Olyan jó lenne… – egy építészhallgató aggodalmai

Milyen egy ideális barnamezős beruházás egy építészhallgató számára? Mi a probléma a századfordulós Budapest-párhuzammal a rákosrendezői beruházás vonatkozásában? Milyen felelőssége van az államnak a városfeljelesztében, és hogyan találkozik az elvárásokkal a kortárs valóság? – ezekre a kérdésekre keresi a választ Schauermann János esszéje.

A Városligetből kiérve sétálunk hazafelé a nemrégiben átadott új városközpont zöld sétányán. Még be kéne ugrani boltba, a vacsorához hiányzik néhány hozzávaló, szerencsére a következő sarkon van is egy kis szupermarket, és a gyógyszertárba is beszaladunk majd gyorsan. Kíváncsian nézelődünk, mennyire hamar belakták az emberek ezeket a tereket, milyen jó ezt látni. Balra tőlünk a fák alatt egy nyugdíjas csoport táncol lassú tempóban, egy futó előz meg minket és a nem sokkal előttünk babakocsit toló párt. A kirakatok előtt emberek beszélgetnek, a sarkon lévő kávézó teraszán már nincs szabad hely, a fodrászat ajtaját nyitva hagyták. A focipályán az utolsó óráról éppen kiszabadult kisiskolás srácok osztják fel egymást közt a csapatokat, távoli nevetés és sikítás hangjai jutnak el hozzánk a játszótér irányából. Hazaérve, az erkélyről még vetünk néhány pillantást a városra, ahogy éli életét. Milyen szép, álombeli jelenet ez; de térjünk vissza a valóságba, a lehetőségekhez. A rákosrendezői vasútállomás környezetében nagyléptékű városfejlesztés látszik kirajzolódni. Lázár János azt nyilatkozta, hogy szükség van egy világszínvonalú fővárosra, Magyarország szempontjából nagyon fontos Budapest fejlesztése. A miniszter többször is párhuzamot vont a századforduló városfejlesztéseivel. Az Andrássy út meghosszabbításával Rákosrendező revitalizációja szimbolikusan is ennek az örökségnek a letéteményese.. A fejlesztés kisebb részben közpénzből, állami forrásokból valósulhatna meg, nagyobb részben pedig magántőke bevonásával. De mi a különbség a századforduló és a 21. század városfejlesztései között, pontosabban: mik lehetnek a legfontosabb szempontok ma, Budapesten egy ekkora léptékű fejlesztés megtervezésekor? Milyen lehetőségek és felelősségek vetődnek fel a téma kapcsán? Lehet, hogy mégiscsak egy olyan környezet létrehozása lenne a cél, mint ami a fentiekben kirajzolódott…

Azt gondolom, hogy a látszólag ellentétes érdekek a befektetők, a fejlesztők, a szűkebb és tágabb környezetben – illetve a majdani – lakók között nem feloldhatatlanok. Ha sikerülne egy gazdaságilag, ökológiailag és társadalmilag fenntartható beruházást végigvinni, ami kellően érzékeny szociálisan, kellően diverz és sokrétű funkcionálisan, és képes reagálni Budapest jelenlegi és jövőbeli kihívásaira is, azon mindenki csak nyerne. Lehet, hogy nem ez a profitmaximalizálás képlete, de egy magas szakmai minőségű, példaértékű városfejlesztés, amit az emberek szeretnek, az ingatlanfejlesztő cég portfóliójában is jól mutatna. De egy ilyen komplex és fontos problémára nem lehet a helyi közösségek, a civil szervezetek és a szakma bevonása, diskurzus lefolytatása nélkül megoldást találni. Nem csak morális okok miatt, hanem mert egyszerűen csak sok ember, sok nézőpont és tudás bevonásával lehet egy olyan választ adni, ami legalább egy kis ideig helyénvaló lehet. Egyfajta holisztikus szemléletet követel egy ilyen nagy hatással bíró beruházás. A következőkben röviden kifejtek néhány olyan szempontot, gondolatot, amik építészhallgatóként leginkább foglalkoztatnak a téma kapcsán.

Urbanisztikailag Rákosrendező fejlesztése egy nagyon érdekes és fontos kérdés. Amennyiben ez a terv tényleg megvalósul abban a léptékben, amiről szó volt, tehát 90 hektáron, kb. 65 hektár beépítésével, akkor ez lehet Budapest legnagyobb hatású városfejlesztése az elmúlt évtizedekben. Itt vetődik fel bennem a századforduló Magyarországával vont párhuzam problémája. A szándék és az előkép nagyon fontos, de az azóta eltelt időben sok tapasztalatot szereztünk a városok fejlődését illetően. Lázár János azt említi, hogy mint 150 éve, most is a magántőke és a politika összefogásával születhet meg a fejlesztés. Ez persze nem feltétlen baj, de biztosan nem elég. Nem gondolnám szerencsésnek, ha a fejlesztés fő irányait a magántőke és a politika határozná meg, ha nem a korszerű várostervezési szemléletek alapján fognánk hozzá a terület új életre keltésének. Nem tervezhetünk úgy, mint 150 éve. Ha így tennénk, figyelmen kívül hagynánk a megváltozott gazdasági és társadalmi környezetet, a városok használatának mai módjait, igényeit. Használjuk fel az elmúlt 150 év várostervezési tapasztalatait! 

Az autófüggőség Budapesten nagyon komoly probléma, ez a beruházás jelentős előrelépést hozhatna ennek csillapításában. A belváros autóktól való tehermentesítése közös érdekünk, ennek egy hatékony eszköze a belváros szélén, a perifériákon a tömegközlekedésbe jól becsatornázott parkolók építése. A fejlesztés keretein belül kézenfekvő lenne helyet találni ennek a funkciónak, a terület helyzetéből adódóan. Olyan jó lenne, ha a létrejövő új városrész önmagában is működő- és életképes lenne. Ha ezen a hatalmas területen belül létrejövő kisebb egységek is függetlenül funkcionáló minivárosok lehetnének, és egyúttal tágabb városi kontextusban is illenének Budapest működésébe. Ehhez az kell, hogy az ingatlanfejlesztés során egy heterogén és kompakt városi környezet létrehozása legyen a cél, különböző méretű lakásokkal, lehetőleg vegyesen szórva, egy épületen belül is többféle lakásvariációval. Legyen munkalehetőség, elérhető legyen a bevásárlás, a szórakozás, az oktatás és az egészségügy. Mindez lehetőleg gyalog, vagy biciklis távolságban. Egy emberléptékű, élhető negyed létrehozásával a terület be tudna csatlakozni Budapest vérkeringésébe, és életre kelhetne csupán azáltal, ahogy az ott élők használják a területet. 

Engem a fenntarthatóság és az ökológiai tudatosság kérdésköre foglalkoztat leginkább. Az ígéretek szerint jelentős méretű parkosítás történne a fejlesztés során, és ez nagyon rendben is van. Budapestnek szüksége van több zöldterületre, egybefüggő zöldfolyósokra, ezeknek lélektani, az egészségre és a város klímájára, levegőjére gyakorolt pozitív hatása egyértelmű. Mindemellett jó lenne, ha a beruházás során a tömegközlekedés fejlesztése is hangsúlyt kaphatna. Ha fő szempont lenne az építkezés és az utána következő használat szén-dioxid kibocsátásának csökkentése is. Örömteli lenne, ha sokoldalú, minél inkább önfenntartó házak épülhetnének, korszerű technológiák beépítésével, cél lehetne a passzív állapot elérése. Esetleg nem kizárólag vasbeton szerkezeteket használva. Példaértékű lenne, ha hangsúlyt fektetnének az építőanyagok újrafelhasználására illetve arra, hogy az újonnan felhasznált építőanyagok is a lehető legnagyobb arányban fenntartható forrásból származzanak. Az építés mint olyan, hatalmas környezeti terhelést jelent. Nem engedhetjük meg magunknak a 21. században, hogy nem helyezzük a legfontosabb szempontok közé a tervezéskor a környezettudatosságot és a fenntarthatóságot. Azt is meg kéne fontolni, hogy biztosan építeni kell-e ide, és ha igen, biztosan ennyit? Úgy gondolom, hogy túlmutatna önmagán, ha egy ekkora beruházást ökológiailag és társadalmilag tudatos szemlélettel valósítanánk meg. A nyilvánosság számára is edukációs platformmá válhatna a beruházás, problématematizáló erejű lehetne. Érdekessé és turisztikailag is vonzóvá válna a városrész, ha a területen megvalósuló épületeket kortárs magyar irodák terveznék, mintegy bemutatójaként a magyar építészet jelenlegi állapotának.

A fejlesztési területben nem csak óriási potenciál rejlik, hanem felelősség és kötelesség is. Egy ekkora léptékű presztízsberuházás hosszú évekre, évtizedekre meghatározza a környezetét. Nem csak a közvetlen környezetére van hatással, hanem egész Budapest problémáival viszonya lesz, éppen ezért ezt a fejlesztést nem a lehető legjobbra tervezni nem csak kihagyott ziccer lenne, hanem egy felelőtlen mulasztás. Az élőhelyünk krízisei mindannyiunkat érintenek, megoldásuk közérdek, így a beruházó kötelessége is törekedni a megoldásra. 

Budapest jelenleg is több válsággal küzd, ezek közül az egyik legnagyobb a lakhatás kérdése. Egy ilyen léptékű ingatlanfejlesztésnek tartalmaznia kell egy diverz lakásportfóliót: ne csak luxusapartmanok készüljenek, ne csak a turizmus és a felső-középosztály számára elérhető lakások épüljenek! A magyar állam a terület tulajdonosa és (a tervek szerint) a beruházás egyik fő befektetője. Az állam feladatai közé tartozik a szociális biztonság megteremtése, ezért elvárható, hogy helyet kapjanak szociális bérlakások, kollégiumok is az új városszövetben. Világos, hogy ezek a funkciók, szociális szolgáltatások kevesebb pénzt termelnek rövidtávon, de ha ez a negyed tényleges “városközpontként" akar viselkedni, akkor nincs más mód, mint a városok működésének szabályai szerint, tehát egy szakmailag megalapozott, összetett és okos terv mentén alakítani ki az új szövetet. Fontos belátni, hogy nem csak a társadalmi felelősségvállalás és a közteherviselés  miatt lenne helye szociális lakhatásnak a koncepcióban, hanem mert a lakóközösség sokszínűsége biztosítja, hogy a terület pezsgő és élettel teli városi színtér legyen. A kellő népsűrűségnek és a heterogén társadalmi eloszlásnak köszönhetően tudnának a munkahelyek, a szolgáltatások, tehát maga a város mint rendszer működni. Ha sikerülne egy érzékeny, mindenki számára elérhető új városrészt kialakítani, az hosszú távon biztosan sokkal több hasznot hozna. Ha sikerül egy adekvát fejlesztést véghezvinni Budapesten, az precedenst teremt. Egy jó példa utat mutathat, és tanulhatunk belőle, hogy a következő alkalommal még hatékonyabb lehessen egy ilyen beruházás tervezése, kivitelezése. Annyira jó lenne, ha egy ilyen ügy mentén, ami az otthonunk jobbá tételét jelenti, mégiscsak sikerülne a társadalmunknak empatikusan és együtt dolgozva egy közös megoldást találnia. Sok nagy tervet és álmot láttunk már Budapesttel kapcsolatban, olyan jó lenne, ha ténylegesen, hatékonyan tudnánk fejleszteni a környezetünket. Budapesten jó élni, és nem lenne nehéz még élhetőbbé tenni. Úgy érzem, egyre kevésbé engedhetjük meg magunknak, hogy ne használjuk ki a hatékony és előremutató városfejlesztésben rejlő lehetőségeket, hiszen például a klímaváltozás egyre több kihívás elé fogja állítani a városlakókat az elkövetkezendő években. 

Az álom tehát adott: olyan jó lenne, ha nem egy idegen tájseb jönne létre a város szívében, hanem demonstrálni tudnánk, hogy igenis képesek vagyunk figyelmes, empatikus és inkluzív fejlesztéseket véghezvinni itthon. Nem minden városnak vannak ekkora üres területei ennyire központi helyeken. Mintha a múlt várostervezői bölcsen belátták volna, hogy jobb, ha hagynak foltokat a városban, így mi, már tanulva az elmúlt századok téves és helyes lépéseiből olyat tudunk oda építeni, ami betömi a lyukat, ami pótolja azt, ami hiányzott. Budapest barnamezős területein lehetőségünk van orvosolni a városunk hiányosságait, nehézségeit, használjuk ki okosan!

Schauermann János

Szerk.: Őze Sándor