Közélet, hírek

Készház Vásár és Szakmai Napok

1/3

?>
?>
?>
1/3

Készház Vásár és Szakmai Napok
Közélet, hírek

Készház Vásár és Szakmai Napok

2006.11.06. 10:25

A megrendelők és az érdeklődő közönség mellett a szakma képviselői is megoszthatták egymással tapasztalataikat hétvégén. Többek között megtudtuk ott, hogy Magyarországon egy négyzetméternyi terület befűtése háromszor annyiba kerül, mint Nyugat-Európában.

Immár negyedszer rendezte meg az ÉVOSZ Könnyűszerkezet-építő Tagozata a hazai készházak vásárát. A megrendelők és az érdeklődő közönség mellett a szakma képviselői is megoszthatták egymással tapasztalataikat. Az eddigi eredmények ismertetése mellett sor került a szakmai vitákra, különös tekintettel a piac szereplőinek érdekvédelmére. Nem meglepő, de a szakma képviselői az egyik legfontosabb feladatnak tartották, hogy megoldás szülessen a piacon szereplő „feketézők" kizárására. A megoldást egy olyan 160-180 fős építési felügyelet létrehozásában látják, amelynek feladata lenne a megbízható, jó minőségű és kitűnő kivitelezés. Az eddigi tapasztalatok alapján bebizonyosodott, hogy szükséges egy olyan szervezet felállítása, amely folyamatosan kontrollálja a kivitelezést, annak érdekében, hogy a megrendelő valóban minőségi munkát kapjon. A grémium felállítására törvényi előírás is született, melynek határideje 2007. január 1-e. Egyelőre azonban a testület pontos formája még csak kialakulóban van.



 

A készházak népszerűségéről megtudtuk, hogy túllépték a 2010-re prognosztizált piaci részesedés 10 százalékát. Ez az eredmény jól mutatja, hogy egyre népszerűbbek és kelendőbbek a készházak, ugyanakkor a szakma képviselői nem elégedettek maradéktalanul. Úgy látják, hogy Magyarországon továbbra is a hagyományos építési technológia hódít. Németországban például újabb lendületet vett a favázas készházak piaca. A huszonöt éves lemaradásunkat jól mutatja, hogy Nyugat-Európában már megjelent az a gépészeti megoldás is, hogy a házakat a falba már elhelyezett vezetékekkel együtt szállítják a megrendelőnek, akinek így már csak a csapokat kell beszerelnie új otthonába. A szakma képviselői úgy látják, hogy tizenkét év alatt utolérhető lehetne Európa, amennyiben a politika nem szólna bele a piac működésébe. Ennek némileg ellentmond, hogy a népszerűsítés egyik megoldását abban látják, hogy az állam, kamattámogatással serkentse a könnyűszerkezetes házak építtetőit. A Vásár egyik célja, hogy segítséget nyújtson az építtetőknek abban, hogy miből és hogyan lehet kivitelezni a könnyűszerkezetes épületeket. A közhiedelemmel ellentétben ezek a házak nem kizárólag nagypaneles technológiával készülhetnek, hanem fa- illetve fémvázas, gerenda és rönkház is választható. A tájékozódást segíti a Készház magazin megjelenése, amely tulajdonképpen a Könnyűszerkezetes Készház ABC c. lap folytatása.
A háromnapos vásár és szakmai nap szombati témája, az alternatív energia kérdését boncolgatta, „Lopjunk, vagy spóroljunk?" címmel. A gázár emelkedésével az embereket egyre jobban foglalkoztatja a spórolás gondolata, a tudatos és korszerű energia felhasználás és környezettudatos életmód kialakítása. Mint megtudtuk, Magyarországon egy négyzetméternyi terület befűtése háromszor annyiba kerül, mint Nyugat-Európában.

 

Szöveg és fotók: Biczó Gabriella 

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

A Salgótarjáni utcai zsidó temető // Egy hely + Építészfórum

2024.03.20. 14:15
9:15

Idén lesz 150 éves Budapest legkülönlegesebb zsidó temetője. Tervezett ide monumentális síremlékeket és ravatalozót Lajta Béla, és számos nagy múltú zsidó család tagjait temették itt el, melyek közül méretében kiemelkedik a Hatvany-Deutsch család mauzóleuma. A temetőt az 50-es években bezárták; különleges hangulatát az ősi motívumokat és modern formákat ötvöző síremlékek, és az azokat fokozatosan visszahódító természet dzsungele adják.

Idén lesz 150 éves Budapest legkülönlegesebb zsidó temetője. Tervezett ide monumentális síremlékeket és ravatalozót Lajta Béla, és számos nagy múltú zsidó család tagjait temették itt el, melyek közül méretében kiemelkedik a Hatvany-Deutsch család mauzóleuma. A temetőt az 50-es években bezárták; különleges hangulatát az ősi motívumokat és modern formákat ötvöző síremlékek, és az azokat fokozatosan visszahódító természet dzsungele adják.

Design

Premontrei templom, Ócsa // Egy hely + Építészfórum

2024.03.20. 14:14
8:50

800 éve épült Magyarország egyik legszebb román kori erődtemploma, a premontrei bazilika. Az Egy hely új részéből többek között kiderül, hogy miként alakult a román, gótikus és barokk stíluselemeinek keveredése, és hogy milyen filmes produkciók díszleteiként szolgált.

800 éve épült Magyarország egyik legszebb román kori erődtemploma, a premontrei bazilika. Az Egy hely új részéből többek között kiderül, hogy miként alakult a román, gótikus és barokk stíluselemeinek keveredése, és hogy milyen filmes produkciók díszleteiként szolgált.