Két világ találkozása: Ökumenikus kápolna Orfűn – Szabó Patrik diplomaterve

Adott egy régi hagyományokon alapuló koncepció. Ha erre ráhúzzuk a ma emberének elvárásait és képi világát, akkor megépülhet egy olyan szakrális tér, ahol a hagyomány és a kortárs építészet szimbiózisa megvalósul. Szimbolikus gesz­tusokkal kiemelhetjük a lényeges részeket, melyekkel fokozhat­juk a térélményt és az emberekben megfogalmazódott érzése­ket.

Az egyetemi tanulmányaink keretes lezárásaként azt a feladatot kaptuk, hogy az első féléves formakísérletünket tovább fejlesztve, valamint azt az általunk kiválasztott helyszínre illesztve, egy funkcionáló és a helyet kiszolgáló kisebb középületet tervezzünk. Helyszínként az összekapcsolt orfűi üdülőfalvak területére esett a választás, amely híres a mesterségesen kialakított tavairól. Ugyan a falvak közel vannak egymáshoz, de mindegyik rendelkezik egy saját, egyedi templommal, amelyre büszkék a falusiak. Ez jól tükrözi a kereszténység helyzetét is. Mindegyik felekezet egy kicsit eltérő, megvannak a saját vonásaik, ezáltal viszont el is különülnek egymástól. Pedig Istennek egy népe van, ahol mindenki egyenlő. Az orfűi falvak összekapcsolásával azonban megindult az egységre való törekvés. Ezt az elképzelést szerettem volna tovább fűzni az ökumenizmus gondolatával, amely a kereszténység szintjén pontosan ezt a nyitást jelenti egymás felé.

Megkerestem a legelső olyan pontot, amely összekapcsolhatja a felekezeteket. Ez pedig nem más, mint a vallás kezdete, a keresztelkedés. Orfűn ezért egy olyan hely után kutattam, amely viszonylag izolált, de sehová sem tartozik, így mindenkié lehet. Ehhez társítottam a szertartás legalapvetőbb szimbólumát, valamint Orfű leghangsúlyosabb elemét, a vizet. Így teljesen átadtam az épületemet ennek a jelképnek és ráhelyeztem a Herman Ottó-tóra a kápolnát, hogy kötöttségek nélkül kiteljesedhessen. Az épület a víz felszínén való lebegést hangsúlyozza ki, a „két világ" közti állapotot. Szimbolikusan egy olyan kép jelenik meg előttem, ahol a megtisztulás előtt álló ember felfedezi ön­magát a víz tükrében. Azt az énjét, amely a keresztelkedést szimbolizáló vízfelszín túloldalán van, a szertartásban részesülő önmagát. Az épület ugyanígy megmutatja mind a két arcát a szemlélő számára. Egy olyan formába öntöttem a koncepciómat, amely megfelel a 21. századi ember elvárásainak és vizuális felfogásának. Így jött létre a modern kápolna, ami kielégíti a különböző felekezetek keresztelkedési igényeit.

Számomra a kialakult tömeg inkább szoborszerű, mintsem épület. Pont ezért lehet kompatibilis egy szakrális térrel. Rendíthetetlenül áll, és hirdeti az általa megörökített pillan­atot, gondolatot. Adta magát, hogy a tömeg közepén kialakult térben legyen a főszereplője a tervnek, a medence. Így a hagy­ományoknak megfelelően központi helyet kap, a felülről beömlő fényár pedig tovább fokozza az emelkedett hangulatot. A belső térformálásnak köszönhetően a tömeget ki lehet alakítani úgy, hogy az egész tér egy legyen. Ezáltal, a különböző térelválasz­tások ellenére, a helység légköre szabadon áramlik és könnyedén be­járhaó, mind horizontálisan és mind vertikálisan. Ez jellemző a kápolnák és templomok kialakítására is. Hogy egyik töme­grészlet se maradjon funkció nélkül, a koncepció felső részében található hasábban helyeztem el a kápolnák szerves részét képező harangot. Nem hétköznapi harangot kapott, Harry Bertoia Hang és vízió című hangos szobra tölti be a harang szerepét, mely formájával és mozgásával a környező nádasok hangulatát idézi meg. Az úszó platformon nyugvó fa-könnyűszerkezet segítségével megvalósul a tényleges lebegés. A fa, mint az elmúlást szimbolizáló elem a burkolatban is megjelenik, mely ellentétben áll az újjászületést jelképező fehér falakkal.

Szabó Patrik

szerk.: Schell Réka