Műemlékvédelem, stratégia, célok

Hónapok óta egyre gyűlnek a felhők a magyar örökségvédelem egén. Rácz Miklós, a Régi Épületek Kutatóinak Egyesületének tagja a készülő örökségvédelmi stratégiával kapcsolatos kérdésekre reagál, azokat gondolja tovább és fejti ki bővebben írásában – egy jövőbeli „szerethető műemlékvédelem" kialakítása érdekében.

A közelmúltban a magyarországi örökségvédelem – elsősorban a műemlékvédelem – aktuális kérdéseit, problémáit érintő kerekasztal-beszélgetést szervezett a Magyar Nemzet c. napilap (2012. aug. 18. szombat, 30-31. o.). A szakminisztérium által ez évben elkészítendő új örökségvédelmi stratégiára már több alkalommal utaltak a szakmai irányítók, ezúttal az is elhangzott, hogy még tisztázandó a stratégia célja. Az újság által felvetett kérdések és a szóba került témák valóban az örökségvédelem mai „sorskérdései" és ezek, valamint a kontextus, amelyben ma felmerülnek, több esetben érdemesek továbbgondolásra, illetve bővebb kifejtésre. Erre szeretnék kísérletet tenni a következőkben, elsősorban a műemlékvédelemre koncentrálva.

Szakmai – tudományos – feladatok a műemlékvédelemben
A műemlékvédelemben alkalmazott szakmai háttérmunka, a döntésekhez, a szakmai kérdések részletes előkészítéséhez kapcsolódó adatszolgáltatás minősége a beavatkozások, szakmai döntések, vagyis a műemlékvédelem minőségének meghatározója. E munka három fő eleme az arra érdemes épületek kiválasztása (esetleges védetté nyilvánítás, nyilvántartás illetve közzététel), a topográfia, azaz a széles körű, szakmai igényű és lehetőség szerint korszerű áttekintő feldolgozás, valamint a konkrét döntéseket előkészítő részletes adatfeltárás. Ez utóbbinak lényege az épület, illetve az érintett épületrész(ek) építéstörténetének – beleértve az anyaghasználat és a szerkezetek történetét – megismerésén (röviden: építéstörténeti kutatás) alapuló értelmező bemutatás, amelyet egyes önkormányzati rendeletek ma találó kifejezéssel értékvédelmi dokumentációnak neveznek.

Nyilvánvaló, hogy e feladatok tudományos felkészültséget követelnek meg, rá kell azonban mutatni, hogy csalóka lehet az „öncélúnak" értelmezhető „tudományos" megjelölés, sokkal inkább a történeti épületállományt érintő mai fogalomrendszer szerint értelmezett K+F, azaz kutatás-fejlesztés tevékenységről van szó. A kutatás minősége rendkívül szorosan összefügg a fejlesztés, azaz az épületállomány kezelésének, fejlesztésének minőségével, hiszen a helyreállítás építészeti minősége e sajátos módszertan szerint megkövetelt megértés, megismerés, értelmezés minőségétől függ.

A három kutatási terület közül az első kettő, vagyis a gyűjtés(-kiválasztás)-védés, valamint a topográfiai feldolgozás alapvetően és általánosan állami feladatkör, míg az egyes beavatkozások háttérmunkája a beavatkozások költségvetésének része. Nem szabad azonban eltekinteni attól, hogy a három fázis – a már az első kettőhöz szorosan hozzátartozó publikálást és széles körű, közérthető társadalmi nyilvánossá tételt is hozzá értve – szorosan és elkerülhetetlenül egymásra épül. Az egyedi beavatkozások kutatói háttérfeladatai pedig a legszorosabb értelemben vett műemléki többletköltséget jelentenek, s a működő műemlékvédelmi támogatási rendszerekben az elsődlegesen támogatott tevékenységek körébe tartoznak.

A három megismerési fázis egymásra épülését megérthetjük azáltal, hogy egy építtetőtől, tulajdonostól, tervezőtől nehezen várhatjuk el, hogy ingatlanának értékeit megbecsülje, vagy akár tisztában legyen azokkal a fenntartás vagy átalakítások, az ezekről való gondolkodás során, ha nem találhat ezekről aktuális, nyilvános szakirodalmat, sem a hatóság számára hozzáférhető információkat, vagy azok nem jutnak el a nyilvánosság szélesebb szintjeire. (Ma a műemléki ingatlanokra vonatkozó hivatalos állami nyilvántartás alapadatainak hozzáférése  is térítésköteles és ezek még nem is érdemi szakmai információk.)

Állami szerepvállalás – szerethető hatóság?
Nyilvánvaló, hogy a többször elhangzó „szerethető örökségvédelem" igénye éppen ezeket a kérdéseket feszegeti: közérdek és általános, ha nem is tudatos és hangosan megfogalmazott igény, hogy az állam/közösség részéről képviselt örökségvédelem minden érintett számára átlátható és következetes, jól megérthető elvrendszert, értékrendet és eljárásrendet biztosítson, és ehhez a szakmai munka minden szintjén – hangsúlyosan beleértve a nyilvánossággal való kommunikációt – biztosítson kapacitást, tisztázottak legyenek a műemlékvédelem fogalmai mind a hivatali szereplőket és azok kapcsolatát, mind a folyamatok elemeit – nyilvántartás, topográfia, építéstörténeti kutatás – illetően. Itt hangsúlyosan rákényszerülünk kiemelni a műemlékvédelem fogalom önálló használatának szükségességét a tágabb és a törvényhozásban szükséges, a társadalom számára azonban nehezebben használható örökségvédelem mellett.

A megfelelő információ, szakmai tudás pont megfelelő helyen és időben való biztosítása: a fejlesztéshez szükséges kutatások elősegítése és eredményeik hatékony közhasznúvá tétele, mindez érthető, elérhető, átlátható módon: ez az állami szerepvállalás minimuma, mely a műemlékvédelmet közérdekből kötelező volta ellenére elfogadhatóvá és akár „szerethetővé" képes tenni.

Nyilvántartás, megőrzés – ...változás?
A műemlékké nyilvánítás és nyilvántartás eljárása egyoldalú technikai-jogi szemlélettel téves és a jelek szerint terjedő műemlékfogalomhoz vezethet. A műemlékké nyilvánítás során a rendelet röviden deklarálja a védendő emlék értékeit, melyek védelemre érdemesítik, emellett általában részletes, az értékeket ismertető védési dokumentáció készül. E dokumentáció azonban egyrészt nem általánosan ismert és elérhető, ugyanis nem része a rendeletnek vagy a földhivatali nyilvántartásnak, ugyanakkor számos korábbi védés esetén hiányzik vagy elavult, és elkészítésére, adatainak revíziójára ma általában nincs mód.

Alapvetően fontos lenne pedig, hogy a tulajdonosok közhiteles, naprakész és pontos információval rendelkezzenek ingatlanuk közérdekből védett – ismert, illetve feltételezhető – műemléki értékeiről, különösen egy tulajdonosváltás vagy tervezett beavatkozás esetén – már a tervezési fázist megelőzően. Az ily módon elégtelen nyilvántartás még a hivatali eljárásokat alapvetően ismerőkben is azt a téves elképzelést keltheti, hogy az épületnek csupán a rendeletben rögzített/szakirodalomból ismert/látható értékei védendők.

„A folytonosság érzete nem kell, hogy útjában álljon új ötleteknek – éppen ellenkezőleg. Minél mélyebbre nyúlnak a gyökerek, annál többféle a tápanyag. A hely identitása által indíttatott felújító fejlesztések olyan egyediséget ragadhatnak meg, mely vonzza az embereket jóval azután is, hogy az újdonsága varázsa elmúlt."¹

Pályázatok, leépítések – állami kezdeményezések? Az utóbbi évek átalakulásai
Ma a gazdaság visszaesése nyomán a döntően európai forrásokból megvalósuló pályázati fejlesztésekben koncentrálódik a műemlékeken végzett munka. A pályázatok saját, eddig ismeretlen intézmény- és szabályrendszert hoztak magukkal, amelyek a műemlékvédelmi intézmény- és szabályrendszerrel sajnos csak igen felületesen érintkeznek.² A pályázók a határidők szorításában, kellő útmutatás hiányában gyakran a műemléki értékek hiányos megismerésén alapuló, a hatóság által szintén idő és szakmai kapacitás hiányában kényszerűen engedélyezett tervekkel pályáznak és nyernek. A pályázatok műemlékileg korrekt előkészítésének igazgatási eszközökkel való biztosítása máig megoldatlan, ugyanakkor ma már ezek jelentik az állami és önkormányzati műemlék-helyreállítások szinte kizárólagos, bevetté vált útját. Az állam ma már szinte csak a pályázatok kereteire korlátozza kezdeményező szerepét a műemlék-helyreállítások terén: miközben az évek óta szakaszosan előrehaladó létszámleépítések nyomán egy megfogyatkozott szakember-állomány a szakterület egészének naprakész ellátását kellene, hogy biztosítsa a pályázati fejlesztések szakmai előkészítetlensége miatt egyre éleződő konfliktushelyzetek kezelése mellett.

A szakterület áttekintésével, átalakításának kérdéseivel a közelmúltban több érdemi munka is foglalkozott, a szakfolyóiratok folyamatosan tárgyalják a módszertani fejlesztések lehetőségeit és eddigi eredményeit, így maga a KÖH által 2011 őszén közzétett stratégia³, emellett kiemelendők Dávid Ferencnek az Építészfórumon közzétett hozzászólásaiban megfogalmazott fontos észrevételek⁴. Fontos tisztázni, hogy a szakterületen megnyilvánuló, a 2012 júniusi nyílt levélben megfogalmazott problémafelvetések nem elsősorban a legutóbbi, az elsőfokú hatósági szerepkört érintő átalakításnak szólnak. Az egyre súlyosbodó problémák gyökere a jelek szerint az, hogy az átalakításokat több esetben nem kísérte a szakmai kérdések szakmai párbeszédekben való tisztázása és a szükséges széles körű előkészítés, a társadalom felé való tájékoztatás. Az átalakítások mellett nem megfelelő hangsúlyt kapott az épületállomány igényeihez, változásaihoz (topográfia, új védések), de legalább a strukturális átszervezésekhez megfelelően igazodó szakmai módszertani, illetve eljárásbeli változások, fejlesztések igényének átfogó felmérése, illetve ezek megvalósítása. Egy újabb, a szakterület rendezését és a kor követelményeinek megfelelő fejlesztését célzó átfogó változtatást megelőzően mindenekelőtt egy ilyen részletes felmérésre és ennek közzétételére lenne szükség.

A társadalmat valóban szolgáló, a műemlékvédelmet átfogó értelemben hasznossá tevő stratégiának elsődleges célja az lehet, hogy elősegítse, bátorítsa és hatékonyan támogassa

– a társadalom igényét a kulturális örökség értékeinek megismerésére és megélésére

– a fiatal generációk megismertetését az épített örökség jelentőségével

– a műemlékvédelemben alkalmazott tudományos kapacitást, az elkötelezett szakemberek munkáját, a szakmai háttér létszámának és eszközeinek a műemlékállomány igényeit pontosan figyelembe vevő fejlesztését

– a történeti épületállományon végzett beavatkozások és fenntartás-megőrzés szakszerűbbé tételét, a szakmai előkészítő munka professzionalitásának biztosítását.

Rácz Miklós
építészmérnök, épületkutató,
a Régi Épületek Kutatóinak Egyesületének tagja

A kézirat lezárása után jelent meg egy hír a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal megszüntetéséről: ez a műemlékvédelem szervezeti hátterének az elmúlt években tett lépések sorozatába illeszkedő újabb jelentős átalakítását jelentené.

A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal megszüntetésére vonatkozó – egyelőre meg nem erősített – hír, amennyiben igaz, az utóbbi évek átszervezéseihez hasonlóan ugyancsak egy előzetesen előkészített stratégia nélkül hozott döntésre vall, s a rövid távú érdekek gyors érvényesülésének tendenciájára mutat. A műemlékvédelem szakmai szempontjai természetesen ennél sokkal megalapozottabb, hosszabb távú tervezést igényelnének. [A szerző kiegészítése - a szerk.]

1:  A sense of continuity does not have to stop new ideas – just the opposite. The deeper the roots, the greater the range of nutritients... Redevelopments which are inspired by the identity of a place can capture a uniqueness which draws people long after the fizz of new buildings has passed." The power of place. The future of the historic environment. English Heritage. Stroud 2000, 4. (elérés dátuma: 2012. 08. 28.) A szakterület társadalmi vonatkozásait is részletes felméréssel feltáró, alapvető tanulmány.

2:Ld. részletesen: Veöreös András – Szigethy Balázs: Jogászkodunk vagy örökséget védünk? Örökség 2012. július-augusztus. 7-10.  (elérés dátuma: 2012. 09.01.)

3: Kulturális örökségvédelmi stratégia. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal szakmai javaslata. Munkaanyag (2011. október). (elérés dátuma: 2012. 08. 28.)

4: L. Simon László: Válasz a műemlékvédelem ügyében írott nyílt levélre. 2012. június 27. Hozzászólások. (elérés dátuma: 2012. 08. 28.)