Kiáltvány és tiltakozás a magyar kultúráért

A Kévés Stúdió Galéria, az ÉMKE (Építészek Mérnökök Képzőművészek Egyesülete), valamint többek között Fábián László író, Fajó János képzőművész, Kévés György építész kiáltványban tiltakoznak az ellen, hogy az állam intézményeket és jelentős pénzügyi forrásokat ad át a Magyar Művészeti Akadémiának. Kiáltványukhoz aláírással lehet csatlakozni.

KIÁLTVÁNY ÉS TILTAKOZÁS A MAGYAR KULTÚRA EGYETEMESSÉGÉÉRT ÉS JÖVŐJÉÉRT

A kiáltványhoz itt lehet csatlakozni>> 

Az egykori Józsefvárosi Galéria (alapítva: 1976) volt tagjai és kiállítói, a Kévés Stúdió Galéria (alapítva: 1999) tagjai, hazai és külföldi kiállítói, valamint az ÉMKE (Építészek Mérnökök Képzőművészek Egyesülete, bejegyezve: 2007), Fábián László író, Fajó János képzőművész, Kévés György építész, Kovács András építész, Fábián Zoltán képzőművész, Földvári Éva építész, Bodnárné Telkes Márta építészmérnök, Telkesné Földvári Judit építész, Kovács Sándor építész, dr. Franz Julius Gergely építész (Köln) kiáltványához lehet csatlakozni, amelyben tiltakoznak az ellen, hogy az állam intézményeket és jelentős pénzügyi forrásokat ad át a Magyar Művészeti Akadémiának.

Fábián László író

Múltba vesztő jelen
Kiáltvány helyett

A diktatúra büzhödött tetemét görgetjük magunk előtt; dögként ugyanolyan kártékony, mint elevenen. Ezúttal kultúr-bolsevizmusként akasztja magát nyakunkba. Eszközei ugyancsak régi ismerőseink. Mindent maga alá tipró megföllebezhetetlen ideológia és kormányzati/politikai támogatás. Mióta a világ világ, az akadémiák voltak a művészet frissességének, folytonos korszerűségének legfőbb akadályai. Ez a kultúr-bolsevizmus először is elhitette, hogy a művészeti akadémia alkotmányos létünk elengedhetetlen tartozéka; tetszik/nem tetszik minden adózó állampolgár köteles adójával támogatni. Nem a kultúrát és/vagy a művészetet, hanem az akadémiát. El akarja hitetni, hogy akadémia és művészet egy és ugyanaz. Ennek megfelelően jogosultnak (azt sugallja: demokratikusan fölhatalmazottnak) tekinti magát kulturális intézményeink (állami támogatások, ösztöndíjak, galériák, színházak, díjak stb.) elorzására és alárendelésére esztétikai normáinak, hun-magyar nemzetieskedő köntösbe bújtatott dogmáinak. A nemzet kizárólagos művészeti képviselőjeként lép föl, mintha az akadémiáján kívül nem léteznék magyarság. Alattomos, hazug, agresszív nyomulásában a reflexió-képtelen hallgatás, a gyáva sunyítás a bázisa. Na meg a parlamentáris cinkosság. Kassáknak Kun Béla akarta megszabni a helyes művészeti irányt, négy évtizeden át a mindenható párt írt elő kötelező direktívákat, most is kilóg a lóláb, de inkább ördögpata. A "szamojéd erkölcs, miként azt egy cirka száz évvel előttem szóló pontosan kifogalmazta.

A magyar kultúra átvészelte a diktatúrákat. Ez nem jelentheti azt, hogy ezután minden erőszakos, önjelölt, kurzus-keresztény szélhámos szabadon garázdálkodhat benne, sebeket okozhat neki. A művészet szabadsága tisztességes társadalomban a kultúra létbiztonsága, egyik pillére a nemzet valódi fölemelkedésének. Ezt viszont semmi esetre sem a ló egyik oldaláról a másikra csúszkáló politikai bandázások teremtik meg, hanem a szabad szellem. Ez a szellem pedig azt szorgalmazza, az elcsaklizott Műcsarnokban elsőül lenyúlóit: a kultúr-bolsevizmus szomorú rekvizitumait és az akadémiák hulláit állítsák ki. Hogy kitessék, mennyire múlt ez a jelen.

Bizony, bizony, elvtársak, a fagylalt olykor visszanyal!

Fábián László
író

Fajó János képzőművész

A művészet nevében tiltakozom! Politikusok és akadémikusok! El a kezekkel a kultúrától!

Amióta az eszemet tudom, ösztönösen a politikusokhoz dörgölődő gátlástalan karrieristák ellen harcoltam. Ezek a nemzeti jelmezbe bujtatott "lokál matadorok" minden rezsimben óriási kárt okoztak a magyar kultúrának. Puszta létükkel a perifériára szorították, vagy hazájuk elhagyására kényszeríttették legjobbjainkat.

Megdöbbenten hallottam a hírt, hogy a MMA lenyúlja a Pesti Vigadót és a nemzet – mindannyiunk közös tulajdonát – a Műcsarnokot. A felelőtlen és felkészületlen dilettáns politikusaink művészet ellenes kultúrát romboló rablóbanda kezére adtak bennünket.

Kizárólagos teljhatalmat kaptak minden művészeti kérdésben, a szellemi élet- és halál urai lettek. Ők döntenek mindenről, minden művészeti kérdésben: ki kaphat támogatást, ki nem, ki élhet itthon, ki nem, kinek kell távoznia hazájából. Egy szűk, nemzeti jelmezbe öltözött csoport kezére került a szabad élő művészet. Ők minősítenek: ki lehet magyar, ki nem e hazában. ( A Makoveczek, Jankovicsok színtiszta magyar nevek, mint tudjuk.) Az egyetemes magyar művészetet - már megint - hatalom és irányítás alá akarják kényszeríteni, tűzzel, vassal, kirekesztéssel, pénzzel, félelemmel. Ez a piszkos kirekesztő nacionalista ideológia végigkisérte az egész XX. századot (kivétel csak 1946-49, valamint a perifériára szorult, általam vezetett Józsefvárosi Kiállító Terem 1976-88-ig, ez a 12 év volt). Több rezsim kultúrpolitikája merénylet volt a művészet és a kultúra ellen. Bartók magyartalan volt e hazában a Horthy rendszerben, Kassák és a MA művészei a perifériára szorulva vegetáltak.

De ilyen drasztikusan kirekesztő, minden élet-lehetőséget lefedő egyetlen rezsimé sem volt.

Intézmények, kiállítótermek, múzeumok, állami megbízások, díjak odaítélése, zsűrizések a ő kezükre kerültek. (Már megint zsűrizni akarnak!) Halálos és szörnyű merénylet, és gátlástalan, tehetségtelen csoport kezére adni a sokszínű egyetemes magyar művészetet: ez emberiség- és kultúraellenes elévülhetetlen bűntény!

Követelem, hogy kompetens politikusaink azonnal vonják vissza ennek a szellemi gyilkos csoportnak a megbízását és tüntessék el őket a közéletből. De Önöknek is azt tanácsolom, hogy vegyék le a kezüket a kultúráról, és egyszer és mindenkorra felejtsék el a kultúrpolitikát, ahogyan azt Németh Miklós és Glatz miniszter úr tették.

Én tűrtként végigéltem a 3T korszakát (ami az előző évekhez képest hatalmas előrelépést jelentett) már az Antall-kormány első kopjafái láttán levelet írtam a kultuszminiszternek tiltakozásul, követelve: "Politikusok, el a kezekkel a kulturától!"

A művészetnek szabadnak kell maradnia: szabadnak, sokszínűnek és egyetemes minőségűnek. Nem lehet semmiféle kultúrpolitika, akadémia rabja, sem a liberálisé, sem a nemzetié, se konzervatívé. Kultúrpolitika mint olyan nincs, felejtsék el! Decentralizálni, sok színűvé tenni a művészetet, azt kellene! A szakszerűen vezetett intézmények támogatását pedig -közpénzből- a politikusok tartsák kutya kötelességüknek. Az élő művészet elemi feltétele a teljes függetlenség és szabadság, ettől teremtődik meg sokszínűsége, gazdagsága és egyetemes minősége. A Nemzeti, a magyar elem pedig zsigereinkben van. Nincs semmi dolga vele az MMA-nak. Amúgy sincs egyetlen magyar közöttünk, 10-15 nációból vagyunk összegyúrva. Minden emberi lénynek elemi joga a szellemi és gondolati szabadsága és annak eltárgyiasulása a művészetben. Ez minden nép nemzetté válásának alapja. Ha ez nincs elszürkül, végtelenül sivár lesz életünk. Kultúra nélküli emberi hordává süllyedünk. A szabad művészet és a nemzet nevében követelem, hogy ne vezessenek be semmiféle centralizációt, semmiféle kizárólagossággal tendelkező akadémiai csürhét és amilyen gyorsan csak lehet vonuljanak ki Önök is a művészet irányításából mert a kultúra - mint az emberiség ellen elkövetett bűnők - elévülhetetlenek.

Fajó János
képzőművész

Fajó János levelet írt a Magyar Köztársaság Országgyűlésének és a kulturális kormányzatnak, mint ahogyan azt a Tanácsköztársaság idején Kassák Lajos is megtette Kun Bélával szemben. A levél így szól:

Tisztelt Miniszter Úr!

Szeretném remélni, hogy az ön által vezetett kulturális kormányzat egyszer s mindenkorra lemond a szellemi élet, a művészetek, az irodalom irányításáról. Hogy minden bürokratikus hatalmi központot feloszlat, betiltja a lektorátusokat, a zsűriket, a bizottságokat és nem működtet többé cenzorokat, mert ezek a bürokratikus kövületek egyénellenes, korrupciót gerjesztő konstrukciók; s mint ilyeneket törvényen kivül helyezi. Az intézményi szolgahad helyett a társadalom központjába az egyént állítja és ezzel lezárja az állami intézményes "népboldogítás" sötét korszakát. Az összes állami intézményt újragondolja és számukat a legminimálisabbra csökkenti. Emlékmű-szobrászati stopot rendel el, hogy szobrokat állítgatni közterekre csak a teljes államadósság kiegyenlítése után lehessen.

Budapest, 1990. nov. 12.
Fajó János

A levél mellé egy javaslatot is csatolt.

JAVASLAT

A Magyar Köztársaság országgyűlése foglalja törvénybe - az emberi szabadságjogok részeként -, hogy a mindenkori államhatalom egyszer s mindenkorra lemond a szellemi élet, a művészetek, az irodalom irányításáról. Ne lehessenek soha többé ideológiai alapon preferált irányzatok. A stílus magánügy! Mindenféle irányítás-diktátum egyén- és szabadságellenes, s mint ilyen, szükségképpen kontraszelekciót, fordított értékrendet, teljes értékvesztést  és erkölcsi összeomlást eredményez.

Budapest, 1990. november 12.
Fajó János

Kévés György építész

Új kultúrpolitika?

Tiltakozom. Felháborító. Vonják azonnal vissza!

Hihetetlen: a 19-20. század fordulóján az építészet, képzőművészet, művészetek változtatása területén elmulasztott nagy lehetőségek után (például a finneknek ez sikerült) az 1930-40-es évek levitézlett álnépies "Horthy barokk korszak" után, az ötvenes évek kommunista Rákosi-Révai "szocreál" kultúrpolitikáját idéző, majd az 1956-os levert forradalmat követő Kádár-Acél "kultúrterror" után, az 1990-es úgynevezett "rendszerváltást" követően, a nyugati virtuális pénzvilág bűvöletében és rabságában a művészet és műszaki területen tájékozatlan "új zsenge, de erőszakos politikai osztály" – ma ugyanezek – minden törvényes felhatalmazás nélkül, az adófizetők pénzén, az állami juttatásokért zömében mindenre rászedhető, "szűkkörű, de politika felé pénzért elkötelezett" szervilis középosztály/értelmiség új tagtoborzóját követően, diadalmenetben visszaállítják a 19-20. század dicstelen/sötét, a magyar kultúra legkártékonyabb korszakát (ilyen a világon nem volt/nincs): a "népi-urbánus" időket, és ezzel szándékosan tovább növelik az elnyomorodást, provinciális létünk békétlenségét és az egetverő magyar korrupciót napjaink koldus világában! Bravó! Hölgyeim és uraim, "magyarok (?)", ezt így gondolták?

Elképesztő: az 1950-es törvénytelen államosítások után, a nemzetstratégiailag is fontos kultúra színtereit (eddig a Pesti Vigadót, most a Műcsarnokot, és több is jön talán), az 1950-es régi bevált bolsevik módszerrel az egykor államosított közös tulajdont arcátlanul átjátsszák az ország népességének, illetve művészi alkotóinak lélekszámához mérve elenyésző "tulipános álnépi ihletésű" – toborzás alatt álló – csoportosulásnak!

Tiltakozom: úgy is mint – az utcákon újságpapíron háló honfitársainkkal is szolidáris – jó ízlésű magyar állampolgár (Kossuth- és Ybl-díjas építész) a magyar nép felhatalmazása nélküli eljárás ellen, és szigorúan figyelmeztetni szeretném a mai kultúrpolitikát irányító felelős személyeket: történelmi bűnt követnek el, és mindezt az utókor – nevesítve – a magyar kultúrtörténelem fekete lapjain fogja rögzíteni! Ez kell önöknek?

Követeljük: az adófizetők pénzén, de azok törvényes hozzájárulása nélkül, a még meglévő közös vagyon törvénytelen dézsmálását azonnal szüntessék be! Minden bizonnyal tudják, hogy az önök (a vicc szerint a "vallonok") ellenfelei a ("flamandok") - ugyancsak kislétszámú, másik előjelű "művészeti csoportosulása" - a legcsekélyebb politikai változás után óriási robajjal, majd ezt követő felelősségrevonásokkal mindent vissza fognak rendezni. Ugyanis negyedszázada ez a régi szovjet módszer a szokás: egy lépés előre, két lépés vissza; és mi - a "maradékok" - az egész országot/nemzetet képviselő magyar építészek, képzőművészek, alkotók – mit fogunk tenni? Hallgassunk önökre (?), az egyesült politikai osztályra? Ebből az országból el is lehet menni, s újabban a legfelsőbb szinten közölték, hogy majd vissza is lehet ide jönni!? Hogyan gondolják ezt önök? Hagyjuk itt addig a maguk "új akadémikusai" részére a Pesti Vigadót, a Műcsarnokot – és ki tudja még mit –, s talán az egész országot?

Kévés Gyögy
építész

Kovács András építész

Mi a magyar? - avagy: a birodalom visszavág

"Provokatív", "botrányos", "magyargyalázó" - ezek voltak az ősszel a Műcsarnokban megrendezett "Mi a magyar?" című kortárs képzőművészeti kiállításról leginkább szuggerált jelzők a sajtókritikákban. A cím kérdésére a tárlat bezárta után nem is váratott magára sokáig a hivatalos kultúrpolitika csattanós válasza. Úgy jött, ahogy az manapság divatos: frissen, fiataldemokratikusan, kétharmadosan. A magyar művészetet és a Műcsarnokot gyorsan kisajátították, így megvan az új Szalon, és körvonalazódik az új definíció is :

Magyar az, amit a magyar adófizetők pénzéből fenntartott Magyar Művészeti Akadémia a magyar fővárosbéli Műcsarnokban és Vigadóban bemutatni meghatároz.

Az összes többi nem magyar.
Semmi botrányos, provokatív kiállítás ezentúl!
Csakis szolíd, konszolidált. Szalon-képes.
Csak Támogatott. A Tűrés a magángalériák dolga, a Tiltást majd meglátjuk.
Most az "egy T" ideje jön - elvégre nem a szocializmusban vagyunk.

Ennek az "egy T"-nek első remekei már meg is születtek - az Alaptörvényt illusztrálandó, udvari megrendelésre készült tizenöt festményt éppen mostanság csodálhatja meg az ország: vándorkiállításon hordozzák körbe. Hadd lássa mindenki, mi is a magyar! Remélhetőleg itt, a Szalonban majd ezeknek is méltó helyet találnak - a XXI. századi magyar művészet legnagyobb dicsőségére.

Kovács András
építész, az Építészet és Művészet Kévés Stúdió Galéria
ügyvezető igazgatója

Fábián Zoltán képzőművész

Nem vagyok tollforgató (az ecsethez jobban értek) ráadásul az előttem szólók névsorára nézve meglehetősen magasra emelt mércének kell megfelelnem. Remélem sikerül.

Fiatal alkotóként – nem mellesleg – gyakorló kurátorként is sötét homályba burkolt jövő sejlik föl előttem. Koromnál fogva szerencsémre nem voltam elszenvedője a kádári kultúrpolitika "áldásainak", azonban jól ismerem az akkori három T-s elvet.

Most, mintha a múlt kísértete szebbik miseruhájába öltözve próbálna trójai falóként benyomulni a kultúra minden zugába, hogy ismét - természetesen - szűkre szabott szemellenzője képkivágásából mérjen meg, és ítéljen meg újra különböző alkotói teljesítményeket. Az attitűd ugyanaz, a mértékegységek változtak meg. Most éppen az lesz támogatandó művész, akinek egységnyi alkotásában nagyobb a keresztény-nemzeti töltet, vagy egységnyi méretbe több Turulmadarat képes begyömöszölni. Márpedig azt gondolom, hogy a kultúra nem magyar, nemzeti és keresztény, hanem sokkal inkább mindenféle és egyetemes. A vallási meggyőződés, a politikai érdeklődés magánügy. Egy művész csak a saját tálentumából teremtett alkotást tehet felelősen közkinccsé, a felekezeti/vallási, politikai nézetei nem tartoznak senkire. (Természetesen az olyan "vadhajtások", mint például a politkunst kivételt képeznek.)

A gyorsan, (sőt) egyre gyorsabban pörgő XXI. századi hétköznapokban fontos és felelősségteljes feladat vár a kultúra formálóira. Az tudniillik, hogy – csaknem – tudományos igénnyel kell fölvetni kérdéseket, keresni válaszokat, ezeket modellálni, hogy mindezekből egy modern, európai nemzetet lehessen vizionálni. Véget kell vetni az egyébként is önsorsrontó múltba révedésnek, hamis nemzet-nosztalgiának, azaz ki kell lépni a provincionális homályból.

Ideje lenne fölfogni, hogy a Szent Korona azért nemzeti jelkép, mert egy és megismételhetetlen. Minél több jó, vagy (inkább) rossz replikája jelenik meg a köztereken megszoborva, annál inkább devalválódik. Szegény-szegény Turul madarunkról nem is szólva (holnapután talán már a kínai piacon is kapható lesz rózsaszín, mérgező műanyagból kiöntve, zenélő levélnehezékként – Made in China.) Én köszönöm szépen nem kérnék ebből. Szeretnék úgy magyar művész lenni, hogy senki nem szólít föl rá, hogy az legyek. Ez születési előjogom.

A mostani kurzuskísérlet álszent, hamis nemzet-illúzió. Természetesen könnyebb a régi, agyonunt lózungokból, populista igénytelenséggel plebejus áleszméket gyártani, csak éppen a nemzet, a kultúránk, az utánunk következő generációk lesznek az áldozatok. Tudom én, hogy nagy divat itt Európa közepén a semmittevő ismétlésekből erényt, pünkösdi kiskirályságokat kovácsolni, pedig ez sokkal jobban emlékeztet a Banánköztársaságra. A baj csak az, hogy szükségszerű és igazán aktuális volna fölfedezni a magyar kultúra egyetemes mércével is mérhető jelenségeit, horribile dictu hagyományait. (Elég csak a Bauhausban nyújtott világfordító magyar részvételre, vagy Kassákék eredményeire gondolnunk. Persze a közelebbi múltban is találnánk néhány igazán nagy ívű életművet a második és harmadik T környékén.) Ez persze rendkívül nagy munka, és nincsen hirtelen és olcsón számítható politikai haszna. A lehetséges kifutás csak évtizedekben mérhető, mégis úgy gondolom, hogy az adófizetők pénzéből fönntartott Magyar Művészeti Akadémiának ez volna a valódi feladata, és nem a korlátozó (faji/erkölcsi/politikai/kulturális) kirekesztés. Ha van ilyen cél, akkor arra alapítani kell egy egyesületet, ahol bárkit, aki – talán – különb (ld. Adynál), bármikor le lehet hazaárulózni, zsidózni, nemzetvesztőzni két pofa sör mellett.

Az igazi feladat tehát adott, ennek megvalósítása ismét a civilekre vár, mert úgy tűnik, állami szinten nem szeretnénk kilépni a nagy kultúrnemzetek közös színpadára, hanem maradnánk továbbra is sarokba ültetett, nyáladzó óvodások.

Fábián Zoltán
képzőművész

Mengyán András képzőművész, designer, egyetemi tanár

RÉGI-ÚJ KULTÚRIDŐSZAK KÖSZÖNT RÁNK.
 Végre, végre, végre itt van ÚJRA, sajnos nem a nagy csapat hanem huszonkét év után egy kultúra messiás (csapat) akik megszerezték a bölcsek kövét.

– Először majd ismét megnézve az MMA vezetőjével készült video-t azt gondoltam, hogy milyen rendes a Mikroszkóp színpad, hogy paródiát készít a kultúr diktatúráról. Álmomban sem gondoltam, hogy ami ott elhangzott azt az illető  "véresen" komolyan gondolja.
Nem tudom, de kíváncsivá tesz, hogy  mit gondol az illető hitvallásáról a MMA (Magyar Művészetek Akadémiája) tagsága?

Szelleme.
Mert ha az egész tagság elfogadja a kinyilatkoztatott szellemiséget akkor kollektívan (bár ez nem jogszerű) kulturális  diktatúrához adják hozzájárulásukat.
Ez értelmezésem szerint olyan fogalmak ismételt megjelenésének és alkalmazásának ad teret mint a kilencvenes évek elejéig érvényben lévő három T (Támogatott, Tűrt, Tiltott). Sőt a nyilatkozat  (az akkori hatalom,  a másként gondolkodókkal valamiféle  lojalitást felmutató volt és a mostani elképzeléssel szemben azt kell, hogy mondjam liberálisnak számított) merev és minden ellenvetést, "másságot" elutasít. Olyan fogalmak kerülnek a művészek támogathatóságának feltétel rendszerébe mint: keresztény, magyar/os, kritikátlan, hatalom hű, hogy csak néhányat említsek a sok fogalom közül, amik már önmagukban is kizárják a "másként" gondolkodók munkásságát.  Ez a feltételrendszer egy szóval kifejezve kirekesztő. Nem tudom, hogy a jelenlevő hatalomnak ez e a szándéka a közösséget vállalt Európában? Ha igen, akkor a leggyorsabban el kellene hagynia a közösséget.  Egyben bizonyos vagyok,  ez a szellemiség nem szolgálja Magyarország fejlődését. A kreatív, előremutató gondolkodás és cselekvés nélkül aligha létezik versenyképes tudomány, technika és kultúra. Az nyitottságot követel és a sokszínű gondolatokból,  próbálkozásokból és kísérletekből születhetnek meg  azok az eredmények, amelyek mind a magyar, mind az egyetemes kultúra részeivé válhatnak. Itt nincs, és-vagy. A tudományban nincs olyan, hogy magyar matematika, sem olyan, hogy magyar fizika és sem olyan, hogy tisztán magyar művészet. Jó művészet vagy rossz művészet (az nem művészet de létezik) létezik csak. A "magyar" művészeknél mindenkor megvan, és meg is lesz az a magyar sajátosság (diktátum nélkül is) akik itt élnek/éltek  mivel génjeikben hordozzák a Közép európai létet. A jó művészeket soha nem a provinciális és felszínes klissék, vagy a politikai kurzusokhoz való kötődés motiválta /ja, hanem olyan szakmai, szociális stb. emberi kérdések amelyeknek eredményei a hazai és egyetemes kultúra részévé váltak (nem tud senki kibújni a saját bőréből) és amelyre   művészettörténetünk ad egyértelmű bizonyosságot.

 A hatalmon lévők jól gondolják át melyik utat választják!
 A rossz döntésnek a következményei beláthatatlan károkat okoznak, mint azt már megtapasztaltuk az elhíresült szocializmus időszakában.
 Ne járják újra azt az utat!

Tulajdonjog.
Sajnos a jelenlegi hatalom precedenst teremtett arra, hogy nemcsak az állam de a nemzet tulajdonait is magánkézbe,  egyesületek, vagy köztestületi  társaságok kezébe adja. Itt és most ezennel bejelentkezek, hogy  adják át az egyesületem tulajdonába a Magyar Parlamentet.
Nem elképesztő és abszurd (sajnos realitás), hogy a Vigadó-t és a Műcsarnok- ot (ami legalább olyan szimbolikusan magyar nemzeti érték, mint a Szent Korona vagy a Parlament) magántulajdonba adják (egy marék ember tulajdonába)?
 Ezen intézmények tulajdonjoga a hatalmon és hatalmon nem lévő pártokon felül állanak, és azok a Magyar Nép tulajdonát képezik!
 Itt és most tiltakozom a jelenlegi magyar kulturális diktatúra bevezetése, és a magyar nép tulajdonát képező Vigadót és Műcsarnokot átadók,  és azok bitorlói ellen.

Mengyán András
Képzőművész, designer, egyetemi tanár

aláírók:

Földvári Éva
építész, Kévés és Építésztársai Zrt., Építészet és Művészet Kévés Studio Galéria

Bodnárné Telkes Márta
építészmérnök, KÁVA Építésziroda Kft.

Telkesné Földvári Judit
építész

Kovács Sándor
okl. építészmérnök

dr. Franz Julius Gergely
Dipl. Ing. Arc. Köln, Deutschland

A kiáltványhoz itt lehet csatlakozni>>