Londonban is terítékre került a magyar design — Taste MOMEnts, a MOME vándorkiállítása

Az anyag a helsinki debütálást követően több rangos európai designkiállítás, kulturális esemény részeként népszerűsíti a kortárs magyar design eredményeit. A berlini International Design Festival után a London Design Festival hivatalos programjaként a Café in the Crypt kiállítóterében tekinthette meg a közönség a MOME különleges dizájncsemegéket kínáló asztalát.A vándorkiállítás anyagáról Markó Barbara nyújt áttekintést.

A design a mai napig a honi kultúra mostohagyerekének számít, ám az utóbbi években egyre több olyan megmozdulást követhettünk, amely szélesebb körű figyelmet és valamivel jelentősebb forrásokat irányított felé. Ehhez nagyban hozzájárul, hogy a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem felismerte, hogy mekkora szükség van egy olyan intézményre, amely ezt a szerepet felvállalja – a szűken értelmezett oktatási feladatok ellátásán kívül ugyanis egyre többet áldoz rá, hogy életet leheljen a magyar design-kultúrába.

Fontos szerepet kapott ebben az egyetem tulajdonában lévő kiállítóhely, a PontON Galéria, és igazgatója Halasi Rita Mária, aki arra törekszik, hogy figyelemfelkeltő kiállítások kurátoraként bekapcsolja a magyar designerek munkáját a nemzetközi diskurzusba. 2007. áprilisában a világ egyik legrangosabb design-eseményén, a milánói SaloneSatellite kiállításon mutatkozhatott be az egyetem egy egyedi installációval, mely az úgynevezett Curiosity Cabinet-nek, a „Kincsesszekrény"-nek a hagyományait elevenítette fel. A 64 építőelemből álló szekrényrendszer az egyetem szellemi tőkéjének, kreatív potenciáljának tárháza volt, ahol az egyes művészeti ágak, képzési szakirányok szoros egységben, egymást átszőve, áthatva jelenhettek meg. Itt a prezentáció lényege az asszociációs hidak építése, a határok közötti átjárás megteremtése volt – akárcsak a Taste MOMEnts-nél, amely a MOMÉ-hoz kapcsolódó fiatal tervezők idei vándorkiállítása. A párhuzam természetesen annak is betudható, hogy hasonlóan sokszínű anyagot kellett egybentartani úgy, hogy a különféle produktumok egymással és a nézővel is dialógust kezdeményezzenek. Erre a párbeszédre a Taste MOMEnts kiállítása egy explicit gesztussal hív meg bennünket, hiszen installációját tekintve nem más, mint egy design lakoma, melynek meglehetősen szürreális jelenetei egy végtelenül hosszúnak tűnő asztalon játszódnak.

 

 

Az anyag a helsinki debütálást követően több rangos európai designkiállítás, kulturális esemény részeként népszerűsíti a kortárs magyar design eredményeit. A berlini International Design Festival után a London Design Festival hivatalos programjaként a Trafalgar Square-nél található St. Martin-in-the-Fields kulturális központ kávézójában, a Café in the Crypt kiállítóterében tekinthette meg a közönség a MOME különleges dizájncsemegéket kínáló asztalát.

A tehetséges fiatal designerek tárgyait egységbe rendező installáció látványtervezőjének, Ágh Mártonnak nem volt könnyű dolga, hiszen a MOME által képviselt, széles design-fogalomnak megfelelően nem csupán terméktervezők tárgyai jelennek meg a kiállításon – sőt, csupán ketten tálaltak hagyományos értelemben vett ipari formatervezői munkát. Az egyik Püspök Balázs spideRGB LED-lámpája, amely úgy trónolt Farkas Zsófia textil szakos hallgató ezernyi kavicsot összefogó hímzett struktúráján, mint egy óriási anyapók a tojásai felett. Ebből is látszik, hogy nem hagyományos álló fogadást kell elképzelnünk – főleg, hogy a másik kiállított bútor, Lakos Dániel Kite széke hellyel is kínált az asztal mellett. A sokszorosításra tervezett ülőbútor lakkozott fekete felülete szépen rezonált a vietnámi származású divattervező, Luu Anh Tuan 2007-es fekete kollekciójából származó darabok érdes struktúrájára. A kiállított „páncélruha“ és a kiegészítők a sorozat jellegzetes darabjai – megmutatják, hogyan lehet egy egyszínű felület sokszínű, azaz hogyan lehet a síkot mozgalmassá tenni különféle anyagmanipulációk felhasználásával. Az installáció is remekül sikerült: mintha csokoládé vagy mandula lenne, az apró pikkelylemezekkel borított csizmákat egy láthatatlan kéz elkezdte „lereszelni“.

 

 

De nem Anh Tuan képviseli egyedül a desszerthez kapcsolódó asszociációkat, Gáspár György színes üvegplasztikái az asztal földöntúli gyümölcs-kocsonyái. Az I love world a legújabb technológiai kísérletek felhasználásával készült, az üveg technikai határainak tágításával nagyon is aktuális szakmai kérdéseket feszeget.

Néhány fogással arrébb Mezei Ildikó negédesen horrorisztikus tortadíszei tűnnek fel, melyekbe még akkor sem szívesen harapnánk bele, ha porcelán helyett valóban marcipánból lennének megformálva. Egy szürreális ünnepség tortái ezek, rendkívül bizarr, de mégis gyönyörű figurákkal – fantázialények alkotta világából Mezei Ildikó ezúttal négy szereplőt mutatott be a közönségnek.

 

 

Folytatva az édesszájú szemlét, Lipóczki Ákos finom üvegbúra alá zárt színes állatfigurái láttán cukorkák jutnak eszünkbe. Ezek a műanyaglapból hajtogatható gyűrűk amellett, hogy nagyon kedvesek, rendkívüli frissességgel kapcsolódtak a nemzetközi trendekhez, egy időben készültek fuchs+funke pillekönnyű, papírhajtogatást idéző Papton székével és Igor Marq origami inspirálta Nenen tálkájával, melyet a Coriannak tervezett. Lipóczki Ákoshoz hasonlóan a szuperdekoratív papírékszerei révén ismertté vált Gera Noémi is elszakad a nemesfémek világától, a Taste MOMEnts-en többek között eloxált alumínium gyűrűi és egy experimentális munkája, egy szívalakú viaszgyertya gyűrű képviselte, amely átmenetiségével zárójelbe teszi az ékszerek normatív tartósságát. Gera Noémi egyik gyűrűjét egy olyan selyemzsebkendővel „összeépítve“ mutatta be, amelyen egy magyar népdal szövege olvasható, utalva a hagyományok új kontextusba helyezésének fontosságára. Ezt a gesztust a USE tervezőcsapata is megtette, amikor 2005-ben az ún. magyaros kollekciójuk darabjai kapcsán visszanyúltak a hagyományos népi motívumokhoz A sorozat annak idején sikert aratott a new york-i Fashion Week-en – ezért is rendkívüli, hogy látható egy-egy darab a kiállításon ebből a legendás kollekcióból. A USE mellett a Je suis belle képviseli az elsőrangú és egyedi fashion designt . Dévényi Dalma és Kiss Tibi még csak tavaly diplomázott a MOMÉ-n, de a hagyományos szabásvonalakat átértelmező, játékos darabjaik jelenléte nem volt kérdéses a kiállításon. Ami az installációt illeti: a design lakoma képzeletbeli porondmesterei Je suis belle-egyenruhát viseltek.

Hasonlóan adta magát Pozsgai Fruzsina szobrainak tálalási módja is – az impozáns kerámia állatokat ugyanis főfogásként kínálták a kiállítás rendezői. Ezek a kézzel épített, szellemes tárgyak megmutatják, hogy a téves közvélekedéssel szemben igen is történnek izgalmas dolgok a Szilikát Tanszék háza táján is. Meggyőző erővel bír Barka Melinda fodrozódó porcelánszalagokból felépülő tálja is, amely az iparművészet határait feszegeti azáltal, hogy objektként áll a térben.

 

 

Nem volt könnyű feladat a képek és mozgóképek szervirozása. Ducki Tomek Életvonal című munkája egy antik szekrénybe integrált monitoron futott, míg Magyarósi Éva Hanne című kollázsfilmje az asztallapba süllyeszett, tükörfalú dobozban kapott helyet. A fotók esetében is el kellett szakadni a hagyományos prezentálási formáktól, hiszen a kiállítás nem élt a hagyományos prezentációs formával, a falra történő függesztéssel. Zana Krisztián lenyűgöző képei az intimitás maximumát jelenítik meg, ehhez alkalmazkodva a fotók az asztal síkja alá helyezett dobozok mélyén láthatók; föléjük hajolva zavarba ejtően bensőséges pillanatok szemtanúi lehetünk – utalva ezzel voyeur státuszunkra is. Mivel a másik fotográfus, Kudász Gábor Arion képei nagyon más irányt képviselnek, hiba lett volna azokat is ilyen módon installálni. A borzongatóan sivár, de ugyanakkor gyönyörű, ember nélküli terek, ipari létesítmények fotóit az asztalra állított impozáns darukra függesztették, jócskán megbolygatva ezzel a tálaláshoz kapcsolódó hagyományos gasztro-dramaturgiát.

A grafikusok többségének munkáit könyv-formátumban tekinthették meg a látogatók, amely persze, korántsem jelenti azt, hogy ez egy unalmas szekciója lenne a kiállításnak, például Stark Attila Kulocity című könyvét akár állva is szívesen végigbogarásszuk. A hazai művészeti szcéna üdvöskéjének képi univerzuma személyességétől válik szerethetővé – bár jellegzetes majom-figurái már-már branddé váltak és ezáltal talán kissé csökkent az erejük. A Kulocity mellett még számtalan könyvet lehetett kézbevenni, például Szöllősi Géza Taxidermia-albumát, amely a határtalan fantáziájú alkotó morbid vízióival ismertet meg. Bemutatásra került Sirály Dóri különös hangulatú Kiberiada-sorozata is, Baranyai Attila pedig a Football Odysseia sajátos világával csalt mosolyt az arcunkra. Olyan kiváló mese-illusztrátorokkal is megismerkedhettünk, mint Kasza Julianna vagy Kárpáti Tibor; ez utóbbi különleges installációt talált ki papír-alapú munkáihoz. Humoros grafikái egy-egy jelenetét megépítette LEGO-ból, ami szinte adta magát, hiszen a képei ugyanolyan elven szerveződnek – csak éppen vizuális építőkockákból, óriáspixelekből állnak.

 

 

A nagy lakomákon általában elkülönítenek egy asztalt a gyerekeknek, a Taste MOMEnts-en ezért Marton Zsolt grafikus volt a felelős – igaz, a vacsorán résztvevő képzeletbeli gyerekek feltehetően elég rosszakat álmodnának az ismert Disney-figurák anatómiáját feltáró rajzok láttán. Orlai Balázs tárgyainál is csak első pillantásra gondoljuk, hogy gyermekeknek készültek – ha jobban megnézzük őket világossá válik, hogy felnőttes gegeket rejtenek: pofon egyszerű poénokat, amelyek elmossák a határt formai és a fogalmi játékok közt.

Ha végigtekintünk a kiállításon, nyugtázhatjuk, hogy a látszólag össze nem illő alapanyagokból mégiscsak sikerült egy kimondottan könnyen emészthető menüsort összállítani, melyet a Design Hét keretében (október 4-től) az Iparművészeti Múzeumban is szerviroznak – érdemes lesz végigkóstolni!

Markó Barbara