MABE sorozat - Drávai Tamás

A Magyar Belsőépítész Egyesület vezetősége az éppen egy éve kezdődött belső szakmai vitán kívül ősszel új sorozatot indított, hogy a szakma jobban megismerhesse egymást és az egyének sokrétű tevékenységét. Id. Drávai Tamás építész, belsőépítész, szakíró fiával, a közgazdász ifj. Drávai Tamással Sobieski Tamás beszélgetett.

Ifj. Drávai Tamás közgazdász mutatta be édesapja, az idősebb Drávai Tamás belsőépítész, építész, várostervező pályafutását, aki 1962-ben végzett az Iparművészeti Főiskolán. Akkor még ehhez az intézményhez tartozott ez a képzés. Széleskörű munkásságának zöme ún. komplett építészeti-belsőépítészeti tervezés, ezen belül főleg a levéltári és kutatóintézeti témákra szakosodott. Szakmai és napilapokban írt cikkeiben a tervezés és a városrendezés kapcsolatát szorgalmazza.

Tanulmányai során művészi betűíró a Dohánybolt Vállalatnál, tervező grafikus az IBUSZ-ban. A diploma megszerzése után a hazai nagy tervező vállalatoknál dolgozott, de ettől függetlenül nagyon érdekelték a rekonstrukciók, programtervek, várostervezés, és egy idő után a pályázatokra is sor került, és szinte mindig mindenre beadott pályázatot. Terjedelmi okok miatt az ifjabb Drávai csak édesapja néhány munkáját tudta kiemelni, ezek közül emelünk ki hármat.

1968-ban Virág Csaba irányítása alatt két kollégájával részt vehetett a budai várnegyed egykori Fehér Galamb-ház rekonstrukciós tervezésében, ő az éttermet tervezhette meg (pl. cimbalmos szék, eredeti sótartók, mennyezetre függesztett kandalló stb.). 1971-ben kapta a megbízást a Szegedi Egyetem Biológiai Központjának megtervezésére, amelyből tudomása szerint csak egy szárny épült meg. A '80-as évek Linda című tévésorozatának egyik epizódjában pedig az ugyancsak 1971-ben általa tervezett Martinovits-, ma Kissvábhegyi körházak láthatók. A MOME 2012-ben arany díszoklevéllel ismerte el ötven éven át kifejtett értékes munkásságát.

A 90-es évektől saját tervező irodája, a SZÍN TÉR VN Bt. révén magánházakat tervezett és aktívan segítette felesége hazai és külföldi kiállításainak előkészítését, kivitelezését, szabadidejében pedig festett. És itt kell megemlíteni a Kossuth-díjas jelmeztervező és képzőművész Vágó Nelly nevét, Drávai Tamás feleségét, aki tavaly született 80 éve. Jelmezvízióira a szín- és formagazdagság, a rendkívül alapos kimunkáltság jellemző munkásságának kiemelkedő darabjait új koncepcióban mutatja be az erre a célra létrehozott exkluzív lakberendezési portfólió. Különös figyelemmel választotta ki azokat az alkotásokat, amelyek fiatalos, stílusos, elegáns megjelenést biztosítanak a kínálatban szereplő termékkör számára. Vágó Nelly életműve újraéled az egyedi design-transzformációnak köszönhetően.

Sobieski Tamás: Miért lett építész az édesapád? Szerinted mi vezérelte erre a pályára, hiszen a családban inkább a színházzal való kapcsolat dominált?

Drávai Tamás: Édesapám úszott, síelt és versenyszerűen evezett 4-es és 8-as evezős csapatban az Elektromos Művek színeiben. Már az érettségi után nyáron elszegődött betűíró grafikus tanoncnak. Az intézményes művésznevelés egyébként az 1870-es évekre nyúlik vissza. Akkor alakult az Országos Magyar Királyi Mintarajz Iskola és Iparművészeti Tanoda, hogy a különböző stílusokban járatos műiparosokat, bútoripari műfaragókat és építőipari díszítőszobrászokat képezzenek. 1898-tól az imitatív tevékenység helyett az építményes, konstruktív tervezők nevelése került előtérbe. 1904-ben nyári műhelygyakorlattal bővül az éves tanterv, megjelenik a lakberendező, díszítő festészet, ötvös szakirány. Édesapám a Magyar Iparművészeti Főiskolaként tovább működő intézményben grafikus szakon kezdte meg tanulmányait. Itt ismerkedett meg édesanyámmal, a későbbi jelmeztervező Vágó Nellyvel közös óráikon. Mivel hamar rájött, hogy az édesanyámra jellemző könnyed, laza vonalvezetés, a gyöngybetűs, köríves kézírás helyett a vonalas, szögletes írásmód és a szabad kézzel rajzolt tökéletes egyenes vonalak az erőssége, így fordult a belsőépítész szakosodás felé. Mindketten arra törekedtek, hogy az alkotás, valami újnak a létrehozása legyen a legfőbb cél, ezt jómagam is örököltem tőlük. Az alkotás öröme mindig jellemezte családunkat befektetett munkaórák és a nehézségek ellenére. A grafikus tanonc időkhöz tartozik egy anekdota. Édesapám legjobb barátja (a ma Prof. Emeritus Dr. Ritter László sebész) unszolására tréfás gyakorlatként így módosította egyszer a „Sohár Vilma zongoraórák 4–6-ig" feliratot: „Sohár Vilma pásztorórák 4-6-ig", és tökéletesen azonos betűkkel. Biztos volt tülekedés a felhívásra!

ST: Milyen cikkeket írt a Magyar Nemzetben édesapád?

DT: Igazi küzdő alkat volt, az igazság bajnoka, és ennek során elkerülhetetlenül belekerült egy-egy konfliktusba és kinyilvánította nemtetszését. Szakmai témákban ilyenkor ragadott tollat. Röviden összefoglalva a tervezés és a városrendezés kapcsolatát szorgalmazta. A teljesség igénye nélkül most csak néhányat tudok megemlíteni, például 1980-ban a Tatárdúlás vagy rekonstrukció címmel az 50 éves épületek tatarozási munkálataival kapcsolatos korabeli nehézségeket és ellentmondásokat tűzte tollhegyre. Vagy 1982-ben a Budai Vigalmi Negyed létrehozása mellett tört lándzsát a Margit-Apostol-Mecset utca háromszögében, de ezt ezúttal a HVG-ben részletezte, hogyan lehetne nyereségesen megteremteni több külföldi és sikeres példa alapján. Ugyanabban az évben már ő is törte a fejét, ismét a Magyar Nemzetben, hogyan lehetne meghosszabbítani a Balaton csak nyári idegenforgalmi kihasználását, és épkézláb, akkor persze egészen új, de kézenfekvő ötleteket javasolt.

ST: Laikus szemmel mely tervezései állnak a legközelebb hozzád? A Kádár-korszakban nemigen lehetett érvényesíteni az egyéni tehetséget (SOTE Nagyvárad téri Elméleti Tömb), de például Debrecenben a Fancsikai horgásztanya vagy a Martinovics-hegyi nyolclakásos körházak arra utalnak, hogy nagyon is lett volna benne „spiritusz".

DT: Nekem egyértelműen a JATE Biológiai Tömb Szeged (az Y ház) és a Várban a Fehér Galamb-ház belső kialakítása tetszik a legjobban, a hatalmas plafonról lelógó grillezővel, ami ma is jól mutatna bármely étteremben. Mindkettőben európai szintű, korát meghazudtoló a design, az ötletek és a funkcionalitás. Szeretem a letisztult formákat, de nem a minimalizmust. A spirituszt a tervpályázatok díjai, a sok államilag elfogadott beruházási opció is igazolja. Az más kérdés, hogy a kormánykörök és egyes érdekképviseletek nem csak az ő esetében változtattak rajta vagy akár meg sem valósultak a végén. (Ez úgy érzem, ma is pont ugyanígy van, lásd a Gerendai Károly által a Kolosy téri piac helyére elképzelt Octoberfest-projektet.) Apám egyébként már 36 éve megálmodta a Vigalmi negyedet. Ha Finta Józsefhez és Makovecz Imréhez hasonlóan saját építész irodát alapít, ahol egy csapat fiatal tehetséges tervező dolgozik, ma az én örökségemként még mindig életképes lenne, mert új színt vinnék bele saját elképzeléseim kapcsán. Lehet, sőt biztos, hogy elfogult vagyok, de apám szakmai és tehetségbeli képesség terén szerintem egyik építész mögött sem maradt el. Szüleim egyedül a vállalkozással járó rizikótól féltek, ezért bár saját projektjeikhez volt egy közös cégük, de továbblépni sosem mertek volna.

ST: A Fehér Galamb-ház restaurálása kapcsán megemlítetted, hogy mit szeretett nagyon édesapád a belsőépítészeti munkában. Mi volt az?

DT: Apám hitt a jó szakemberek csapatmunkájában. A Fehér Galamb projektben az építész és a  három belsőépítész kollégával ritka és igen produktív kollektív alkotói légkör alakult ki egymást segítő, a designt alaposan együtt átgondoló előzetes tervek alapján. A már említett grillező megoldásnak sokan csodájára jártak anno, nem véletlen volt egy igen kedvelt étterem, amíg át nem alakították. Ma Jamie Oliver éttermeként semmi újat nem tud felmutatni (de ez személyes véleményem).

ST: Hol tartasz a hagyaték feldolgozásában?

DT: A munka folyamatosan zajlik, és édesapám Facebook-oldalán jelenleg megtalálható minden elérhető tervrajz, információm vagy fotóm. 

Sobieski Tamás