KOMPOZIT: biodinamikus borászat műemléki környezetben

Fenntarthatóság és műemlékvédelem. Napjainkra teljesen egyértelművé vált, hogy ez a két fogalom és azok építészeti megközelítései jól kiegészítenék egymást, ha nagyobb hangsúlyt fektetnénk minderre itthon a gyakorlatban is. Ez a katalán borászat a két terület mellett még azt is megmutatja, hogy adaptálásukkal a profitról sem kellene feltétlenül lemondania egy vállalkozónak.

A H ARQUITECTES jelenleg a legfelkapottabb katalán irodák egyike, a kollektíva 2000-ben alakult barcelonai székhellyel. A bioklimatikus tervezés kifinomult képviselőiről van szó, akik ebből a szemléletből kifolyólag változatos anyagválasztásairól (is) ismertek: vegyük például az érdekes alaprajzával hódító House 905 projektet alumínium homlokzatával (2020), a  kiválasztott telek eredeti kőfalait magába integráló, vegyes falazatú, House 1413-re keresztelt munkájukat (2017), egészen más textúrával pedig a 15. Velencei Építészeti Biennálé spnayol pavilonjában is szereplő, “műemléki résbe" ékelődött 1014-es házat nyerstégla felületeivel (2014). Az iroda az épületek technikai és esztétikai megoldásait úgy dolgozza ki, hogy azok a lokális környezeti, éghajlati addottságokat az épület javára, fenntarthatóságára tudják fordítani. Ez történt Katalónia egyik legszebb falvában is.

Gratallops egy kis község Priorat borvidék szívében, Tarragona tartományában. Itt található a Clos Pachem Borászat is, amelyet 2015-ben indított el Michel Grupper. A cégről már az is sokat elmond, hogy a név az alapító gyermekeinek, PAul, CHarles, és EMma keresztneveinek kezdőbetűiből tevődik össze. Egy emberi vállalatról van szó, ahol nyilvánvalóan az üzleti siker és a terjeszkedés fontos szerepet játszik, de mindezt oly módon képviselik, hogy Priorat hagyományait tiszteletben tartva ragaszkodnak a biogazdálkodással működő termeléshez. Ezért amikor Grupper a sikerek után egy nagyobb üzem építése mellett döntött, a H ARQUITECTES-nek meg kellett felenie annak a kihívásnak is, hogy az épület a tradicionális és fenntartható előállítás szabályait és praktikáit adaptálja építészeti, technológiai és esztétikai értelemben.

Az első kérdés az volt, hogy miként és milyen mértékben nyúlhatnak egyáltalán a műemléki környezethez? Az L alakú telek már meglévő romok, régi falak között terült el, ráadásul a történelmi településmag frekventált helyszínén, közvetlenül a templom mellett, szűk utcák és kis házak sűrűjében. Az építészek ezeket a meglévő falakat lehetőségként értelmezték, egyfajta kontúr kirajzoló elemekként, amelyek egyúttal a jövőbeli homlokzat anyaghasználatát is meghatározhatják már. A műemléki korlátozások és helyi építési szabályok mellett viszont ott volt az az igény is, hogy azért a legnagyobb alapterületig tudjanak nyújtózkodni. Végül, a falak által meghatározott L alakú rendszeren belül az együttest két fő tömegre osztották: a borászat belső magja a lehető legmagasabb pontig emelkedett, míg ezt a tömböt Z alakban öleli körbe egy lépcsőzetes és a környező kontextusba szervesen olvadó passzázs alaprajz, amely a kiszolgáló területek otthonául is szolgál.

A központi magban sorakoznak a bortartályok, ez az üzem szíve. Ha megnézzük a fotókat, észrevehetjük a barázdás mennyezetet, de a főfalak kialakítása sem mindennapi. Az 1,75 méter vastag főfalak szerkezete téglából épülő rétegekből épül fel, melyek között légrések, a mennyezeten pedig légkamrák vannak, így a folyamatosan cirkuláló levegő kellő hűtőhatást tud biztosítani. Az épület hőszabályozását azonban többfajta megújuló energiaforrással biztosítják: például a tetőn található berendezéssel passzívan segítik a zárt rendszerben keringetett, hűtésre felhasznált víz hőmérsékletének csökkentését. A hűtési folyamathoz a tiszta, felhőmentes égboltot használják fel, azaz annak mindenkor mínuszokban mérhető, állandó hőmérsékletet sugárzó felületét (night sky radiation cooling system). A pinceszintre kerültek azok a funkciók, amelyeknek szintén meghatározott hőmérsékletre és páratartalomra van szükségük, de fontos, hogy azok a talaj közeli hőmérséklettel érintkezzenek: ilyen ugyebár a hordó zóna, vagy a palackozott borok tároló egységei.

A központi tömböt körülölelő, Z alakú épületrész a kiszolgáló üzemi egységek mellett a látogatók számára kijelölt útvonalak, borteraszok területeit is magában foglalja. A struktúra teraszos elrendezése több zöld kertet is felmutat, köztük olyanokat is, melyeknek lépcsőzetes elrendezése lehetővé teszi, hogy a legfelső szinten összegyűlt esővíz egyel és egyel lentebbi szinten hasznosuljon. A lefelé haladó zöld kis „hidak" így az egész együttes friss, oxigéndús atmoszférájának kialakulásában, és ismételten a hűtésben játszanak fontos szerepet.

És ahogy az az irodánál lenni szokott, a fenntartható megoldások mellett az épület megjelenése környezetére és az időtállóságra is reflektál. Azon kívül, hogy a megjelenést a zöldtetők is segítik integrálni a műemléki környezetbe, a nyerstégla az 1014-es projekthez hasonlóan ismét jó választásnak bizonyult a régi falak között. Ez a matéria azonban főként csak a belső részekben nyer teret, míg a leginkább szem előtt lévő homlokzat a romfalak színeivel keres összhangot és a vályoggal operál, amelynek esztétikája együtt tud majd öregedni a környező épített örökséggel.