Makovecz szigetvári Vigadójának befejezése

A szigetvári vigadó a Kádár-rendszer tanácselnökének megrendelésére kezdett el épülni a ’80-as évek végén. Kivitelezését ugyanaz a Lomnici Péter vezette, aki a százhalombattai templom és az 1992-es sevillai világkiállítás magyar pavilonjának építését is irányította. Makovecz Imrének ez volt az utolsó olyan épülete, ahol a kiviteli terveket is saját maga is rajzolta, később már a vázlatait fiatal munkatársai dolgozták fel.

Az épület két szárnya téglából épült vasbeton födémmel, és belsejében ragasztott fa tartószerkezeteket alkalmaztak. Az önhordó kupolarendszer Rudolf Steiner első Goetheanumának továbbgondolása. Az épület két tornya az életműben első ízben tükrözi Gaudí hatását. Makovecz korábban nem rajongott a katalán építész munkásságáért, de a fennmaradt vázlatrajzokon látszik, hogy miként jutott el egy barokk templomtoronytól a végül megvalósult megoldásig. A Gaudí-féle gondolkodás a szigetvári vigadó után is megmaradt, és Makovecz későbbi tervein is éreztette hatását. A közösségi ház első térrésze tehát ezt a barcelonai szecessziót idézi, hátsó felében pedig a steineri gondolatvilág jelenik meg.

Mezei Árpád (1902-1988) művészettörténész szerint az épületeknek alapvetően két típusa van. A déli cölöpház villaszerű, a mediterrán éghajlatra nyitott, úgymond a férfi princípium, míg az északi barlang, menedék típusú zárt épület a női princípium megfelelője. Mezei elmélete szerint az építészettörténetben ezek a típusok egymást váltva jutottak felszínre, ahogy példának okáért a romanikában a menedékszerű, a gótikában a cölöpjellegű építés volt az uralkodó. A két éghajlat között elfoglalt átmeneti jelleget képviselő hazai pozíciótól nem függetlenül Makovecz Imre képes volt e két építési típust egyesíteni, aminek Szigetvár a legjobb példája: belül a cölöpös tartószerkezet, kívül a barlangszerű kupola jelenik meg.

A rendszerváltáskor a vigadó már szerkezetkész állapotban volt, amikor a Szigetvár élére került új vezetés leállította a külső képében késznek tetsző, belülről szerkezetkész építkezést. Ez a ház állapotának romlásához vezetett. A város a 2000-es években kereste meg ismét Makovecz Imrét, rajta keresztül pedig Csernyus Lőrincet és Turi Attilát az épület befejezésének céljából, így megkezdődhettek az állapotfelmérések, illetve a funkció részleges újragondolása. Így például az egyszerű színházterem helyett ekkor már többfunkciós térre volt igénye a városnak. Az épület sorsát kiemelt ügyként kezelő polgármester halála és a város későbbi csődje miatt egy időre ismét elhalt a kezdeményezés.

2009-ben, a csődből való kilábalás után az akkori városvezetés folytatni kívánta az építkezést, de a terveket most is módosítani, korszerűsíteni kellett. Végül 2013. augusztus 20-án sikerült átadni egy működőképes, de még mindig nem teljesen kész épületet. A befejező ütemhez szükséges pénzre a város most pályázik. 

Az évek nem múltak el nyomtalanul: a hőszigetelés tönkrement, az épület elkezdett beázni, a nyílászárókat ki kellene cserélni. A ház többféle mai előírásnak sem felel meg. A jelenlegi felújítást lehetővé tevő uniós pályázat nem terjedhetett ki az épület minden elemére, és olyan ellenmondásos helyzet jött létre például, hogy a vigadó ma már teljesen akadálymentes, de a nyílászárókat ebből a pályázati pénzből nem lehetett kicserélni. 

A felújítással és az utólagos hőszigeteléssel kapcsolatos problémák sajnos nem csak Makovecz Imre épületeinél jelennek meg. Az előírásoknak megfelelő hőszigetelést a Vigadó tetején majd úgy lehet megoldani, hogy a régi héjalást felülről leszedik és a vizes részeket eltávolítják, de ez az épület egyedisége miatt komoly nehézségekbe fog ütközni. 

Az ötven vagy hatvan évvel ezelőtti, jelentős építészeti értéket képviselő épületeket hogyab lehet a mai korszerűsítési pályázatok keretében felújítani?

Hogyan lehet például egy kőből készült lábazatot megőrizni, miközben az az elvárás, hogy hőhídmentes legyen az épület? Vagy ott van például Jurcsik Károly orgoványi művelődési háza. Mit lehet vele kezdeni egy mai energetikai pályázaton? Lecseréljük műanyagra az eredeti fém ablakokat?

Erősen kétséges, hogy érdemes-e a viszonylag gyorsan változó szabványok miatt jelentős építészeti minőséget képviselő emlékeinket visszavonhatatlanul megváltoztatni, beáldozni. Ezek értékek, a magyar kultúra részei.

A jelenlegi uniós pályázatok pont azért kezelhetetlenek, mert olyan szabványokat használnak, amik itthon alkalmazhatatlanok, és nem engedélyeznek költségvetési eltéréseket már az engedélyezési tervekhez képest sem, miközben még a szigorú német szabvány is 20% mozgásteret enged. Sőt a kivitelezés során is marad még 10%. 

A ’70-es, ’80-as években emelt épületek mára elérték azt a kort, hogy újra pénzt kell rájuk költeni, különben lassan összedőlnek. Egy kistelepülés nem engedheti meg a magának, hogy faluházát felújítás helyett elbontsa. Sajnos az állandó karbantartás hiánya itt is előjön. Japánban a használatba vételi engedélyhez komoly dokumentációkat csatolnak, ami az épület állagmegóvási tervét is tartalmazza. Itthon is szükség lenne pénzre az épületek folyamatos karbantartásához. Ez gazdaságosabb lenne, mert egy leromlott állagú épületet helyrehozni jóval drágább, mint az állapotát folyamatosan szinten tartani.

Csernyus Lőrinccel Pásztor Erika Katalina beszélgetett, ennek részleteit legyezte és szerkesztette Fehér Gábor