Liu Jiakun kapta meg a Pritzker-díjat 2025-ben

A kínai építész és oktató, Liu Jiakun nyerte el 2025-ben az építészeti szakma legmagasabb kitüntetését, a Pritzker-díjat. Azért a Jiakun Architects alapítóját díjazta a zsűri, mert építészetében képes ötvözni a hagyományos kínai elemeket a kortárs dizájnnal, valamint elkötelezett a társadalmi egyenlőség iránt az épített környezetben.

Liu Jiakun a második kínai építész, aki elnyerte ezt a díjat, Wang Shu (2012) után. Az Archdaily cikke szerint munkásságára jellemző, hogy a stilisztikai korlátoktól elszakadva olyan adaptív stratégiákra épít, melyek harmonizálják a kollektív és egyéni tereket, és elősegítik az empátia érzését és az érzelmi kapcsolódást, mind az építészettel, mind a közösséggel. 

Épületei a sűrű városi környezetben is teret adnak a megpihenésnek és a nyitottságnak. A kulturális, történelmi és természeti elemek iránti érzékenysége ismerős légkört teremt, és olyan építészetet hoz létre, mely szervesen illeszkedik környezetébe. A nyers anyagok használata és a tökéletlenségek elfogadása őszinte kifejezést ad a kész művet megelőző folyamatoknak.

"Az építészetnek fel kell tárnia valamit – absztrahálnia kell, le kell szűrnie, és láthatóvá kell tennie a helyi emberek eredendő tulajdonságait. Az építészet képes alakítani az emberi viselkedést és atmoszférákat teremteni, nyugalmat és költőiséget tud hozni, együttérzést és irgalmat ébreszt, erősíti a közösségi összetartozás érzését." – Liu Jiakun.

Életrajza és jelentősebb művei

Az építész 1956-ban született Csengtuban. Miután 1982-ben építészmérnöki diplomát szerzett a Chongqingi Egyetemen, pályafutása kezdetén a forradalom utáni Kína újjáépítésében vett részt, többek között a tibeti Nagchuban dolgozott 1984 és 1986 között. Fordulópontot jelentett számára az 1993-as év, amikor azt fontolgatta, hogy felhagy az építészettel, ám ekkor ellátogatott egykori osztálytársa, Tang Hua önálló kiállítására. Ez az élmény újraélesztette szenvedélyét, és megerősítette elkötelezettségét a tervezésen keresztüli önkifejezés mellett. Ezt követően egy intenzív szellemi fejlődési időszak következett számára, amely során művészekkel és írókkal dolgozott együtt, miközben finomította egyedi építészeti filozófiáját. 1999-ben megalapította a Jiakun Architects stúdiót Csengtuban.

Liu Jiakun amellett, hogy építész, termékeny író is, aki olyan témákat kutat, mint az utópia, az emberi tapasztalat és a designban rejlő történetmesélés. Megjelent művei, köztük The Conception of Brightmoon (Times Literature and Art Publishing House, 2014), Narrative Discourse and Low-Tech Strategy (China Architecture & Building Press, 1997), Now and Here (China Architecture & Building Press, 2002) és I Built in West China? (Today Editorial Department, 2009), sokrétű szemléletmódját tükrözik. Írásai mélyen elkötelezettek az emberi létezés kérdései iránt, és szorosan kapcsolódnak építészeti filozófiájához.

"Mindig arra törekszem, hogy olyan legyek, mint a víz – hogy áthatoljak egy helyen anélkül, hogy saját, rögzített formám lenne,hogy beszivárogjak a helyi környezetbe és magába a helyszínbe. Idővel a víz fokozatosan megszilárdul, építészetté alakul, és talán az emberi szellemi alkotás legmagasabb formájává válik. Mégis megőrzi annak a helynek minden sajátosságát, a jót és a rosszat egyaránt." – Liu Jiakun.

Az utópia és a mindennapi élet egyensúlya

Liu Jiakun építészeti filozófiája elutasítja az olyan ellentéteket, mint a történelem és modernitás, a kollektivizmus és az egyéni kifejezés, az utópia és a realizmus. Olyan tereket hoz létre, amelyek ötvözik ezeket a látszólag ellentmondó minőségeket. Ezt azáltal éri el, hogy minden projektjét gondosan beilleszti annak társadalmi, kulturális és történelmi kontextusába. Nem egyetlen esztétikai irányzatot kényszerít rá környezetére, hanem mindig az adott megbízás sajátos igényeihez és jellemzőihez igazodik.

Liu Jiakun legjelentősebb művei közé tartozik a Songyang Három Templom Kulturális Kommunikációs Központ, amely az emberközpontú tervezés révén az összetartozást és a közösségi identitást erősíti. A Xicun Compound (West Village) Chengduban egy teljes városrészt magában foglaló ötemeletes épület, amely nyitott közösségi tereket, gyalogos- és kerékpárutakat is magában foglal. A Sichuani Képzőművészeti Intézet Szobrászati Tanszékének épülete innovatív konzolos szerkezetével maximalizálja a kihasználható teret. A Novartis Building és a Shuijingfang Múzeum a Wenchuan földrengés törmelékeiből újrahasznosított téglákból épült, Liu közösségi építészeti szemléletét tükrözve. Munkásságának nemzetközi elismerését bizonyítja az első Londonon kívüli Serpentine Pavilion, melyet Pekingben állítottak fel, és a Velencei Biennálén való bemutatkozása.

A zsűri értékelése

A zsűri szerint Liu Jiakun meggyőző megoldásokat kínál a globális kihívások gyorsan változó társadalmi és környezeti kontextusában. Épületei az emberek mindennapi életét, közösségi és szellemi identitásukat ünneplik. Kiemelkedő munkássága koherenciát és folyamatos minőséget képvisel; olyan új világokat álmodik és épít, melyek mentesek minden stílusbeli kötöttségtől. Nem ismétlődő módszerekre épít, hanem minden projekt sajátos jellemzőit és igényeit külön-külön értékeli. A tudás és a technika mellett a józan ész és a bölcsesség is a tervezői eszköztárához tartozik.

Míg a sűrű beépítés fenntarthatóbb megoldásnak tűnik az emberek együttélésére, a helyhiány gyakran rosszabb életminőséggel jár. Liu Jiakun olyan intelligens megoldásokat kínál, amelyek kiegyensúlyozzák ezen ellentétes erőket; ez a szemlélet a zsűri szerint jól tükröződik például a Chengdu-i West Village projektjében.

Liu Jiakun munkáiban az identitás nemcsak az egyénről, hanem a helyhez való közösségi kötődésről is szól. A kínai hagyományokat innovációs alapként használja. Az identitás számára egy ország történelmét, városainak nyomait és közösségeinek emlékeit jelenti. Ugyanakkor a helyi és globális dimenziókat új, példaértékű módon ötvözi. Finom, emlékezetes múzeumaiban, mint a Suzhou-i Imperial Kiln Brick Múzeum vagy a Chengdu-i Shuijingfang Múzeum, olyan új építészeti formákat alkot, amelyek egyszerre történelmi dokumentumok, infrastrukturális elemek, tájak és figyelemre méltó közterek.

Liu Jiakun olyan technológiai szintet céloz meg, amely sem túl magas, sem túl alacsony, hanem a helyi bölcsességre, anyagokra és kézműves hagyományokra épít. Munkáiban az egyszerűségre törekszik, és őszintén használja az anyagokat, hagyva, hogy azok magukért beszéljenek.

A zsűri szerint a díjazott megmutatta, hogyan képes az építészet a valóság és az idealizmus között hidat képezni. Helyi megoldásokat alakít át univerzális víziókká, miközben olyan építészeti nyelvet teremt, amely a társadalmi és környezeti igazságosságot képviseli. Ezzel érdemelte ki a 2025-ös Pritzker-díjat.

Forrás: Archdaily