Nagy Tamás: Tanító építész – kiállításbeszámoló

"Amiről Nagy Tamás nem mondott semmit, annak nem volt jelentősége." Agócs Gyöngyvirág, a MOME Elméleti Intézetének hallgatója írt beszámolót a Nagy Tamás oktatói munkásságát feldolgozó kiállításról. A kiállítás április 27-ig megtekinthető a MÉSZ Kós Károly termében.

Nagy Tamásra (1951-2020) Ybl-díjas, Prima-díjas építészként emlékezik a szakma, aki élete során olyan épületekkel vált a rendszerváltás utáni magyar építészet egyik legkiemelkedőbb alakjává, mint a Gödöllői Szentháromság Plébánia, a Szentkúti Zarándokközpont, vagy a New York-i 56-os emlékmű. Ez a kiállítás azonban most Nagy Tamás tanítói tevékenységének állít emléket, annak a 15 évnek, amit a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem falai között töltött először tanszékvezetőként, majd oktatóként.

Előadóként és tanárként is számos nagyhírű egyetemen megfordult, és alapozta meg több generációnyi fiatal építész hallgató szakmai működését a maga komplex szellemi és módszertani sajátosságaival. Olyan hagyatéka ez életművének, amire a legtágabb értelemben vett szakmának eddig alig nyílt rálátása. Ez előtt tisztelegnek most volt hallgatói és munkatársai, emlékeikkel és reflexióikkal adják vissza egy részét annak, amit az évek során a Tanár Úrtól kaptak. 

A kiállítás megnyitójára 2022. április 14-én, 18.00-kor került sor a MÉSZ kertjében, ahol elsőként Göde András, a MOME docense mondott köszöntő beszédet, ezt követően részben organikusan fűzték tovább a megnyitót a tömegben felszólaló tanítványok, kollégák, pályatársak és hozzátartozók, egymást ösztönözve arra, hogy megosszák a jelenlévőkkel Nagy Tamáshoz fűződő emlékeiket. A háttérben Vértesi Ferenc zenélt. 

Mindez tökéletes alapjául szolgált a kiállítás későbbi, laikusként történő befogadásának. Annak sem kell azonban elkeserednie, aki április 27-ig egyedül látogat el a MÉSZ-be. A kiállítás maga nem csak a tekintetben rendhagyó, hogy nem Nagy Tamás építészeti munkásságának állít emléket, hanem abban is, hogy mindezt a hagyományosan képekkel és szöveggel operáló kiállítás formátumokat félretéve teszi. A terem két oldalán, az egész falat beterítő fátyolos installációkról köszönnek vissza a Nagy Tamás által szervezett építőtáborok emlékei, valamint a terem minden pontján egységes hangerővel hallhatjuk az elmúlt 15 év diákjainak és kollégáinak visszaemlékezéseit. A videók és a hangok között valódi kapcsolat nincsen, a látogatóban mégis összekapcsolódik a két formátum, hiszen a terem minden pontján látja, és hallja ezek lenyomatait és visszatükröződéseit. Az pedig külön öröm, amikor egyszerre halljuk a diákok sárga füzetekhez kötődő élményeit, és lapozzuk őket a kiállítótérben.

A terem kézzelfogható elemeit tekintve 2 fő részre osztható, egyik felén az emblematikus sárga füzeteket egy körbefutó pultnál állva lapozhatja végig a látogató, 2020-tól 2005-ig visszamenően. A kiállításon talán semmi sem olyan pontos lenyomata annak, hogy milyen tanár is volt valójában Nagy Tamás, mint ezek a füzetek. Féléves feladatait a lehető legtágabb művészeti és társadalmi kontextusban helyezte el hallgatói számára, ezzel ösztönözve őket arra, hogy tervezői tevékenységük során mindig legyenek hasonlóan komplexek, ne riadjanak vissza a kultúra más területeiről jövő inspirációktól. Egy visszaemlékezésből tudhatja meg a laikus látogató, hogy Nagy Tamás minden félévben "szent territóriumának" tekintette a füzetek összeállítását, soha nem engedte ki a feladatot a kezei közül. A tervezői feladatok kapcsán pedig előszeretettel ajánlott hallgatóinak könyveket, filmeket. Az elhangzottak a füzetek hasábjain is visszaköszönnek, egymás mellett kavarognak Pasaréti társasházak – és Őrségi buszvárók tervei; Pilinszky versek, szent képek és Molnár Farkas grafikák. A korábbi generációk hallgatói most együtt lapozhatják ezeket. 

A teremnek ezen a felén kapott helyet egy tekercs pauszpapír, ami mellett falapba állítva sorakoznak a postairónok. A kiállításnak ez az egyetlen pontja, ahol semmi nem sugallja a látogató számára, hogy hogyan használja helyesen a teret, a saját intuícióira kell hagyatkoznia. Kérdésként merülhet fel, hogy a kiállítást megalkotók részéről szándékos volt-e, hogy vendégkönyv helyett pauszpapírt helyeztek ki, hiszen míg előbbi írásra, utóbbi rajzolásra ösztönöz; vagy ez is része annak a megbúvó építész attitűdnek, ami az egész tér atmoszféráját jellemzi? Azt, hogy a postairón miért tölt be fontos szerepet Nagy Tamás tanítványainak életében a kiállítás audiovizuális eszközökkel sem adja a látogató tudtára, de talán rendben is van ez így. Mindenesetre ez a kiállítás egy olyan eleme, amit bárki hazavihet, mint tárgyi emlékét annak, hogy itt járt.

A tér másik felét egy installáció tölti be, amit az a szándék hívott életre, hogy a látogatók maguk is kapcsolatot teremthessenek a térrel, formálhassák azt. A szóban forgó tárgy egy üres zsalu, amelyet a kiállítás időszaka alatt az emberek tetszés szerint megtölthetnek a körülötte elhelyezett maréknyi tégla darabokkal, és a lehető leghagyományosabb értelemben leróhatják tiszteletüket Nagy Tamás előtt, akinek építészeti praxisában központi szerepet töltött be a vörös tégla használata. A kiállítást követően – amint, azt az egyik szervező elárulta nekem – a zsalut betonnal töltik fel, így merevítve ki egy pillanatba "a hozzátévők egyéni aktusait".

Összességében a kiállítást visszafogottság és bensőségesség jellemzi, minden elemében érződik rajta, hogy a vírus miatt elhúzódó megvalósítás ellenére a tanítványokat és az Építészeti Intézet tagjait végig mozgásban tartotta a személyes kötődés. A megvalósítás során így került összhangba a videókban látható építőtábori nyers környezet és a tér műhely-hangulata, Nagy Tamás tanítói munkásságának rendkívüliségével és oktatáshoz fűződő viszonyával.

A MOME-n régre nyúló hagyománya van annak, hogy a diákok mestereikről emlékfák ültetésével emlékeznek meg. Az új kampuszon talán időszakosan, talán örökre, de ez a hagyomány apadni látszik; a kiállítást megtekintve mégis azt érezheti a látogató, hogy az egyetem hallgatói igénylik az efféle tiszteletadást, emlékezést. Nagy Tamásról most Bene Tamás, Farkas Flóra, Farkas Sára, Jóföldi Laura, Nagy Zoltán, Pálinkás-Szűcs Tilla, Vass-Eysen Áron és Zachár Dorottya koncepciójával emlékezünk.

A kiállítás a Magyar Építőművészek Szövetsége a MOME Építészeti Intézet közreműködésével valósult meg, és az NKA Építőművészet Kollégiuma támogatta. 

A tárlat 2022. április 27-ig látogatható a MÉSZ nyitvatartási idejében. 

Arculat: Gulyás Gabriella, Laczkovich Virág, Megyeri Ágnes 

A kiállításon megjelenő videó- és hanganyag: Gerendás Bálint, László Lili Mária

Külön köszönet: Balogh Imola, Bazsó Ferenc, Bodonyi Zoltán, Borbás Péter, B. Tóth Zsuzsa, Csomay Zsófia, Debreczeni Péter, Domokos Kázmér, Dózsa Bercel, Eke Dániel, Fazakas Imola, Fülöp Kriszta, Gencsi Katalin, Göde András, Hosszu Erzsébet, Kaderják Eszter, Kalászi Zoltán, Kovács Csaba, Kubinyi Hanna, Lukács Anna, Mag Ildi, Marián Balázs, Máté Tamás, Nagy Dénes, Pásztor Ivett, Pongrácz Anna, Radnóczi Ferenc, Szabó Áron, Szijjártó Csongor, Tímár Péter, Vértesi Ferenc 

Agócs Gyöngyvirág

Szerk.: Hulesch Máté