Margitszigeti vadaskert

Építész: Kis Péter, Kruppa Gábor, Nyitrai Péter

Építész: Kis Péter, Kruppa Gábor, Nyitrai Péter

A Margitsziget Budapestnek egy olyan - valóságos és kulturális értelemben vett - szigete, amely "romlatlanságát" többé-kevésbé mindmáig megőrizte. A Városligethez hasonlóan - vagy annál még kifejezőbben - sokféle legendás képzetet támaszt a budapestiekben. Az egykori vadászterepen, amely összekötő kapocs volt az akkor még egymástól külön életet élő Buda és Pest között, később - mint menedékhelyek -, kolostorok épültek. Itt élt és vezekelt a sziget névadója, Szent Margit, a 13. században.

A Margitsziget ma európai hírű park, különleges és ritka faállománnyal, növényekkel, ezen kívül gyógyfürdőhely, vízisport-központ. A több évtizede működő vadaskert apróvadakat, hagyományosan magyar, de ritkaságszámnak számító háziállatokat bemutató elkerített kis terület a sziget keleti oldalán, a Duna part mellett található. Jelenleg csupán egyetlen kicsi ház áll rajta, a városligeti épületekhez hasonló, szintén kalotaszegi ihletettségű, meredek tetejű, amolyan kis "vadászlak". Körülötte szabadon él együtt kecske, birka, szamár, kacsa, páva, stb. A féltettebb madárfajták kis ketrecekben élnek, amelyek a parasztudvart övezik. Mindez kívülről körüljárható. A kisgyermekes családok számára szórakoztató létesítmény, egy kicsit emlékeztet arra az időre, amikor a szigetet még a Nyulak szigetének hívták, és rendszeresen vadászatokat tartottak rajta.

A mára jócskán lepusztult terület fejlesztésére készült terv, bár nem a megszokott formális eszközökkel, de mindenképpen arra törekszik, hogy az állatbemutató "vadaskert" jellegét hangsúlyozza. Ez egyben azt is jelenti, hogy a látogatók kötetlenebb és aktívabb kapcsolatba kerülhetnek majd az állatokkal, mert bejárhatják a területet. A tervezett kis faépületek - lóistálló, szénatároló - szigorúan funkcionálisak. Kalotaszegi formai motívumokat csupán a felújításra ítélt egykori faházikó mutat. Az új építmények tervezése során a Kós Károly-i építészet felidézésénél fontosabbnak bizonyult az értékes faállomány tiszteletben tartása és meghatározó szerephez való juttatása. A természetes környezet dominanciája miatt tudatosan szorultak háttérbe a kisépületek formai gesztusai, így az igazi hangsúly az egyszerű, de rafinált ötletekkel szerkesztett építmények esszenciális szépségére tevődött. A környezettel való harmónia kedvéért, de praktikus okokból is, az épületek farakásokat imitálnak: rétegelt-szerelt falszerkezeteik külső burkolata kerek fatörzsszeletekből van összeállítva, amely ily módon átszellőzik, az épületfizikai követelményeknek is eleget téve. A bejárati épület enyhén dől kifelé, ezzel a szokatlan mozdulattal téve hangsúlyozottá önmagát.

A hangulati-szerkezeti-funkcionális jelleg meghatározó: a hagyományos értelemben vett építészet feloldódik, megszűnik. Már csak erdészeti farakások léteznek. A kis faépületek helyénvalóságát a faszerkezet precíz csomópontjai, a részletek finom megoldásai igazolják. Ez esetben szó sincs véletlenszerűségről, sokkal inkább egy tervező-gazdálkodó ember pontosságáról és gondosságáról, amit az akkurátus farakás-szemléletben ölt testet.

---