Dinasztiák: a Quittner család a Deák-mauzóleumtól a Fiat-autószervizig

Építészdinasztiák cikksorozatunkban Gottdank Tibor, A magyar zsidó építőművészek öröksége című könyv szerzője mutat be építészgenerációkat, építőiparban sikeres dinasztiákat az elmúlt másfél évszázadból. Ezúttal a Quittnerekről olvashatunk. 

Történetünk Vágújhelyen kezdődik. A mai Szlovákia területén található kisvárosban élt Quittner Jakab posztókereskedő, aki a 19. század közepén családjával feljött Pestre szerencsét próbálni. Vállalkozása sikeres lett. Posztógyárat alapított, meggazdagodott. Hat fiúgyermeke közül az idősebbek beálltak apjuk cégéhez vagy más kereskedésbe fogtak, míg a két legkisebbet a szülők taníttatták. 

Zsigmondból építész, Vilmosból mérnök vált. Mindkettőt tagjai sorába vette a tekintélyes Magyar Mérnök és Építész Egylet. 

A mérnök Quittner Vilmosból (1860-1922) sikeres vállalkozó lett, a Mandel, Hoffmann és Quittner mérnökökből álló cég társtulajdonosaként elsősorban vasutak tervezésében és építésében vett részt. Quittner Zsigmond (1857-1918) pedig a hazai századfordulós historizáló építészet nagytekintélyű egyéniségévé nőtte ki magát. A Belvárosi Főreáltanodában (a mai Eötvös Gimnáziumban) érettségizett, Münchenben – ahol már hallgatóként jelentős szakmai elismerést vívott ki magának – diplomázott 1878-ban. Főként a neoreneszánsz stílusában alkotó Gottfried von Neureuther hatott rá. Tanulmányutak következtek: Olaszországban, Franciaországban, Németországban, Hollandiában, Belgiumban, Angliában, Törökországban, sőt Görögországban is megfordult.

Quittner hazatérését követően, 1880-ban vált – Gerster Kálmán ajánlásával – az Egylet teljes jogú tagjává. Első hazai szakmai feladata az volt, hogy építésvezetőként működött közre a Gerster-tervezte Deák-mauzóleum megvalósításában. 

1881-től már tervezett. Első megépült munkája a Városligeti fasoron állott Izraelita Fiúárvaház volt, melyet később lebontottak. Pályázatokon is indult, díjakat is nyert: kapós lett. Egyre-másra rendelt tőle a korszak nagypolgársága, abból is elsősorban a zsidó nagykereskedő családok. 

A „sugárúti nemzedék" (Sisa József) fiatalabb tagjai között – Alpár Ignáccal, Czigler Győzővel, Fellner Sándorral, Gerster Kálmánnal és Pecz Samuval együtt – ő is ott volt: az épülő Sugárútra (Andrássy útra) három neoreneszánsz bérpalotát álmodott: Latzkó Náthán (Andrássy út 7., 1882), Krausz Lajos (Andrássy út 12., 1884) és Brüll Gusztáv (Andrássy út 37., 1886) háromemeletes, zártsorú beépítésű házait. Az Erzsébet körút nem kevesebb, mint hét Quittner-alkotással gazdagodott a 19. század végén. 

Az 1885-ös országos kiállítás két épületének tervezésével is őt bízták meg.

1886-ban megkérte a jómódú kereskedőcsaládból származó szurdai Weiss Minka (Anna) kezét. Három gyermekük született: Ervinből építészmérnök, Lorándból gépészmérnök és vállalatvezető lett, Mariann műkorcsolyázott egy ideig, majd hozzáment Horváth Ernőhöz, egy világháborús tűzérparancsnokhoz, aki Uruguayban lett főkonzul.    

Quittnert az Ezredéves Kiállítás alkotói között is ott találjuk: a József főherceg pavilont, a Kereskedelmi csarnokot, a Malomipari és Cukoripari pavilonokat tervezte. 

1898-ban bekerült a Fővárosi Közmunkák Tanácsába. Középületei közül ebben az időben épült a Budapesti Önkéntes Mentőegyesület központi állomása a Markó utca 22–24-ben (jelenleg az Országos Mentőszolgálat székháza), a barokkos Fasori Szanatórium a Városligeti fasor 9-ben és a Magyar Hírlapírók Nyugdíjintézetének székháza az Alkotmány utca 16-ban.

A század utolsó éveiben felépült a Quittner-villa is, a Quittner-család és a Quittner-iroda új otthona a Városligeti fasor 22-ben. Az épület ugyan még a historizmus vonásait mutatja, de többek között északnémet Fachwerk-házakra utaló részleteket is tartalmaz. (Pár éven belül az utca – főként a szecesszió jegyében – továbbépült a Hősök tere felé, ahol több más építész, Kiss Géza, Kőrössy Albert és Vidor Emil talált új lakhelyre és irodára. De nyaralója volt itt Schulek Frigyesnek is.)

Nevéhez fűződik egykori megbízóinak, a Bródy, a Dezső, a Wahrmann, a Machlup és a Laczkó családok síremléke a Salgótarjáni utcai sírkertben.

Egy sikeres, jómódú, elismert Quittner élte meg a századfordulót. A feladatok és elismerések pedig továbbra is jöttek. 

1902-ben többedmagával alapítója volt a Lechner Ödön nevével fémjelzett Magyar Építőművészek Szövetségének (MÉSZ), 1904-ben a MÉSZ első mesterének választották: a sorban első elnöktől, Hauszmann Alajostól vette át a MÉSZ vezetését és 1906-ig irányította azt. Az Országos Középítési Tanács tagjává is kinevezték. (Az építészek közül Lechner lett még tag 1906-ban.)

Quittner Zsigmond – Vilmos öccsével együtt – 1904-ben a királytól nemességet, édesapja szülőhelyére utalva, 1905-ben „vágfalvi" előnevet kapott. Ezt használták utódaik is.

A Széchenyi téren álló Pesti Magyar Kereskedelmi Bank tervezését eredetileg Alpár Ignácra bízták, de Alpár összekülönbözött a bankelnökkel, így Quittner folytatta az építészeti feladatokat. Nem egyértelmű, hogy az 1908-1909-ben megvalósult, 4963 négyzetméteres telken felépített nettó 20 506 négyzetméter alapterületű négyemeletes historizáló palotából végül mennyi Quittner érdeme. Több forrás szerint az alaprajz, az északi fő front Alpárhoz köthető, minden más Quittnerhez. 

A Széchenyi téren állt már egy másik Quittner-mű a banképület elkészülte előtt. 1906-re épült fel ugyanis a Gresham Biztosító székháza. A főváros egyik legjobb fekvésű telkén álló épület szoborszerű megjelenésével, háromosztatú homlokzatával, sarkán pilonszerű tornyaival, nyugati szecessziós ornamentikájával hat. „A figurális és ornamentális díszítésekkel túlzsúfolt épületnek vitathatatlan erénye a gondosan mérlegelt tömegkompozíció: a kapuszerűen formált, gazdagon díszített középrészhez kapcsolódó szerényebb oldalszárnyakat egy-egy ismét plasztikusan megformált, toronnyal koronázott sarok zárja le. A plasztikai díszek az egész koncepció szerves alkotóelemei, nem elaprózottak, önálló életet élőek, mint Schmahl Belvárosi Takarékpénztárán" – írta a Magyar Művészetben Gábor Eszter. 

Az épület, melynek tervezését Quittner egy nemzetközi pályázat keretében nyerte el – elüt többi művétől, tán azért is, mert az épület nemhivatalos társtervezőjének, a szecesszió-követő Vágó Józsefnek a hatása erősen érződik az épület megjelenésén. (Vágó neve nem szerepel a hivatalos iratokon, viszont Quittner műtermének tervezője volt a „Gresham" születésekor. A Vágó-fivérek igencsak hasonló művel jelentkeztek a Gutenberg téren és a Boráros téren is pár évvel a biztosító palota felavatása után.)

Quittnert a szecesszió szele már korábban is megcsapta (de nem szédítette el): art nouveau florális motívumok is fellelhetők egy 1902-ben emelt háza homlokzatán és lépcsőházi korlátján (Aulich utca 7.). A világháború előtt még kapott egy fontos munkát, a Phönix Biztosítótól egy ötemeletes bérházra a Bécsi és a Hajós utca sarkára. A ház néhány reliefje ismét szecessziós vonásokat mutat, összességében azonban a historizmushoz való visszatérésről van szó. 

A világháború végét még megélte, majd 1918 októberében, hosszas betegeskedés után halt meg. A Salgótarjáni utcai temetőben kísérték utolsó útjára. Öccse, Vilmos négy évvel élte túl. 

A Quittnerek következő generációjában ismét találunk építészeket és mérnököket is.

Quittner Ervin (1891-1945) Quittner Zsigmond nagyobbik fia, édesapja építészi tehetségét örökölte. Nevét viszonylag keveset emlegetik, pedig a maga szakmai területén, elsősorban az ipari építészetben meghatározó szerepet vitt.

Kiváló iskolákban tanulhatott. A házukkal szemben álló Fasori Evangélikus Gimnáziumba járt, ahol jól tanult és jól sportolt (teniszezett). Érettségi után Oxfordba ment, majd Berlinben, Charlottenburgban a Technische Hochschulen végzett építészmérnökként 1918-ban (Ezt 1924-ben honosítatta). Időközben, az I. világháborúban, Loránt öccsével együtt tisztként szolgált. 
1919-ben felvették a Magyar Mérnök- és Építész-Egyletbe. 

A fiatal diplomás Quittner több cég igazgatóságába is bekerült, így a Hazai Márványipar Rt., a Magyar Pamutipar Rt., a Continens szállítmányozási Rt., a Globus Betonművek Rt. vezetőségébe is. Ezekben a cégekben jórészt a Quittner család, illetve édesanyja rokonsága, a Szurday/Weiss család több tagja irányított. Quittner Ervin tervezői megbízásainak nagy hányada ezekhez a vállalkozásokhoz köthető.

Sokféle modorban, stílusban, felfogásban tudott alkotni. Műveit elsősorban a megrendelői elvárások, a folyton változó divatok és a közízlés határozta meg. Az ipari építészet terén a racionális anyaghasználat és építési megoldások uralkodtak. A klasszicizálás érvényesült az 1930-as évekig, majd a modernista vonalak kezdtek általánossá válni. Quittner is ezen a nyomvonalon haladt. 

Az 1920-as években már több gyárépület és munkáslakás tervezését vállalta. Irodát nyitott, többek mellett a pályakezdő Vámos Ferencnek is munkát adott. Építészi munkát végzett többek között az Első Hazai Fésűsfonó és Szövőgyárnak, a Fegyver és Gépgyárnak, a Kammer testvérek textilgyárának, a Magyar Ammóniagyárnak, az óbudai Goldberger gyárnak és a Magyar Vasfonalgyárnak. De megvalósult műve Békéscsabán is (Rokka Kötszövő Rt. békéscsabai üzeme). Európai tanulmányutak mellett 1928-ben az Egyesült Államokban is járt, hogy megismerje a világ nagy ipartelepeit. Angyalföldre, az Üteg utcába egy 39 kislakásos tömböt tervezett az Angyalföldi Kislakásépítő Rt. megbízásából, melynek öccse volt az egyik tulajdonosa. 

Az autókért és a közlekedésért rajongó Quittner tervei alapján átépítették a Királyi Magyar Automobil Club épületét, autó-motor kiállítóhelyet tervezett a Váci utcába, maga az építész pedig az egyik előljárója lett a Magyar Touring Clubnak. 

De nem kizárólag ipari és szociális építészetre korlátozódott munkássága: alkotott bérházat az újlipótvárosi Pannónia utcába és a Bajza utcába, Esztergomba neobarokk érseki tanítóképzőt, Békéscsabán plébániát és bérházakat szintén barokkizáló modorban. Indult az orosházi Városháza, illetve az Orczy-ház pályázatán, II. díjakat nyert. Az orvos Liebermann Leó síremlékét is megtervezte a Kerepesi temetőbe. 

A ’30-as évek Quittner további sikereit hozták. Közéleti szinten pedig egyre otthonosabban mozgott a keresztény-konzervatív politikai elit köreiben. Az autó klubban ifj. Horthy Istvánnal együtt dolgozott, vitézi bálokon reprezentált, még a Szent Sír Rend középkeresztjét is megkapta Serédi Jusztiniántól. 1935-ben magával Mussolinivel is találkozott Rómában. Kormányfőtanácsos lett. Közben tagjává vált, ahogy édesapja is egykor, az Országos Középítési Tanácsnak, de a római pápa képzőművészeti akadémiájának is.

És tervezett virtigli modernista házakat a Margit körút 38/b-be, a Budafoki út 57-be és a Magyar Jakobinusok terére.

Építőmesterei általában Sorg Antal, valamint a Fejér-Dános cég voltak. Ez utóbbiakkal együttműködve 1931-ben Quittner is tervezési felkérést kapott a Napraforgó utcai, 21 családi házból álló Bauhaus-mintatelepre.  

Az 1936-ban a FIAT számára készült, a korszak újszerű szerkezetelemeit bátran használó, modernvonalú szervizépületéről különösen nagy terjedelemben számolt be a Tér és Forma.  

Ugyanez a Quittner volt a tervezője szintén 1936-ban a Mátyás templom falán elhelyezett barokkos hangulatú sírtáblának, amely a Buda felszabadításáért elsők között életét áldozó olasz alezredesnek, Michele d´Aste-nek állít emléket. 

A korábban már kikeresztelkedett Quittner 1941-ben – miután korábban elvált első feleségétől – elvett egy német nemesi származású asszonyt (vélhetően az életét/munkáját ellehetetlenítő zsidótörvények alól is próbált kiutat keresni). Átköltözött a Szent István körúti lakásba, amely korábban édesanyjáé volt.

Az üldöztetést nem tudta átvészelni. Csalók pénzért, ékszerért – többek mellett – családja számára is megmenekülést ígértek, de ehelyett a Gestapo kezére kerültek. Quittner Ervin 1945-ben, Dachauban halt meg, pár nappal a tábor felszabadítása előtt. Öccse, aki a textiliparban lett befolyásos gyárigazgató, túlélte a holokausztot, igaz, csak pár hónappal. Nagybátyja, Quittner Vilmos fiúgyermekei szintén mérnökökké váltak. Utódaik messze élnek már Magyarországtól.

A hajdanvolt gazdag és dicső Quittnerek munkáinak jó része azonban velünk van, hirdeti alkotójának tehetségét, ízlését és hazaszeretetét a pesti belvárosban és a Duna-parton, a budai utcákon és tereken, a megmaradt ipartelepeken, de Esztergomban és Békéscsabán is. 

Gottdank Tibor

A szerző építészeti kutató, a Magyar zsidó építóművészek öröksége. Lajtán innen, Lajtán túl (K.u.K. Könyv- és Lapkiadó Kft., Budapest, 2018) című könyv szerzője. A sorozatban korábban a Vidor családról, illetve a Rákos családról jelent meg cikkünk.

Források

Ferkai András: Buda építészete a két világháború között, MTA Művészettörténeti Kutató Intézet, 1995.
Ferkai András (szerk.): Pest építészete a két világháború között, Modern Építészetért Közhasznú Társaság, 2001.
Ferkai András: Modern házak és lakóik. A Napraforgó utcai kislakásos mintatelep története, Terc Kiadó, 2019.
Genthon István - Zakariás G. Sándor: Magyarország Művészeti Emlékei, 3. kötet, Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, 1961.
Gerle - Kovács - Makovecz: A századforduló magyar építészete, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1990. 
Gottdank Tibor: A magyar zsidó építőművészek öröksége – Lajtán innen és Lajtán túl, KUK Kiadó, 2018.
Németh Lajos (szerk.): Magyar Művészet 1890-1919, I-II., Akadémiai Kiadó, 1981.
Rückwardt, Hermann: Architektonische Studienblätter aus Budapest, Claesen, 1890.
Sisa József (szerk.): A magyar művészet a 19. században - Építészet és iparművészet, Osiris Kiadó, 2013. 
Szentmiklóssy Géza (szerk.): A magyar feltámadás lexikona, 1932.
Közlönyök, szaklapok: Budapesti Közlöny, Építő Ipar, Hivatalos Közlöny, Magyar Építőművészet, Magyar Mérnök és Építész Egylet Közlönye, Magyar Textilipar, Vállalkozók Lapja
Folyóiratok: Az Újság, Autó, Budapesti Hírlap, Délamerikai Magyarság, Magyarság, Népszava, Ország-Világ, Pesti Hírlap, Színházi Élet, Tolnai Világlapja