Kultúra, könnyűipar, irodák? Rehab-víziók a Fiatal Orosz Építészek Biennáléjáról

Mit lehet kezdeni egy bezárt szanitergyárral? És mit lehet kezdeni egy bezárt szanitergyárral, Tatárföldön? 35 alatti építészek elképzeléseit várta idén a Fiatal Orosz Építészek Második Biennáléja, két, magyar szemmel talán egzotikusnak tűnő, de általunk is jól ismert problémákkal küzdő helyszínre a tatárföldi Kazán városában, Moszkvától 800 kilométerre.

A barnamezős területek rehabilitációja Oroszországban is fontos és aktuális kérdésnek számít. Míg Moszkvában jelenleg is folyik az egykori Lihacsov (azaz Zil) Autógyár rehabilitációja ZilArt néven, Renzo Piano pedig egy korábbi erőművet alakít művészeti központtá, a vidéki városokra ez a láz még nem feltétlenül terjedt ki. Pedig az erősen iparosított Tatárföldön, a 10 legnépesebb orosz város közé tartozó Kazánban igény épp lenne rá. 

Ezt ismerte fel a Szergej Csoban (Sergei Tchoban) Berlinben élő orosz építész kezdeményezésére létrejött Fiatal Orosz Építészek Biennáléja, amely – ellentétben a két évvel ezelőtti, első alkalommal – idén konkrét helyszínekre írt ki ötletpályázatot. A tatárföldi kormánnyal, illetve a moszkvai Citymakers városfejlesztési think-tankkel együttműködésben két egykori ipari terület rehabilitációjára várták 35 év alatti orosz állampolgárságú építészek elképzeléseit. Mindkét helyszín: a bezárt és lepusztult egykori Szantekpribor (Santekhpribor) szanitergyár, valamint a Kazán volgai kikötőjében álló, még használatban levő gabonasiló magánkézben van, így a tervek megvalósulására túl sok esély nincs. A tervekből viszont a tulajdonosok inspirálására katalógust készítenek, a nyerteseket pedig mindenképp megbízzák konkrét feladatokkal – idézte az Archdaily a Biennálét vezető Natalia Fishman-Bekmambetovát, aki korábban a moszkvai Strelka munkatársaként, az utóbbi években pedig a tatárföldi államfő tanácsadójaként dolgozik, és az elmúlt években komoly participációs köztér- és parkfelújítási programokat vezényelt le a köztársaságban.

A pályázat zsűrijében Csoban, a moszkvai SPEECH és a berlini Tchoban Voss Architekten alapítója (valamint a berlini Építészeti Rajzok Múzeumának fenntartója) mellett a holland Michiel Riedijk (Neutelings Riedijk Architects), a sanghaji Philip Yuan (Archi-Union), valamint a német Kristin Freireiss, az Aedes Architecture Forum társalapítója foglalt helyet (ő a közelmúltban Budapesten is járt, a Közlekedési Múzeum pályázati zsűrijének tagjaiként). A bizottságban mellettük a korábbi biennále három nyertese is helyet kapott: Mihail Bejlin (Mikhail Beylin) és Daniil Nikisin (Daniil Nikishin), a moszkvai CITZENSTUDIO alapítói, a moszkvai Nagyezsda Korenyeva (Nadezhda Koreneva), illetve a szentpétervári FUTURA Architects képviseletében Oleg Manov.

A beérkezett 30 munkából a két kategóriában egy-egy arany és ezüst díjat osztottak, emellett két „special mention" díjat is átadtak, különdíjakat ítélt meg továbbá az Orosz Építésügyi, Lakásügyi és Közszolgáltatási Minisztérium, valamint a Tatárföldi Köztársaság Kormánya. Bár ennél a témánál nyilván nehéz elvonatkoztatni az olyan közismert nemzetközi példáktól, mint a hamburgi Elbphilharmonie átalakítása (Herzog & de Meuron) vagy a fokvárosi kortárs művészeti múzeum (Heatherwick Studio), a fiatalok felvetései még ezek visszhangjai mellett is izgalmas gondolatok.

A szanitergyár helyszínének fejlesztéséért a moszkvai Alexander Aljajev (Alexander Alyayev) kapta az Arany helyezést. Aljajev abból indult ki, hogy az egykori üzemi területet a legteljesebb mértékben a városszövet részévé tegye, ezért az északi területet utcákkal két, a délit pedig három háztömbre tagolta, kapcsolatot biztosítva a környező közlekedési tengelyekkel is. Az északi szekcióban zömében négyemeletes épületekkel elsősorban lakófunkciót, a déliben irodákkal, műhelyekkel a terület múltját őrző, kézműves tevékenységeket képzelt el az építész. A terület összes történeti emlékét megőrizve, azokban főleg nyilvános funkciókat működtetne. Az alacsony beépítésből csak egy ponton emelkednének ki maximum 24 méter magas tornyok. 

A szanitergyári helyszínért az Ezüst minősítés az ufai KB 11 stúdiónak járt. Az első helyezettel ellentétben ők alapvetően kulturális funkciókat képzeltek el a területen. A meglehetősen radikális ideák közé tartozik, hogy az északi részen felhalmozódott ipari hulladékot érintetlenül hagynák, az egykori funkcióra emlékeztetve; itt a meglévő ipari épületek mellett csak ideiglenes pavilonokat építenének, az eltűnt tömbök tömegét pedig oszlopsorokkal idéznék meg. A KB 11 sajátos „város-utópiájában" a romokat egyedi építészeti kiegészítések tennék használhatóvá.

A kategóriában „special mention" elismerést kapott a szentpétervári Chvoya építésziroda. Megkapó vizualizációjú tervük a területtel való érzékeny bánásmódra és egy, a helyszínhez illő funkciósémára épít. Olyan könnyűipari üzemeket, műhelyeket működtetnének az egykori nagyipari helyszínen, amelyek segítenének a tágabb környék rehabilitációjának beindításában is. Az elképzelés része, hogy a majdani használatát hosszú távú bérleti szerződések tennék flexibilissé, így lehetővé téve a későbbi átalakulást lakó- vagy vendéglátó funkciók irányába – egyfajta tervezett dzsentrifikációként. 

A kikötői helyszínnél az Arany díjat a moszkvai Leto* építésziroda vehette át. Ők a helyszín és a környező területek fejlesztését a Kazán belvárosára jellemző, középmagas épületekkel képzelték el, szabályos utcarendszerrel, hagyományos utcaképpel. A területen magasodó gabonasilót új városi központként gondolták újra, a város „új templomaként", gazdag közösségi funkciókkal az épület négy oldalához kapcsolódva, belsejében, sőt, a tetején is – ide rekreációs helyszínt és kilátóplatformot vizionáltak. 

Az Ezüst elismerést a kikötői helyszín fejlesztési terveiért a moszkvai Megabudka műhelynek járt. A Megabudka markánsan megváltoztatná a jelenlegi állapotot, a meglévő épületek közül csak a gabonasilót hagyva érintetlenül. A területet 50 méter széles zöldsávval vennék körül, a folyóparton pedig – tekintettel a szennyezett víz megtisztításának várható hosszú folyamatára – medencestrandot létesítenének. A gabonasiló két központi falának eltávolításával háromhajós teret létesítenének, amelybe az oldalfalakon vágott, keskeny ablakokon át jut természetes fény. Az épületbe kulturális, oktatási funkciókat, kereskedelmi tereket és egy apartmanhotelt terveztek. 

A kategóriában „special mention" díjat Azat Akhmadullin (Ufa) vehetett át. Ő a siló épületének lehető legteljesebb megőrzésére törekedett, bár a felső részt ő is átriummal töri át, hogy természetes fényt juttasson a 12 hengerből álló épülettömegbe, a silók oldalán pedig kerek ablaknyílásokat nyit. Akhmadullin alapvetően szabadidős funkciókat helyezne el az épületben. A csatlakozó torony aranyszínű burkolata a korábbi funkcióra, a gabona sárga színére utal.