Mesteriskola I. – Az előzmények

Az építész Mesteriskola történetén keresztül kirajzolódik az a hagyományrendszer, ami a mai napig nagy hatással bír a kortárs magyar építészet élvonalára, a külső szemlélők számára eddig mégis nagyrészt rejtve maradt. Cikksorozatunk első felében Karácsony Rita a MÉSZ Mesteriskola első három ciklusának történetét bemutató tanulmányát közöljük, melynek első részéből kiderül, milyen előzményei voltak az intézmény 1953-as megalapításának.

Mi is a Mesteriskola?

Mint annyi minden, a Magyar Építőművészek Szövetsége (MÉSZ) kötelékében alapított építész Mesteriskola sem létezhet előzmények nélkül. Amennyiben az 1970-es újrakezdéstől számítjuk történetét, akkor az 1953–1960 közötti első három évfolyam önmagában is előzménynek tekinthető. Olyan előtörténetnek ugyanakkor, amely szorosan összefügg a tíz éves kihagyás után újraindított továbbképzéssel, hiszen legfőbb elemei, alapvető céljai már az első időszakban határozottan körvonalazódtak és napjainkig átöröklődtek.

Az 1953-ban elindított Mesteriskola sem volt teljesen légből kapott gondolat, hiszen a 20. század első felében számos alkalommal felvetették már a hazai építész- és művészkörökben, hogy szükség lenne egy továbbképzést nyújtó intézményre, amely a fiatal tervező építészeket szólítja meg.

Jelen írás elsőként ezeket a kezdeményező lépéseket veszi sorra, majd pedig az 1953–1960 közötti korszak Mesteriskolájával foglalkozik. Megnézzük, miként válhatott a magasabb fokú szocialista realista építőművész-képzés központjából egyszerre csak szabadabb szellemi műhellyé – amely 1960-ra olyannyira szabad lett, hogy jobbnak látták beszüntetni.

Az első három ciklus történetének felvázolására a Magyar Építőművészet folyóirat publikációi és egyéb sajtóhírek, a MÉSZ elnökségi és vezetőségi üléseinek jegyzőkönyvei, a Mesteriskola Archívuma,[1] valamint az egykori mesteriskolások visszaemlékezései alapján vállalkoztunk. Noha viszonylag kevés forrás áll rendelkezésre – a tervezési feladatoknak csak a töredékét, és azt is publikációkból ismerjük –, az évfolyamok közötti alapvető különbségek ennyi információ alapján is jól kirajzolódnak. Ugyanilyen jól megfoghatók a közös pontok is, és talán ez az, ami a ma olvasója, mestere és mesteriskolás hallgatója számára a legtöbb tanulsággal szolgálhat.

Az előtörténet megismerése mindenkor segíthet a Mesteriskola létjogosultságának alátámasztásában, a közös célok időről-időre történő meghatározásában. Láthatjuk majd, hogy a továbbképzésnek ez a formája már a kezdetektől demokratikus keretek között formálódott – annak ellenére, hogy az 1950-es évek államberendezkedése cseppet sem volt demokratikus környezetnek nevezhető. Idősebb mester és fiatal tanítvány közösen gondolkodott a kiadott feladatokon a Mesteriskolában és a tervezőintézetekben, és közösen gondolkodtak magának az iskolának a működésén, tanrendjén is. Így válhatott idővel jó tanítványból jó mester, és mindez záloga lehetett az eredeti alapgondolatok továbbörökítésének is.

Az alábbiakkal tehát reményeink szerint közelebb kerülünk a felvetett kérdés megválaszolásához: mi is és honnan eredeztethető az építészek Mesteriskolája?

Építészeti mesteriskola alapításának gondolata a századforduló környékén

A mesteriskola, mint lehetséges továbbképző intézmény elindításának gondolata a legerősebben 1903 környékén merült fel, és rögtön hangos vitát szült a magyarországi építész- és művészkörökben. A javaslat előtérbe kerülésének mozzanatai, a támogatók és ellenzők táborának megnyilvánulásai, majd a vita elcsendesülése jól nyomon követhető a korabeli sajtóban, így ezeket a publikációkat hívjuk segítségül a történet nagy vonalakban végzett rekonstruálásához.

Első ízben Hauszmann Alajos, a Magyar Királyi József Műegyetem akkori rektora vetette fel nagy nyilvánosság előtt az építészeti mesteriskola esetleges szükségességét. Erre a Műegyetem 1903/04-es tanévének megnyitása adott alkalmat, melynek során rektori beszédében[2] azt is hangsúlyozta, hogy a végzett építészeknek jelenleg nincs lehetőségük itthoni továbbképzésre. Márpedig az építészképzés négy évfolyama nem tud annyi speciális ismeretet nyújtani, ami a magasabb szintű tervezési gyakorlatszerzést és a társművészetek, illetve a művészettörténet területén történő elmélyülést biztosítaná. A fiatal, ambiciózus építészek így vagy külföldi mesteriskolát, akadémiát kénytelenek látogatni, vagy az önképzés lehetőségével élhetnek.

1/9
A Kir. Józsefműegyetem megnyitása. Hauszmann Alajos műegyetemi rektor megnyitó beszédje, III. Építő Ipar, 1903. 10. 11. 261–262.

Hauszmann a problémára két megoldást is javasolt: egyrészt a műegyetemi építészképzés idejének felemelését öt évre – amit könnyebben megvalósíthatónak ítélt –, másrészt építészi akadémia vagy mesteriskola felállítását a már végzett építészek számára. Ugyanakkor a műegyetemi tanulmányok ötödik évfolyama is leginkább egy mesteriskolai képzéshez lenne hasonlatos, ugyanis "kizárólag tervezésre volna fordítható és a társművészetek behatóbb ápolását tenné lehetővé."

A felvetett gondolatot megragadva 1903 decemberében 300 építész, író, festő, szobrász, iparművész és műkedvelő aláírásával memorandumot terjesztettek a vallás- és közoktatásügyi minisztérium elé, melyben építészeti mesteriskola felállítását kérték. Az elképzelések azonban merőben különböztek Hauszmann nézeteitől. A leglényegesebb eltérés az volt, hogy a mesteriskolát egyetlen, nagy tekintéllyel bíró személy – mester – köré szervezték volna, akit meg is neveztek: Lechner Ödönben látták a magyar építészeti stílust megteremtő továbbképzés kulcsát.[3] A mintát egyértelműen a külföldi mesteriskolák – így a bécsi Képzőművészeti Akadémia Otto Wagner-féle iskolája[4] –, valamint a hazai festészeti és szobrászati mesteriskolák – Benczúr, Lotz és Stróbl epreskerti műtermei – jelentették, amelyek szintén egy-egy vezető köré épültek. A tervezet szerint a fiatal mesteriskolás építészek kisebb állami építkezések során szerezhetnék meg a szükséges gyakorlatot, és nemcsak a tervezésben, hanem a kivitelezésben is részt vennének.

3/9
Magyar Építészeti Mesteriskola. Budapesti Építészeti Szemle, 1903 (12. évf.) 24. füzet, 325–327.

A javaslatot azonban nem fogadta osztatlan lelkesedés. Már Berzeviczy Albert kultuszminiszter is fenntartásokkal kezelte: Lechner Ödön személye ellen nem volt kifogása, de az új építészeti stílus megteremtésére irányuló törekvések mindegyikével nem tudott maradéktalanul azonosulni.[5] A tervezetet végül a Magyar Képző­művészeti Tanácsnak adta ki tanulmányozásra és véleményezésre.

A memorandummal a Magyar Építőművészek Szövetsége is foglalkozott egyik gyűlése alkalmával, amelyen Hauszmann fejtette ki álláspontját. Megkérdőjelezte, hogy a mesteriskolát mindösszesen egyetlen személy építészete és kizárólagosan a nemzeti irány határozná meg, illetve azt is, hogy épülő műveken kísérleteznének a hallgatók. Az intézmény felállításában és szervezésében szerinte a MÉSZ-nek vezető szerepet kellene vállalnia, azonban ezt a mozgalmat nem támogathatja jelen formájában.[6]

A Képzőművészeti Tanács részéről Fittler Kamill véleményezte a javaslatot, aki a mesteriskola felállítását egyértelműen ellenezte. Úgy gondolta ugyanis, hogy egy nagyobb irodában való elhelyezkedés egy fiatal építész számára felér egy mesteriskolai képzéssel, illetve hogy a sajátos nemzeti stílus kialakítását nem lehet erőltetni, mesterséges úton megvalósítani, "hanem ez a nemzeti építőművészet önmagától megszülethetik 2-3 generáció komoly, céltudatos, lelkes törekvései alapján." A már kialakult mozgalmat viszont felhasználta volna, méghozzá arra, hogy a valóban reformálásra szoruló műegyetemi építészképzésen változtassanak, és azt sem tartotta kizártnak, hogy a Műegyetemen belül, vagy ahhoz kapcsolódóan mesteriskolához hasonlatos továbbképzést is szervezzenek.[7]

A kezdeményezések ezzel 1904 elején el is haltak, azonban a mesteriskola témája időnként a későbbiekben is elő-előjött.

Két világháború közötti kezdeményezések az építészeti mesteriskola alapítására

A két világháború között az építészeti mesteriskola létesítése majdnem realitássá is vált, azonban miután az indítványozás a Tanácsköztársaság időszakához kötődött, a diktatórikus berendezkedés bukását követően ez a terv is bukásra volt ítélve.

Ugyanakkor 1919 tavaszát megelőzően is szóba került már az iskola-alapítás gondolata. 1916-ban például Kertész K. Róbert tartott előadást a Magyar Mérnök és Építész Egylet építész szakosztályán, annak elnökeként a nemzeti építőművészetről. Az előadás során a mesteriskola szükségességére is kitért, hangsúlyozva, hogy az állam feladata lenne ennek felállítása, hogy az ifjú tehetség "gondatlanul művészete be­tetőzésén munkálkodhasson."[8] Merthogy a festészethez és a szobrászathoz hasonlóan az építészet is művészet, amiről sokan hajlamosak megfeledkezni.

Az 1919-es reformtervezet az egész műegyetemi építészképzés átalakítását célozta meg, és ennek keretében került volna sor az építészeti mesteriskola elindítására is. A reform során – amelyet az Építész Osztály március 1-jén hagyott jóvá – új tanszékeket terveztek felállítani, melyek vezetésével új oktatókat bíztak meg (Lessner Manó, Málnai Béla, Pogány Móric, Hikisch Rezső, Kozma Lajos, Éber László).[9] Elhatározták továbbá azt is, hogy "egy ötödik /művészi/ nem kötelező évfolyam állíttassék fel a művészi tehetséggel bíró végzettek részére."[10] A részletes reformjavaslatból azonban kiderül, hogy valójában abszolutóriumhoz kötötték volna csak a felvételt, a végszigorlat meglétére nem lett volna szükség. A jelentkező szabadon választhatott volna a tervezéssel foglalkozó oktatók közül, hogy kinek a személyes vezetése mellett szeretné elvégezni a tervezési gyakorlatokat. Ezek a gyakorlatok egyrészt "művészi megoldást igénylő építészeti tervezések", másrészt a társművészetekhez köthető feladatok, illetve az "építészettel kapcsolatos iparművészeti tervezések" lettek volna. Ezen kívül szabadon hallgatható előadások képezték volna a tananyag részét a belsőépítészet, a modern építészeti problémák, a kertépítészet, a lakáskultúra és az általános műtörténet témaköreiben. A művész évfolyam vagy mesteriskola elvégzését követően a hallgatók bizonylatot kaptak volna, amelyet az építész oklevelükre is rávezettek volna.[11] Az új tanszékek szervezését 1919 áprilisában meg is kezdték, és ősztől indult volna a műegyetemi építészképzés kötelékében elgondolt, egyéves mesteriskolai oktatás is, mindezt azonban magával sodorta a Tanácsköztársaság bukása.

1930-ban épp az 1919-es tervezet kidolgozásában részt vevő Pogány Móric hozakodott elő ismét a mesteriskola ügyével a Lechner Ödön Társaság Lechner-emlékünnepélyén. A korábbi irányokhoz hasonlóan ő is két módot látott a továbbképzés elindítására: vagy egy, a műegyetemi kereteken belül működő egyéves képzés, vagy pedig egy teljesen független, Lechner Ödön nevére keresztelt szabadiskola formájában vélte megvalósíthatónak.[12]

1930 körül persze már nagy valószínűség szerint a modern építészet egyre erőteljesebb hatása jellemezte volna a tervezett mesteriskolát is, ahogy ekkoriban a műegyetemi építészképzésben is nyitni kezdek a modernebb, letisztultabb alaprajzi rendszerek és formák irányába.[13] A változások az egyetemi építészképzésben mindenekelőtt Kotsis Iván nevéhez kötődtek, aki 1930-ban az építésznevelés reformja kapcsán érintőlegesen a továbbképzés kérdéskörével is foglalkozott. Mesteriskolai vagy akadémiai képzés helyett azonban jobbnak látta, ha a műegyetemi építészetoktatás tagozatokra osztásával oldják meg a problémát: tehát az alkotás és a művészetek iránt fogékonyabb hallgatók az egyetemi évek alatt szerezhettek volna speciális ismereteket a tervező vagy építőművész tagozaton.[14]

Ennek ellenére a két világháború közötti időszakban a mesteriskola és a tagozati rendszer sem tudott eljutni a megvalósulásig, csak az 1950-es évek elején nyílt erre lehetőség – egy már teljesen más politikai és kultúrpolitikai környezetben.

Karácsony Rita

A cikk a Mesteriskola 1953-2023 kiadványban megjelent A MÉSZ Mesteriskola első három ciklusának története 1953–1960 című tanulmány első része. Kiadta az Építész Mester Egylet, szerkesztő: Götz Eszter.

Szerk.: Hulesch Máté

[1] Dobai János vezetésével végzett gyűjtőmunka, 2021–22

[2] A Kir. József-műegyetem megnyitása. Hauszmann Alajos műegyetemi rektor megnyitó beszédje, III. Építő Ipar, 1903. 10. 11. 261–262.

[3] A memorandum szövegét lásd: Magyar Építészeti Mesteriskola. Budapesti Építészeti Szemle, 1903 (12. évf.) 24. füzet, 325–327.

[4] Csáki Tamás: Árkay Bertalan és Peter Behrens bécsi mesteriskolája.

[5] Képzőművészek a kultuszminiszternél. Budapesti Hírlap, 1903. 12. 18. 11.

[6] Bobula János: Építőművészek mesteriskolája. Budapesti Építészeti Szemle, 1904. 01. 01. 2–3.

[7] Fittler Kamill: Magyar építőművészet. Budapesti Hírlap, 1904. 02. 23. 1–3.

[8] Lázár Béla, Dr.: A magyar nemzeti építőművészet. Az Est, 1916. 05. 18. 9.

[9] Héberger Károly, Dr. (szerk.): A Műegyetem története, 1782–1967. II. kötet, Budapest, 1979, 459.

[10] BME OMIKK Levéltár, Rektori Tanácsülési Jegyző­könyvek, 1919. március 4.

[11] BME OMIKK Levéltár, Rektori Tanácsülési Jegyzőkönyvek, 1919. március 4., melléklet, Möller István: Javaslat az építészetoktatás reformjáról

[12] Új, modern, szabad építészgeneráció építse fel a magyar holnapot!" – Építészeti mesteriskola felállítását sürgette Pogány Móric a keddi Lechner-emlékünnepélyen. Pesti Napló, 1930. 06. 11. 7.

[13] Karácsony, Rita – Vukoszávlyev, Zorán: “Conservative Progression": The influence of the Modern Movement on Hungarian architectural education during the interwar period. Architecturae et Artibus, 2019, 3. 42–53.

[14] Kotsis Iván, Dr.: Építésznevelés a Műegyetemen. Tér és Forma, 1930, 4. sz. 192–193. Kotsis a tagozatokra vonatkozó javaslatát egyébként már egy évtizeddel korábban, 1919 őszén előterjesztette. (Kotsis Iván, Dr.: Javaslat a műegyetemi építészetoktatás tanmenetének módosítására. Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye, 1919. 12. 14. 232–234.)