Épülettervek/Hallgatói terv

Moszkvai utca, stop-motion színdarabbal – Szegál Valéria diplomamunkája

1/13

A Theatroforum munkái az RCA animációs stúdiójában. Fotó: Szegál Valéria

A Theatroforum munkái az RCA animációs stúdiójában. Fotó: Szegál Valéria
A Theatroforum munkái az RCA animációs stúdiójában. Fotó: Tom Brownill
A Theatroforum munkái az RCA animációs stúdiójában. Fotó: Tom Brownill
A Theatroforum munkái az RCA animációs stúdiójában. Fotó: Szegál Valéria
A Theatroforum munkái az RCA animációs stúdiójában. Fotó: Tom Brownill
A diplomamunka kiállítása az RCA-n. Fotó. Szegál Valéria
Vali a Royal College of Art diplomázásán, a prezentált munkával
A Csehov Sirályához készített animációs film kockája. Fotó: Szegál Valéria
A Csehov Sirályához készített animációs film kockája. Fotó: Szegál Valéria
Theatroforum, filmrészlet
Theatroforum, filmrészlet
Theatroforum, filmrészlet
Theatroforum, filmrészlet
?>
A Theatroforum munkái az RCA animációs stúdiójában. Fotó: Szegál Valéria
?>
A Theatroforum munkái az RCA animációs stúdiójában. Fotó: Tom Brownill
?>
A Theatroforum munkái az RCA animációs stúdiójában. Fotó: Tom Brownill
?>
A Theatroforum munkái az RCA animációs stúdiójában. Fotó: Szegál Valéria
?>
A Theatroforum munkái az RCA animációs stúdiójában. Fotó: Tom Brownill
?>
A diplomamunka kiállítása az RCA-n. Fotó. Szegál Valéria
?>
Vali a Royal College of Art diplomázásán, a prezentált munkával
?>
A Csehov Sirályához készített animációs film kockája. Fotó: Szegál Valéria
?>
A Csehov Sirályához készített animációs film kockája. Fotó: Szegál Valéria
?>
Theatroforum, filmrészlet
?>
Theatroforum, filmrészlet
?>
Theatroforum, filmrészlet
?>
Theatroforum, filmrészlet
1/13

A Theatroforum munkái az RCA animációs stúdiójában. Fotó: Szegál Valéria

Moszkvai utca, stop-motion színdarabbal – Szegál Valéria diplomamunkája
Épülettervek/Hallgatói terv

Moszkvai utca, stop-motion színdarabbal – Szegál Valéria diplomamunkája

2020.03.30. 08:03

Projektinfó

Szerzők:
Kovács Dániel

Földrajzi hely:
Moszkva, London

Építészek, alkotók:
Szegál Valéria Laura

Theatroforum

Tervezés éve:
2019

Építés éve:
2019

Stáblista

Tervező: Szegál Valéria 

Intézmény: Royal College of Art

Az ADS6 oktatói: Clara Kraft Isono, Satoshi Isono, Guan Lee

Szegál Valéria tavaly végzett a londoni Royal College of Art építész mesterképzésén, diplomamunkáját pedig a Wallpaper* beválogatta a 2020-as Graduate Directory-ba – azaz voltaképp az év 12 legjobb építészdiplomája közé. Egy moszkvai köztér átformálása színházi eszközökkel, az orosz avantgárd szellemiségében, mindez stop-motion animációs filmen prezentálva… Az izgalmas munkáról kérdeztük a tervezőt. 

Szegál Valéria Laura Budapesten élő orosz családban született, a városban nőtt fel és a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban érettségizett 2012-ben. Ezt követően négy évig Manchesterben élt, itt végezte el az építészeti alapképzést is, majd másfél évig a Hawkins/Brown építészirodában dolgozott, Londonban. Ezt követte a jelentkezés a Royal College of Art (RCA) építészeti mesterképzésére, ahol tavaly végzett. 

Vali a Royal College of Art diplomázásán, a prezentált munkával
7/13
Vali a Royal College of Art diplomázásán, a prezentált munkával

Nem is akárhogyan: Theatroforum című diplomamunkáját a világ egyik legismertebb designmagazinja, a Wallpaper* beválogatta az év legjobb hallgatói munkái közé. Frissen végzett építész vagy designer számára nehezen képzelhető el komolyabb siker a szakmai médiában, mint bekerülni a Wallpaper Graduate Directory válogatásába. A világszerte olvasott lap hét kategóriában mutatja be azokat a diplomamunkákat, amelyeket a szerkesztők a legizgalmasabbaknak ítélnek. Az építészeti kategória 12 kiválasztottja közt idén az RCA-n diplomázott Szegál Valéria mellett többek közt a TU Delft, a Bartlett, az AA, az amerikai Harvard és a hongkongi egyetem végzett hallgatói szerepelnek (a tágabb válogatásban egyébként két másik magyar is feltűnik, vizuális kommunikáció kategóriában: a MOME-n diplomázott Csocsán Laura és a svájci ÉCAL-on végzett Molnár Dávid). 

Valéria diplomamunkája azt vizsgálja, hogyan képes egy színházi előadás átformálni a városi teret. A moszkvai körút mentén található térre évente visszatérő színielőadás nem csak az autós közlekedés egyeduralmát hívja párbajra, de visszahozza az emberi léptéket a történelemtől elgyötört, arctalan sztálinista és kapitalista épületekről uralt térbe. A beavatkozás részeként a tervező állandó platformokat és hidakat javasol a helyszínre, amelyek alkalmanként színpadként és nézőtérként, a mindennapokban pedig gyalogos infrastruktúraként működnek. Az elképzeléshez egyedi prezentációs metódus: hosszú munkával készített animációs videó párosult. Valériát minderről e-mailben kérdeztük.

 

Építészfórum: A Royal College of Art-on készült diplomamunkád egy tervezett esemény installációja, amely egyszerre jelent visszatérő beavatkozást a moszkvai városlakók életébe, illetve egy jelenleg alapvetően autós közlekedésre használt köztér átformálását. Szóval elég komplex gondolat. Hogyan jutottál el eddig a témáig?

Szegal Valéria: A Royal College of Art, mint sok angol egyetem, a mesterképzés utolsó évében szabadon választhatóvá teszi a diplomamunka témáját. Bár egy tradicionálisabb, épülettervezői projekt is teljesen megállná a helyet, az RCA ösztönzi a diákokat az építészeti szakismeret kiszélesítésére.

Az építész szak Architectural Design Studiókra, ADS-ekre bontva működik, egyenként körülbelül 14 diákkal. Az idei ADS-ek listája ad egy kis betekintést az egyetem rendszerébe, de lényegében minden egyes ADS egy sajátos témával foglalkozik. 

Az utolsó évemben az ADS6 nevű csoportba kerültem, ahol a három oktató kifejezetten ösztönzi a diákokat, hogy teljesen önállóan építsék fel mind a témát, mint a design részt. Ezen felül minden diáknak az év során ki kell fejlesztenie a projekt mögötti, gondosan érvelt és megszerkesztett narratívát. 

A témakör teljes szabadsága egyszerre felszabadító és rettenetesen stresszes. Hogyan kezdjünk neki egy egyéves projektnek, üres vászonnal? 

A Theatroforum munkái az RCA animációs stúdiójában. Fotó: Szegál Valéria
1/13
A Theatroforum munkái az RCA animációs stúdiójában. Fotó: Szegál Valéria

Ha nincs megadott téma, érdemes egy olyan hellyel, problémával, helyzettel kezdeni, amiről már így is tudunk keveset, vagy valamiért vonz a témakör. Így alakult, hogy a csoportomban a Peruból, Hongkongból, New York-ból származó barátaim mind az otthonukkal kezdték a kutatást. Számomra Magyarország jött fel, mint lehetséges kezdőpont. 

Budapesten születtem és nőttem fel, viszont orosz családban. Az egyetem alatt sokat gondolkodtam ezen a kettős identitáson, amiben valójában sem magyar, sem orosz nem vagyok, de ugyanakkor valahogy mindkettő. Így alakult, hogy – két hónapnyi, a tanárokkal közös keresgélés, heti két tutorial után – végül az orosz avantgárd időszakának színházi díszlettervezését kezdtem kutatni a projekthez. 

A kutatásaim során kifejezetten érdekelt az 1920-as évek színházi díszlettervezése, nagyon izgalmasnak találtam ezt az időszakot általánosságban és művészettörténeti szempontból is. Miközben Európában is zajlott az avantgárd, Oroszországban ez teljesen összeolvadt a szocialista forradalom politikai hátterével, így az abban az időszakban alkotott művek érdekesen tükrözik a megújuló, sokszínű gondolkodást. Rengeteg liberális, kreatív és modern ötlet és alkotás született egy viszonylag rövid, kábé 15 éves időszakban. Ez sajnos félbeszakadt 1932-vel, amikor a szocialista realizmus lett a Szovjetunió hivatalos művészetformája, és büntették az ezen kívül alkotókat. Ebben az értelemben ez egy páratlan időszak Oroszország művészettörténetében, és engem érdekelt a kérdés: hogyan lehet ez a formai és esztétikai világ releváns a mai Oroszország kontextusában. 

Erre a viszonylag bonyolult kérdésre igyekeztem válaszokat keresni a projekt során. Az eredmény nem feltétlen a tökéletes válasz – de a határidő az határidő…

ÉF: Mennyire jellemző az egyetemen ez a szemléletmód, amit részleteztél? 

SZV: Az RCA-ban népszerű az az álláspont, hogy ez az évezredes szakma, ami folyamatosan fejlődött az idők során, mindig is összefonódott szociális, politikai, technológiai és környezeti tényezőkkel. Vagyis egy építész munkája nem merül ki egy épület fizikai és anyagi megtervezésében. Ezt a gondolatmenetet követve a mai építészeknek a mai példátlanul komplikált világban még inkább széles a hatóköre. A kérdés az, hogyan tudjuk építészként a „skilljeinket" felhasználni az épületeken túl. 

A Theatroforum munkái az RCA animációs stúdiójában. Fotó: Tom Brownill
5/13
A Theatroforum munkái az RCA animációs stúdiójában. Fotó: Tom Brownill

Erre mondanék egy példát. Egy londoni építészirodát, az Architecture 00-t felkértek egy iskola átépítésére. Az iskola túlzsúfoltságára hivatkozva azzal bízták meg őket, hogy alakítsák át a meglévő épületet, a programban egy új szárny építése is szerepelt. Az Architecture 00 pár hét megfigyelés után arra jutott, hogy a túlzsúfoltságot nem az épület mérete okozza, és valójában elég hely van a meglévő gyerekeknek. A problémát az okozza, hogy minden szünetben minden gyerek egyszerre jön ki a folyosóra. Így az építészek ahelyett, hogy több százezer fontos építkezésbe kezdtek volna, kifejlesztettek egy új csöngetési rendet, ami eltolta az osztályok között a szünetet. 

A fenti példa talán nem egy egetrengető zsenialitás mutatója, de számomra arról beszél, hogy hogyan tudjuk a tervezési, szervezői, logisztikai tudást, amit az építészeti oktatás során szereztünk, más területeken alkalmazni. Ha az iskola a csöngetési rendet szerette volna átformálni, valószínű nem egy építészirodát kérnek meg rá – de mégis ideális eredmény született. 

A saját munkáim közül erre talán a mesterképzés első évében írt disszertációm lehetne példa. Ez kicsit már, mint otthon a szakdolgozat – egy tízezer szavas esszét jelent, ami segítheti a Design Studióban végzett munkát, ugyanakkor sokan épp arra használják ezt, hogy valami teljesen más témával tudjanak foglalkozni. Én a moszkvai metróról írtam, azzal az alcímmel: „Az államhatalom nem kívánt következményei az épített környezeten átszűrve". Ez lényegében a moszkvai metró történeti elemzése; és különösképpen azt próbáltam vizsgálni, hogyan értelmezte a szimbolikáját a moszkvai lakosság. Persze a mintainterjúk a családomra és a barátaimra korlátozódtak, de az elemzésembe bekerült a metró popkulturális megjelenése, a városi legendák feltérképezése és a környezetpszichológiai elemzés, az emberek fizikai helyekhez való kötődéséről és ennek hatásairól a nemzeti identitásra. Ja, és pár rövid, fiktív történetet is írtam, hogy illusztráljam a városi legendák valóságközeliségét.

Röviden: egy infrastruktúra-rendszer elemzése egybekötődött a szociális háttérrel, ami figyelembe vette a történelmi, esztétikai és érzelmi faktorokat is.

ÉF: A storytelling, mint építészeti prezentációs eszköz, Magyarországon nem számít bevettnek. Hogyan jutottál el odáig, hogy ilyen sajátos módon mutasd be a diplomamunkád?

SZV: Nálunk a tanév struktúrája előírja, hogy szeptembertől januárig kutatómunkát végezzünk. Ebben az időszakban nincs elvárás semmilyen „igazi" tervezői munka bemutatására, és a fókusz a téma definiálására, az érdeklődési kör leszűkítésére, illetve az év hátralevő részének strukturálására esik.

Ebben a kutatóidőszakban sokat elemeztem az orosz avantgárd színházi előadásait, különösképpen a konstruktivista darabokat. 

Ezt követően elkezdtem összeállítani egy formakatalógust, amiben olyan alapvető, absztrakt építészeti formákat gyűjtöttem, mint a fal, a lépcső, a nyílás. A katalógus következő lépése ezen formák kombinálása volt, valamilyen történeti narratíva alapján. Az ötletem az lett, hogy ha vesszük ezeket az alapformákat, és különbözőképp összeállítjuk őket, a kombinációkkal leírhatunk, illetve elősegíthetjük különböző érzelmi és történeti helyzetek létrejöttét. Csak egy példa: sok különböző vastagságú oszlop sűrűn egymás mellett levő kombinációja elveszettségre, kétségbeesett kiútkeresésre utalhat, míg ha az oszlopok másik oldalát erős fehér fénnyel megvilágítjuk, a „fény az alagút végén"-szerű, bizakodó effektust érjük el.

A gyakorlat során elkezdett kialakulni egy térbeli tervezési módszertan, amit ki akartam próbálni élőben is. Így fogtam egy Csehov-drámát, A sirályt, és készítettem egy adaptációt a fent részletezett elvek alapján. Az animációs prezentáció abból indult ki, hogy ha a formai kombinációk mozdulatlanul is új karaktert biztosítanak, mi történik, ha elkezdenek mozogni? Arról nem is beszélve, hogy egy színházi darab összeállítása magától értetődően dinamikus, kinetikus és nagyon számít az időérzék is.


 

Az év második felének feladata: a városi léptékű alkalmazás során adta magát egy újabb animációs film elkészítése. 

Az egyik tanárom, Clara Kraft Isono az építészeti tanulmányok után filmmel kezdett el foglalkozni, és ő volt a fő mentorom az animációk elkészítésében. Bár ő erősen ösztönzött minket a film, mint kutató- és prezentációs eszköz használatára, azt tanultam tőle, hogy csak akkor érdemes ezt megtenni, ha más eszközzel nem tudjuk bemutatni a tulajdonságokat, amiket szeretnénk. Ha egy rajzzal, makettel vagy esszével is meg tudjuk tenni, akkor nincs értelme a filmhez nyúlni. 

Az én esetemben nagyon fontos volt bemutatni, ahogyan a színházi esemény, a látogatók, járókelők, dolgozók, autósok, buszvezetők és maguk az általam tervezett új szerkezetek mind együtt léteznek a téren. Ezen felül is kulcsfontosságú volt a számomra, hogy mi történik a térrel a transzformáció előtt, közben és után, tehát az idő érzékeltetésére is igyekeztem koncentrálni – amire a film az egyik legjobb eszköz. 

ÉF: Mesélnél egy kicsit a videó elkészítésének folyamatáról?

SZV: Rengeteg időbe telt a tervezés és az előkészületek, majd egy hétig készítettem a fotóanyagot. A végső film több mint tízezer fényképből áll össze, amit egy hétig vágtam és szerkesztettem. A zenét egy nagyon tehetséges ismerősöm írta az instrukcióim alapján. 

Óriási kiváltságnak tartom, hogy az RCA-nál tudtam mindezt megtenni. Az animációs stúdióhoz hetekig saját kulcsom volt, és mondhatni: beköltöztem minden eszközömmel és a makettekkel együtt. Az animációs stúdióban minden rendelkezésre állt: kamera, fény, állvány, animációs szoftver, háttéreszköz, valamint bármikor bemehettem a hang-, fény-, animáció- vagy mozgókép-technikushoz informális tanácsért vagy segítségért. A díszlet gyártásához szintén sok segítséget kaptam, volt olyan hétvége, amikor anyukám, öcsém, barátom és két barátnőm ült a stúdióban és vágtak, ragasztottak, festettek, ahogy kértem. 

A Theatroforum munkái az RCA animációs stúdiójában. Fotó: Tom Brownill
3/13
A Theatroforum munkái az RCA animációs stúdiójában. Fotó: Tom Brownill

Az előkészületek során igyekeztem minél részletesebben megtervezni a jeleneteket. Kiváltképp nehézséget okoztak az esti jelenetek, ahol a stúdiófények nem sok segítséget nyújtottak. Hetekig vásároltam a legkisebb fényeket, amiket találtam. Voltak makett-kisvasúthoz használható utcalámpák, amiket a makett alapjába fúrva az alsó oldalon párhuzamos kötéssel összehegesztettem, és volt esküvőitorta-dísz, ami saját icipici elemmel működött…

A legizgalmasabb rész számomra maga a forgatás volt, ahol fényképenként tologattam a kisautókat, szerkezeteket, emberek és díszleteket. 

ÉF: Szükséges volt hagyományos építészeti terveket is készíteni a videó mellé? Hogyan nézett ki a diplomázás folyamata? 

SZV: Az igazság az, hogy a film készítése teljesen elvette az időt a rajzolástól. Nagyon szerettem volna több rajzot is elkészíteni, de a végén kifutottam az időből és a filmre koncentráltam teljesen, hogy legalább az kész legyen!

Az utolsó pillanatokban még mindig ment a vágás, amit különösen megnehezített, hogy úgy döntöttem: a vizsgára három egymás melletti képernyőn mutatom be a filmet, az azt megelőző prezentációval együtt. A három képernyő egy előre komponált sorozatban mutatta a jeleneteket, néha egyszerre, néha egymást megvárva, néha kollázsszerű képekkel párhuzamosan.

Ezt a verziót később összevágtam egy képernyőre, hogy egyszerűbb legyen az interneten bemutatni, és másoknak továbbítani. 

A diplomamunka kiállítása az RCA-n. Fotó. Szegál Valéria
6/13
A diplomamunka kiállítása az RCA-n. Fotó. Szegál Valéria

A diplomavizsga harmincperces – húsz percünk van prezentálni, amit tíz percnyi kérdés követ a tanszékvezetőtől és a külső kritikusoktól. Minden diáknak jár egy 3x2,5 méteres falfelület, ezt és a padlót úgy használjuk, ahogyan szeretnénk. Mindezt előző este kell elkészíteni, ami igazi cirkuszi mutatvány, hiszen minden nap vizsgák folynak, tehát az előző nap vizsgázottaknak le is kell építeniük, amit összetettek, mielőtt mi hozzákezdhetnénk. Az audio-videó felszerelést pedig még ezt megelőzően le kell vadászni egy igazi dzsungelharchoz hasonló jelenetben – a lényeg: káosz uralkodik az épületben, de a vizsgára valahogy mindig összejön az egész. 

ÉF: Szerinted minek köszönhető a diplomamunkád nemzetközi sikere?

SZV: Bár ahogy írtam is: nálunk ösztönzik az önálló projektfejlesztést és prezentációs szabadságot, de azért az animációs film még mindig viszonylag szokatlan, mint prezentációs eszköz, és a téma sem annyira mindennapi. Igyekeztem úgy pozicionálni magam, mint egy nyugati designer, akinek van valamennyi belátása az orosz kultúrába, de nem próbáltam úgy tenni, mintha szakember lennék a témában. Ebből a szempontból a munkám mélyem személyes és szubjektív, de remélem, hogy ez kevésbé a hátránya, mint az előnye. Talán ez a személyes hozzáállás teszi sikeressé a projektet. Meg hát nagyon sok meló volt a film elkészítése…

ÉF: Úgy tudom, jelenleg 3D artistként dolgozol Londonban. Mesélnél kicsit a munkádról? Milyen területekkel foglalkozol, hogyan egyeztethető ez össze az építészeti tanulmányokkal? Tervezel klasszikus építészeti munkát is vállalni?

SZV: Az egyetem után nem voltam benne biztos, mivel szeretnék foglalkozni. Nagyon sokan építészirodában helyezkednek el, de szerintem az RCA egyik legnagyobb erőssége pont abban a mentalitásban rejlik, amit elmeséltem: hogyan hasznosítsuk építészeti tudásunkat máshol? 

Nyáron felkerestek egy londoni kreatív ügynökségtől, ahol hét hónapja kezdtem dolgozni, mint „architectural designer" vagy 3D designer. Itt főleg ideiglenes struktúrákat tervezünk kulturális és céges eseményekre, rendezvényekre, a koncertszínpad-tervezéstől luxusautót bemutató pavilonokig és fesztiválokon megjelenő installációkig. 

A koronavírus miatt most nagyon kevés a munka – a legtöbb rendezvényt és eseményt lemondták, úgyhogy most van időm gondolkozni. Az igazság az, hogy szeretnék a színház felé elmozdulni. Nem zárom ki a klasszikus értelemben vett építészmunkát, de úgy érzem, ez most jó időszak több irányt kipróbálni. 
 

Vélemények (0)
Új hozzászólás

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk