Épületek/Örökség

Keresik a kastély elásott lovát

1/3

?>
?>
?>
1/3

Keresik a kastély elásott lovát
Épületek/Örökség

Keresik a kastély elásott lovát

2010.11.16. 09:58

A gödöllői kastély muzeológusai Grassalkovich I. Antal kedvenc paripájának szobrát keresik: a legenda szerint a kastély személyzete ásta el a kertben, hogy megmentse.

A Gödöllői Királyi Kastély felújításának következő üteme már javában folyik. 2011 első félévében Magyarország lesz az Európai Unió soros elnöke, így a gödöllői kastélyban több fontos megbeszélés és konferenciát rendeznek, amelynek helyszíne a most felújítás alatt álló Lovarda lesz. Ezzel párhuzamosan megújul a legdélebbi, Rudolf-szárny – Lovarda – Istállók által határolt udvar-rész, az úgynevezett Schimmelhof is. Az udvar Grassalkovich I. Antal kedvenc lováról, Schimmelről kapta a nevét, ugyanis a 18. század második felétől (első említése 1763-ból való) az udvar közepén állt Schimmel életnagyságú márvány szobra.

1/3

Grassalkovich I. Antal nagybirtokosként és fontos udvari tisztségek viselőjeként gyakran utazott, hol Bécsbe vagy Budára, hol birtokaira, így nagy becsben tartotta az akkori közlekedés legfontosabb „eszközeit", a lovakat. Számukra szép és kényelmes istállót építtetett először a kastélykápolnával szimmetrikus épületszárnyban (a mostani Gizella-szárny földszintjén), majd egy külön épületrészt a Lovarda mellett, távolabb a lakrészektől.

A kedvenc ló emlékét őrző szépen kifaragott ágaskodó lószobor méltó dísze volt a legdélebbi szárny és az Istálló-Lovarda által közbezárt udvarnak. Állítólag amikor 1866-ban Erzsébet először Gödöllőn járt, érdeklődve nézte meg a híres ló szobrát. Aztán pár év múlva, amikor egyre több időt töltött a kastélyban a lovakat és a lovaglást kedvelő királyné, számára nemcsak fedett verandát, hanem fedett folyosót is tervezett Ferdinand Kirschner neves bécsi építész. A folyosó, az ún. Wanderbahn a Lovarda és az Istállók felé elágazott, és szépen megkerülte Schimmel szobrát. Az 1896-ban megjelent Ripka Ferenc: Gödöllő, a királyi család otthona című könyvben lévő fényképen jól látszik a magas talapzaton álló szobor és mögötte a borostyánnal dúsan befuttatott fedett folyosó.

A cikk folytatása a műemlékem.hu magazinjában

Szöveg: Kaján Marianna, muzeológus

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

A Mozgásjavító Általános Iskola épülete // Egy Hely + Építészfórum

2024.09.11. 11:36
10:30

Az Egy hely Lajta Béla egyik első, 1908-ban megvalósult nagyszabású zuglói épületének történetét mutatja be, mely korábban sokáig a Vakok Intézeteként, de átmenetileg hadi kórházként és zsidó menekültek táborhelyeként is működött. A monumentális, nyers téglatömeget sokféle, részletes motívumrendszer gazdagítja: kerítésbe komponált költemények strófái, állatfigurák, népművészeti motívumok, pásztorfaragások és életfamotívumok.

Japánkert // Egy hely + Építészfórum

2024.09.11. 11:35
10:27

Mamutfenyő, botanikus kert, szőlőültetvény, fűszernövények, sövénylabirintus, torii kapu, teaház, tórendszer, szigetek, szent hegy, japánkert. Az Egy hely a Varga Márton Kertészeti és Földmérési Technikum és Kollégium zuglói tankertjét mutatja be.