Kings Place, London — kultúra és profit egy helyen

A csatorna partján álló Kings Place új típusú hibrid, hisz egyszerre irodaépület és kulturális helyszín. A nemrég még prostituáltak által benépesített városrész rehabilitációjának első elemét jelentő épület tervezője a Dixon Jones építésziroda, azaz Jeremy Dixon és Ed Jones.

A King’s Cross London egyik legbarátságtalanabb pályaudvara. Az állomástól északra húzódó, nemrég még prostituáltak által benépesített városrész egyelőre még a senkiföldje, de a tervezett városrehabilitációnak köszönhetően a jövőben bizonyára benépesül kávézókkal és üzletekkel. A pályaudvartól 150 méterre e fejlesztés részeként magánfinanszírozásból épült fel a többfunkciós Kings Place új épülete.

 

 

A csatorna partján álló Kings Place új típusú hibrid, hisz egyszerre irodaépület és kulturális helyszín, hét szinten A-kategóriás bérelhető irodákkal, két képzőművészeti galériával, szobrászműteremmel, koncerttermekkel, próbatermekkel és egy stúdióval. Az épület tervezését meghívásos pályázaton a Dixon Jones építésziroda, azaz Jeremy Dixon és Ed Jones nyerte el – az ő nevükhöz fűződik többek közt a londoni National Portrait Gallery és a Royal Opera House átépítése is. Az épület atyja a magánbefektető Peter Millican, aki szenvedélyes művészet- és zenekedvelő. Millican ezért nemcsak a profitra gondolt, de a kultúrának is otthont kívánt adni az épületben, így gyakorlatilag azonos súllyal esik latba az üzlet és a bérleti díjak világa mellett a művészet is.

Millican elmondása szerint „a cél egy olyan vegyes felhasználású középület létesítése volt, amely építészetében inspiráló, és a helyi közösségek számára is ad valamit“. A hét szinten, 26.000 m2-en elterülő, profitot termelő irodaterületen felül szimbolikus bérleti díjjal így két zenekar is beköltözött az épületbe (London két legizgalmasabb zenekara, a London Sinfonietta és az Orchestra of the Age of Enlightenment). Az épületben működő egyik galéria pályázat útján egy-egy képzőművésznek ítéli oda a szobrászműtermet. Az épület tavaly októberi megnyitója ötnapos fesztivál keretében zajlott, zenei, film és a képzőművészeti programmal. (Az átriumban például 100 metronómmal játszották el Ligeti Poème Symphonique című művét.) Az irodafunkció tehát a háttér, míg rendhagyó módon a művészet a főszereplő.

 

 

A Kings Place bizonyos szögből nézve egyértelműen négy különálló, de egymáshoz kapcsolódó tömeget mutat. A tervezők ezzel a felosztással a nyitottságot és a természetes fény jelenlétét kívánták növelni az épület belsejében, ahol az egyes tömegeket hidakkal kötötték össze, elősegítve ezzel az itt dolgozók közötti kapcsolatot.

A visszafogott mészkőburkolatú homlokzatok elsősorban a környező épületekhez és a jövőbeli fejlesztésekhez való alkalmazkodás jegyében születtek, a tervezők ugyanis az épületet a városrehabilitáció egyik szereplőjének, nem pedig sztárjának szánták. A kiegyensúlyozott homlokzatok mellett az épület talán legizgalmasabb oldala a nyugati, melynek homlokzata gyakorlatilag egy folyton változó kompozíciót nyújtó, üvegből készült színházi függöny. A háromrétegű, többszáz enyhén íves üveglapból kialakított szabadonálló hullámzó függöny, amelyet Velencében gyártottak le, nemcsak fontos látványelem, de a lemenő nap hőhatása ellen is véd.

Az épület főbejáratán belépve a lenyűgöző, fénnyel teli központi átriumba jutunk, amely kávézóival és éttermeivel tulajdonképpen köztéri szerepet kapott. Felfelé tekintve mind a hét irodaszintre, a bejárattal szemközti oldalra sétálva pedig a lakóhajókkal és kacsákkal benépesített békés csatornára látunk rá.

 

 

Az épület három emelet magas, 420 fős nagy koncertterme (Hall One) 25 éve az első újonnan épített hangversenyterem Londonban. A "doboz a dobozban" elv alapján a felszín alatt, az utca zajától távol kiépített terem szerkezetét akusztikai gumialátétekkel választották el az épület többi részétől. Egyetlen 500 éves német tölgyből készült világos tölgyfaburkolatával és kék színeivel fantasztikus látványt, és nem mellesleg, kitűnő akusztikai élményt nyújt (az Arup mérnökeinek köszönhetően). A teljesen zárt előadóterem az épület központi tere, a napfényes átrium alatt kapott helyet. Ablaktalan, mégsem kelt klausztrofóbiás érzetet.

A terem felső szintjét geometrikus faszerkezet keretezi, amelynek függőleges elemei klasszikus oszlopokat idéznek. A kazettás mennyezet szintén a neoklasszikus érzetet erősíti, bár Dixon elmondása szerint ennek nem esztétikai, hanem elsősorban akusztikai okai vannak. A fal elé tolt oszlopsor mögött mozgatható akusztikai függönyök a visszhang-hatást szabályozzák az élő beszéd és a hangosított zene tökéletes megjelenítésének érdekében. Az oszlopok mögött rejtett világítást terveztek, melynek fehér, vörös és kék fényeit keverve és tompítva gyönyörű színhatás alakítható ki a függönyökön és az egész teremben.

Az épületben helyet kapott egy kisebb, experimentális zene számára kialakított 220 fős terem is (Hall Two), amely a központi átriumra néz. A szintén ugyanazzal a fával burkolt terem a nagyteremmel ellentétben flexibilis belső térrel és akusztikával rendelkezik, így rendezvények széles skálájának nyújt megfelelő helyszínt.

Az épületben kialakított irodák a hétszintes épület üveghidakkal összekötött két hosszanti szárnyában és a kör alaprajzú toronyban kaptak helyet. Az irodák mind napfényesek és remek kilátás nyílik belőlük London központjára és a Temzére, illetve a csatornára. Az irodaterületek közös tereiben, így az előcsarnokokban és a kiszolgáló helyiségekben márvány padlóburkolat és fa falburkolat van. Az irodák egyik fő bérlője a The Guardian napilap és társlapja, a The Observer című hetilap. A mai újságok szerkesztőségei már nem kötődnek közvetlenül a nyomdához, az írógépeket is felváltották a számítógépek, így a modern szerkesztőségek elrendezése sokat változott. Az épületben ezért a privát, gondolkodásra is alkalmas és a közösségi, interakciót ösztönző tereknek is jutott hely.

 

 

A kulturális és üzleti funkciók egymás mellé helyezése mellett az épület környezettudatosságával is példát mutat, ugyanis egy azonos méretű közönséges irodaház energiafelhasználásának a felével is működni képes, és széndioxid kibocsátása is jóval alacsonyabb. A természetes hűvös levegő keringetésével nincs szükség komolyabb légkondicionálásra, és az irodák nagy részében a természetes fény jelenléte miatt napközben nem kell villanyt sem kapcsolni. Az épületben ahol csak lehetett, fenntartható anyagokat használtak fel. A nyugati oldal háromrétegű üvegburkolata megakadályozza a lemenő nap általi felhevülést, míg a tető egy részén kialakított zöldtető speciális madárházaiban madarak és denevérek lelnek otthonra.

A visszafogott épület jó példa arra, hogy mégis érdemes az üzletet a kultúrával – és a környezettudatossággal keverni.

Plótár Fatime

A központ weboldala