Kitűnik. A Ragyogj! kiállítás installációja a Kiscelli Múzeumban

Ritka az olyan múzeumi tárlat idehaza, ahol az installáció nem húzódik félénken a háttérbe, hanem okkal akar és mer az anyag és a koncepció egyenrangú társává válni. A Kiscelli templomterében most pár napig még ilyet láthatunk. Kovács Dániel kritikája. 

Az eredetileg a trinitáriusok számára emelt, az idők során sokszor átépített, bővített templomhajó a Kiscelli Múzeumban az ország legizgalmasabb múzeumi terei közé tartozik. Különösen a bátorságban és anyagiakban sem szűkölködő képzőművészeti projektek számára: a szakralitását máig hordozó, sodró erejű barokk térsor úgy erősít fel egy-egy jól eltalált művészeti gesztust, hogy holmi white cube a nyomába sem ér. A kurátori tárlat más tészta. A rusztikus padlóburkolat, a nyerstégla romfalak sűrű, asszociatív textúrája, és persze a korlátozott mennyiségben és minőségben elérhető kiállítási technológia időnként megugorhatatlan kihívást jelent egy szöveges tablókat és védendő objektumokat felsorakoztató, hagyományosabb koncepció számára. 

A tavaly októberben nyílt és még néhány napig látható Ragyogj! Divat és csillogás azonban nem csak sikerrel abszolválja ezt a feladatot, de Magyarországon ritkán látható múzeumi élményt kínál, ahol a tárlathoz teremtett tér mer és képes egyenrangú partnerévé válni a kiállított tárgyaknak. Ezt több, egymással összefüggő döntés teszi lehetővé. 

Az egyik a kurátori koncepció: Szatmári Judit Anna, a Kiscelli Textilgyűjteményének kurátora ugyanis elég eredeti módon egy tulajdonságot állított a projekt fókuszába, nevezetesen a csillogást. Az ennek apropóján kiválogatott holmik, a kézitáskától a monstranciatartón át a freskóvázlatig, érdekes és korántsem mindennapi módon engednek bepillantást a „fény és űzésének" kultúrtörténetébe (a szómagyarázatot ld. a kiállításon!). Merész döntés egy tulajdonságra alapozni a projektet, különösen a sokszor fejnehéz, értsd: poroszosan információcentrikus hazai kiállítási közegben, de kifizetődik: a tárgyhalmaz egyszerre szórakoztatóan változatos és kínál – a közérthetően megfogalmazott kísérőszövegek apró, de fontos morzsáin keresztül – tudományos revelációt.

Ez a sokszínű tárgykollekció elvárta egy következetes, ugyanakkor kellően flexibilis téri narratíva létrehozását. Itt kapcsolódott be az installációt tervező Rácz Lőrinc, aki a templom három térszakaszát három különféle módon alakította ki, eltérő hangsúlyokkal, de a látogatói mozgás szabadságát és élményét garantálva. Ez a következetes, merész munka a másik ok, ami egyértelműen kiemeli a Ragyogj! tárlatát a hazai mezőnyből.

Az egykori apszisban kvázi-szakrális tér jön létre, három fókusszal és a tér közepére fektetett (a valódihoz képest épp tükrözött pozícióba kerülő) falképvázlattal. A hajóban tematikus szigeteket találunk, amelyeket markáns színeik (nap – arany, hold – fehér, csillagok – ezüst, hatalom – kadmiumvörös, éjszaka – fekete) mellett a különféle podesztek és posztamensek játékos formálása is megkülönböztet. A tervező jó érzékkel ismerte fel a hajó többnézőpontúságának fontosságát: a kialakított platformok, elsősorban a barokkos nap közelről, de a toronyalji karzatról visszanézve is határozott, izgalmas látvány, amely a hatalom vörös félkörével kiegészítve egyszerre uralja és orientálja a teret. (A hatáshoz hozzájárul a fekete szőnyegpadló, aminek köszönhetően az installációs elemek szinte lebegnek a templomtérben.) 

A tárlat alapvetően a múzeum saját gyűjteményére épít, de nagyon jó ötlet volt kortárs tervezők munkáit bevonni (bár az Ernst Galéria alapítójaként ismert üzletasszony, Eleni Korani nemzetközi divatkollekciójának darabjai mellett a kiállított hazai tervezők, tisztelet a kivételnek, elhalványulnak), és megszerezni a Mátyás-templom gyűjteményéből az Erzsébet királyné menyasszonyi ruhájából kialakított palástot, amely méltán az egyik fő darab. A ruhákat a legtöbb esetben az installációkhoz igazodva elhelyezett babák mutatják be, visszafogott, ízléses kiegészítőként – szerencsére kifejezetten kevés a gesztikuláló kirakati próbababa. Az éjszaka szekciójának felülről belógatott, körbe-körbe forgó öltözékei egyrészt finoman utalnak a témára, másrészt megidézik a 2012-ben ugyanitt megrendezett, úttörő STREET FASHION MÚZEUM - Utcai divat egykor és ma című tárlat installációját is. Életkortól függően persze, de itt találjuk a kiállítás egyik legerősebb produkcióját, Medveczky Ilona fellépőruháját és a show-járól készült, szürreális videót, amely önmagában kifizetődővé teszi a felkaptatást a Kiscelli dombjára. 

Ennek a jól megtervezett reprezentációs útvonalnak hála, a templomtér egyszerre őrzi meg szakrális jellegét, működik remekül berendezett divatboltként és válik – a játékos kiegészítő elemeknek köszönhetően – a magyar népmesék sajátos elvarázsolt kastélyává. Ez az összetettség mind a muzeológusi prezentáció, mind a látogatói élmény szintjén működik. Alapvető azonban a – rendkívül precíz világításnak és a remekül megválasztott anyagoknak köszönhető – színpadi élmény, a tér egyfajta kultuszhelyszínné válása, ahol a látogatók a divat előtti hódolókként adóznak tisztelettel egyik darab után a másiknak. 

Ennyiben a hajó működése sokkal inkább hasonlít a divatbemutatók rituáléira, mint a toronyaljban berendezett kifutó, amely konkrétan idézi meg azt, igaz, fordított szereposztással: a catwalk a látogatók útját követi, innen lehet csodálni a mellette sorakozó ruhákat. Ez lenne a szivárvány tere, amelyet a túlzott színhatások elkerülése végett ismét feketével oldott meg a tervező. Ez az egyetlen pont, ahol elkelt volna egy szigorúbb tárgyválogatás – sőt: ha már Medveczky van, Lady Dömper egy fellépőruhája bőven elfért volna. Kedves és látogatóbarát gesztus viszont az itt berendezett öltöző, ahol néhány darabot fel is lehet próbálni; a szerző ottlétekor két kislány és egy nyugdíjaskorú házaspár is belevetette magát a játékba. Benczúr Emese Ragyogj! című munkájának itteni elhelyezése látszólag magától értetődő, de redundánssá teszi, hogy ugyanezt a munkát nemrég a Nemzeti Múzeum Ige-Idők tárlata is bemutatta, ráadásul az adventi szezonban a képzőművész nagyon hasonló alkotását tette közszemlére a Ludwig Múzeum. 

Bár a tárlat végére a narratívából kissé elfogy a lendület, az átgondolt installációnak köszönhetően a Ragyogj! olyan élményt hagy a látogatóban, amelyért máskor a bécsi MAK-ba vagy a prágai DOX-ba kell elmenni. Különösen élesen érezni ezt akkor, amikor a Magyar Nemzeti Múzeumban egy másik divattörténeti tárlat nem kapott az elképesztő munkával összerakott anyaghoz méltó elhelyezést. A tárlat egyrészt illeszkedik a Kiscelliben az elmúlt években alakuló, az intézmény unikális jellegét megtalálni kívánó projektekhez, amelyek közül a nemrég megnyitott sziklapince-kiállítóteret és az ott rendezett Fekete Lyuk-kiállítást mindenképp említeni kell. Ezek egy olyan múzeum képét mutatják, amely képes a főváros gyors átalakulására azonos időben reflektálni, kilépni a muzeológiát érthetetlen módon máig szorító diszciplináris keretek és kötelezettségek közül, és élményt kínálni a látogatónak. Ideje lenne, hogy ezt a fenntartó is tudatosítsa. 

Kovács Dániel

Ragyogj! Divat és csillogás
A Budapesti Történeti Múzeum – Kiscelli Múzeum kiállítása
Látogatható 2020. március 15-ig.