A kockázat, ami megéri – Interjú Xavier Rossal, a Harquitectes egyik alapítójával

"Nem sokat beszélünk az esztétikáról, pláne nem úgy, hogy ez szép, vagy az nem szép. A funkcióról, arányokról, egymásra ható rendszerekről beszélünk, sokkal racionálisabb dolgokról. De ez nem azt jelenti, hogy a szépség nem fontos – nem beszélünk róla, de mindig gondolunk rá. Valami, ami ott van, de mindig mást követünk." Gulyás Bálint interjúja Xavier Rossal, a katalán Harquitectes stúdió egyik alapítójával.

Az Harquitectes székhelye egy Barcelona melletti városban, Sabadellben található. A négy alapító: David Lorente, Josep Ricart, Xavier Ros, Roger Tudó évfolyamtársakként ismerkedtek meg a Sant Cugat del Vallès-i építészkaron, és még az egyetem alatt, 2000-ben alapították meg az építészirodát. Áttörésük a 2010-es évek elejére tehető, ekkor kerültek be a nemzetközileg ismert és elismert irodák közé. Lakóépületeikkel és pályázatokon nyert középületeikkel új szemléletet honosítottak meg Katalóniában, mely a fenntarthatósági kérdésekre egy új építészeti nyelven, új építészeti gesztusokkal reagált. Munkáiban egy analízisen alapuló módszertant követnek. Viszonylag ritka, hogy négy építész sikeresen működtet közös irodát, ennek kulcsa és a többi irodával szembeni potenciális versenyelőnye abban rejtőzhet, hogy a személyes egót háttérbe szorítják és konszenzuális megoldásokra törekednek. „Mondhatni, hogy az anti-ego stratégia egy tervezési stratégia."  A névválasztásuk is erre reflektál: a spanyol nyelvben a szó eleji H néma: „tetszett a H mint a név eleje, mert ott volt, de nem hangzott. Néma volt, és ez érdekel minket az építészetben."

Az interjút Gulyás Bálint építész a MÁS építészek egyik alapítója, a BME Lakóépülettervezési tanszékének doktorandusza (témavezető Perényi Tamás DLA) készítetette Xavier Rossal, a Harquitectes egyik alapítójával.

Gulyás Bálint: Mi történik, ha ellentmondások vannak a stratégiai alapvetésekben? Van-e prioritási sorrend az alapvetések között? Vagy eseti döntések születnek?

Xavier Ros: Az ellentmondások állandóan jelen vannak. Amikor házat tervezel, folyamatosan sokféle paramétert menedzselsz, a ház története, fenntarthatóság, az épület tulajdonságai, megrendelői elvárások stb. Általában mindent meg szeretnénk oldani, tehát számolunk a meglévő falazattal, de ugyanígy hatékony épületet szeretnénk tervezni energetikai szempontból. Az ullastreti háznál a kezdő pont az volt, hogyan tudunk egy új, de réginek tűnő kőfalat létrehozni, mert a szabályozás ezt követelte meg. Ebben a faluban csak köveket lehet használni a homlokzatnak, de a meglévő kőfalat el kellett bontanunk, mert a szabályozás más geometriát írt elő, mint a meglévő fal. De visszaépíteni nem tudtuk ugyanúgy, mert nincs meg az a technológia, ami azonos struktúrában a mai kor igényeit kielégíti. Tehát ez a kérdés lett a kezdőpontja a projektnek: hogyan tudjuk ezeket a köveket használni, de szem előtt tartva azt is, hogy a megrendelő mit szeretne. Ullastret Észak-Katalóniában található, ma már sok ember csak a második otthonként használja az ott lévő házát. Szóval figyelembe véve, hogy új kőfalat kell építeni, a megrendelői igényt, és a telek adta lehetőségeket, azon kezdtünk gondolkozni, hogy a fal maga legyen a ház. Elkezdtünk megoldást keresni arra, hogyan tudjuk használni ezeket a köveket egy masszív betonfalban. Másik oldalról pedig volt egy enfilade-unk ahol a szobák az udvarra néztek, ezek összhangban voltak a kedvező tájolással és az udvari kapcsolattal támasztott elvárásainkkal. Ezután meggyőztük a megrendelőt az enfilade-ról, ami azt jelentette, hogy csak egyik szobából a másikon keresztül tudnak átmenni a következőbe, vagy az udvaron keresztül, ami elég radikális – de mivel ez egy nyaraló, elég gyorsan elfogadta ezt.

GB: Hogyan sikerült erről meggyőzni a megrendelőt?

XR: Elég intelligensek voltak ahhoz, hogy megértsék ennek a térsornak a pozitív oldalait is. Korábban Dél-Afrikában éltek, így könnyű volt őket meggyőzni a kinti és benti életről. Nem állt tőlük távol kulturálisan ez az idea. Ezután elkezdtünk a fallal magával foglalkozni, és végül abban maradtunk, hogy a hőszigetelést nem egy rétegként képzeljük el, hanem a fal alkotórészeként. Ezért habüveget adtunk a fal alkotóelemeihez. Nem a legjobb hőszigetelési technológia, de egy jó egyensúlyt tud képezni a hőszigetlelés és hőtároló tömeg arányában. Európa ezen része nagyban eltér a kontinentális éghajlattól, itt nincs szükség 20-25 cm hőszigetelésre. A hőhidak természetesen itt is problémát okoznak, ha a hőszigetelést elvékonyítod, de itt Spanyolországban a legjobb opció kihasználni a napsugarakat és hőtároló tömegben raktározni őket. Szóval néha problémába ütközünk a szabályokkal, hogy hogyan tudjuk megmutatni a dokumentációban, hogy minden szabályt betartunk, de nem valójában nem tartjuk be őket 100%-ig, mert nem ez érdekel minket, mert tudjuk, hogy működni fog, amit kitaláltunk. Ezután következett az a rész, ahol meg kellett győznünk a műemlékvédelmet, hogy megépíthessük az épületet.

A fontos az volt, hogy ezt a „falházat" megépítsük, és minden döntés ennek a megerősítését szolgálta. Hogyan tudjuk fenntarthatóvá tenni ezeket a „nagy tömegű szobákat", elkapni a napot és az ebből származó az energiát télen megtartani, de nyáron távoltartani tőle. Megtalálni az egyensúlyt, miközben minden döntés a koncepciót erősíti. Mindig vannak ellentmondások, de ettől izgalmas.

GB: Térjünk vissza a hőhidakra a déli homlokzaton. Feltételezem, hogy az üvegfalak hőszigetelő üvegből készültek. Okoznak a csatlakozások problémát, tapasztalható páralecsapódás?

XR: Ahogy mondtam, ez nem egy jelentős probléma itt. Ezen az égtájon elfogadható néhány hőhíd. Azt kell bemutatnunk, hogy az épület átlaga megfelel a szabályoknak. A páralecsapódás elég kockázatos, de általában szakértőkkel dolgozunk, és ők kiszámolják és szimulációt készíthetenek, hogy lesz-e páralecsapódás vagy sem. Például ennél a háznál, ha megcsinálják a szimulációt, az az eredmény, hogy lesz kondenzáció, mert a számok és a grafikonok ezt mutatják – de az igazság az, hogy nincs. Ez valószínűleg amiatt van, mert folyamatosan át van szellőztetve az épület. De ez egy nagy kockázat, amiért mi felelünk. Épül egy épületünk Palma Mallorcán, ahol ugyanez a helyzet, a szakértők szerint lesz páralecsapódás, de én nem gondolom.

GB: Tehát ez az önök kockázata?

XR: Igen, ez ezen a tájon belátható kockázat. De előfordul, hogy hibázunk.

GB: A másik kérdésem ezzel a házzal kapcsolatban a ház két hosszhomlokzatára vonatkozik. A déli homlokzat az épület struktúrájából származik, a haránt kőfalak szabdalják az üveghomlokzatot, viszont a másik oldal nehezebben megfejthető. Nekem komponált lyukarchitektúrának tűnik. Ez egyfajta esztetizálás, vagy szabályozás kérdése?

XR: Ez is a különböző döntések kombinációja. Egyrészről az északi homlokzatnak zártnak kell lennie a hegyekből érkező szél miatt, másfelől újra szerettük volna építeni ezt a meglévő falat. Mégis szükségünk volt ablakokra a falon a keresztszellőzés miatt, így minden szoba rendelkezik egy ablakkal. A sarkon lévő háromszög alakú szobának csak ezen a homlokzaton van ablaka, így ez az ablak nagyobb, mint a többi. Ezen kívül van három köztes tér, ami felszabdalja a házat. Egy a bejáratnak, egy a kocsibeállónak és egy kis terasz, ami elválasztja a gyerekszobákat a szülői hálótól. Szóval van egy nagy ablakunk a sarki helyiségnek és minden szobához egy kisebb, hogy kereszthuzatot lehessen létesíteni. Az eredmény egy középkori erődre emlékeztet. Tehát ez is a megfelelő egyensúly megtalálásáról szól a stratégiák között, persze lényeges szempont a kompozíció is. A koncepció lehet nagyon tiszta, de ha a végeredmény nem esztétikailag nem megfelelő, újra kell gondolni a dolgokat, hogy az legyen. Sok szempont szerint kell a döntéseket meghozni.

GB: Szóval a kompozíció az utolsó eszköz, amihez nyúlnak?

XR: Nem így fogalmaznék, de általában homlokzatot mi a projektek végén rajzolunk, és inkább követjük a koncepciót. Végül persze mindig megpróbáljuk a lehető legjobb homlokzatot megrajzolni. Az ullastreti ház makettjeinél például sokáig csak egy vastag falunk volt néhány nyílással, mindenféle komponálás nélkül. A koncepcionális döntések meghozatala utána mindig megkomponáljuk a homlokzatainkat. Sosem ezaz első lépés, mégis nagyon fontos. Általánosan elmondható, hogy a homlokzataink és alaprajzaink nem komponálás következményei, de ha ezek a következmények nem kielégítőek – nem tetszenek – újratervezzük, mert ez is fontos téma számunkra.

GB: Hogyan tudták ezt a falat elfogadtatni a hatósággal? Európában az Eurocode szabványai alapján lehet tartószerkezetet tervezni, melynek nem része a rakott kőfal.

XR: A legfontosabb dolog, hogy tudjuk, az általunk javasolt megoldás egy jó megoldás a használónak. Aztán megépíthetőnek kell lennie, és be kell mutatnunk, hogy az összes szabályt betartjuk. De mindig megpróbáljuk megtalálni – néha elég furcsa módon – a joghézagokat, és lehetővé tenni, hogy átugorjunk néhány szabályt, mely gátolja a lehető legjobb megoldás létrejöttét. Valójában senki nem fogja ellenőrizni a számokat a dokumentációban. Például itt az a szabály, hogy nem készülhet egy anyagból fal, minimum két rétegű fal épülhet. Tehát az ullastreti házon a külső réteget impregnálóval kentük le, hogy a szabálynak megfeleljen. Két réteg, a második átlátszó.

GB: Ezekért is önök vállalják a felelősséget vagy a tartószerkezettervező?

XR: Ezekért is mi, persze. A házaink 100%-áért mi vagyunk a felelősek. Például Mallorcán sem lehetett volna kőfalat használni, a földrengésteher miatt. Ezért azokat a szabályokat használtuk, amik a téglafalra vonatkoznak, hiszen végül is nagyméretű téglákból építkezünk, amik kőből vannak. A kezdetekben nem tudtuk a konkrét teherbírását ezeknek a „kőtégláknak", készült pár teszt, de nem voltunk 100%-ig biztosak benne, hogy az a valós teherbírása. Azt viszont tudtuk, hogy mit kell kibírniuk. A téglára vonatkozó szabályokat figyelembe véve a tesztek nagyjából azt közelítették, amit teljesíteniük kellett. Ezért módosítottunk a beton receptúráján és ez 50%-kal növelte a kőtégla teherbírását. Ez már visszaigazolta, hogy az falunk elég teherbíró lesz. Van egy futó projektünk Belgiumban, ahol már sokkal szigorúbb szabályoknak kell megfelelnünk, mind hőtechnikailag, mind tartószerkezetileg. Itt viszont, ha vállalod a kockázatot, kijátszhatod a szabályokat. Az biztos, hogy 5-6 évvel ezelőtt sokkal több kockázatot vállaltunk, mint manapság, mostanában ezekből visszavettünk, hogy nyugodtabb legyen a munkánk, ez persze azt is jelentette, hogy az ambícióinkból is vissza kellett venni. Ez azzal is jár, hogy az épületeink viselkedése is sokkal egyszerűbb. Amikor rengeteg rendszert vittünk be az épületbe, amiket számítógépek vezérelnek, rá kellett jönnünk, hogy nem tudja ezeket mindenki üzemeltetni. Rengeteg erőfeszítés után – mely sok költséggel is jár – az épület nem úgy működik, ahogy azt kitaláltad, mert néhány dolgot nem működtetnek. Így arra jutottunk, hogy jobb hátralépni, és csökkenteni a rendszerek számát, amik együttes kombinációja teremtené meg a komfortérzetet. Fontosabbnak tartjuk, hogy az épületeink megérthetőbbek legyenek a használóinak, mintsem, hogy a lehető legjobb rendszert találjuk ki, amit aztán nem tudnak megfelelően üzemeltetni.

GB: Ez a visszalépés tapasztalható az ICTA kutatóközpont és a Cristalleries Plannel viszonylatában? Az ICTA-ban nagyon bonyolult összekapcsolt, motorizált rendszer van, a Cristalleries Plannel épületében az egész sokkal egyszerűbb, ezáltal szofisztikáltabbnak is tűnik a passzív gépészet működése.

XR: Az ICTA működése nagyon komplex. Nagyon sok rendszer van telepítve, amik kapcsolódnak is egymáshoz. Motorizált az egész, nem szükséges a felhasználónak interakcióba lépni a rendszerrel, de ez annak köszönhető, hogy a pályázati kiírás is nagyon speciális volt, a fenntarthatóságra kihegyezve, reflektálva a kutatóközpont funkciójára és az ebből következő szemléletre. Elég nagy kockázatot vállaltunk ezzel a projekttel, hiszen korábban nem épült ilyenfajta épületen ezen a vidéken. De végül nagyon jól működik a ház. Ma sajnos már más üzemeltetője van az épületnek, aki nem foglalkozik annyit a hatékonysággal, de még ma is elég jól működik. Ezért is gondoljuk, hogy nem szükséges 100%-ig kihegyezni az épület hatékonyságát a tervezéskor. Cristalleries nagyon más, mert az önkormányzatnak semmilyen fenntarthatósági elvárása nem volt a pályázat kiírásakor. A pályázatot 2010-ben nyertük meg, egy nagy válság után, mégsem volt semmilyen elvárás a fenntarthatósággal kapcsolatban, ezek nagyjából öt évvel később jelentek meg a pályázati kiírásokban. Az épület funkcióját tekintve elég egyszerű, nem teljesen egy kultúrház, de hasonló. Az üzemeltetőinek nincs kapacitásuk komplex rendszerek működtetésére. A mi megközelítésünk elég radikális volt, szerettünk volna egy olyan épületet létrehozni, ami képes a levegőt frissíteni, mint egy szellőztető gép, de motor nélkül. És ez is elég kockázatos vállalás, hiszen itt nyáron néha 40 Celsius fok is van. A cél az volt, hogy az épület óránként tizenegyszer cserélje ki a benne lévő levegőt, ami a jogszabályi maximum, az e fölötti levegőcserét szélnek érzed. Így kétféle rendszert terveztünk be a házba. Az egyik természetesen cseréli a levegőt – ezek a kémények, amik nappal a napsugarak hatására működnek, éjszaka pedig a Venturi-hatást kihasználva. Ennek köszönhetően nappal tizenegyszer cseréljük ki óránként a levegőt, éjszaka pedig lassabban egyszer-kétszer. Ez nem elhanyagolható, mert ezáltal éjszaka visszahűtjük az épületet. A másik rendszer a padlófűtés, mely télen fűti a termeket, de nyáron is keringetünk benne hideg vizet, hogy kicsit hűtsük a termet. Nagyon egyszerű elvek mentén működik. Az első évben mégis volt vele probléma, legfelső emeleten, mert a meglévő homlokzatra ráépített üvegfal mögött nagyon felmelegedett a hőmérséklet, így a felső termek nagyon melegek voltak. Egy nyitható tetőablakot kellett az „üvegházként" működő térbe nyitni, ami kiengedi a meleg levegőt. Ezután nagyon jól működött minden. Ez egy jó példa arra, hogy ha egyszerűsítjük a rendszert, könnyebben működtethetővé válik. Az utóbbi időben erre törekszünk.

GB: Készültek szimulációk a várható levegőterjedésre?

XR: Persze, de ezek a szimulációk 10 évvel ezelőtt korántsem tudták ezeket a komplexitásokat egyszerre számolni. Külön volt szimulációnk a hőmérsékletre, a légáramlásra. De azt tudtuk, hogy a kémény egy jó rendszer lesz. Ezeket a szimulációk alapján terveztük, ezekkel értettük meg jobban a működésüket. De az igazság az, hogy az átadás után realizáltuk, hogy ténylegesen úgy működik, mint a szimulációban. A valóságban nem tudod 100%-ig szimulálni a tereket. A problémákat különböző aspektusból figyeled, és az eredményeit is külön-külön kapod meg, aztán a különböző értékekből megpróbálod levonni a teljes következtetést. Legvégül, ami mindennek az alapja, a hőtároló tömeg, a levegő rétegződés, a keresztszellőzés, elkapni a napsugarakat. Nem kevés paraméter, de nem is sok. Az évek alatt felhalmozódott annyi tudás ezzel kapcsolatban, hogy intuícióval tervezünk, és a szimuláció inkább már csak visszaigazolja a rendszereket. A lakóépületekhez sosem csinálunk szimulációkat, a költségvetés nem teszi ezt lehetővé. De megvan a tudásunk, hogy erre ne is legyen szükség.

GB: Ezek a rendszerek, főleg a nagyobb középületekben, úgy tűnnek, hogy jelentősen megnövelik a beruházási költséget. Ha ez igaz, ezeket a költségeket a beruházási költségen vagy az üzemeltetésen spórolják meg a beruházók? 

XR: Ezek az épületek nem drágábbak végeredményben, mint a passzív rendszer nélküliek. Félre ne értsd, nem is olcsóbbak. Nem tud drágább lenni, mert a költségvetés általában adottság. Inkább megspóroljuk máshonnan, hangsúlyokat tolunk el egy normál beruházáshoz képest. Például sosem adunk plusz réteget, hogy szerkezetet, rendszereket rejtsünk el, aminek az is az előnye, hogy a szerkezetet jól kell megcsinálni, legyen szó betonról vagy tégláról. Általában tudjuk tartani a költségvetést, persze a passzív rendszerek pénzbe kerülnek, de ez arról szól, hogy hova teszed a pénzt.

GB: Mi történik a passzív rendszerekkel, ha mégis költségvetést kell csökkenteni?

XR: Előfordul az ilyen szituáció, de nem önkényes módon a passzív rendszerek esnek áldozatul. Bevonnak minket a folyamatba, és közösen találunk megoldást. A tervezés elejétől készítünk költségvetést, amivel tudjuk monitorozni a költségeket, de a valós költségek akkor lesznek láthatók, amikor a kiviteli tervek elkészültek, és a szakági mérnökök is beletették a műszaki tartalmat. Ez mindig magasabb, mint az általunk kalkulált, ilyenkor mindig elkezdődnek a tárgyalások, hogy vagy tegyenek több pénzt az asztalra, vagy változtatni kell a projekten egy kicsit. Ez minden építésszel előfordul. Főleg felújításoknál, ahol meglepetések érhetnek az építkezés közben is.

GB: Mi a helyzet a részletekkel? Eléggé felkészültek a kivitelezők a tervek megvalósítására, vagy egy tanulási folyamattal indul minden építkezés?

XR: Minden részlet nálunk készül, néha konzultálunk szakértőkkel, betontechnológussal, vagy egyéb speciális területhez értőkkel, de mi rajzolunk mindent. Viszonylag egyszerű technikákat használunk, csak másképp. Például, ha egy téglafalról van szó, és a helyszínen kiderül, hogy a munkások nem képesek megcsinálni úgy ahogy a tervekben szerepel, konzultálunk és fejlesztjük, vagy változtatunk a megoldáson. De nyitottak is vagyunk az egyszerűbb megoldásokra azoktól, akik az adott területhez jobban értenek.

GB: Szóval közelről követik a folyamatot?

XR: Igen, abszolút, legalább egy héten egyszer kimegyünk az építkezéseinkre, a helyszínen kontrollálni kell a folyamatokat. Ezért is tervezünk 1-1,5 órára lévő helyszínekre. De most már vannak távolabbi projektjeink is.

GB: A Cristalleries Planell kéményeire szeretnék visszatérni. Mi történik, ha egy ilyen szerkezet végeredményben csúnya lesz? Hogyan gondolkodnak erről? A forma követi a funkciót, vagy ha valami nem tetszik, akkor formálnak rajta?

XR: 2016-ban amikor befejeztük a projektet, valaki azt mondta, hogy új nyelvet adtunk a fenntartható építészetnek, mert a végeredmény nagyon explicit lett. Amikor szemben állsz az épülettel, egyből felfogod, hogy ez a valami cseréli a levegőt. Azt nem tudod, hogyan, de a funkcióját egyből megérted, mert ez valami, ami kivetül a homlokzatra. A kémények formája a hatékony működésből következik. Ugyanakkor minden kémény kicsit más, hogy az egymásra vetett árnyékok a lehető megkevésbé befolyásolják egymás működését. Ezért eszerint mozgattuk a piramisok csúcsát. Tehát igen, a racionális döntések, melyek speciális esztétikával rendelkeznek, ebben esetben ez eléggé radikálisak. A homlokzat már-már karikaturisztikus, hiszen az épület magasságát a kémények megduplázzák, ezáltal olyan lesz, mint egy gyermekrajz.

GB: Igen, de mégis gyönyörű az összkép. A kérdés az, hogy a szépség egy tervezési szempont volt, vagy szigorúan a funkció vezetett ehhez az eredményhez.

XR: Nem tudom mi lett volna, ha a végeredmény esztétikailag nem kielégítő, de általában meg vagyunk elégedve ezzel a formanyelvvel, ami kifejezi a viselkedésüket a szerkezeteknek. Ez nem a szépségről szól, hanem arról, hogy valami hogyan működik.

Végeredményben esztétikusnak kell látnunk a homlokzatainkat és az alaprajzainkat egyaránt. A tervezési folyamat kezdetekor már elkezdünk erről gondolkozni, de nem puszta esztétikáról, hanem arányokról, anyagok kombinációjáról, és úgy gondolom, így sosem veszítjük el a kontrollt az esztétika felett, de nem beszélünk esztétikai minőségekről. Sokkal inkább azt gondolom, hogy autentikusnak kell lenned. Ha autentikus vagy, az már egyfajta szépséget jelent. Legyél radikális, legyen személyiséged, mintsem, hogy szépre fested magad. De általánosságban a szerkezeteink az optimális működés eredményei. Ha a működés meg tud jelenni a homlokzaton, az szuper, de néha ez titokban marad. Van egy borászatunk Dél-Katalóniában, ami nagyon hasonló koncepció mentén működik, de nagyon más úton. Ez nem evidens, ha valaki elmegy oda, észre sem veszi. 

GB: És ez a tégla hőcserélő hogy működik, nem igényel semmilyen aktív hűtési rendszert a ház?

XR: Nem, mert ma már a bor termelése acéltartályokban történik, amelyeknek megvan a technológiája, hogy hogyan tartják a hordóban lévő bort állandó hőmérsékleten. Így a helyiségnek nem kell speciális környezet, mert a hordó ezt létrehozza magától. Amit mi csináltunk, az ez a magas tér a téglaradiátorral, hogy egész évben nagyjából konstans hőmérséklet legyen. Ez azt jelenti, hogy a tartályoknak csak nagyon ritkán kell aktívan működni, főleg az erjedési folyamat elején pár hétig, a kémia folyamatok miatt. Tehát az év egyéb részében, még a legmelegebb nyári napokon sem kell a hordóknak önmagukat hűteni. A ház egy természetes hűtőszekrény. Eléggé szofisztikált, mégis nagyon egyszerű rendszer. Van egy medence a tetején, ami frissíti napközben, a téglaszerkezet és az épület formája, ami ezt a rendszert létrehozza. És statikus körülményeket hoz létre.

GB: A Sant Cugat homlokzata egy random lyukarchitektúra?

XR: A Sant Cugat-i ház koncepciója nagyon egyszerű. A megrendelő egy olyan házat szeretett volna, amit kert vesz körül, és azt intenzíven használhatják, illetve műgyűjtők voltak. Ezért viszonylag sok falfelületet igényeltek. Ez eleve egy ellentmondás volt, hiszen a nagy falfelület meggátolja a vizuális kertkapcsolatot. Ezért három tömör kockára húztuk szét a programot, amikben a szobáknak maximum egy ablaka van, és köztük jöttek létre ezek a köztes terek. A téglakockáknál elhatároztuk, hogy használjuk azt a helyi tradíciót, hogy védekezünk a nap ellen, és garantáljuk a keresztszellőzést, ami további nyílásokat eredményezett. Ezután már csak ezeket a nyílásokat kellett elhelyezni.

GB: Szóval ezután már egy kompozíciós metódus következett?

XR: Igen, de a fenti kritériumok betartásával. Ha van az alsó szinten egy ajtónk, felül pedig kettő ablak, megpróbáltuk átrakni az egyiket a másik homlokzatra. Például volt egy nagy ajtaja a szülői hálónak, ami a medencére nyílt. Ennek a szobának a legjobb a panorámája, és annak ellenére is ide raktuk, hogy az ablak tájolása nem a legjobb. Az összes tömeg emeletén ugyanaz a három szoba van fürdőszobával, és ezek ablakai nem ugyanoda kerültek, mert a kompozícióval mind a tájolást, mind a kilátást bizonyos fokig felülírtuk. Ez egy esztétikai kérdés volt, a koncepció teljesülése után. Még egyszer, ez egy kombinációja különböző szempontoknak. Amikor megvannak a ház koncepciójának fő döntései, megrajzolod az elképzelést, új döntéseket kell hozni, amik nem feltétlenül a koncepción alapulnak. Követik a koncepciókat, de új, addig fel sem merülő szempontok szerint kell döntéseket hozni. Például ennél a háznál az ablakok méretei követik a téglakiosztást, ez egy szabály, és ezen a házon minden lyuk követi ezt a szabályt – de ha van egy csomó szabályod, amit követsz, a végeredmény általában sokkal meggyőzőbb. Nem kell, hogy látszódjanak a házon a szabályok, de ha alkalmazod őket, azok egy bizonyos esztétikát fognak teremteni a koncepció körül.