Napsugarak újragondolva – családi ház Szegeden

A több év után Izlandról hazaköltöző orvos házaspár azt az egyszerűséget, harmóniát és természetközeliséget kereste új otthonában, amely az izlandi épített környezet légkörét is jellemzi. Ennek az egyedülálló hangulatnak az alapját Szegeden találták meg, ahol később Álmos Gergely tervei alapján az alsóvárosi napsugaras házak szellemiségét megidézve épülhetett fel a jelenlegi utcaképre reflektáló "világító fehér" házuk.

Szinte csak tegnap volt, mikor Szeged egyik legrégebbi városrészét, Alsóvárost jártuk be évekkel ezelőtt hosszasan az orvos házaspárral, akik frissen költöztek haza hosszabb idő után Izlandról, hogy végleg letelepedjenek. Még most is magam előtt látom, ahogy A. és M. körbe vezetve minket a környező utcákon kitörő lelkesedéssel mesélik, mennyire gondolatformáló volt az izlandi légkör, és milyen nagy hatással volt rájuk a természetközeliség és a letisztult épített környezet harmóniája. Számukra a környékre jellemző szegedi napsugaras házak egyszerű, népi építészetből merítő szellemisége állt ehhez az élményhez legközelebb, és eldöntötték Alsóvárosban fogják megtalálni otthonukat.

Az alsóvárosi napsugaras házak jellegzetes, az utcára merőlegesen álló, fadeszka díszítésű, oromfalas, tornácos épületek. Népi építészeti minimál egy kis barokkal. Ugyanis a legkarakteresebb motívumuk az oromfal padlásszellőző nyílása, a barokk egyházi ábrázolásból vett „istenszöm", egy sugaras mintázatú asztalos-munka, mely Szent Háromság jelképként védelmezi lakóit a természeti csapásoktól. Nem véletlen, hiszen Alsóváros az 1879-es komoly pusztításokat végző árvíz után teljesen újjáépült. Lechner Lajos mérnök minta-terveinek megfelelően megépültek Szeged napsugaras házai. A leírások szerint a jellegzetes motívum a bácskai ácsok keze nyomán innen terjedt el a Vajdaságban és Erdélyben.

Az „istenszöm" habár a további árvizek ellen használt, de a városvezetés későbbi víziója ellen már nem védhetett. Mára a városrészre jellemző oromfalas ritmusú utcaképből nem sok maradt. A megújuló városszerkezeti koncepció egy zártsorú, többszintes, kisvárosi településszerkezetet írt elő, melynek több évtizedes eredményeként egy nagyon eltérő minőségű, és arányú, merevebb ritmusú utcakép jött létre. A napsugaras motívumok átvitt értelemben, teljesen más arányban, sokszor didaktikusan jelennek meg a kapuzatokon, homlokzatokon.

Adott volt a feladat: mivel a jogszabályok kötöttségét még egy cunami sem mosná el, a jelenlegi szövetbe kell átemelni a letisztult, napsugaras szellemiség eszenciáját. Így a legfontosabb cél az arányrendszer és az emberi lépték visszahozása volt, mindezt mai kortárs építészeti nyelven, az újonnan kialakuló városképtől nem totálisan elidegenedve.

A koncepció alapja az utcafronti bevilágító „napfény" átrium, mely visszahozza az oromfalakat, és szervezi az egész épületet funkcionálisan, arányrendszerben. Az épület utca felé zárt, csak az „istenszöm"-szerű ablak enged kis betekintést az tetőtéri stúdiószobába. Belépve az udvarra, az épület kitárulkozik. A házat funkcionálisan teljes egészében szervezi az átrium udvar. Világosan elkülönülnek az intimebb, alvó területek a közösségi terektől és a kiszolgáló funkcióktól. A hátsó déli udvar felől egy végig futó tornác véd a dél-alföldi meleg nyarak ellen. Az északi átrium udvar és a déli tornác kettőssége szezonálisan felváltva szolgálja a kint és bent szoros kapcsolatát egész évben, biztosítva az évszaknak megfelelő használhatóságát.

Az épület teljes fehérségével és letisztult tömegével egy megnyugvó pont a tekintetnek az utca forma és színkavalkádjában. Ez a „világító fehérség" egy tudatos építészeti reakció és párbeszéd a jelen utcaképre. Anyaghasználatában a letűnt napsugaras korszak természetes anyagainak átértelmezett használata volt szem előtt: természetes, natúr kerámia tető, egyszerű vakolat, deszkaburkolat és fa ablakok. A vakolt és faburkolatos felületek homlokzati váltása idézi vissza a régi utcaképet domináló anyaghasználatot.  Az átrium téglakerítése mementóként épült újra a régen itt állt ház falmaradványaiból.

Az utcákban sétálva és a Nyíl utcába befordulva a ház fokozatosan feltárulkozó fehér egyszerűsége az anyaghasználati ritmusképletekkel kerül izgalmas párbeszédbe az elhaladónak. Szó szerint, hiszen A. és M. többször került párbeszédbe a környék lakóival, akik a letisztultsággal szemben vagy nagyon lelkesen, vagy teljesen értetlenül állnak. Ezekkel a párbeszédekkel hozzák közelebb azt az építészeti nyelvezetet és arányrendszert, ami most elsőre furcsa, de valamikor alapvetés volt a környéken.

Álmos Gergely

Szerk.: Sulyok Georgina