síkja szigorúan vízszintesre van vágva. Nyáron hűvös félhomály fogad, mint a templomokban, télen csak egy könnyű, áttetsző csipkét húz az égbolt elé a fák összenőtt koronája. Mindez természetesen évek alatt alakul ki. Az első időkben törékeny csemeték állnak ott, a térhatás kevésbé, ellenben az élő emlékezet szimbolikája erősebben érvényesül. A fák növekedésével a hangsúlyok eltolódnak.

Ami lent van, a rozsdás acél, a durva kő: az erőszak, a zsarnokság, a rettenet, a fájdalom, a harag és a jóvátehetetlen bűn. Ami fent van, a fák zöld lombja és az azon átszűrődő napsütés: a mégis-élet, a megbocsátás, a sebek behegedése, a legsötétebb éjszakában is világító fény. Ez a kettős viszonyulás kell, hogy jellemezze a történelmi tragédiákhoz való viszonyunkat.

Az emlékműhöz vezető lángolt felületű, nagytáblás, szürke homokkővel burkolt járófelület nem tengelyesen érkezik. A tengelyesség: „egyenesen odamenni". Mi e helyett az elbolyongó, ráérő ottlétet kívántuk előidézni; ezért páratlan számúak a fák sorai és oszlopai is. Középen nem lehet végigmenni, csak mindig „valahol", bizonytalan helyen.

Éjjel a négyzetet fénysáv keretezi: a lebegő hatású perem alá rejtett világítás a környező zöld gyepet világítja meg. A fák lombja is meg van világítva, és az acéllemezbe metszett betűket is fény rajzolja ki éjjel, a bonthatóan kialakított táblák alá rejtett fénycsövek segítségével, így éjszaka is olvashatók az idézetek.

Az emlékmű koncepciójának kialakításánál a szándékaink közé tartozott az is, hogy a létrejövő objektum képes legyen humanizálni a nagy gépkocsiforgalommal terhelt, rossz adottságú zöldfelületet, választ adni a környezet problémáira, vonzóvá tenni a területet. A tervezett liget emlékmű–funkciójától függetlenül is zöld lombtömegével, árnyat adó, jó klimatikus viszonyokat teremtő képességével élhetőbbé teszi az egész teret.

A szabálytalan, laza struktúrájú park ellenpontozza és felerősíti az emlékmű ismétlődésre, ritmusra és fegyelmezettségre alapozott erejét. Ez a geometriai kettősség a tér funkcionális kettősségének is megfelel: míg a tér szabálytalan része a mindennapok intenzív használatának kell megfeleljen, addig a szabályos emlékművi rész a kontempláció, az elmélyülés helye.