Neutrális kátyúk

A közelmúltban rendezték meg a FUGA-ban Boronkay Péter, Szederkényi József és Szederkényi Lukács Meszelt formák kiállítását, ahol az alkotók az elmúlt két év termését, 27 különböző formájú, fehérre meszelt úthibából született tűnékeny műalkotás fotóit mutatták be. Baku Eszter beszámolója.

2012. február 17., 18:30. „Uramisten, majdnem elfelejtettem a megnyitót!" Csapot-papot otthagyok, épp kenyérsütés közepette - nem gond, maximum kicsit túlkel a tészta -, és lóhalálában rohanok a metrómegállóhoz. Számolom a perceket, talán még nincs késő, még nincs veszve semmi, huh, itt a metró, na végre - Ferenciek tere. Pocsolyák közepette átvágtatok a FUGA-ig, majd le az alagsorba. A nagy sietségben végig sem tudtam gondolni rendesen, hogy milyen képzeteket társítok a Meszelt formákhoz.

 

 

A kiállítás egyedi készítésű, az alkotók keze nyomát viselő installáción, fényképeken keresztül mutatta be a meszeléseket, absztrakt formákat, jeleket, nyomokat, amelyek ideig-óráig felhívják figyelmünket egy forma puszta szépségére, az önmagáért való látás élményére. A formák nem konkrét alakzatokat alkotnak, hanem önmagukban állnak, tulajdonképpen egy új, kissé neutrális teret jelölnek ki.

Boronkay Péter, Szederkényi József és Szederkényi Lukács nevéhez kötődik a 9 alkalommal megrendezett meszelés a 2008. augusztus 23. és a 2010. augusztus 4. közötti időszakban. Ez alatt az idő alatt 27 úthibát meszeltek fehérre a különböző úttesteken. Minden alkalommal három alakzat született meg, így összesen 27 forma fotódokumentációját állították ki a FUGA-ban.

 

 

Az embernek alapvető igénye van rá, hogy hatással legyen az őt körülvevő térre, amely visszahat rá is. Szereti magát körülvenni számára kedves, esztétikai élményt nyújtó tárgyakkal, formákkal, színekkel, vagy éppen az útburkolati hibákat kihangsúlyozó, önálló életre kelő formákkal. Az utca betonozott felületei ma az egységes kép helyett sokkal inkább patchwork-szerű mintázatot mutatnak, amelyek gyönyörködtetés helyett inkább bosszúságot okoznak mindennapjainkban. Ezek a munkák egyrészt átértelmezik a hordozó anyagot, vagyis az aszfaltot, amelyet kvázi vászonként használnak, másrészt újfajta jelentéssel gazdagítják azt. Ez pedig nem más, mint a figyelem felhívása az egyszerű, neutrális formákra, a jelhagyás aktusára és a mulandóságra. Ezek az alakzatok ugyanis igen rövid életűek, hiszen egy esőzés nyomban elmossa őket, megsemmisülnek.

Elnézve a meszelt formákat bemutató képeket, azon gondolkoztam, hogyan jut eszébe valakinek érdekes alakú kátyúfoltozások, úthibák javításainak helyét performance-szerű akció keretében kimeszelni… erre azt hiszem, meg is kaptam a választ a szerzőktől:

„Felfigyeltünk az utca hibáit javító aszfaltozások formáira. Érdekesnek és szépnek találtuk őket. Kiemelésükhöz a meszet választottuk. A mész az egyetemes kultúrában betöltött jelentése folytán többlet jelentés-rétegeket adott a foltoknak, és egy közepes esőzésnél eltűnt az útról (ellentétben egy graffitivel).

 

 

Magukat a formákat önkényesen választottuk. Ha kellett, több kátyút összevontunk a szebb forma kedvéért, de szigorúan mindig az úthiba-javítások határáig festettünk. Ezt a megkötést fontosnak tartottuk.

A formát, mint önálló entitást kerestük, ugyanakkor a sötétszürke aszfalton ragyogó fehér mész-formák jelekké váltak, és helyeket teremtettek. Ez a kettősség mellesleg végigkíséri a kiállítást: síkbeli, kétdimenziós alkotások, és azok (háromdimenziós) terei, a tablókon. A meszelt formák a felfestést követő első esőzésig voltak láthatóak."

Ami igazán izgalmassá tette a kiállítást, hogy a befogadó, néző, kiállítás látogató egy idő után elkezdett az alapvetően absztrakt formákból asszociálni, s a gondolatfolyam különböző „neveket" társított hozzájuk annak fényében, hogy mi mihez hasonlítható. S ebben a pillanatban szemtanúi lehettünk annak, ahogyan elkezdődik egy alapvetően útburkolati hibaként született forma metamorfózisa, s épületalaprajzzá, keresztté, puzzle-elemmé válik.

Baku Eszter