Nagy Tamás - Borbás Péter emlékezik

Nagy Tamás halála után csönd maradt. Mély csönd. De ebben a csöndben vannak, akik szeretnék emlékező gondolataikat a közösséggel megosztani. Kollégája, Borbás Péter emlékezik.

Kedves Tamás!

Diplomázásom óta ismerjük egymást. Diplomatémámat, a móri evangélikus gyülekezet számára tervezett templom tervezését, tőled kaptam. Inspiráló volt kimenni hozzád Pasarétre, ahol megtapasztaltam, hogy az építészet, a tanítás és a családi élet lehet harmonikus, ahol beleláthattam testközelből, hogy a NAGYok hogyan csinálják.

Aztán úgy alakult, hogy évekig csak én tudtam rólad, majd hét évvel később újból melletted találtam magam, a MOMÉ-n, az elsősök mellett, doktoranduszként, ahol két évig együtt tanítottunk. Nyitottságod, lelkiismeretességed és inspiráló kommunikációd áthatotta környezeted. Nem csak a hallgatókat, engem is, aki tanítani lett volna hivatott, mégis úgy jöttem ki a konzultációkról, mintha engem tanítottál volna.

Az utóbbi nyolc évben előbb a tanításban, majd a szakmában, és úgy általában az életben szorosabbra fonódott a kapcsolatunk, amiért rendkívül hálás vagyok a gondviselésnek.

Egyelőre küzdök a felfoghatatlannal, hogy nem hívhatlak fel többet, nem küldhetem át a legfrissebb szentkúti fotókat, nem küldhetem el skicceimet, hogy elmondd, mit gondolsz… Csak emlékezni tudok és próbálom elképzelni, hogy vajon mit mondanál. Te mit tennél? Akkora most az űr, hogy beleszédülök.

Ég veled, Tamás! Nagyon hiányzol. Isten a legszebb kertjébe ültet le megpihenni, ebben biztos vagyok.

Szerető barátod,

Péter

szerk: Somogyi Krisztina