Kortárs monolitikus téglaépítés – Példák Dietmar Eberle és Pazár Béla építészetéből

Kőhalmy Nóra, a BME Középülettervezési Tanszékén, az egyetem építőművészeti doktori képzésének keretében végzett kutatásában olyan kortárs, a téglaépítés hagyományát alapul vevő építészeti gyakorlatokat vizsgál, amelyek amellett, hogy képesek lépést tartani az egyre szigorodó hőtechnikai követelményekkel, a forma és a tartalom egységét megvalósító tervezői megoldásokat tesznek lehetővé. Kutatásának kivonatában Pazár Béla és Dietmar Eberle munkásságát elemzi. 

Tartósság

A tartósság Vitruvius idejében egyszerre jelentette az állékonyságot és az időtállóságot, mára azonban e két fogalmat egymástól elkülönítettük, és az időbeli tartósság – a fogyasztói társadalom logikájának megfelelően – kevésbé fontos szemponttá vált. Az épületfizikai igények megnövekedésével a mai létesítmények szerkezeteinek egyre több speciális feltételt kell teljesíteniük, aminek az a következménye, hogy egymás függvényében egyre több, ugyanakkor nagyon különböző anyagot, szerkezetet kell összeépíteni. A 20. századi épületeknek az idő előrehaladtával tapasztalható tartósságvesztése, a drága felújítási költségek és a megváltozott funkcióhoz köthető nehéz adaptálhatóság miatt a korszerűtlenné váló létesítmények szellemépületté válása, majd lebontása tendenciává vált. A jelenlegi jogalkotás az ökológiai szempontok közül azt az energiahatékonyságot emeli ki, amely csupán az épületek fenntarthatóságát veszi alapul – az üzemeltetés során keletkező költségekkel és a kibocsátott káros anyagokkal –, miközben az ökológiai lábnyom minimalizálását hanyagolja. Ez utóbbi mind az építési, mind a bontási tevékenységekhez szükséges erőforrásokat és a keletkező hulladék kezelését is jelzi. Ezen az arányon az elérhető hosszabb életciklus javítani tud, ezért fontosak ma azok az épületek, amelyek úgy tudják a jogszabály vagy az építtetői szándék által előírt pillanatnyi és elvárt energiaminimumot megközelíteni, hogy közben az el nem várt hosszú távú fenntarthatóságot is teljesítik.

Kortárs monolitikus téglaépítés mint régi-új lehetőség

Monolitikus építésként olyan homogén anyagú tartószerkezeteket vizsgál a tanulmány, melyek nem rendelkeznek a vakolaton kívül más anyagból készült specializált rétegekkel, tehát nem működnek réteges szerkezetként. A téglagyártás lassú változáson ment keresztül az egyszerű és univerzális kisméretű téglától a speciális termékek, termékcsaládok megjelenésén át a mai fejlesztésekig, ezzel párhuzamosan a belőlük épült falak is változtak. Ezek a folyamatok elindították a „kelleténél vastagabb" falban lévő anyagtartalék fokozatos eltűnését. Ez a tartalék korábban az állékonyság veszélyeztetése nélkül, bizonyos határig történő jó alakíthatóságot és akár az egyes részek elhagyásával nyert új térlehetőségeket is eredményezett. Az időközben szükségessé vált hőszigetelés megjelenésével együtt a falak eredeti „anyagszerűsége" is elveszett. Később, a látszó téglahomlokzatok kulturális jelentésrétegének visszaszerzése céljából a tégla burkolati héj szerepében mintegy kiüresedett formai utánzásként kapcsolódott saját hagyományához.

A „másik modern" építészei közül Heinz Bienefeld, Sigurd Lewerentz vagy Hans van der Laan hiteles, kézműves téglaszerkezeteinek felületei még természetszerűen adódhattak, és ez az attitűd néhány kortárs épületnél is követőkre lelt.[1] Azonban a mai szabályoknak megfelelő és fűtött belső terű példákat többnyire még csak terv szintjén találhatunk.

Megvalósulásukban ma két stratégia kezd kirajzolódni: az egyik az anyagszerűséget megmutató, vakolatlan falakból, a másik bevakolt falakból építkezik. Az előbbi kialakítását Pazár Béla olyan szerkezettel oldja meg, mely lehetővé teszi a kézműves anyagszerűség megmutatását, egyszersmind utalásként a hazai téglahagyományra. A másik út képviselőjeként Dietmar Eberle kétféle vázkerámiával dolgozik, melyeket vakolattal borít, így az ő kísérleteiben a tégla anyagszerűsége láthatatlan marad.

A Baumschlager Eberle iroda tervezési gyakorlata

Dietmar Eberle Használható és értékálló világokat létrehozni című 2007-es írásában – korunk építési problémáin belül – a rövid távú hasznossági szempontokkal szembeállított hosszabb távú megtérülés és értékfenntartás előtérbe helyezésének fontosságára világít rá. Tanulmányában kifejti, hogy korunkban – a technika iránt elkötelezett építészetben – alig érvényesül az az optimális erőforrásalkalmazás, amely például az egykori vernakuláris építészetben még teljesült a helyi építéstechnikák és anyagok felhasználása során szerzett tapasztalatok által. Ehhez kapcsolódóan megállapítja, hogy az építési tevékenységekben az ökológiai és az ökonómiai szempontok egymással szoros kapcsolatban állnak. Mivel az építés ideje elenyésző az épület fenntartásához és utóéletéhez képest, a pillanatnyi anyagi haszon szempontjából hozott döntések, melyek a tartósabb anyagok beépítése ellen szólnak, hosszabb távon anyagi veszteséget eredményezhetnek, mert a túl hamar (30-50 évesen) amortizálódó épületeknél a bontás és az újraépítés összességében deficites, és együtt jár vele a magas ökológiai lábnyom. 

A hosszabb távú fennmaradás záloga, valamint ezzel együtt az értékmegtartás előfeltétele a jó minőségű anyagok beépítése és az épület adaptálhatósága, átépíthetősége, ezért a Baumschlager Eberle Architekten iroda indokoltnak tartja a „programra fixáltság konvenciójának feloldását".

Az ausztriai Lustenauban 2013-ban épült Gebäude 2226 esetében – ahol többek között az építésziroda egyik részlege is működik – úgy kívánták a fenti célokat elérni, hogy minden emeleten négy teret jelöltek ki, melyeket egymástól a közlekedőrendszerek vagy a vizesblokkok választottak el. Mivel a szerkezetet hosszú távra, a belső térbeli használat kialakítását pedig rövid távra látták célszerűnek megtervezni, szétválasztották a belsőt és a külsőt képző tervezési feladatokat. Törekedtek továbbá a minimális belsőépítészeti megoldásokra, így a helyiségekben csak a szükséges burkolatokat és minél kevesebb, könnyen elbontható válaszfalakat építettek be, hogy a terek flexibilisek maradhassanak. Ez a stratégia is egyfajta téri tartalékot jelent, a felesleges elemek elhagyása pedig hozzásegíthet a szellemi tartósság lehetőségéhez.

Az iroda svájci Emmenbrückében található munkája, a 2018-ban elkészült, 2226 Emmenweid elnevezésű önkormányzati és irodaépület, mely a Gebäude 2226-tal több tekintetben azonos elvek alapján jött létre és működik. A homlokzatok kialakításánál az adaptálhatóság mindkét esetben fontos volt, azonban más szempontok is érvényesültek: az építészek és a Concept 2226 gépészetre és épületfizikára specializált csapata által közösen készített kutatás eredménye határozta meg a nyíláskiosztást és a fal áttörtségének mértékét.[3] Mindkét épület kialakításakor egyfajta egészséges atmoszféra feltételeinek megteremtése volt Eberléék fő célja, mely a kutatás szerint legjobban a természetes légmozgás elősegítésével érhető el. Így a régi gyakorlatokon alapuló megoldások alkalmazásával passzív házat hoztak létre, ahol fűtés és hűtés nélkül is elvileg 22 és 26 °C között mozog a hőmérséklet. A vakolattal borított, 76 cm összvastagságú hőszigetelő és teherhordó vázkerámia összeépítésével készült külső térhatároló fal természetes lélegzéséből adódóan képes az egykori téglaépületekhez hasonló módon biztosítani az ideális élettani feltételeket.[4] A két ház megépítése között eltelt öt évnyi tapasztalat nem adott okot változtatásra, összességében jól működő rendszert hoztak létre, melyet a korábbi tapasztalatok igazolnak, a későbbi széleskörű publikáltság és vizsgálati reflexiók pedig a problémafelvetés indokoltságát mutatják.

Eberle tervezési koncepciója a részletek szintjén is megvizsgálható. Ekkor azt látjuk, hogy a létrehozott fal szerkezeti felépítése, falazási módja a vízszintes összefalazás hiánya miatt ellentmond a téglaépítés szabályainak. A belső hőtároló és a külső hőszigetelő kerámiafal egynemű anyagból ugyan, de külön egységet képez, így a fal ebből a szempontból mégis inkább a réteges szerkezetek elvén működik.[5] Az utóbbi években számos épületet terveztek és emeltek ugyanezen fal alkalmazásával.

Pazár Béla utóbbi két évtizedből választott munkái

Pazár Béla magyar téglahagyományt elemző és követő építészetét szintén egyfajta egyszerűsítő szándék hívja életre, annak ellenére is, hogy ez ma technológiai nehézségekbe ütközik, drága kivitelezést követel meg és nem áll rendelkezésre magyar klinkerminőségű tégla sem. Pazár azt állítja, hogy a mai honi építési tevékenységben két fontos alapelv érvényesül: az egyik szerint nálunk nincs és belátható távlatban sem lesz olyan fejlett kivitelezési technika, mint Ausztriában vagy Svájcban, a másik szerint jellemzően alig foglalkozunk az épületek fenntartásával. Ezek miatt célszerű Magyarországon „egyszerű" házat tervezni és a bekerülési költség egy részét inkább a minőségre és a kiváló építőanyagokra fordítani annak érdekében, hogy később a legköltséghatékonyabban maradhasson fenn az épület. Érdektelen építészet című írásában Pazár a munkásságát meghatározó művészi hozzáállást így fogalmazza meg: „Az eszközök tetszőlegességét – vagyis, hogy ma bármilyen teret és formát meg lehet építeni –, és ezzel tulajdonképpen a jelentés tetszőlegességét a 20. század technikája és jelentésigénye teremtette meg. [...] Az a ma általánosan elterjedt vélekedésünk, hogy a mű anyagi identitása kérdésessé, sőt egyenesen lényegtelenné válik – hiszen az elsősorban információ –, pontosan ebből a jelentéskényszeres helyzetből következik. [...] A jelenlétet olyan épületek őrzik meg, amelyeknek inkább egyfajta „belső" jelentésük van."

Ezen gondolatmenet szolgálatába állítja Pazár munkáinak redukált formai eszközkészletét. Például a 2000-ben átadott békásmegyeri evangélikus templom tervezésekor fontos szempont volt a jó akusztikai feltételek biztosítása, melyet a Magyari Éva, Pazár Béla és Polyák György társulásából álló tervezőcsapat a térarány átgondolt kialakításával mint egyszerű és ésszerű építészeti eszközökkel oldott meg, így a jó hangzást „rátett formálási bravúrok" nélkül képes teljesíteni. A felületről leváló szimbolikai értelmezéssel szemben állva az anyagiság kerül központba, így az anyaghasználat a formálástól elválaszthatatlan. A békásmegyeri falazatokat látható struktúrájú kisméretű beledi téglából alakították ki, a „mesterséges építőkövet" mintegy modulként használva.

A szintén 2000-ben épült miskolci Adeptus irodaház megformálásában az egyszerűség a tulajdonos építőipari cég kérésére időtálló anyagok beépítésével társult, bár ez Pazárék többi munkáira is jellemző. A rendezett paneltömbök és a rendezetlen családi házas környezet határán elhelyezkedő, Polyák Györggyel tervezett irodaházról Marosi Bálint így írt: „Az épület valóban semmilyen korban jól elhelyezhető eszközzel nem él, valósággal időtlen: háromszintes nyeregtetős tömeg, téglahomlokzatok, szigorú nyílásrend, szimmetria. Csak fokozza ezt a falakat időben beborító zöld." A tető felhasításával nyert emeleti átrium oldalfalain alkalmazott, könnyebb fa anyag talán egyetlen kortárs elemként tovább erősíti a tektonikus külső anyaghasználatot. Sőt, ezt teszik az átrium alatt lévő kétszintes, körfolyosós, felülről megvilágított belsőben használt anyagok, a látható, nyersen hagyott, súlyos vasbeton fejlemezes tartóoszlopok és az azt körbevevő irodatérben lévő könnyű, cserélhető válaszfalak kettőssége is.[6]

Az irodaháztól nem messze, panelházak között található a 2019-ben átadott Avas-déli református templom és közösségi ház, amelyben a templomtéren kívül többek közt helyet kapott egy udvarra nyitható közösségi terem és – a karzat szintjén – a lelkészlakás is. Pazár elmondása szerint: „Teljesen zárt, jó arányú téglalapra szerkesztettünk kontyolt tetővel, hogy a legkevesebb anyaggal a legnagyobb területet érjük el, és a pénzt a téglahomlokzatra költsük, ne a drága és könnyen meghibásodó, divatos építészeti fordulatokra." A belső templomtér arányai hasonlóak a békásmegyeri temploméhoz, azonban alaprajzát nem a burkoló tégla modul, hanem a vázkerámia blokk alaprajzi szélességének többszörösében szerkesztették, mert fontosabb volt a belső blokk rajzolata.[7]

Pazár Béla csapatának munkái – precíz belső rend szerint – az utolsó részletekig következetesen végiggondoltak. Mindig fontos, hogy az építettség az anyagban is kifejeződjön, azonban az életművön belül az anyaghasználat változásában végigkövethetőek az idővel egyre szigorodó szabályok következményei, amelyek szerint téglafalat ma csak rétegesen lehet megépíteni. Ennek ellenére Pazárék a függesztett téglaburkolatot szándékosan kerülik. A békásmegyeri templomnál még 78 cm vastagságban kisméretű beledi téglát használtak, de a földszintes részeknél már 38 cm-es vázkerámiát falaztak össze kisméretű téglával. Az Adeptus irodaháznál szintén a belső tér felől vakolt 38 cm-es vázkerámiát építettek, ezt a külső 12 cm-es mezőtúri kisméretű téglával minden tizedik sorban falazták össze. A lehető legegyszerűbb részletmegoldásokat alkalmazzák és a burkolóanyagot annak klinkerminősége határozza meg: tegye lehetővé azt, hogy ne kelljen bádogozni az éltéglát párkányok, attikák, kerítések tetején, ami az építészek szerint téglahomlokzatok esetében felesleges. Az Avas-déli református templomnál burkolatként szabácsi téglát (Zorka Opeka klinkert) használtak, azt építették közös alaptestre állítva, átszellőztetett 2 cm-es légréssel elválasztva a 44 cm-es kívülről vakolattal bedörzsölt, belső tér felől sűrű fehér festékkel festett vázkerámia fallal, melynek textúrája a festéken átsejlik, újabb minőségű látványt képezve.

A két út összevetése

Bár különböző problémafelvetésekből indulnak, ennek ellenére a Dietmar Eberle és Pazár Béla munkásságából vizsgált példák a bevett építési gyakorlattal szemben egyaránt régi-új utakat keresnek, amit a téglafalak szerkezetének és formájának egységében ragadnak meg. Bár ezen falak megoldásukban különböznek a történeti téglafalaktól, melyeknél a jelentés, a megmutathatóság, a kézművesen felépített tömeg és a nagy hőtehetetlenség jellemzői még szétválaszthatatlan egységet alkottak, mégis törekednek ennek megközelítésére. Míg Eberle az egészséges klíma eléréséből, a gazdaságos üzemeltethetőség és fenntarthatóság, a mintegy „tökéletes" épületműködésből indul ki, formálásából, mely elveszti a tégla texturáltságát, a téglaépítés szabályainak ellentmondó szerkezetiség következik. Pazár Béla a téglaszerűség jelentéshordozó képességét megtartó külső esztétikai tulajdonságát látja fontosnak és így próbálja kielégíteni a mai műszaki követelményeket, és elveszíti a homogenitást abban az értelemben, hogy a tégla esztétikai és szerkezeti funkciója különválik az összeépített két fajta kerámiaelem miatt. A két formálás közti különbségnek a részletek szintjén is megfigyelhető építészeti következményei vannak, melyek végigkövetésével az egyanyagú struktúrából álló szerkezet hitelességét is vizsgáljuk.

Eberle megvalósult munkáiban az elméleti, előzetes alapvetésekhez képest jóval egyszerűbb megoldásokat eredményeztek az olyan módszerek, melyek a tapasztalat sokkal komplexebb szemléletéből indulnak ki, és amiket épületfizikai számításokkal alátámasztottak – ahol az anyag fizikai lehetőségei érvényesülnek a technológiával való ésszerű együttműködés által, melyet a tízéves távlat igazolt is. Pazárnál sem feleltethető meg egymásnak egyértelműen a gondolat és a forma, azaz az anyagi önazonosság keresése és megépült kialakítása, ő szintén a hosszú távú tapasztalat alapján oldja meg az önmagának feltett kérdéseit. Azonban a tégláról téglára építettség egykori kialakítása az elmúlt évek fizikai kutatásai miatt elavult, ezért az újonnan megszületett épületeinek szerkezetei a mai igényeket úgy elégítik ki, hogy közben a lehető leginkább megtartják az egykori téglafalak jellemzőit.

Kőhalmy Nóra
BME Építőművészeti Doktori Iskola hallgatója
témavezető: Fejérdy Péter DLA

1 Például Valentin Bearth és Andrea Deplazes marktobedorfi művészháza az egész épület megformálására kiható kisméretű tégla modulból építkezik, Bruno Fioretti Marquez könyvtára szintén kizárólag kisméretű téglából áll, a Studio Zermani e Associati az általa felújított és rekonstruált novarai kastély ókori római és későbbi középkori falait „folytatta" új téglafallal és Földes László BZS50 Műteremmel tervezett budakalászi közösségi háza vázkerámiával összeépített kisméretű téglából készült. Ezeknél az egynemű anyagú téglaépületeknél műemlékrekonstrukciós vagy egyéb szempontokból prioritást élvezett a tégla megjelenése és jelentése, azonban a szerkezetek a mai magas energetikai követelményeket nem tudják kielégíteni.

2 „Újból meg kell tanulnunk hosszútávra építeni, [...] a 20. században elterjedt épületállomány 30 évente cserélése sem társadalmi, sem ökológiai, sem ökonómiai alapon nem folytatható." Dietmar Eberle

3 Abban az esetben, ha az összes ablaknyílás a homlokzat 20%-át teszi ki, akkor a hőveszteség fele a falon, fele pedig az üvegen keresztül távozik és körülbelül a felére javul a fal rövididejű hőingadozást visszatartó dinamikus U-értéke. Dr. Peter Widerin, Concept 2226

4 A Gebäude 2226 munkánál 38-38 cm, a 2226 Emmenweid-nál 36,5-36,5 cm vastagságú, ugyanolyan tulajdonságú vázkerámiát használtak.

5 A kétrétegű falazat kialakításánál a fugákban létrejövő hőhíd csökkentése miatt a két falazat egymáshoz képest függőlegesen féltéglányit eltolódik, így a két falréteg nem tud kötésbe kerülni.

6 „Alaprajzban minden szerkezeti méret 13 cm többszöröse, ezért nincs vágott tégla sehol a homlokzaton, csak 25 cm vagy 12 cm hosszú. Látszó téglafalazatokat mindig 7,5 cm magassági modulban szerkesztünk." interjú Pazár Bélával 2020.05.14.

7 lsd. még: Ezeréves és hallgatag – Magyari Éva és Pazár Béla Avas-déli református téglatemploma

Fontosabb források:
CSÁGOLY Ferenc: Három könyv az építészetről: A tartósság, Budapest: Akadémiai Kiadó, 2014.
DÉRY Attila: Történeti anyagtan, régi építőanyagok, összetételeik, technológiájuk. Budapest: Terc Kft. Kiadó, 2000.
EBERLE, Dietmar – AICHER, Florian – HUEBER, Eduard (szerk): be 2226. Die Temperatur der Architektur, Portrait eines energieoptimierten Hauses, Birkhäuser, Basel, 2015.
EBERLE, Dietmar – SIMMERDINGER, Pia (szerk.): Vor der Stadt zum Haus. Eine Entwurfslehre/From City to House. A Design Theory, Zürich: GTA Verlag, 2007.
PAZÁR Béla: Érdektelen építészet, In: arc’ 4, Magyar Építészek Szövetsége, Budapest, 2000, 99-103.
PAZÁR Béla: Hét szó, In: Építés-Építészettudomány, 39. évf., 2011.
SIMON Mariann: Variációk téglára. In: KERÉKGYÁRTÓ Béla (szerk): Hely és jelentés, Terc, 2002.
TRÖGER, Eberhard (szerk): Baumschlager Eberle Architekten 2010-2020. Stadt-Architektur-Zukunft/City-Architecture-Future, Birkhäuser, Basel, 2020.
WIDERIN, Peter: Concept 2226 című vendégelőadása, Architektur und Energie: Hochschule Luzern (HSLU), Luzern, 2018.04.23.
https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a0600007.tnm
https://issuu.com/nomadarchitects/docs/the_importance_of_internal_heat_gains
http://hazai.kozep.bme.hu/hu/adeptus-irodahaz-miskolc/

Szerk.: Winkler Márk