Kényszerű kitérő, zajos vastaps – Málnai Béla díszletei

Gottdank Tibor a Dinasztiák sorozat indításakor alapos összefoglalót közölt Málnai Béla építészeti pályafutásáról. Zöldi Anna írása Málnai díszlettervezői munkásságát és annak kapcsán az alkotó egyéb „színpadias" építészeti produkcióiról is megemlékezik.

Az első világháború cezúrát jelentett nem csak Málnai Béla, de minden hazai építész munkásságában. Igazi váltást azonban a Tanácsköztársaság hozott az akkor pályája delén álló építész életébe. Málnai azután kezdett el díszlettervezéssel foglalkozni, hogy a Tanácsköztársaság alatti tevékenysége miatt 1920-ban kizárják a Magyar Mérnök és Építész Egyletből.[i] Kissé profán módon, de nem minden alap nélkül állíthatjuk, hogy díszlettervezői karrierje 1919. május 1-én, már a Tanácsköztársaság idején indult útjára: a Nagykörút vörösbe öltöztetésével.

A Tanácsköztársaság azonban nem csak vörös díszletet jelentett a haladó gondolkodású építészek számára, hanem valódi esélyt a szakmai megújulásra. Az első világháborút követő társadalmi felfordulást kihasználva erőre kaptak azok a premodern törekvések, melyeknek a gyökere már a századelőn kicsírázott. Málnai 1918 decemberében tagja lett az újonnan alakuló Művészek és Tudósok Kultúrszövetségének, többek közt olyan hazai kiválóságok mellett, mint Pogány Móricz, Vágó József, Csók István, Rippl-Rónai József, Kernstock Károly, Szinyei-Merse Pál, Ady, Babits, Móricz Zsigmond.[ii] A haladó szellemű, (de nem feltétlenül baloldali) építészek részt vettek a Tanácsköztársaság programjában is, amelytől az egyetemi oktatás átszervezése révén a korszerű építészet térnyerését remélték.[iii]

Málnait nem feltétlenül baloldali nézetei vezetik a kommün zászlója alá; 40 éves, abban a korban van épp, amikor a tudásátadás időszerűvé válik egy alkotó ember életében. „A Műegyetem építészeti szakosztályán egyrészt az építési nevelésnek művészi szempontból való mélyítésére, másrészt az új társadalomnak az építészettel szemben támasztott lényegesen új követelményeire való tekintettel szintén gyökeres újításra van szükség, miért is a reformok keresztülvitelére a Közoktatásügyi Népbiztosság a következő új tanárokat nevezte ki: Pogány Móricot az újonnan szervezett I. és Hikisrh Rezsőt a II. tervezési tanszékre, Leszner Manót a középítésre. Málnai Bélát az ipari és mezőgazdasági építésre, Kozma Lajost a lakásberendezésre és belső dekorációra és Eher Lászlót a művészettörténetre."[iv]

Málnai tagja a Vágó József vezette építészeti direktóriumnak is. Az 1919-es május elseje alkalmából a kor kiváló építészei vesznek részt Budapest vörös díszleteinek elkészítésében, ami a korabeli képek tanúsága szerint művészi szempontból legalábbis érdekes kihívást jelenthetett. Málnai két társával a Nagykörutat kapta feladatul. Visszafogott művészi alapállására jellemző, hogy a korabeli leírás kiemeli: „A Nyugati pályaudvar előtt árbócerdőről leng a vörös szalag, s ez a londinagyűrű szép példája annak, hogy milyen finoman levegős vonal és színjáték érhető el csekély eszközzel."[v] Tíz évvel később ugyanez a szakmai lap így emlékszik az 1919-es május elsejére: „Vörös rongyokba burkolták Budapestet."[vi]

A Tanácsköztársaság hamar megbukott, az utána következő polgári restauráció pedig alapjaiban változtatta meg az építészeti praxist is. A baloldali diktatúra után törvényszerű volt a visszatérés a polgárinak tartott értékekhez, és ennek építészeti kifejeződése Magyarországon immár sokadszor elsősorban a barokk feltámasztásába torkollott. A historizálás nem csak politikai okból és nem csak a magas építészetben, hanem a polgári építészetben is népszerűvé vált. A már a háború előtt is praktizáló építészgeneráció tagjai különbözőképpen reagáltak a folyamatra: van, aki emigrált, más romantikus hangot ütött meg, kiszolgálta az igényeket, vagy az art deco egyedi stílusgazdagságához fordult. Málnai tagságát 1920-ban „a szovjet korszakara vonatkozó igazolások folytatásaként" a Magyar Mérnök és Építészegylet három évre felfüggesztette. Ő rosszabbul járt, mint Jánszky Béla, akinek a vonatkozó iratban „ténykedését csupán rosszalják."[vii] Málnai mellékvágányra kényszerült, pályájának csúcsán kimaradt nyolc év praktizálás.

Vélhetően kapcsolatainak köszönhetően került a Vígszínházhoz, ahol 1926-ig díszleteket és színházi terek átalakításait tervezte; a polgári elegancia és festőiség jelentik ennek a világnak esztétikai elvárásait. Színpompás tervei láttán úgy tűnik, hogy otthonosan érezhette magát ebben a közegben, és ezt erősítik meg a korabeli színházi kritikák is, amik kivétel nélkül szuperlatívuszokban említik munkáit. Emellett villákat tervezett főként Budára – valószínűleg szintén kapcsolatai révén. Megbízóinak az ízlése és nem ritkán a személye is megegyezik a Vígszínház közönségével.

1925-ben lépett be a Magyar Építész Kamarába, a kitörést pedig csak a Magyar Általános Kőszénbánya Rt. Nyugdíjintézete részére tervezett bérpalotára szóló megbízás hozta meg 1927-ben a számára. 1926-ig tehát elsősorban a Vígszínház díszlettervezője, de a Vígbe és az Operett színházba is tervez díszleteket. A Színházi Élet rendszeresen beszámolt munkáiról, mindig meleg lelkesedéssel dicsérték terveit. „A színpad gyönyörű. Ez volt első debüje a Vígszínház új díszlettervezőjének Málnai Bélának és az a hall, melyben mindahárom felvonás játszik, még a Vígszínház elkényesztetett közönségét is meglepi. Monumentális, szép, hatalmas díszlet ez, külön meleg tapsot érdemel."[viii] Az akkori Vígszínházban a díszlet az úgynevezett „naturalista" irányt követte, nem a mai értelemben vett önálló vizuális elem volt, hanem élethűen kialakított enteriőr, amelyben a történet játszódott. A korhűségre sem mindig törekedtek, a hangulat fontosabb volt. A színpadi enteriőr ugyanakkor példaként szolgált a jómódú polgári közönség számára saját otthonának kialakításakor, ilyen értelemben reklámnak sem volt utolsó. A korban nagyhírű Schmidt bútorgyár például ezt kihasználva rendszeresen kölcsönzött bútorokat a Vígszínház előadásaihoz.

A Vígszínház akkoriban a lipótvárosi polgárok igényének megfelelően főképp korabeli francia és magyar szerzők műveit játszotta: Bródyt, Heltait, Molnárt, de Bernard Shaw és Capek is színre került. Málnai zökkenőmentesen, és a lapok szerint teljes sikerrel illeszkedett be ebbe a miliőbe. Fia közlése nyomán tudható, hogy élénk társasági életet élt[ix], jó kapcsolatot ápolt a kor kulturális életének meghatározó alakjaival, festőkkel, írókkal, építészekkel. Heltai Jenő 50. születésnapját is ő rendezte a húszas évek partiszervezőjeként. „Málnai Béláék látták vendégül a költőt s barátait a születésnapi estén. A színpadok nagyszerű tervezője lugasokat varázsolt a kertjébe az estre s az egyik lugasban halkan szólott egy ódon Strauszvalcer… Akik ott voltak az estén: Málnai Béláné, Málnai Béla, Jób Dániel, Lakatos László, Bedő Mór dr., Balassa József, Heltai Hugó, Jellinek Aurél, Weísz Rudolf, Verebély Károly, Kónyái Elemér és Olti Antal, — Heltai Jenőt, a jóbarátai ünnepelték."[x]

Az „elsőgenerációs értelmiségi" Málnai (apjának péküzeme volt) láthatóan lubickolt a bohém úri társaságban, emellett a díszletek festői világa sem állhatott távol alkotói attitűdjétől. Így a kényszerpályának induló díszlettervezés népszerűséget, és feltehetően magánmegbízásokat is hozott számára. Ezek közül a legpikánsabb Fedák Sári Hollywood névre hallgató nyaralóhajója a Margitszigetnél, melynek terveiről a Színházi Élet meginterjúvolta a tervezőt, Málnay Bélát (nevét néha y-nal írják a lapok).[xi] „Fedák Sári hajóháza egy vaspontonokon nyugvó úszó villa lesz. Berendezése, olyan, mint a nagy óceánjárók luxuskabinjai, teljesen modern és elegáns minden, technikai felszereléssel, de minden csöppnyi tér ki van használva. A hajóház ragyogó fehérre van festve, egyedül az amerikai rendszerű tolós ablakok zsalugáterének színe zöld. Minden ablak előtt és a terraszon sok-sok virág. A földszinten, vagyis a vízszinten lesznek a szobák, egy nappali, egy háló, a komorna szobája és egy kamrának nevezhető konyha, melyet nem nagyon fognak igénybe venni, mert hiszen a margitszigeti nagyszállóból szállítják az ételeket. Az alsó fedélzetet egy sétány veszi körül, honnan lépcső vezet a terraszra. A terraszon az esős időben kiteríthető ponyvatető van. Innen nyúlik a magasba az árbóc, melynek lobogóján »Hollywood« név áll. Külön érdekessége a Hollywoodnak, hogy állandó villanyáram-szolgáltatás és elefónösszeköttetés lesz rajta, úgyhogy a nagyváros minden komfortját egyesiti a fürdőhelyek csöndes nyugalmával. Azonkivül csónak-kikötővel és kosár- uszodával is el lesz látva, vagyis ez a legideálisabb módja a pesti nyaralásnak, mert kellemes, csöndes, lehet csónakázni, lehet fürödni és főképpen olcsó — csak négyszáz millióba kerül."

A Vígszínház és az Operettszínház korabeli előadásainak katalógusa alapján rekonstruálható, mely előadásokban tervezett Málnai.[xii] Csak a Vígszínházban 1920 és 1926 között ez több mint 50 darabot jelent. Többek között Molnár Ferenc Hattyújának ősbemutatójára is ő tervezte a díszletet, ami jelzi rangját a szakmában. Díszletterveit részben az OSZK Színháztörténeti Tára, részben az OSZMI Szcenikai Gyűjteménye őrzi, utóbbi darabok megtalálhatók az interneten.[xiii] A tervek többsége a naturalizmus igényének megfelelő dekoratív enteriőr, élénk, de harmonikus színekkel, elegáns bútorokkal, sok drapériával, összehangolt mintákkal. Díszletei ugyanazt a napsugaras életérzést közvetítik, mint az ebben az időszakban tervezett villái; a színpad műfajának megfelelően persze teátrálisabban. Néhol az art deconak az extremitások iránt fogékony vizuális világa is tetten érhető a rajzokon, és akad köztük kifejezettem képzőművészeti felfogásban készült grafika is.

A mai értelemben vett stilizált díszlete elenyésző, de ha alkalom adódott, ilyet is tervezett. Relle Pál Málnai című, németül és angolul megjelent könyvében közöl egy színpadfotót, amely Heltai Jenő Orvos és a Halál című darabjának díszletét ábrázolja. A címből ítélve groteszk mondanivalóhoz illően a színpadkép is meglehetősen absztrahált. Ugyancsak ő közli Heltai Menazséria c. darabjának díszletét, mely egyrészt szintén a mai értelemben vett jelképszerű díszlet, másrészt azért érdekes, mert a terve is ismert, így a terv és a valóság összevethető.

A naturalizmus néha engedett kitérőket is és Málnai itt is jeleskedett. A Cserebere című darabról a Színházi Élet ezt írja: „A Vigszinház — színpadi kiállítás szempontjából is újítást hozott ezen a premiéren. Az a káprázatos pompájú naturalizmus, amely a Vigszinház színpadjait eddig jellemezte, nem lett volna stílszerű a paródiához. Málnai Béla olyan diszletet tervezett, amely — bár messze áll a színpadi futurizmus díszlet- túlzásaitól, mégis rokonhatásu az előadás minden tényezőjével és amellett teljes illúziót kelt, olyannyira, hogy amikor a függöny felgördült, már a főpróbán megtapsolták."[xiv]

A díszletek mellett Málnai színházi átalakításokat is tervezett, 1922-ben a Fővárosi Operettszínház (Fővárosi Színház) teljes felújítását Vágó Lászlóval[xv], 1929-ben egy lipótvárosi bérpalota utcaszinti helyiségeiben kamaraszínházat[xvi], illetve a Vígszínház előcsarnokának átalakítását[xvii], 1932-ben a Magyar Színház átalakítását. A Magyar Színház Hevesi Sándor téri régi épületét előzőleg, 1914-ben Vágó László alakította át jelentősen, akivel Málnai működése során többször kapcsolatba került.

Málnai belsőépítészeti munkái közé tartozik az elsősorban újságírókat és írókat fogadó Otthon Klub helyiségeinek belső átalakítása[xviii]. „Finom, szép és meleg az újjáalakított Otthon, melynek termeiben szelíd harmóniává tompul minden világnézeti, politikai és irodalmi árnyalat…" Ha összevetjük ezeket a sorokat Málnai rajzaival és munkáival, reális képet kapunk Málnai építészeti ideáljáról is. Ugyanez a finom elegancia köszön vissza egyéb belsőépítészeti munkáiban is. A lágy drapériákkal intimmé varázsolt, színpadkép szerű kompozíció már korai munkáit, a KÉVE művészeti társulat kiállításainak enteriőrjeit is jellemzi. Málnai tagja volt a társulatnak, rendszeresen kiállított velük, és 1908-11 között publikált róluk saját lapjában, A Ház-ban.

Ettől eltérően merész, és a kor divatját követő belsőépítészeti munkája az Elysée Kávéház belső kialakítása a MÁK palota földszinti helyiségeiben, 1938-ból. A Tér és Forma részletes cikkben mutatja be a terveket és megvalósulást, amiből kiderül, hogy Málnai itt a divatos funkcióhoz igazodva, az art deco modorában tervezett lendületes belső teret.[xix] Érdemes összevetni az ebben az épületben korábban működő kis kávéház puritán modernista belső kialakításával, melyet 1933-ban Kozma Lajos tervezett.[xx]

Málnai nem csak belső tereket, de egyedi bútorokat is tervezett, melyek vélhetően a megbízói igényekhez igazodva ugyanazt a kissé édeskés, rokokó-biedermeier nagypolgári miliőt idézik, mint díszleteinek többsége. Közülük néhány felbukkan díszlettervein is.[xxi] E bútorokat a Magyar Iparművészet 1928-as száma meleg ajánlással közölte[xxii], egyazon számban Kozma Lajos letisztultan geometrikus, art deco világítótestjeivel. A Kozma-barokk ismeretében elgondolkodtató, hogy hányféle ízlés és stílus volt párhuzamosan megtalálható e kor művészeinek életművében.

Érdemes a díszletek kapcsán néhány szóban megemlékezni a villákról is, melyeket Málnai ebben az időszakban, a díszletekkel egy időben, majd később, a harmincas években tervezett. Bár Málnai már 1909-ben, saját lapjában, A Ház-ban publikálja Baillie Scott korszerű nézeteit a kertvárosról, valamint saját gondolatait a korszerű csaláid házas telepekről[xxiii], a magánvillák esetében mindez csak elmélet maradt: villái esetében fokozottan igaz, hogy a megbízói igény dominál, olaszos derűt tükröző stílusban a polgári élet díszleteit teremtik meg. Málnainak kevés a ténylegesen modern villája, és azok sem tartoznak az élvonalba, bár még a harmincas években is tervezett családi házakat. A közismert Mende-villa formailag ugyan kivételnek tűnik, de a végletekig stilizált klasszikus motívumaival gondolatvilágában inkább az art decohoz sorolható. Jó példa Málnai szemléletére, hogy a Mende-villához eredetileg historizáló homlokzatot tervezett, melyet részben a megrendelő, részben saját új benyomásai hatására (részt vett az 1932-es építészeti kongresszuson) módosított, a tömeg és alaprajz megtartása mellett.[xxiv]

Kovács Dániel művészettörténész nem véletlenül sorolja Málnai túlzóan barokkos Garas utcai villáját az art deco irányzathoz: „Málnai karikatúraszerűen, szinte groteszk jelleggel, megváltozott kontextusban veszi elő ezeket az elemeket – ez a teatralitás pedig tulajdonképp értelmezhető art déco vonásként."[xxv] Hasonlóan látták a kortársak is, például Wannenmacher Fábián a Málnai historizálását egyébként kritikusan méltató írásában: „E művében (Garas utca – a szerk.) megmutatta Málnai azt, hogy milyen mestere ő nemcsak a rafrináltan finom részleteknek, hanem mennyire időszerű is tud lenni a konvencionális formák dacára. Ez az épület Málnai legsikerültebb alkotásainak egyike."[xxvi]

Villáiban visszatérő motívumokkal találkozunk: félköríves reneszánsz ízű árkádok, gigantikus kővázák, nagyméretű emeleti terasz oldja az amúgy gazdaságosan zárt tömeget. Alaprajzuk, térszervezésük többnyire klasszikus; ahol nem, ott nem is tűnik igazán szervesnek: nyaktaggal a fő tömeghez csatolt toldalékként jelennek meg olykor meglepő alaprajzú helyiségek.[xxvii] Mivel az első villái a díszlettervezői munkájával párhuzamosan épültek, talán összefügg ezzel festői hatásuk: a családi villa, mint a középosztálybeli élet díszlete. Családi házaiból a harmincas évek elején többször is közöl válogatást a Magyar Építőművészet[xxviii], ez időben Málnai maga is a szerkesztőség tagja. Rajzai idilli életérzést közvetítenek, nem a Horthy-éra konzervatív és merev, pöffeszkedő historizmusát, inkább afféle árkádiai hangulatot. Ez a modernizmus idején megkésettnek tűnő historizálás különösen szembetűnő, ha összevetjük a lapokban megjelent egyéb korabeli munkákkal. Különleges, és egyértelműen díszletszerű egy nem azonosítható átriumos villa terve[xxix], amely szinte egy nagyszabású ókori római villa átiratának tűnik.

Zöldi Anna

[i] Építő Ipar – Építő Művészet 1920/3, 1920. február 8., p11

[ii] Építő Ipar – Építő Művészet 1918/43, 1918. december 15., p343

[iii] Az Egyetem építésztanárainak tervezete alapján 1919. március 1-én Möller István professzor részletes reformjavaslatot terjesztett elő, amelyet az egyetemi elfogadás után a Közoktatásügyi Népbiztosság is jóváhagyott. A javaslat 2 fő pontja volt: a) művészi továbbképző évfolyam felállítása, b) a fejlesztéshez szükséges szervezeti változások, az új tantárgyak és új tanszékek létrehozása. https://library.hungaricana.hu/hu/view/BME_Evkonyv_1971-72/?query=SZO%3D(málnai%20béla)&pg=42&layout=s

[iv] Pesti Napló 1919. május 11. p6

[v] Építő Ipar – Építő Művészet 1919/14, 1919. május 4., p110-111

[vi] Építő Ipar – Építő Művészet 1919/14, 1919. május 4., p110-111

[vii] Építő Ipar – Építő Művészet 1919/14, 1919. május 4., p110-111

[viii] Színházi Élet 1920/47 p8

[ix] Makovecz–Gerle–Kovács: A századforduló magyar építészete

[x] Színházi Élet 1921/34, p13

[xi] Színházi Élet 1927/25

[xii] Berczeli A. Károlyné: A Vigszínház műsora 1896-1949 (Színháztörténeti füzetek 33., Budapest, 1960); Koch Lajos: A Fővárosi Operettszínház műsora. (Színháztörténeti füzetek 55., Budapest, 1973)

[xiii]

http://www.eclap.eu/portal/?q=home&axoid=urn:axmedis:00000:obj:0671ff9e-fc5f-47cf-b148-ab88665158d1§ion=europeana#axoid=urn:axmedis:00000:obj:f9e3ccfc-0361-4263-ba8c-32c41a9a69f5§ion=similarByText_result&cd=31

[xiv] Színházi Élet 1922/37, p8

[xv] Színházi Élet 1923/3, p50

[xvi] Koháry utcai malom helyén, nincs pontos adat. in: Ujság, 1929/8, augusztus 30, p10

[xvii] Pesti Napló 1929/8, p18

[xviii] Színházi élet 1922/1, p1-5

[xix] Tér és Forma 1939, p71-75

[xx] Ferkai András: Pest építészete a két világháború között

[xxi] Relle: Málnai

[xxii] Magyar Iparművészet 1928, p125, 127-129, 136

[xxiii] A Ház, 1909. p88-92

[xxiv] http://habitation.archivportal.hu/orlo-utca-7

[xxv] https://oroksegfigyelo.blog.hu/2015/02/13/letezik-e_magyar_art_deco_epiteszet

[xxvi] Wannenmacher Fábián: Málnai Béla. in: MÉ 1930/4 p12

[xxvii] MÉ 1930/7-8, p21

[xxviii] MÉ 1933/1-3, p25-33, 35; MÉ 1931/2, p27-31; MÉ 1930/7-8, p18-21, 28-29

[xxix] MÉ 1931/2, p30-31

Szerk: Somogyi Krisztina