Koolhaas 75: Minden reggel más városban ébredni
Egy keresés a címre dalszövegek és cikkek tucatjait dobja vissza – de a kifejezés legalább ennyire köthető Rem Koolhaashoz is, aki valamikor így írta le az ideális élet vízióját. A világhírű építészt 75. születésnapján Szemerey Samu köszönti az Építészfórumon.
Kevesen voltak az elmúlt évtizedekben nagyobb hatással az építész szakma önképére és általános megítélésére, mint a hétvégén 75. születésnapját ünneplő Koolhaas. Az elméleti szerzőből kritikai alkotóvá, majd világsztár értelmiségivé vált építész generációk számára teremtett mintát az épített környezet és a mindenkori gazdasági és kulturális élet közötti kapcsolatok provokatív elemzésével és formálásával. Irodája, az Office for Metropolitan Architecture az 1975-ös alapítás óta több száz korszakos jelentőségű épületet, tucatnyi meghatározó kiállítást és publikációt, illetve több mint negyven, egykori alkalmazottak által alapított tervező céget jegyez.
Koolhaas a tudatosan keresett és felvállalt ellentmondások alkotója. Munkái és szövegei is az építészet belső erőforrásainak maximális hatású alkalmazásait keresik, azokat a pontokat, ahol az épített környezet az ideálok helyett a valósággal lép párbeszédbe. Ennek a valóságnak az értelmezése pedig ugyanannyira spekulatív, mint kutatási feladat, amihez az építészet egyedülállóan jó eszköztárral rendelkezik.
Nem véletlenül tűnt sokáig egyedülállónak ez a megközelítés – a hetvenes évek posztmodern fordulatától az ezredfordulóig döntően az építészet belső törvényszerűségeit elemző mozgalmak határozták meg a szakma gondolkodását, akár pozitív, akár kritikai viszonyban álltak a gazdasági-technológiai realitásokkal. Koolhaas ezzel szemben hallgatóként a berlini Fal építészeti erőterével foglalkozott, majd New Yorkról írt a metropoliszt mint jelenséget ünneplő kötetet akkor, amikor mindenki a hanyatlásáról beszélt, és a nagyváros ’paranoid kritikai’ olvasatával új lehetőségeket kínált az építészet számára a modernitás céljait feladni látszó korszakban.
Ez a módszeres szembenállás, a hátratekintés gyűlölete, a kíméletlen és fantáziadús analízis és a bármilyen korlátot inspirációnak tekintő gondolkodás új szemléletet mutatott, akkor és évtizedekkel később is: az építészet ünneplését, kiterjesztését a hagyomány és a praxis határain túlra, kockázatvállalást, a rejtőző potenciálok feltárását.
Hogy a megjelenéssel, stílussal szemben a módszer, a megközelítés hangsúlya ne vezetne mégis egységes keretekhez, azt az OMA spekulatív kezdeteit követően egyre gyorsabb tempóban megvalósuló épületei látványosan cáfolták. Ez az építészet nyers volt és banális, ugyanakkor elemi erejű, a részletek szándékolt és jól tervezett hiányával, amely egyszerre kínált referenciákat az építészet és városfejlődés történetéből, illetve a kortárs média világából. A magas- és popkultúra együttállását ugyanolyan evidenciának tekintette, mint a luxus és az olcsó anyagok összeépítését, vagy a Kunsthal filmszerű tereit és csak sportcipővel járható rácsos galériáját.
Az építészet egyetlen lehetősége az előre menekülés: ez volt a minden elképzelést felülmúlóan sikeres S,M,L,XL kötet alapvető üzenete is, ami egyben az iroda következő korszakának kirobbanó sikereit is megalapozta. A korai lakóházak és középületek utáni egyre jelentősebb munkák a nagyvárosi életformák váratlan együttállásait, keveredő programját és léptékváltásait sűrítették olyan komplex művekbe, mint a majdnem két évtizedig épült De Rotterdam, a portói Casa da Música vagy a seattle-i Central Library. Ezeken a házakon jól követhető a térbeli funkcionális diagramok alkalmazása és az elemi építészeti formulák iránti érdeklődés, amivel azzal együtt is az ezredforduló globalizációjának ikonikus épületeivé váltak, hogy Koolhaas hevesen kritizálta az ikonikus építészet jelenségét.
Egyszerre főszereplőként venni részt a válság előtti évek fejlesztéseiben, illetve könyvek, publicisztikák és kutatások sorában kritizálni ezeket – ez a pozíció nem csak ideálisnak, hanem termékenynek is bizonyult az OMA és Koolhaas esetében. A Harvardon végzett elemzések szinte trend előrejelzésként mutatták be a Közel-Kelet vagy Délkelet-Kína urbanizációját, a vásárlást mint kulturális jelenséget, vagy a múzeumok szerepét a fogyasztói társadalomban.
A CCTV torony ennek a folyamatnak egyfajta csúcspontja volt, egyesítve a diagram-szerű programozást, a tipológiák iránti érdeklődést, az építészet hosszú távú társadalomformáló erejébe vetett hitet és a szakmai opportunizmust egy minden szempontból példátlan épületben. Cinikus távolságtartás? Szándékos naivitás? Távlatos gondolkodás? Mindezek egyszerre?
A válság jelentősen nem lassított a globális praxissá vált és nyolc partner által vezetett OMA munkáján, az elmúlt évtizedben azonban Koolhaas figyelme a tervezés és publikációk mellett ismét a kiállítások felé fordult. A médiumban egyesülő tervezői és írói gondolkodás eszközeivel az építészet máig meghatározó történeti örökségét vizsgálta olyan témákban, mint a műemlékvédelem, a háború utáni brit állami építészet, vagy az építészet alapelemei. A közeljövőben nyíló nagy kiállítása a vidék jövőjével foglalkozik, felismerve a metropoliszok elemzésével és fejlesztésével foglalkozó életmű által érintetlenül hagyott, de globálisan meghatározó világ radikális átalakulását.
A fia által néhány éve készített portréfilm tanulsága szerint a kor előrehaladtával cseppet sem lassuló Koolhaas a mai napig ideje jelentős részét úton tölti, és bár újra Amszterdamban él, továbbra is az általa nyersnek és banálisnak titulált Rotterdamot tartja ideális munkahelynek. Termékeny ellentmondás, akárcsak az élet és az utazás egyensúlyból kibillentő kényelmetlenségének dicsérete és a 850-es BMW, vagy a mobiltelefon hiánya és a folyamatos kommunikáció.
Elmúlt-e a sztárépítészek kora? Koolhaas életműve még távolról sem zárult le, témái nem avulnak. Hogy milyen szerepet tölt be az OMA csapatmunkáról ismert modelljében, hogy válik tudása tovább örökíthető szervezeti tudássá, legalább olyan fontos tervezési kérdés, mint bármelyik épület megalkotása. Az építészetre lehetőségként és erőforrásként tekintő, a jelen komplexitásában gyökerező elemző szemléletre pedig nagyobb szükség van, mint valaha.
Nyitókép: Rem Koolhaas. Fotó: Fabrizio Albertini, az OMA engedélyével.